Nemzeti Sport, 1999. október (10. évfolyam, 268-297. szám)
1999-10-07 / 274. szám
X. 274. • 1999. október 7. AMERIKAI SPORTOK • EGYÉNI SPORTOK NEMZETI SPORT 17 NOB-vb ülés: Athén Doppingügyben túl sok a bába Olimpia A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága (vb) a hétvégén Athénban ülésezett. A négynapos tanácskozásról a hírügynökségek viszonylag szűkszavúan számoltak be, legfőképpen az a téma kötötte le a figyelmüket, hogy vajon Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke eleget tesz-e az amerikai képviselőház egyik albizottsága meghívásának, azaz elmegy-e Washingtonba tanúskodni, vagy sem. (Mint tudjuk, nem, legalábbis egyelőre). Dr. Schmitt Pál, a NOB protokollfőnöke is Athénban tartózkodott, s miután svájci nagykövetünk visszatért állandó állomáshelyére, Bernbe, arra kértük, tömören összegezze az Athénban történteket. Már csak azért is, mert nem véletlenül tartották az ülést az eredetileg tervezett Baden-Baden helyett éppen a görög fővárosban. Nagyon is nyomós okuk volt a színhely megváltoztatására, mert legutóbb, amikor Samaranch elnök Athénban járt az Olimpiai Akadémia idei sorozatának ünnepélyes megnyitója alkalmával, igen kedvezőtlen benyomásokat szerzett a 2004-es nyári játékok előkészületeiről. Schmitt Pál elmondása alapján az alábbiakban foglalhatjuk össze a NOB athéni vb-ülésének leglényegesebb eredményeit: " Az athéni olimpia szervezőbizottságának irányításában immár a harmadik jelentős személyi változás következett be, amióta a NOB-tagság a 2004-es játékok megrendezését odaítélte a görög fővárosnak. Az első napon a vb tagjai találkoztak Kosztasz Sztefanopulosz államelnökkel, Kosztasz Szimitisz miniszterelnökkel, Dimitrisz Kaklamanisz főpolgármesterrel, valamint a szervezőbizottság vezetőivel. Az utóbbiak bemutatták terveiket a hátralévő évekre. A helyzetet talán úgy lenne helyes értékelni, hogy kétségkívül jelentős lemaradás tapasztalható mindenekelőtt az olimpiai falu és egyes létesítmények építkezésében, illetve korszerűsítésében, de erőteljes kormányzati támogatást feltételezve a lemaradások behozhatók. A két legfontosabb beruházás pedig - az új repülőtér és a földalatti rendszer kibővítése - megfelelő ütemben halad. A végrehajtó bizottság megtárgyalta a jövő évi sydneyi játékok szervezőinek jelentését, s jóllehet akadtak kisebb fennakadások a napokban zárult elő olimpiai rendezvényeken, általában megnyugtató kép alakult ki a résztvevőkben. Jól vizsgázott a tömegközlekedés, hiszen az Olimpia Parkban hat különböző sportesemény küzdelmei zajlottak csaknem egy időben, és a rendkívüli érdeklődést mutató tömegek szállítása gyorsan, zökkenőmentesen történt. A várakozásnak megfelelően vizsgázott az a mintegy 14 000 önkéntes is, aki a versenyek lebonyolításában segédkezett. Véglegessé vált a 2000-es nyári és a 2002-es téli játékok I programja. Ami Sydneyt illeti, bennünket közelről és érzékenyen érint az öttusa műsora, illetve a részvételi lehetőség korllátozása. A budapesti világbajnokság óriási sikerén felbuzdul- Ivan nemzetközi szövetség mindent elkövetett azért, hogy az eredeti tervekkel szemben - azaz 16 női és 16 férfi versenyző - s a sportág esélyt kapjon némi bővítésre. Ez azonban sajnálatosan nem került napirendre, s változtatni már aligha lehet. A Salt Lake City-i téli olimpia programja ellenben számottevő- sen bővült, bár még így sem beszélhetünk „zsúfoltságról”: amíg Ausztráliában körülbelül háromszáz aranyérem talál gazdára, 2002-ben ennek csupán az egyötöde, hatvan. A NOB idén és a következő esztendőkben is kész 25 millió dollárt áldozni a dopping elleni harcra: az ellenőrzésre, a ku- I tatásra, a megelőzésre, az ezzel kapcsolatos oktató és felvilá- j gosító tevékenységre, valamint a megfelelő jogi keretek kidol Igozására. A végrehajtó testületnek be kellett látnia, hogy ezen a nehéz terepen csak nem akar előrelendülni az ötkarikás szer-Ivezet szekere, pedig a vezetés, illetve koordinálás a főigazgató, Francois Carrard kezében összpontosul. A hatékony doppingellenőrzésért több szervezet is felelősséget érez. Talán éppen ez okoz bonyodalmakat - ha valaminek több gazdája van, olykor egyik sem érzi igazinak magát -, hiszen elég, ha csak Sydneyre gondolunk: jelentős szerepet óhajtanak betölteni a rendező ausztrálok, ott van azonban a NOB saját szerve, az orvosi bizottság, s ezen kívül a dopping-világkonferencián beharangozott, s azóta is gyakran emlegetett független nemzetközi doppingellenőrző ügynökség. Ez utóbbi ugyan még nem létezik, ám mindenki a megszületésétől várja a végleges megoldást. Egyelőre azonban senki sem tudja, hogy mikor alakul meg, kik vezetik majd, milyen feladatokat lát el, s hol lesz a székhelye (valószínűleg Lausanne-ban). Jelenleg még mindig csupán szerény kezdeti stádiumról van szó, hiszen most Athénban fogalmazták csak meg azt a levelet, amelyet a NOB a különböző világszervezeteknek és kormányzatoknak küld el a közremű ködés - és nem különben az anyagi támogatás - reményében. A doppinghoz kapcsolódóan alakult ki Athénban az az általános vélekedés, hogy 2000-ben a vérdopping ellenőrzése hivatalosan és kötelező módon nem vezethető be. Egyfelől a technikai berendezések további tökéletesítésre szorulnak, másrészt emberi jogokkal és vallási kötelezettségekkel kapcsolatos gondok is akadályt jelentenek. Mindezek azonban nem zárják ki, hogy kísérleti jelleggel és önkéntes alapon igenis végezzenek vérdopping-ellenőrzést a nyári játékokon. (gallov) Sakk Téli sportok A sílövészet (biatlon), a sífutás és a gyorskorcsolya nemzetközi szövetségei a jövőben be akarják vezetni a rendszeres vérvizsgálatot, ezzel is közelebb kerülve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppingellenes kampányához. Az elmúlt három év sílövő Világkupa-versenyein folyamatosan végeztek vérvizsgálatokat, hogy ennek segítségével állapítsák meg a hemoglobinra irányadó határértékeket, amely a nőknél 16.5, a férfiaknál 18.5 lesz. ------------------------------------ A hétvégén az orosz világbajnok Alekszandr Halifman nélkül kezdődik el a német sakk Bundesliga. A világbajnok nem tud kölni klubja rendelkezésére állni, Szentpétervárott ugyanis nem kapott beutazóvízumot Németországba. Szalej súlyos büntetése Tíz mérkőzésre szóló eltiltást kapott Ruszlan Szalej, az Anaheim fehérorosz hátvédje, mert a nyitófordulóban nyak- és orrsérülést okozott a dallasi Mike Modanónak. A védő olyan szituációban lökte hátulról a palánkra a csatárt, hogy az nem tudta védeni magát. Szalei a büntetés alatt nem kap fizetést, így közel 110 ezer dollártól (!) esik el. A Mighty Ducks további két játékosa közül Jim McKenzie - aki az ominózus találkozón Darryl Sydornak okozott szemsérülést - négy mérkőzésen nem játszhat (12 760 dollár mínusz), míg Pascal Trepanier - ő Joe Nieuwendykot bántalmazta - öt alkalommal hiányzik majd (9765 dollár kiesés). A trió a Phoenix elleni mérkőzésen kezdte el letölteni büntetését, az Anaheim nélkülük simán elbukott. Az orosz Mihail Stalenkov még gólt sem kapott pályafutása során hetedszer. Nem ilyen bemutatkozásról álmodott Ken Wregger, a Detroitba szerződött kapus. A portás a címvédő Dallas elleni mérkőzésen az első vendéglövést - amelyet az orosz Szergej Zubov eresztett meg a felezővonalról a 17. percben (!) - alaposan elnézte, a korong a bal válláról felpattanva, majd a lábára esve a gólvonal mögött kötött ki. A Red Wings a második harmadban felpörgött, és 25 másodperc alatt fordított. Az „anaheimi áldozatokat” nélkülöző Stars a záró harmadban Blake Sloan első és Brett Hull 558. találatával vágott vissza. NHL, alapszakasz, 4. játéknap New York Rangers-Ottawa Senators 1-2 (0-1, 0-1, 1-0). Gólszerző: K. Stevens (52. - emberelőny), ill. Hossa (19., 39.). Kapusok: McLean 27 lövés/25 védés, ill. Lalimé 38/37 Detroit Red Wings-Dallas Stars 2-3 (0-1, 2-0, 0-2). G: L. Murphy (34. - ee.), Duchesne (35.), ill. Zubov (17.), Sloan (44.), Hull (52. - ee.). K: Wregger 14/11, ill. Belfour 34/32 Nashville Predators-Colorado Avalanche 2-3 (1-1, 0-0, 1-2). G: Ronning (18.), R. Robitaille (54.), ill. Lemieux (19.), Klemm (54.), Sakic (55. - ee.). K: Vokoun 39/36, ill. Roy 31/29 Phoenix Coyotes-Anaheim Mighty Ducks 4-0 (2-0, 2-0,0-0). G: Drake (9.), Roenick (13.), Doan (24., 28.). K: Stalenkov 21/21, ill. Hebert 17/13, a 28. perctől Roussel 14/14 ★ Euroliga. 2. forduló. A-cso- Dióhélban A Colorado a hajrában 59 másodperc alatt fordított Nashville-ben. A hazaiaknál Randy Robitaille élete első NHL-gólját, míg az Avalanche-ben Alex Tanguay pályafutása első pontját szerezte. • A Buffalo megállapodott a szlovák Miroslav Sátánnal, aki eddig bérvita miatt nem írta alá szerződését. A 40 gólos csatár várhatóan már a következő mérkőzésen pályára lép. • Az Edmonton egy évre, 675 ezer dollárért szerződést kötött Mike Grierrel. • A Vancouver az elmúlt idény legeredményesebb hátvédjével, a 23-szor eredményes Adrian Aucoinnal hosszabbított két évre 3.1 (1.5+1.6) millió dollárért. • A New Jersey visszacserélte Ken Sutton hátvédet a Washingtontól, akit nyolc nappal ezelőtt a szabadlistás (waiver) drafton veszített el. port: Petra Vsetin (cseh)-Slovan Bratislava (szlovák) 2-3 (0-1, 0-1, 2-1), Villach (osztrák)-Metallurg Magnyitogorszk (orosz) 3- 6 (0-3, 1-2, 2-1). Az állás: 1. Magnyitogorszk 6 pont, 2. Slovan Bratislava 6, 3. Villach 0, 4. Vsetin 0. C-csoport: Valerenga (norvég)-TPS Turku (finn) 2-3 (1-1, 0-0, 1-1, 0-1) - hosszabbítás után, MoDo Hockey (svéd)-Adler Mannheim (német) 4- 0 (0-0, 0-0, 4-0). Az állás: 1. MoDo 6, 2. Valerenga 3, 3. Turku 2, 4. Mannheim 1 Ütközve tanulnak a Los Angeles lakersnél A hét elején a többiekhez hasonlóan a Los Angeles Lakers játékosai is megkezdték a közös felkészülést, amelynek végén a bajnoki címre esélyes csapatnak kell kijutnia a parkettre. A Lakersnél az teszi érdekessé az első napokat, hogy az új edző, Phil Jackson - jó szokásához híven - az alapoktól kezdi a munkát. „ Úgy éreztem magam, mintha egy kiképzőtáborban lennék egy olyan tiszt keze alatt, aki a tévében szokott agitálni a katonáskodás mellett. Tudják, csak semmi pofázás, és akkor nem kerülsz bajba - részletezte első benyomásait Shaquille O’Neal, aki természetesen komolyan is értékelte a kétszer kétórás, labda nélküli foglalkozást. - Végül is nem szólhatok egy rossz szót sem, mindenki összpontosított, mindenki kész a tanulásra. A siker kulcsa a csapatmunka, és most azért dolgozunk, hogy tökéletesen értsük majd egymást a pályán. Ha lehetséges lenne egyedül megnyerni a bajnokságot, nekem már legalább öt gyűrű lenne az ujjaimon. ” A valóság ugye az, hogy Shaqnak egyelőre egyetlen bajnoki gyűrűje sincs, és most társaival együtt abban a reményben tanulgatja a Jackson-féle híres, „hárompilléres” támadójátékot, hogy annak segítségével felékszerezhetik magukat. Az első gyakorlás nem volt bonyodalommentes. „Jó néhányszor nekifutottam a társamnak, Shaq is ütközött eleget, mire végül a mozdulatok kezdtek a helyükre kerülni. Az egészben az a mókás, hogy olyan dolgokat csináltunk, amilyeneket még soha, különösen NBA-edzésen nem” - emlékezett vissza az első edzésre Kobe Bryant, aki el van ragadtatva az új tréner munkastílusától. Phil Jackson, akinek munkamódszereit hat chicagói bajnoki cím tette híressé, maga is véleményezte az első napon történeteket. „Az embernek alá kell vetnie magát a tanulásnak. A játékosnak képesnek kell lennie arra, hogy a hibák ne zavarják össze, hogy képes legyen a javításra. Ebben a csapatban tíz játékosból kilencnek még nagyon hosszú utat kell megtennie, hogy kész kosárlabdázó legyen” - összegzett Jackson. Elindultak. Kanadai veszteség ■K3 ■ Könnyen lehet, hogy Gareth Rees, a kanadaiak egyik legjobbja már nem léphet pályára az európai „öt nemzet” (Anglia, Franciaország, Írország, Skócia, Wales) rendezésében zajló 4. rögbivilágbajnokságon. A 32 éves játékos a Franciaország elleni mérkőzésen szenvedett bokasérülést, amely súlyosabbnak bizonyult, mint azt az első vizsgálatok alapján az orvosok gondolták. Rees az egyetlen olyan rögbis, aki a sportág valamennyi világbajnokságán szerepelt. További vb-hírek: Thomas Castaignede, a franciák csatára sérülése miatt nem játszhat a Namíbia elleni, pénteki mérkőzésen. A tongaiak Sina Taumalolt veszítették el egy időre, mivel a fullback 21 napos eltiltást kapott az Új-Zéland elleni mérkőzésen bemutatott veszélyes szereléseiért. (A világbajnokság küzdelmei két mérkőzéssel október 8-án, pénteken folytatódnak tovább.) (kormanik) Houston lesz a székhelye az NFL 32. csapatának. A klubtulajdonosok döntése értelmében a Michael Ovitz vezette hollywoodi érdekcsoporttal szemben a Robert McNair vezette houstoni érdekcsoport kapta meg a franchise-jogot. A szavazáson 29 tulajdonos McNairéket támogatta, míg az Arizona Cardinals és a St. Louis Rams képviselője tartózkodott a voksolástól. McNair 700 millió dollárt ajánlott a klubalapítási jogért, valamint ígéretet tett arra, hogy 310 millió dollárért új stadiont épít Houstonban. A városban már korábban is működött NFL-csapat, azonban az Oilers 1996-ban Tennessee-be költözött. MLB, rájátszás, 1. játéknap Amerikai liga (AL), elődöntő, első mérkőzés New York Yankees-Texas Rangers 8-0 (Következő mérkőzés: október 7., New York) Nemzeti liga (NL), elődöntő, első mérkőzések Atlanta Braves-Houston Astros 1-6 (A második mérkőzés lapzártánk után fejeződött be.) Arizona Diamondbacks-New York Mets 4-8 (A második mérkőzés lapzártánk után fejeződött be.) A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak