Nemzeti Sport, 1999. december (10. évfolyam, 328-356. szám)
1999-12-11 / 338. szám
águf Férfi és női Euroliga Gulyás majdnem dupla-duplája Gulyás Róbert hatékonyan játszott, egy lepattanó híján dupla-dupláig jutott, de a Pau-Ortheznek ez sem volt elég az Efes Pilsen elleni Euroliga-mérkőzésen. A csapata legjobbjaként záró, 36 percet a parketten töltő magyar center 23 pontot (7/12 a mezőnyből, 9/9 a büntetővonalról), 9 lepattanót (benne négyet a támadópalánk alatt), valamint 1-1 asszisztot és labdaszerzést könyvelhetett el a mérkőzésen, amelyet a jól hajrázó török listavezető Türkoglu (21) és Besok (17) vezérletével nyert meg. A Pau sorozatban hetedszer veszített a nemzetközi porondon, és már biztos, hogy csoportja utolsó helyén fejezi be az első alapszakasz küzdelmeit - vagyis nagyon kemény ellenfelei lesznek a januári folytatásban. Az utolsó előtti fordulóban a csoportelsők közül csupán a sevillai Caja San Fernandónál (Turner 21, Scott 18) vendégeskedő Cibona Zagreb (Prkacsin 16, Sarlija 10) kapott ki. A jugoszláv világbajnokok párharcában Bodiroga és Rebracsa 12-12 pontja többet ért Djordjevics 21-esénél - másképpen fogalmazva, a Panathinaikosz a Real Madrid otthonában is meg tudta őrizni a veretlenségét. Férfi Euroliga, alapszakasz, 9. forduló A-csoport: Cholet (francia)-CSZKA Moszkva (orosz) 76-79, PAOK Szaloniki (görög)-Benetton Treviso (olasz) 66-72, FC Barcelona (spanyol)-Crvena zvezda (jugoszláv) 90-67. Az állás: 1. Barcelona 17 pont, 2. Benetton 15, 3. CSZKA 15, 4. PAOK 14, 5. Cholet 10, 6. CZ 10 B-csoport: Tofas Bursa (török)-Union Olimpija Ljubljana (szlovén) 74-78, Zalgiris Kaunas (litván)-Alba Berlin ■(német) 89-70, Real Madrid (spanyol)-Panathinaikosz (görög) 63-66. Az állás: 1. Panathinaikosz 18 pont, 2. Alba 13, 3. Tofas 13, 4. Olimpija 13, 5. Reál 13, 6. Zalgiris 11 C-csoport: Varese Roosters (olasz)-ASVEL Villeurbanne (francia) 58-60, Ülker SC (török)-Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 85-79, Olympiakosz (görög)-Pivovaria Lasko (szlovén) 79-68. Az állás: 1. Villeurbanne 16 pont, 2. Maccabi 15, 3. Olympiakosz 14, 4. Ülker 13, 5. Varese 12, 6. Pirorama 11 D-csoport: Caja San Fernando (spanyol)-Cibona Zagreb (horvát) 79-59, Pas Fortitudo Bologna (olasz)-Buducsnoszt Podgorica (jugoszláv) 72-73, Pau-Orthez (francia)-Efes Pilsen (török) 71-76. Az állás: 1. Cibona 15 pont, 2. CSF 14, 3. Efes 14, 4. Pal 14, 5. Buducsnoszt 13, 6. Pau 11★ Női Euroliga, alapszakasz, 9. játéknap A-csoport: GYSEV-Ringa-Imos Jezsica Ljubljana (szlovén) 67-55, Celta BS Vigo (spanyol)-Laden Rámat Hasharon (izraeli) 67-65, BTV Wuppertal (német)-CJM Bourges (francia) 68-61, SCP Ruzomberok (szlovák)-Pool Comense (olasz) 62-70. Az állás: 1. Bourges 16 pont, 2. Ruzomberok 15 (695-560), 3. Como 15 (650-554), 4. Wuppertal 15 (605-589), 5. GYSEV 15 (603-610), 6. Celta 11 (544-610), 7. Laden 11 (571-663), 8. Jezica 10 B-csoport: MiZo-Pécsi VSK-Fenerbahye (török) 80-47, Dinamo Moszkva (orosz)-Famila Schio (olasz) 80-78, Polpharma Clima Gdynia (lengyel)-Szporting Athén (görög) 86-67, Gambrinus Erno (cseh)-USV Orchies (francia) 79-60. Az állás: 1. Gambrinus 17 pont (722-564), 2. Dinamó 17 (674-568), 3. Pécs 15, 4. Polpharma 14, 5. Famila 13 (608-606), 6. Orchies 13 (590-622), 7. Fenerbahce 10, 8. Szporting 9 (kormanik) Gulyás Róbert (világos mezben) egyre jobb - 23 pont, 9 lepattanó a Pau-Orthez egyre rosszabb 12 NEMZETI SPORT CSAPATSPORTOK X. 338. • 1999. december 11. NBI, Alcsoport, férfiak Kálmán László: őrület! ■ Kosárlabda Hiába. Szándékukat a jegyzőkönyvben nem jelezték, így az NB I-es férfibizottság formai okok miatt nem is tárgyalta az ügyet. A vasiak igyekeztek túltenni magukat a zalai történeten, inkább a pénteki meccsre koncentráltak. Az hamar kiderült, hogy a megerősödött Kaposvár remekül felkészült a listavezető elleni vizitre. Igaz, nemcsak a vendégek jó védekezése, hanem saját pontatlan dobásaik is fékezték a hazaiakat. A szünet után is nagy birkózás volt a palánkok alatt, jelentős jó előnyt egyik csapat sem tudott szerezni. A hajrában a nagyobb rutin, az egységesebb csapatjáték, és Kálmán egyéni villanásai után a Falco megérdemelten győzött. A tényekhez tartozik, hogy a Kaposvár színeiben tért vissza hazánkba Madison, a korábban Körmenden is megfordult amerikai játékos. Földi Sándor: - A második félidőre feljavult védekezésünknek köszönhetjük kissé nyögvenyelős győzelmünket. Magyar András: - Szombathelyen Kálmán-őrület van... (bodor) (EZÜST)KÖNYV A FALCÓRÓL. A Falco KC történetét feldolgozó kötetet Ezüstkönyv címmel pénteken mutatták be Szombathelyen. A kiadványban a tíz évvel ezelőtt - a megyei bajnokságban - kezdődő kosaras történetet egészen az elmúlt férfibajnokságban szerzett ezüstéremig dolgozza fel Komondi Gábor újságíró. A kiadást ugyanaz a Pannonsport Kft. vállalta, amely cég a nagy sikerű Visszatérés című, Gécsek Tiborról szóló könyvet is gondozta. A bemutatón Fekete Lajos, a Falco vezérigazgatója szóba hozta a csapat jövőjét is. Megerősítette, a gárda a bajnokságot anyagilag problémamentesen zárja, ezt a cége garantálja. R..... Falco KCKaposvári Klima- Vill-Purina SE 85-74 (32-33) Szombathely, 1500 néző. V: Szamos, Benczúr T. FALCO: KÁLMÁN (30), Dzunics (17), Pankár (9), Wiley (8/6), Sengelija (6). Cs: Kolonics (6), KOZMA (9/3). Edző: Földi Sándor KAPOSVÁR: Kamer (2), Madison (19), Bencze (14/6), GÓBI (20), Orosz (10). Cs: Stone (4), Szájer (-), Nyilas (5/3). Edző: Magyar András Az eredmény alakulása. 5. p.: 4-6. 10. p.: 15-17. 15. p.: 25-25. 25. p.: 42-41. 30. p.: 52-50. 35. p.: 65-60 Kipontozódott: Orosz (34. p.), Sengelija (35. p.), Nyilas (38. p.), Góbi (40. p.) . A Falco két - a vasiak szerint a szabályokkal ellentétes játékvezetői ítélet miatt megóvta a ZTE ellen egy ponttal elveszített meccset. A szombathelyiek Bukva támadóidő lejárta utáni kosarára, valamint a második félidő utolsó percében esett negyedik időkérés megadása miatt óvtak. PannonPipe-DAKKAlbacomp-UPC 84-88 (41-45) Debrecen, 500 néző, V: dr. Valovics, Guóth DEBRECEN: HORVÁTH I. (24/6), Jurics (4/3), Senánszky (9/3), ANDERSON (22/9), Radonjics (12). Cs: Takács (2), Burján (3/3), Habuczki (2), Jakab (6/6). Edző: Ráthonyi Tamás ALBACOMP: Boros (2), HALM (23/3), SHANNON (24/9), McClendon (15), Lapov (10). Cs: VARGA R. (14), Polster (-). Edző: Farkas Sándor Az eredmény alakulása. 5. p.: 9-12. 10. p.: 14-18. 15. p.: 29-28. 23. p.: 43-54. 28. p.: 50-61. 32. p.: 62-66. 37. p.: 67-73 Kipontozódott: Polster (31. p.), Jakab (40. p.) A bajnok ellen teljesen esélytelenül lépett pályára az eddig mindössze egy győzelmet jegyző Debrecen. A hazaiak nem rohantak, úgy taktikáztak, ha lassítják a játékot, szorosabb eredményt érhetnek el. Az első félidőben nagyjából meg is valósították a céljukat, hiszen a csapatok fej fej mellett haladtak. A fordulás után elhúzott az Albacomp, főként azért, mert a dobópárbajban jobbnak bizonyult. A vendégek azonban túl hamar elhitték, hogy megnyerték a mérkőzést, és a lelkes hajdúságiaknak sikerült a hajrában egy pontra megközelíteniük az ellenfelüket. Végül a rutin és a szerencse döntött a sokkal jobb erőkből álló Albacomp javára, de a közönség „Szép volt, fiúk!”kal éltette Horváthékat a vereség ellenére. Ráthonyi Tamás: - A már megszokott, minimális különbségű vereséget szenvedtük el hazai pályán. Ahhoz, hogy az Albacompot legyőzhessük, egyáltalán nem szabadna hibáznunk. Farkas Sándor: - Debrecenben nyerni nagy dolog. Ezt vallottam korábban is, és ma ismét bebizonyosodott. (Kiripolszky) Az állás 1. Falco 12 102 1036-874.916 2. Albacomp 12 102 904-776 .916 3. Szolnok 119 2 815-694 .909 4. Pécs 106 4 682-709 .800 5. ZTE 116 5 795-757 .772 6. Kaposvár 105 5 670-685 .750 7. Bp. Honvéd 104 6 720-818 .700 8. Körmend 114 7 693-715 .681 9. Sopron 114 7 674-736 .681 10. Dombóvár 114 7 771-832 .681 11. Atomerőmű 113 8 758-832 .636 12. Debrecen 121 11 843-933 .541 NB I, A-csoport, nők A 12. forduló műsora December 11., szombat OSC-Soproni Postás-Tabán Trafik.....................................16.00 KSC Szekszárd-Zala Volán TE...........................................17.00 DKSK-BorsodChem-BSE-ESMA.......................................18.00 December 12., vasárnap Szolnoki MÁV-Coop SE-MiZo-Pécsi VSK.......................18.00 December 17., péntek FTC-Diego-Cofinec-Petőfi Nyomda KKC .......................17.00 Az állás 1. Pécs 10 10-820-546 1.000 2. 1. Postás *8 7 1 550-407 0.938 3. GYSEV 108 2 771-549 .900 4. Diósgyőr 107 3 743-648 .850 5. BSE9 5 4 576-520 .778 6. Kecskemét 105 5 587-667 .750 7. FTC 104 6 733-626 .700 8. Zala Volán 104 11 6 623-792 .700 9. Szekszárd 103 7 630-746 .650 10. Szolnok 101 9 555-671 .550 11. OSC 11 11 539-954 .500 (Az Ikarus-Kodolányi KC csapata visszalépett.) Interliga Edzőmentő győzelem Jégkorong ___ Alba Volán FeVita- Olimpija Ljubjana (szlovén) 9-6 (3-1,1-3,5-2) Székesfehérvár, 500 néző. V: Gotthardt, Maier, Mondler (osztrákok) ALBA VOLÁN: Marin - Mazsugin (2), Horváth B., PALKOVICS 4, OCSKAY 2 (4), Csibi 1, Kangyal, Szuna R., SÁNDOR 1, KOVÁCS, Lvov, Medvegyev, Dunai, Majoross (1), Rajz, Szilassy 1, Horváth Cs., Gebei, Hofmann, Fekete, Zalavári, Budai (kapus). Edző: Kiss Tibor LJUBJANA: Mohorics - Imes 1, Mihelics, Vnuk 1, GLOVA 2, TAYLOR (2), Zajc, Ciglenecki, Kontrec 1, Rahmatullin, Sivics, Deribak, Derbarics (1), Lajovec, GORENC (1), Poloncic, Kliznar, Novak (kapus). Edző: Matjaz Sekelj. Kiállítások: 14, ill. 14 perc A Ferencvárostól elszenvedett súlyos vereség után, ahogy az lenni szokott, Fehérvárott is felvetődött az edzőcsere kérdése, a klubvezetés azonban további bizalmat adott a Kiss- Kóger kettősnek, s a csapat is fogadkozott: a Ljubjana ellen javít, így is indult a találkozó, aktívabb volt a fehérvári gárada. Az 5. percben Szilassy meg is szerezte a vezetést, sőt öt perc múlva Palkovics a kék vonal közeléből kilőtte a jobb felső sarkot, majd rövid időn belül Csibi korongját ejtette kapuba Mohorics. Cseréltek is a szlovénok, Mohorics helyett Novak állt be a kapuba. A három gól azonban nem a hazai csapatot nyugtatta meg, inkább a vendégek lendültek bele, szépítő góljuk után Marin bravúrjára volt szükség, hogy ne zárkózzanak fel a szlovénok. A folytatásban is a vendégek voltak jobbak. Vnuk már az első percben ütött góljával felzárkóztatta csapatát. A Volán sorozatban hagyta ki a helyzeteit, majd egy percen belül két gólt lőttek a vendégek, 4-4 lett az állás. Ennek megfelelően az utolsó harmadban óriási küzdelem alakult ki. Az 50. percben egy lecsorgó korongot Ocskay közelről pöccintett a hálóba. A gól után még nagyobb sebességre kapcsolt a Ljubjana. Nagyon támadtak a vendégek, s ez lett a vesztük, mert Palkovics ismét két gólra növelte az előnyt. Glowa szépített, de csak 11 másodpercig reménykedhettek, mert Palkovics már negyedik gólját ütötte. Lvov kiállítása után a szlovénok edzője levitte a kapust, mezőnyjátékos jött be helyette, az edzői húzást gólra váltotta a csapat. A Volán ismét talpra állt, és Ocskay, valamint Sándor újabb góljaival magabiztosan győzött. Kiss Tibor: - Lendületesen és eredményesen kezdtünk. Amikor ellenfelünk kezdett feljönni, mi mindig időben újítottunk. Most sem voltam maradéktalanul elégedett a játékkal, de ezen az úton kell haladnunk. Matjaz Sekelj: - Túl nagy előnyt adtunk az első harmadban a hazai együttesnek, emiatt mindig csak futottunk az eredmény után. Négy négynél volt esélyünk a győzelemre, de védekezésünk ekkor és főleg a hajrában nem volt megfelelő, ezért vesztettünk. (székelyhídi) Magyar Kupa, negyeddöntő Váci Darazsak- Úsza Volán-Szeged 5-7 (2-2,2-2,1-3) Megyeri út, 100 néző. V: Incze, Bellus, ifj. Sós VÁCI DARAZSAK: Tóth Bagi - Géczi (1), Vetró, Szűcs, Vadócz, Baróti 3, Farkas, Marton, Kemenes, Szilvasy, Simon, Nádor, Csoknyai, Varga 1, Ritter, Huller 1 (1), Gaján, Lengyel, Pallós, Csernák. Edző: Baróti Zsolt SZEGED: Porkoláb - Bognár 4, Vass, Peterdi 2, Pálla (1), Szalai (1), Nagy, Serdült, Borbás 1, Búzás, Nagy, Láng (2), Bontovics, Halmosi, Wilcsek, Pásztor, Székely. Edző: Kalocsa László Kiállítások: 10, ill. 10 perc # Fi Aérfibajnok. fór Vízilabda ikság a Drehe dúló műsorokra apáért Wm ............... December 11., szombat ,_JSÉL. _ FTC-Thomas Jeans-UVMK-Bau System Eger, Népliget .16.00 Csanádi Árpád KSI-UTE-Taxi 2000, Hajós Alfréd u. . . .17.15 Vasas-Plaket-Szentesi VK, Hajós Alfréd u.........................18.30 Szolnoki VSC-BVSC-Brendon, Szolnok............................18.00 Honvéd-Domino-BEAC-Intruder, Kőér utca ...................19.00 Az állás :BVSC6 6 3 2 69-32 12 2. FTC6 6 -59-27 12 3. Vasas6 3 2 1 60-43 8 4. Honvéd6 3 -3 48-45 65UTE 6 2 2 2 51-49 6 1 6Eger6 2 2 2 41-44 6 7Szentes6 3 -3 42-52 6 8. Szolnok6 2 -4 39-60 4 9. KSI6 -6 35-61 0 10. BEACOmn6 32-63 0