Nemzeti Sport, 2000. március (11. évfolyam, 60-89. szám)

2000-03-25 / 83. szám

20 NEMZETI SPORT AMERIKAI SPORTOK XI. 83. • 2000. március 25. Nyugdíjas iránytig Kidd bik­én! A három hazai vere­séget, köztük a legjobb otthoni mutatóval (35, 4) rendelkező Indiana Pacers csúfos bukását hozó játéknap szenzá­ciója ismét Phoenixből érkezett. A Suns nem akárkivel, hanem Kevin John­­sonnal, az NBA történetének ötö­dik legjobb előkészítő játékosá­val kívánja helyettesíteni a szer­dán bokatörést szenvedett irá­nyítóját, a liga pillanatnyi asszisztkirályát, Jason Kiddet. A hírt az teszi különösen érdekessé, hogy a 34 éves KJ majdnem két éve nem játszott NBA-mérkő­­zést, és egyszer már bejelentette a visszavonulását! „Amikor Cotton Fitzsimmons alelnök felhívott, hogy baj van, először azt hittem, vele vagy a fe­leségével történt baleset - érzé­keltette Johnson, hogy egy napja mindenre gondolt, csak arra nem, hogy ő az életében még NBA-mérkőzést fog játszani. - Ilyen esetekben az ember általá­ban nem azt a döntést hozza meg, amelyik az ő számára a legjobb, hanem azt, amellyel a neki fontos embereknek és a hozzá mindig nagyon-nagyon jó csapatának a segítségére lehet. Ez olyan, mint amikor a haza hív. Menni kell. ” A kosárlabda nyugdíjasainak kényelmes életét feladó Johnson csütörtökön együtt edzett a csa­pattal, aláírta az idény végéig szóló szerződését, ám a bemutat­kozására csak vasárnap, a legkö­zelebbi hazai meccsen kerül sor. KJ rendszeresen fut, így kiváló erőben van, ám labdát jó ideje nem pattogtatott, úgyhogy egye­lőre nem a Suns történetének egyik legkiválóbb kosarasát kell keresni benne. Johnson pont­számban (12 707) a harmadik, gólpasszban (6494) az első a Suns öröklistáján, 9.2-es asszisztátla­­gánál pedig csupán John Stock­­ton, Magic Johnson, Oscar Ro­­bertson és Isiah Thomas tudhat jobbat a magáénak a ligában. Johnson korábban 11 idényt húzott le a Sunsban, egészen ad­dig ő volt a csapat egyik vezére­gyénisége, ameddig sorozatos térdsérülései miatt át nem kellett adnia a stafétabotot Kiddnek. Most Kidd, három csavarral a bokájában, lábadozik a csütörtö­ki műtét után, és reménykedik abban, hogy a rájátszásra vissza­térhet. A Suns, a Dallas hazai ve­resége következtében, hivatalo­san is tagja lett az egy hónap múlva kezdődő playoff mezőnyé­nek. NBA, alapszakasz, 136. játék­nap Dallas Mavericks-Cleveland Cavaliers 98-104 (14-22, 19-34, 30-18, 35-30). Legjobb dobók: Finley 29, Nowitzki 17, Nash 15, il. Kemp 22, C. Henderson 15, B. Knight 12 Denver Nuggets-Washington Wizards 86-100 (21-26, 21-30, 19-23, 25-21). Ld: McCloud, Van Exel 18-18, McDyess 14, ill. Ho­­ward, Richmond 22-22, A. Willi­ams 15 Houston Rockets-Los Angeles Clippers 110-95 (23-22, 23-18, 35-30, 29-25). Ld: Francis 34, Mobley 30, W. Williams 21, ül. Odom 28, D. Anderson 20, Nesby, Piatkowski 15-15 Indiana Pacers-Milwaukee Bucks 84-105 (19-33, 21-29, 28-23, 16-20). Ld: J. Rose 22, R. Miller 16, M. Jackson 12, ül. Cas­­sell 30, Allen 26, T. Thomas 21 Az élcsoport: Kelet: 1. INDIA­NA 68.1 százalék (69 mérkőzés), 2. Miami 62.7 (67), 3. New York 61.2 (67), 4. Toronto 58.2 (67) és Philadelphia 58.2 (67), 6. Char­­lotte 53.7 (67), 7. Detroit 52.2 (67), 8. Orlando 47.8 (69), 9. Mil­­waukee 47.1 (68). Nyugat: 1. LA LAKERS 82.6 (69), 2. PORT­­LAND 74.6 (67), 3. UTAH 68.2 (66) , 4. PHOENIX 65.7 (67), 5. San Antonio 63.2 (68), 6. Minne­sota 61.2 (67), 7. Sacramento 58.2 (67) , 8. Seattle 58.8 (68), 9. Dallas 42.6 (68) A csupa nagybetűvel írt csapa­tok már bejutottak a rájátszásba. (kormanik) FOTÓ: SPORTS ILLUSTRATED A kosárra törő Kevin Johnsontól két év után újra NBA-pontokat várnak Phoenixben. A liga történetének ötödik legjobb assziszt­­átlagú kosarasa egyszer már visszavonult, de a bokatörést szenvedő Jason Kidd helyetteseként ismét NBA-mérkőzésre készül Carter ott lesz az olimpián Csütörtökön az Egyesült Államok szakszövetségének válogató­bizottsága a torontói Vince Cartert hívta meg az olimpiára készü­lő Dream Team IV keretébe a térdszalagszakadást szenvedett és műtéten átesett Tom Gugliotta helyére. A roppant népszerű, a feb­ruári AlL-Star-gálára a legtöbb közönségszavazattal bejutó Carter az év eleji pótválogatón csak hajszállal, titkos szavazás után ma­radt le a milwaukeei Ray Allen mögött a 12. helyért vívott „páros versenyben”. A sydneyi játékokra készülő többi amerikai játékos: Kevin Garnett, Jason Kidd, Gary Payton, Steve Smith, Allan Ho­uston, Tim Hardaway, Vin Baker, Alonzo Mourning, Grant Hill és Tim Duncan. A csúcson jártak Francis nem erőltette a tripla-duplát A houstoni Steve Francis 34 ponttal NBA-pályafutása legjobb­ját érte el, sőt volt 14 gólpassza és 9 lepattanója is, mégsem eről­tette a tripla-duplát, hanem, mivel a meccs már eldőlt, cserét kért két és fél perccel a befejezés előtt „holnap is lesz meccs” jelszó­val. Az újonc Francis az egyetlen olyan játékos a ligában, aki pontszámban (1118), lepattanózásban (326), előkészítésben (420) és labdaszerzésben (99) is vezeti a csapata statisztikáját. Francis három kategóriában is a játéknap legjobbja lett, nem csoda, hogy a Houstonnak sikerült megszakítania nyolc mérkőzéses kudar­csorozatát. A játéknap legjobb dobója: Steve Francis (Houston) 34; ...le­­pattanózója: Shawn Kemp (Cleveland) 12; ...lepattanózója az el­lenfél palánkja alatt: Shawn Bradley (Dallas) és Chris Gatling (Denver) 5-5; ...lepattanózója a saját palánkja alatt: Raef LaF­­rentz (Denver) 11; ...gólpasszadója: Steve Francis (Houston) 14; ...dobásblokkolója: Shawn Bradley (Dallas), Raef LaFrentz, George McCloud (mindkettő Denver), Don Reid és Jahidi White (Washington) 3-3; ...tripladobója: Steve Francis (Houston), George McCloud (Denver), Reggie Miller (Indiana) és Mitch Richmond (Washington) 3-3; ...labdaszerzője: Ray Allen (Milwa­­ukee) 5. A legjobb mező­nydobási csapatmutató: 57.3 százalék (Houston, 47/82). A legmagasabb nézőszám: 18 345 (Indiana- Milwaukee). A leghosszabb mérkőzés: Indiana-Milwaukee, 2 óra 10 perc Elway után újabb legenda vonult vissza Dán Marino a jövőben csak a családjának él BHpMHS Egy évvel ezelőtt a tojáslabdás futball hívei John Elway visszavonu­­■fjf­­ffi­lása miatt szomorkodtak, az idén pe­­nt pej­dig egy másik quarterback-legenda n­ ||*| jelentette be, hogy befejezi a pálya­­futását. Dán Marinának, a Miami WMmSu­tm Dolphins irányítójának azonban kö­zel sem sikerült annyira szépen búcsúznia, mint a Denver Broncos szellemi vezérének. Elway karri­erje utolsó két évében megnyerte a Super Bowlt a denveri „vadlovakkal”, miközben floridai kollé­gája ujjáról örökké hiányozni fog az NFL nagy­bajnokának járó aranygyűrű. „Nagyon szomorú vagyok, nem könnyű ezt el­viselni. De most tényleg vége, többet nem lépek pályára” - jelentette be a tiszteletére megrende­zett sajtótájékoztatón a „Dan the Man” becenév­re hallgató játékos. A 17 idény után visszavonuló karmester szavait 20 televíziós társaság közvetí­tette élőben... Marino már régóta gondolkozott a visszavonu­lásán, de mindig meggondolta magát, és ismétel­ten nekiveselkedett a hőn áhított nagybajnoki cím elhódításának. A quarterback az idén is a playoffba kormányozta a csapatát, de a főcso­port-elődöntőben a Jacksonville Jaguars megállí­totta a Dolphinst. A kiesés után a Miami hozzá­járult ahhoz, hogy - érdemeire való tekintettel - Marino szabadon tárgyalhasson bármelyik gár­dával, hátha sikerül megegyeznie egy olyan csa­pattal, amellyel megvalósíthatja élete nagy ál­mát. Hosszú ideig úgy tűnt, Marino a Minnesota Vikings sokra hivatott együtteséhez igazol, majd bejelentkezett érte régi klubja, a Miami is, az irá­nyító azonban váratlanul meggondolta magát és karrierje befejezése mellett döntött. „Egy csütörtöki napon a konyhában ültem a fe­leségemmel, amikor váratlanul felhívtam a szüle­imet, és közöltem velük, hogy befejezem a pálya­futásomat” - emlékezett vissza a mindent eldön­tő pilanatra Marino. Az irányító elárulta, hogy döntéséhez semmi köze sem volt a Jackson Fale­­től elszenvedett katasztrofális, 62-7-es vereség­nek. „Sokszor voltam távol a családomtól, akinek különösen vasárnap, a mérkőzések napján hiá­nyoztam. Most szeretnék mindent bepótolni, amit korábban elmulasztottam” - mutatott rá távozá­sának igazi okára az összesen 25 NFL-rekordot tartó quarterback. A karrierje alatt elért 61 361 passzolt yardját, az összesen kiosztott 420 touchdown-átadását vagy a 253,6 yardos mérkőzésenkénti passzátla­­gát valószínűleg hosszú ideig senki sem tudja megközelíteni... (moncz) Edzőváltás New Jerseyben Lou Lamoriello, a Keleti főcsoport élén ál­ló New Jersey Devils elnöke nem tűrte to­vább, hogy a csapat mostanában harmatos teljesítményt nyújt (az „ördögök” a legutóbbi 17 meccsükből 10-et elbuktak), ezért menesz­tette posztjáról Robbie Ftoreket, a Devils főedzőjét. Ftorek utódja az eddigi másodedző, Larry Robinson lett. Ha már a trénerekről esett szó, mindenképpen meg kell említenünk, hogy a Philadelphia Flyers vezetőedzője, a rákbetegségben szenvedő Roger Neilson elhagyhatta a kór­házat. A kemoterápiás kezelésen átesett, 65 esztendős szak­ember remekül érzi magát, és ami nagyon fontos: tünet­mentes. Neilson tanítványai a legutóbbi játéknapon nem tudtak győzni, holott az 58. perc végéig vezettek a vendég Los Angeles Kings ellen. A hollywoodiaknál játszó szlovák Jozef Stampel ekkor belepiszkált Craig Johnson lövésébe, s mivel a korong még Mark Eatonon is megpattant, Brian Boucher kapus tehetetlen volt. A ráadásban ismét Stampel villogott, a 62. minutumban bevágta a két pontot jelentő gólt. Visszatért a Buffalo Sabreshez a hónap elején súlyos vállsérülést szenvedő Mike Peca, aki rögvest győzelmet könyvelhetett el. A Sabres a mérkőzés utolsó 11 percében fordított a szintén a rájátszásért küzdő Calgary Flames el­len, így a „szablyások” - a Montreal Canadiens kárára - playoffot érő helyre ugrottak. A nap krónikájához tartozik még, hogy az Ottawa Sena­­tors három pontra megközelítette a nála egy mérkőzéssel többet játszó Toronto Maple Leafst az Északkeleti csoport élén; hogy a Boston Bruins és a New York Rangers is hazai környezetben kapott ki, így a két együttesnek jócskán csök­kentek a playoff-reményei; hogy a coloradói Joe Sakic elér­te a 400 gólos határt, és (1049 ponttal) ő lett a klub történe­tének eddigi legeredményesebb játékosa. NHL, alapszakasz, 166. játéknap Boston Bruins-Florida Panthers 1-3 (0-0, 0-0,1-3). Gól­szerző: Mann (45.), ill. Parrish (46.), Stewart (49.), P. Bure (59. - üres kapu). Kapusok: Grahame 27 lövés/25 védés, ill. Vernon 33/32 Buffalo Sabres-Calgary Flames 4-2 (1-1, 0-0, 3-1). G: Sátán (3. - emberelőny, 59.), Sanderson (50.), McKee (58.), ill. Bureau (2.), Cowan (48.). K: Hasek 22/20, ill. Brathwaite 27/23 Ottawa Senators-Toronto Maple Leafs 3-2 (2-1, 0-1, 1-0). G: Zammner (6.), Dackell (14.), Benk (51. - ee.), ill. Antropov (20.), Perreault (33.). K. Barrasso 27/25, ill. Jo­­seph 36/33 Philadelphia Flyers-Los Angeles Kings 2-3 (0-0, 1-0, 1-2, 0-1) - hosszabbítás után. G: J. Hull (34.), Odjick (51.), ill. L. Robitaille (50. - ee.), Stampel (58., 62.). K: Boucher 23/20, ül. Fiset 24/22 New York Rangers-Washington Capitals 1-4 (0-1, 1-1, 0-2). G: M. York (31. - ee.), ill. Simon (9.), Oates (36.), Hal­­pern (56., 60. - mindkettő emberhátrány, utóbbi egyben a. k.). K: McLean 24/21, ill. Kölzig 28/27 Nashville Predators-Detroit Red Wings 3-6 (3-1, 0-4, 0-1). G: T. Fitzgerald (9.), Jacsmenyev (13.), Kjellberg (55. - ee.), ill. Roest (11.), Dandenault (22.), L. Murphy (25.), Fjo­­dorov (30.), Holmström (36. - ee.), Gilchrist (59. - a. k.). K. Vokoun 32/27, ill. Wregger 29/26 Phoenix Coyotes-Colorado Avalanche 2-4 (1-3, 0-0,1-1). G: Letowski (9. - ee.), Doan (57.), ill. Sakic (3., 4., 51. - az első kettő ee.), Forsberg (13.). K: Essensa 23/19, ill. Denis 26/24★ Nyolc hónapos eltiltást kapott a doppingoláson ért Bill McDougall. A német jégkorongligában (DEL) szereplő Münchner Barons kanadai játékosának eljárási költség cí­mén 5000 márkát is kell fizetnie. A 34 éves korongos janu­árban az Augsburger Panthers elleni mérkőzésen bukott le, amikor vizeletében ephedrint mutattak ki. McDougall leg­közelebb november 7-én léphet jégre. ★ Tömegverekedés tört ki a svájci bajnokság döntőjének második mérkőzésén. A ZSC Lions-HC Lugano (3-2) össze­csapáson többen megsérültek - köztük rendőrök is -, ami­kor a két csapat szurkolótábora utcakövekkel dobálta meg egymást. A rendőrség gumibotokkal és könnygázzal pró­bált rendet teremteni. s'ignífiaJ tffl tlfflCie-ajxKDaia R­ollman, a féreg Az észak-amerikai profi­ kosárlabdabajnokság (NBA) legelentmondáso­­sabb figurája a botrányairól, különcködéseiről, nagy dumájáról, valamint szenzációs játékáról ismert Dennis Rodman (39). Egy héten keresztül ol­vashatják színes történeteit. • Úralopásért fogdában ült • lefeküdt Madonnával is • Ha odvadt az agya, ütött, súgod • Részegen vette el a Baywatchriányt

Next