Nemzeti Sport, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-238. szám)

2000-08-04 / 212. szám

A 4­ 4­4 Diagana, Facho: távolodik az olimpia Stéphane Diagana még min­dig nem épült fel abból az ideg­gyulladásból, amely miatt júni­us 23. óta nem versenyzett. A franciák 400 gátas világbajno­ka a hétvégén kihagyja az or­szágos bajnokságot, és tovább­ra sem tudni, hogy mikor térhet vissza.★ Egyre valószínűbb, hogy Fer­­min Cacho nem indul a sydneyi olimpián. Az 1500 méter barce­lonai aranyérmese, atlantai ezüstérmese 11 hónapja nem vett részt pályaversenyen, és az utcai viadalokon is rendre le­marad a legjobbaktól. Kilencvennégy éves korában elhunyt Nyikolaj Ozolin, egyko­ri rúdugró, az orosz rúdugróis­kola egyik legnagyobb oktatója. ★ Tapolca városa nem felejtet­te el egykori kiváló polgárát, dr. Papp Pált, kalapácsvető olimpiai bajnokunk, Csermák József felfedezőjét és edzőjét. Emlékére augusztus 5-én, szombaton 10 órától a városi sporttelepen 23. alkalommal rendezik meg a hagyományos nagyszabású dobótalálkozót, ■amelyen gyerekektől a felnőt­tekig minden korosztály képvi­selői elindulnak. Paavo Nurmi-emlékverseny, Turku. Férfiak. 200 m (+0.7): 1. Hartonen (finn) 20.79. 800 m: 1. Kirwa (finn) 1:46.84. 110 m gát (+1.8): 1. Bownes (dél-afri­kai) 13.49, 2. Vander-Kuyp (ausztrál) 13.66. Hármas: 1. Meriluoto (finn) 16.95 (+1.4). Súly: 1. Tiisanoja (finn) 20.32, 2. Haukijarvi (finn) 20.27, 3. Aaltonen (finn) 20.08, 4. Harju (finn) 20.01. Gerely: 1. Par­­viainen (finn) 88.10, 2. Haatainen (finn) 82.40. Nők. 800 m: 1. Reho (finn) 2:02.13. 100 m gát (+0.3): 1. Kallur (finn) 13.14. 400 m gát: 1. Blackett (barbadosi) 55.23, 2. Allen (jamaicai) 56.01. Kala­pács: 1. Peyry (finn) 63.03 Indiai államközi bajnokság, Chennai. További eredmények. Férfiak. 200 m: 1. Kumar 20.80. Gerely: 1. Bishnoi 79.69. Nők. 200 m: 1. Mistry 23.10. Hétpró­ba: 1. Biswas 6186 (o. cs.), 2. Pramila 6105 Siedlce. Férfiak. Gerely: 1. Trafas (lengyel) 83.29 (o. cs.) Nemzetközi félmaratoni, Pombal. Férfiak: 1. Ogato (ke­nyai) 1:05:31. Nők: 1. Sampaio (portugál) 1:11:45 Nemzetközi maratoni, Toras de los Vados. Férfiak: 1. J. R. Rey (spanyol) 2:14:56 18 NEMZETI SPORT EGYÉNI SPORTOK • TECHNIKAI SPORTOK 2000. augusztus 4., péntek Vegyes reakciók az IAAF Tanácsának szerdai döntései után Kubában ünnepelnek, másutt várnak Atlétika______________ Az IAAF az esetek többségé­ben tovább görgeti maga előtt a „doppinggöröngyöt”. A Nem­zetközi Atlétikai Szövetség Ta­nácsa elsősorban azért ült össze szerdán Monte-Carlóban, hogy még az olimpia előtt rendezze a függőben lévő doppingügyeket, ám kevés kivétellel tovább ha­lasztotta a problémák megol­dását. A kevés kivétel egyike Javier Sotomayoré, a férfi magasugrás világcsúcstartójának ugyanis megfelezték kétéves büntetését, így az 1999. július 31-én ko­kainhasználaton kapott kubai sportoló idén július 31-től ver­senyezhet, azaz részt vehet a sydneyi olimpián is. Szintén a kivételek közé tartozik két olasz sportoló, a középtávfutó Giu­­liano Battoclettit és a vágtázó Ilaria Sighelét ugyanis felmen­tette a tanács. Három brit atléta - Linford Christie, Gary Cadogan és Doug Walker - ügyében augusztus 14- én határoz az IAAF döntőbi­zottsága, míg a magyar Szeke­res Judit és a német Dieter Bau­­mann esetében ezt a döntést szeptember elejére ígérik. (Leg­később tizedikére, hogy az eset­leg felmentett atléták indulhas­sanak a sydneyi olimpián.) A három brit ügye azért nem túl „érdekes”, mert Christie és Cadogan már visszavonult, míg Walker közölte, hogy semmi­képpen sem vesz részt az ötkari­kás játékokon. A többi eset közül Dobos Gá­borénál a tanács az első pozitív tesztre adott magyarázatot elfo­gadta, azt az állítást azonban, hogy a második pozitív teszt en­nek a következménye, nem tar­totta elég meggyőzőnek. Ezért arra szólította fel a magyar szö­vetséget, hogy az utóbbi esetre adjon részletesebb magyaráza­tot. Hasonlóan járt el az IAAF a belga Buddy Walem ügyében is. Már csütörtöki hír, hogy a ta­nács mérsékelte a brazil Elisan­­gela Andriano büntetését is. A diszkoszvetőnő szervezetében a Pánamerikai Játékokon 1999. július 12-én végzett vizsgálat során találtak nandrolont, és ezért az IAAF két évre tiltotta el. A Brazil Atlétikai Szövetség (CBAT) már annak idején fel­lebbezett a döntés ellen, mivel a doppingszer egy betegség ellen szedett gyógyszerrel került a versenyző szervezetébe, a szer­dai ülésen pedig ismételten ké­relmezte a diszkoszvető eltiltá­sának csökkentését. Az LAAF végül - éppúgy, mint a kubai magasugrónál - „különleges körülményekre” hivatkozva egy évre mérsékelte az eltiltást, így a diszkoszvetőnő indulhat a hét végi brazil bajnokságon, hogy megszerezze a sydneyi re­pülőjegyet. Az alábbiakban a magyar szempontból legérdekesebb há­rom főszereplő reakcióit gyűj­töttük össze. (misor) Szekeres Judit Dobos Gábor Javier Sotomayor Az ártatlanság vélelme Szőrszálhasogatás? A 400 gáton országos csúcstartó Szekeres Judit nevében férje és edzője, Szerencsés Károly nyilatkozott, aki a döntés után nem tudta, hogy inkább sírjon vagy inkább ne­­vessen-e. - Nagyon friss még a határozat megszüle­tése okozta élmény. Igazából arra számítot­tunk, hogy Juditot felmentik, hiszen Gyulai István, az IAAF magyar főtitkára többször is hangsúlyozta, hogy a doppingügyek tör­ténetében tulajdonképpen egyedi eset a mi­énk, amennyiben sohasem fordult még elő, hogy valakinek az ügyében három rendkí­vül szavahihető ember - egy szállodaigaz­gató és két világhírű atléta, Steve Backley és Jan Zelezny - is önként tanúskodjon.­­­ Dieter Baumann nagyon örült annak, hogy az ügye - Szekereséhez hasonló mó­don - az IAAF döntőbizottsága elé került.­­ Végül is mi is örülünk, hiszen a három bíróból és további két jogászból álló testü­let a polgári jog alapján ítélkezik. Bízunk a döntőbizottság pártatlanságában, ugyanis úgy gondoljuk, hogy a tárgyi és személyi bi­zonyítékaink elég meggyőzőek lesznek ah­hoz, hogy az igazságnak megfelelő, azaz fel­mentő ítélet szülessen.­­ Mikorra várható az ítélet? - Az IAAF vállalta, hogy legkésőbb szep­tember tizedikéig, azaz még az olimpiai ne­vezési határidő lejárta előtt megszületnek az ítéletek. Ez számunkra azért lenne fon­tos, mert Juditot a MOB csak akkor nevezi a játékokra - amelyre évek óta keményen készül -, ha tisztázódik az ügye. Mi bízunk a MOB és a magyar szövetség támogatásá­ban, és számítunk arra, hogy az ártatlan­ságnak az alkotmányban és a magyar jog­rendszerben is biztosított vélelme Judit ese­tére is érvényes lesz. Keményen készülünk tovább a játékokra. A két magyar atléta közül a szakértők megítélése szerint Dobos Gábor ügye áll jobban, hiszen a jelenlegi helyzet alapján roppant valószínű, hogy a 60 méteren or­szágos csúcstartó sprintért még augusztus­ban felmenteni a szövetség. - Úgy érzem, hogy most már csak kekeckednek velem. Az első pozitív kont­rollomnál elfogadták a védekezésemet, a másodiknál viszont további magyarázatot, bővebb orvosi szakvéleményt kérnek a ma­gyar szövetségtől, pedig a második pozitív mintám egyértelműen az elsőnek a követ­kezménye volt. - Ezek szerint bízik a felmentésében? - Igen, bár a helyzet nagyon idegesítő, úgy érzem, hogy pusztán szőrszálhasoga­­tásról van szó. Szerintem az IAAF, amely hosszú évek óta nagyon kevés sportolót ment fel, nehezen viseli el, hogy az én ese­temben a tények egyértelműen az én igaza­mat támasztják alá. Egy héten belül szállí­tanunk kell a részletesebb magyarázatot, remélem, hogy azzal sikerül meggyőzni a döntésben illetékeseket.­­ A megítélése szerint könnyítette vagy nehezítette a helyzetét, hogy az IAAF-nek egyszerre két „magyar doppingügyben” kellett határoznia? - Ezt innen a távolból nem tudom meg­ítélni, de úgy gondolom, hogy nem befolyá­solhatta a döntéshozókat. - Mikor versenyez legközelebb? - A hét végén Lisszabonban állok rajt­hoz, majd a jövő hét elején Linzben futok, ha jól tudom, mindkétszer száz méteren. Úgy érzem, hogy jó formában vagyok, és ha felmentenek, akkor az olimpián egyéni­ben és a négyszer százas váltóban is hasz­nos és eredményes tagja leszek a magyar csapatnak. Háromszáz kontroll A Pánamerikai Játékokon megbukott atléta esetét Lamine Diack, az IAAF elnö­ke így magyarázta: „Javier kapcsán tekin­tetbe vettük azt, hogy hosszú pályafutása alatt több mint háromszáz kontrollon esett át, és azt az egy winnipegi esetet ki­véve sohasem vétett a szabályok ellen. (Mint ismeretes, az említett verseny után a kubaiak azzal vádolták meg a rendező ka­nadai hatóságokat, hogy szándékosan csempésztek kokaint Soto ételébe vagy italába, mert mindenképpen be akarták mártani a kubai csapat valamelyik világ­hírű tagját.) Az eltiltás törlésének bejelentésére a kubai televízió és rádió félbeszakította műsorát, és azonnal közölte az örömhírt a szigetország lakóival. A polgárok óriási megkönnyebbüléssel fogadták a hírt, hogy a Saltanabes (a felhők között ugró) bece­névre hallgató kedvencük rajtolhat az olimpián, néhányan azonnal kirohantak az utcára, és hangosan kiabálták Sotomayor nevét. Az atléta egyébként egy pillanatra sem adta fel, az elmúlt hónapokban is végig edzett, és közölte, hogy ha életben hagy­ják a kétéves eltiltást, akkor is visszatér, mert nem akar ilyen csúnyán búcsúzni a sportvilágtól. Mint ismeretes, Sotomayor néhány napja a Barrientos-emlékverseny után edzésképpen 230 (más források sze­rint 231) centimétert ugrott, azaz máris kiváló formában van.­­ „Ha engedik, hogy rajthoz álljak Syd­neyben, akkor az aranyéremért fogok har­colni” - jelentette ki akkor, és ugyanezt megismételte a kubai sportolók szerda esti ünnepélyes fogadalomtételén, amely néhány órával az ő „felmentése” után kez­dődött el. U23-as országúti Európa-bajnokság Győzött a Mapei-csapat egyik kiszemeltje Kerékpár_____________ A tavalyi vb-bronzérmes orosz Jevgenyij Petrov nyerte az U23-as országúti Európa­­bajnokság egyéni időfutam­­versenyét. A 22 esztendős brin­­gás jövőre Bodrogi László csa­pattársa lesz az olasz Mapei- Quick Step proficsapatában, és amint azt csütörtöki eredmé­nye is mutatja, nem véletlenül hívta soraiba a patinás egyesü­let. A magyar versenyzők nem tudtak beleszólni az értékesebb helyezések sorsába, igaz, a ma­gyar bajnokság bronzérmesét, Vilmányi Tamást egy bosszantó hiba is hátráltatta: két nappal a rajt előtt derült ki, hogy a ke­rékpárja nem felel meg a sza­bályokban előírt méreteknek, a cseregépet pedig nem lehet ilyen rövid idő alatt tökéletesen beállítani. Az Európa-bajnokság or­szágúti versenyeit szombaton rendezik meg. U23-as országúti Európa-baj­nokság, Kielce, Lengyelország Egyéni időfutamversenyek. Férfiak (30 km). Európa-baj­­nok: Jevgenyij Petrov (Oroszor­szág) 38:19, 2. Zugelj (Lengyel­­ország) 38:28, 3. Sztemo (Oroszország) 38:35, ...54. Soós Gábor (Magyarország) 43:41, 2. ...58. Major József (Magyaror­szág) 44:19, 59. Vilmányi Ta­más (Magyarország) 44:51. Nők. Eb: Lada Kozlikova (Csehország), 2. Gilfillan (Nagy-Britannia), 3. Brandli (Svájc)★ A Het Laatste Nieuws című brüsszeli napilap értesülése szerint Frank Vandenbrouck­­ét, az egyik legismertebb belga kerékpárost a roselare-i pszi­chiátriai klinikán kezelik. A Cofidis 25 esztendős verseny­zője térdsérülésére hivatkozva nem állt rajthoz a dán körver­senyen. „VDB” a tizedik sza­kasz után ugyancsak a térde miatt adta fel a Tour de France küzdelmeit, ám azt kö­vetően csapatának vezetői nem tudták elérni, elzárkózott a külvilágtól és a hírek szerint súlyos depreszszióba esett. Vandenbroucke karrierje so­rán sohasem tartozott a köny­­nyen kezelhető versenyzők kö­zé, ám a sok rosszat mindig el­lensúlyozni tudta ragyogó eredményeivel. (gombkötő) Dán körverseny (2.2-es kate­gória). 2. szakasz, Ikast-Hor­­sens (185 km): 1. Lars Michael­­sen (dán, Post Danmark) 4:14:44, 2. Barthe (francia, AG2R) a. i., 3. Van Petegem (belga, Farm Frites) a. i. Az összetettben: 1. Lennie Kris­­tensen (dán, Fakta) 9:22:18, 2. Michaelsen 4 mp h., 3. Van Petegem 5 mp h. ★ 51. GP Citta di Camaiore egynapos országúti verseny (1:2) : 1. Wladimir Belli (olasz, Fossa Bartolo) 4:41:32, 2. Bar­­toli (olasz, Mapei-Quick Step) 3 mp h., 3. Fra. Casagrande (olasz, Vini Caldirola) a. i., 4. Brochard (francia, Delatour) 21 mp h.★ 62. Portugál körverseny (2:3) . 10. szakasz, Guar­da-Torre (168 km): 1. Vitor Gamito (portugál, Ravessa) 4:28:08, 2. Mercado (spanyol, Vitalicio) 2:06 p h., 3. Rebollo (spanyol, Vitalicio) 2:24 p h. Az összetettben: 1. Vitor Gamito 45:06:29, 2. Möller (dán, Maia) 1:29 p h., 3. Otero (spanyol, Ravessa) 1:37 p h. ★ Vallon körverseny (2:4). 5. szakasz, Chastre-Tubize (236 km): 1. Frédéric Finot (francia, Crédit Agricole) 6:29:21, 2. Roe­­sems (belga, Tönissteiner) a. i., 3. Loder (francia, Cofidis) a. i. Az összetettben: 1. Axel Merckx (belga, Mapei-Quick Step) 23:52:48, 2. Leukemans (belga, Eddy Merckx) 44 mp h., 3. Cali (francia, Charleroi) 47 mp h. ★ Vuelta a Castilla-Leon (2:4). 3. szakasz, El Espinar-Avila (171 km): 1. Dave Bruylandts (belga, Palmans) 4:26:45, 2. Osa (spanyol, Banesto) 2 mp h., 3. Mancebo (spanyol, Banesto) 30 mp h. Az összetettben: 1. Igor Gonzalez de Galdeano (spa­nyol, Vitalicio) 9:13:01, 2. Zubeldia (spanyol, Euskaltel) 9 mp h., 3. Osa 21 mp h. ★ Junior pálya-világbajnok­ság, Fiorenzuola. Férfiak, 1000 m-es állórajtos időfutam. Vi­lágbajnok: Mark Renshaw (Ausztrália) 1:05.779, 2. Vinokurov (Ukrajna) 1:06.268, 3. Marelli (Olaszország) 1:06.460. Nők, 500 m-es álló­rajtos időfutam. Vk: Kerrie Meares (Ausztrália) 37.148, 2. Muche (Németország) 37.307, 3. Doutreluvigne (Franciaor­szág) 37.587 ­ Marlboro Masters, Formula-3-as viadal Baumgartner Zsolt újra összecsaphat Pizzoniával Gyorsasági autó______ Pénteken a szabadedzéssel elkezdődik a Marlboro Masters elnevezésű Formula-3-as ver­seny Zandvoortban, amelyet vi­lágbajnokságnak, vagy gálának is lehetne nevezni, hiszen ide csak a legerősebb nemzeti baj­nokságok - brit, német, francia, olasz - legjobb versenyzői kap­nak meghívást. No és természetesen a do­hánycég által támogatott spor­tolók: Michael Schumacher, Ru­bens Barrichello, Freddy Loix, Carlos Checa, Max Biaggi. Előkelő nézősereg kíséri tehát figyelemmel a fiatal tehetségek bemutatkozását - egyik-másik­nak ez lesz az első ilyen rangos viadala -, akik között ott lesz Baumgartner Zsolt, a Hunga­­roring GM-DSF Team sofőrje is. A magyar versenyző elmond­ta: pénteken kétszer húsz percet kapnak arra, hogy feltérképez­zék a zandvoorti ringet - ame­lyet ő már elég jól ismer, hiszen tavasszal tesztelt rajta -, aztán szombaton a két csoportra osz­tott mezőny két-két időmérő edzésen harcol a vasárnapi rajt­pozíciókért vagy éppen azért, hogy kvalifikálja magát a ver­senyfutamra.­­ Az elmúlt hetekben nagyon készültem erre a versenyre, hogy a technikás zandvoorti ringen az erőnlétemmel semmi gond se le­gyen - mondta a magyar, aki 23- as rajtszámot kapott a futamra. -Ez a pálya különösen a nyakiz­mokat veszi igénybe, úgyhogy erre jobban odafigyeltem. Na­gyon jó pilóták indulnak ezen a megmérettetésen, úgyhogy nem lesz könnyű dolgom, de szeret­nék az első hat között végezni. Na jó, a legrosszabb esetben is az első tíz között... A csapatok a szabályok sze­rint három garnitúra gumit és 250 liter benzint használhatnak el a hét végén. Baumgartner az A-csoportba került, ahol az el­lenfelei között lesz többek kö­zött a brazil Antónia Pizzonia, aki vezeti a brit bajnokságot és már a Benetton F1-esét is tesz­telte - ők egyébként nagyon jól ismerik egymást, hiszen tavaly a Formula-Renault 2000 Európa­­bajnokságban is együtt verse­nyeztek -, valamint a japán Fukuda és a francia Beltoise, hogy csak a nevesebbeket említ­sük. (tóth a.)

Next