Nemzeti Sport, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)

2001-01-17 / 16. szám

2001. január 17., szerda A Napoli bíróság elé citálja az olasz közszolgálati televíziót Újabb per vár Maradonára Elképzelhető, hogy a Napoli beperli az olasz állami televíziót, a RAI-t, azért, mert a múlt héten egy műsorában Diego Armando Maradona egyenes adásban sértegette a ná­polyi gárda vezetőségének több tagját. A Napoli szerint a közszolgálati televízióban ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie. „Nemcsak a RAI-t pereljük be, hanem Diegót is, aki teljesen elveszítette a józan ítélőképes­ségét, és azt hiszi, hogy bárkit büntetlenül sértegethet” - jelentette ki Corrado Ferlaiio, a kékek egykori elnöke, aki jelenleg az egye­sület egyik nagy részvényese. Maradonával kapcsolatos hír, hogy még­sem játszik februárban, Skóciában a Dun­­dee United-Napoli barátságos mérkőzésen. A 40 éves legenda - egyes hírek szerint 373 ezer dollárért - a hazai csapatban lépett vol­na pályára barátja, Claudio Caniggia társa­ságában, de a nagy érdeklődéssel várt talál­kozót egyelőre nem rendezik meg. „Nincs esélye annak, hogy az eseményre még ebben a szezonban sor kerüljön. Az persze igaz, hogy megkérdeztük Maradonát, és ő kifejez­te hajlandóságát a közreműködésre. Ugyan­akkor amennyiben tényleg sor kerülne a já­tékára, akkor világhírű és rendkívül erős el­lenfelet kell megnyernünk partnernek” - mondta Ivano Bonetti, a skót csapat játé­kosedzője. Az elmaradt derbi „pótlására” a sztár szerda éjszaka az Egyesült Arab Emír­ségekbe, Dubaiba repül, hogy aláírja azt a 250 ezer dolláros szerződést, amely ellenér­tékeként játszik majd egy gálamérkőzésen. Helyi lapértesülések szerint március 8-án lép pályára Abderrahman Mohamed búcsú­meccsén. Az al-Naszr futballistája tagja volt az Egyesült Arab Emírségek csapatának az 1990-es olaszországi világbajnokságon. ★ Egy olasz internetes honlap nyilvánosság­ra hozta a Serie A-ban foglalkoztatott edzők (nem hivatalos!) kereseti rangsorát. A lista élcsoportja: 1. Sacchi (Panna) 8 mil­liárd líra évente, 2. Capello (Roma) 6, 3. Zac­­cheroni (Milan) 4,5, 4. Ancelotti (Juventus) és Zoff (Lazio) 4-4,6. Tardelli (Inter) 3,7. Terim (Fiorentina), Mondonico (Napoli), De Canio (Udinese) és Guidolin (Bologna) 2-2 Egymilliárd líra mintegy 135 millió fo­rintot ér...★ Továbbra is jó hírek érkeznek a lábadozó Ronaldóról. Franco Combi, az Internazionale­­ ofVosa Rio de Janeiróban járt a térdműtétje után gyógyulófélben lévő játékosnál, és meg­állapította, hogy a brazil csatár állapota szé­pen javul: „Ronaldo térde nagyszerű állapot­ban van, minden a Saillant professzor által felvázolt forgatókönyv szerint halad. A játé­kos nagy elszántsággal készül, bár egyelőre korai lenne bármilyen időpontot kitűzni a fel­épülésére. ”­­ Ronaldo egyébként legközelebb február 25-én utazik kontrollra Párizsba, és csak azután dönti el, hogy Milánóban vagy Brazíliában folytatja-e a lábadozását. ★ José Antonio Camacho spanyol szövetségi kapitány iránt több olasz klub is érdeklődik. A hírt kedden olasz források is megerősítet­ték, két okra hivatkozva: egyrészt arra, hogy a spanyol szövetség és a válogatott szurkolói nehezen bocsátják meg a mesternek az Euró­­pa-bajnokságon nyújtott gyenge teljesít­ményt, másrészt arra, hogy Camacho előtt a hazai sztárklubok (Real Madrid, Barcelona) ajtaja egyelőre zárva van. Olaszországban viszont több nagycsapat (Inter, Milan, talán a Juventus) is edzőváltás előtt áll, így kön­­­nyen elképzelhető, hogy az Itáliában nagyra becsült szakember a nyártól valahol Észak- Olaszországban folytatja a pályafutását. ★ Milánóban a rendőrség nagy erőkkel ké­szül a vasárnap esti Milan-Roma bajnokira (TV: Sport1, 20.30, élő). A hírek szerint fővárosi drukkerek ezrei készülnek a lom­­bard tartományi székhelyre, ezért a város bi­zonyos részeit lezárják, és a stadion környé­kén is megerősítik a rendfenntartók létszá­mát, hogy a két szurkolótábor ne léphessen egymással érintkezésbe. ★ Massimiliano Ferrigno, a Como (volt) játé­kosa újra elnézést kért Francesco Bertolot­­titól, akit a november 19-én lejátszott Co­­mo- Modena harmadosztályú mérkőzés után az öltözőfolyosón úgy megütött, hogy vetély­­társa egy hétre kómába került. „Bocsáss meg, Francesco! Addig fogom ezt a mondatot ismételgetni, amíg úgy érzem, hogy szüksé­gem van rá” - jelentette ki Ferrigno egy olasz rádióban. A bűnbánó agresszor azt is el­mondta, hogy szeretne minél előbb szemé­lyesen is találkozni az áldozatával, aki a na­pokban bejelentette, hogy sérülései miatt nem tudja folytatni a pályafutását. ★ A Lazio új, 50 ezer férőhelyes stadion épí­tését tervezi. A klub vezetői azt szeretnék, hogy a létesítmény a 2003-2004-es idény kezdetén nyissa meg kapuit. A bajnoki címvédő jelenleg a Roma együttesével közö­sen használja az Olimpiai stadiont. ★ B-liga, 18. forduló, hétfő esti mérkőzés: Ancona-Empoli 1-0 (Melli 17.) Az élcsoport: 1. Chievo 32 pont, 2. Piacen­­za 31, 3. Venezia 30, ...5. Ancona 29, ...12. Empoli 24­­. . .11 . Szintén a másodosztállyal kapcsolatos hír, hogy menesztették Giovanni Gedeonét, a Pes­­cara edzőjét. Az adriai gárda hetek óta kieső helyen található, és a hét végi hazai vereség a Crotone ellen már sok volt a klub vezetőségé­nek, amely elküldte Galeonét, aki idén (Delio Rossi után) már a második trénere volt a csa­patnak, és aki annak idején a Serie A-ban is vitézkedett a világoskékekkel. A Pescara új mestere Tarcisio Burgnich, az egykori kiváló válogatott hátvéd lett. (misur) FOTÓ: REUTERS Diego Maradona talán már megbánta, hogy élő adásban sértegette a Napoli vezetőit Amokachi mégsem kell a német 1860 Münchennek Három csapat számít Daumra Christoph Daum, a Bayer Lever­­kusen egykori edzője nemigen számít­hat a német klubok ajánlataira - derül ki a Bild felméréséből. Az újság kör­kérdést intézett az élvonalbeli egyesü­letek vezetőihez, hogy alkalmaznák-e a korábbi kokainfogyasztását pénte­ken beismerő szakembert, és mind­össze hárman mondanának igent az ajánlatra: az Energie Cottbus, az 1860 München és a Borussia Dortmund. A Dortmundhoz kapcsolódó hír, hogy a klub két évvel, 2004. június 30-ig meg­hosszabbította a ghánai Otto Addo szerződését.★ A Bayern München visszautasította a Barcelona 36 millió márkás ajánla­tát, amit a bajor csapat védőjéért, Samuel Kuffourért kínált. Kuffourt 2003. júniusáig köti szerződés a mün­cheni együtteshez, és Ottmar Hitzfeld vezetőedző kijelentette: addig nem en­gedi el a védőt. A másik müncheni gárda felől is érkezett hír. Az „oroszlá­nosok” mégsem kötnek szerződést a nigériai Daniel Amokachival. Werner Lóránt edző - megtekintette a csatár játékát - nem javasolta a leigazolását. ★ A Borussia Mönchengladbach ve­zetői új, negyvenezer férőhelyes, zár­ható tetejű stadion építését tervezik, és pályáznak a 2006-os vb néhány mérkőzésének megrendezésére. ★ Huub Stevens, a Schalke 04 vezető­edzője határozatlan időre szóló szer­ződést kötött klubjával. A 47 éves hol­land szakember kérésére a felek min­den év március 1-jén tárgyalóasztal­hoz ülnek, és döntenek a folytatásról. Bergkamp az Arsenalból vonul majd vissza Ferguson utazó nagykövet lesz? Sir Alex Ferguson, a Manchester United 2002 nyarán leköszönő mene­dzsere kijelentette, visszavonulása után szívesen lenne a klub utazó nagy­követe. „A klub egy nagyszabású, világméretű labdarúgóképző progra­mot tervez, ami azt jelenti, hogy lesz egy iskolánk például Dél-Afrikában, Kínában és egyéb, távol-keleti orszá­gokban. Ezeket az országokat fogom meglátogatni, körülnézek, és eldön­töm, hol érdemes belekezdeni a vállal­kozásba” - nyilatkozta a kilencvenes évek legsikeresebb menedzsere. ★ Dennis Bergkamp, az Arsenal hol­land csatára 2003-ig meghosszabbítot­ta a szerződését. „Ez életem utolsó szerződése, szinte biztos vagyok benne, hogy az Arsenalból vonulok vissza” - nyilatkozta a 31 éves támadó, aki 1995-ben az Internazionalétól igazolt Londonba.★ Steve McManaman, a Real Madrid angol középpályása elmondta, az utób­bi fordulóban mutatott remek teljesít­ménye elég ok lehet arra, hogy Sven- Göran Eriksson meghívja őt a februá­ri, Spanyolország elleni barátságos mérkőzésre készülő válogatott kereté­be. „Még nem beszéltem Erikssonnal, de minden vágyam, hogy Spanyolor­szág ellen játsszam” - mondta McManaman, aki vasárnap az Oviedo elleni bajnokin gyönyörű szép góllal vette ki a részét a Real 4-0-ás si­keréből. A válogatotthoz kapcsolódik a hír, hogy Eriksson kijelentette, David Beckham marad a nemzeti csapat ka­pitánya. (izsányi) NEMZETKÖZI LABDARÚGÁS HASZNOS VOLT AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG­ Több mint 17 millió dolláros nyereséget hozott a tavalyi, holland-belga közös rendezésű Európa-bajnokság - jelentették be kedden a szervezők. „Először fordult elő, hogy kontinensverseny ekkora haszonnal zárult” - hangoztatta Main Courtois, az Euro 2000 belga igazgatója. A profit elsősorban annak köszönhető, hogy a jegyek 95 százalékban fogytak el. A szervezők eredetileg úgy szá­moltak, már az is fantasztikus siker lenne, ha a belépők 90 száza­lékát sikerülne értékesíteni. Ez a különbség hatmillió dollár pluszt jelentett. A megállapodásnak megfelelően Hollandia és Belgium egyenlő arányban osztozik a nyereségen. VÁLTOZÁSOK A PSG-BEN: Stéphane Dalmat, a francia első osztályú Paris Saint-Germain labdarúgója bejelentette, még a téli szünetben klubot vált, mert nincs jó viszonyban Luis Fernandez edzővel. A 21 éves játékos, aki csak fél évet töltött a PSG-ben, az olasz Internazionaléhoz tart, amely cserébe Benoit Canet-t adja. ÚJ SZAKVEZETŐ VENEZUELA ÉLÉN. Richard Paez lett a venezuelai válogatott szövetségi kapitánya a novemberben menesztett José Omar Pastoriza helyett. Az argentin szakembert azért küldték el, mert az együttes az utóbbi 13 tétmérkőzése közül 12-szer kikapott. A tízcsapatos dél-amerikai vb-selej­­tezőben Venezuela 3 ponttal sereghajtó, és legközelebb március­ban Buenos Airesben Argentína ellen játszik. SZLOVÉNIÁBÓL ERŐSÍT A MARSEILLE. Az Olympique Marseille-ben folytatja pályafutását Alen Skoro, a szlovén Olimpija labdarúgója. A fiatal csatár, aki már Bosznia- Hercegovina utánpótlás-válogatottjában is szerephez jutott, négy évre szóló szerződést kötött a francia klubbal. Skoro múlt év júliusában érkezett az Olimpijához, öt mérkőzésen kapott lehetőséget és mindegyiken gólt lőtt. NIGÉRIAI JÁTÉKOS A DINAMO KIJEVBEN. A Dinamo Ki­­jevhez igazol Yakubu Aiyegbeni, az izraeli Maccabi Haifa nigériai válogatott játékosa. A csatár egy lagosi rádiónak úgy nyilatko­zott: még a héten Kijevbe utazik, hogy aláírja a szerződést. A 19 éves futballista tagja volt a sydneyi olimpián szerepelt csapatnak. MEGBÜNTETTÉK AZ ULTRÁKAT. Egy hónapos, illetve 15 napos börtönbüntetést kapott az a két párizsi fiatalember, aki szombaton, a Saint-Étienne-PSG francia bajnoki mérkőzésen (1-0) füstbombát dobott a hazai szurkolók közé. A kihallgatá­sukra azután került sor, hogy a videofelvételeken pontosan azonosítani lehetett őket. A „Boulogne Boys” két ultrája mellék­­büntetésként három évig nem látogathatja a mérkőzéseket. MILLENNIUM-KUPA, 2. forduló, 1. csoport: Jugoszlá­­via-Banglades 4-1 (Hlics 17., 34., Rasovics 80., Trovok 89., ill. Hussain 5.) A csoport állása: 1. Jugoszlávia 4 pont (5-2), 2. Bosznia-Her­cegovina 4 (3-1), 3. Banglades 0 (A csoport negyedik tagja, Irak visszalépett.) 3. csoport: Jordánia-Hongkong 2-0 (Al-Shaqran 49., al- Shboul 84.) A csoport állása: Jordánia 6, 2. Román ligaválogatott 3. Hongkong 0 (A csoport negyedik tagja, Kamerun visszalépett.) NEMZETI SPORT 7 Cúper elhagyhatja Spanyolországot A Villarreal már kifizette Palermo egytizedét Kevesen gondolták Spanyol­­országban - és talán nem csak ott -, hogy a téli átigazolási szezon legnagyobb szenzációját a Villarreal együttese szolgál­tatja. Aztán amíg mindenki a Barcelonára vagy a Real Mad­ridra, esetleg valamelyik egyéb nagyobb klubra figyelt, addig a „sárgák” bebiztosították ma­guknak Martin Palermót. A múlt pénteken bejelentett hír hatalmas port kavart, sokan csak kacsának minősítették, ám mostanra bebizonyosodott, hogy Fernando Roig, a Villar­real elnöke nem a levegőbe be­szélt, ugyanis a klub átutalt 140 millió pezetát - amely Pa­lermo vételárának az első tize­de - a Boca Juniors pénzügyeit intéző Banco de Valores de Buenos Airesnek. A fennmara­dó összeget további részletek­ben fizeti ki a Villarreal, de a megállapodás értelmében ad­dig is a klub mezébe öltöztet­heti az argentin sztárt, aki csü­törtök délután érkezik meg. A repülőtérről egyenesen az ilyenkor szokásos orvosi vizs­gálatokra viszik a csatárt, hogy rögtön utána bemutathassák a szurkolóknak, dél közben az uruguayi Punta Estében José Manuel Llaneza, a Villarreal megbí­zottja és Mauricio Macri, a Boca Juniors elnöke pénteken minden bizonnyal aláírásával szentesíti az átigazolás végle­ges változatát.★ Ronald Koeman, a holland válogatott egykori kitűnősége szerint hibát követtek el volt klubjának, a Barcelonának ve­zetői, amikor elengedték Luis Figót a rivális Real Madridhoz. „Óriási baklövésnek tartom a portugál játékos eladását - nyi­latkozott Koeman. - Távozásá­val nemcsak gyengültünk, de legnagyobb ellenfelünket, a Realt erősítettük meg. ” Az aranylabdás Figo júliusban - akkor rekordnak számító 56,1 millió dollárért - szerződött a fővárosi csapathoz. A madridi­ak jelenleg 18 forduló után - de csak 17 mérkőzést játszva - 38 ponttal vezetnek a Primera Divisiónban, a Barcelona 33 ponttal a 4. helyen áll. ★ A madridi As című sportlap szerint Massimo Moratti, az olasz Internazionale elnöke már utasítást adott embereinek, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Valenciát jelenleg edző Hector Cúperrel. Az argentin tréner - aki egyes hírek szerint mihama­rább el kívánja hagyni a klubot - viszonya a szurkolókkal ala­posan megromlott az elmúlt időben, miután a Valencia a harmadosztály alján szerényke­dő Guadix ellenében kiesett a kupából, majd a bajnokságban a Deportivo La Corunától el­szenvedett vereséget követően a vezető pozíciót kénytelen volt átengedni a Real Madridnak. A szakembert azonban leginkább a január 7-ei, hazai pályán a Santander elleni mérkőzésen (1-0) ért szurkolói atrocitások (fehér kendők, bekiabálások) dühítették fel. Akkor, a találko­zót követő sajtótájékoztatón ki­rohanást is intézett a Mestalla­­stadionba látogató hívek ellen. Az Internazionale Marco Tardelli vezetésével jelenleg a 12. a Serie A-ban, tizenöt pont­tal lemaradva a listavezetőtől, de csak négy pontra a kiesést jelentő pozíciótól. ★ Elhalasztják a szerdára ter­vezett Real Madrid-VfB Stutt­gart barátságos mérkőzést a spanyolországi Elchében. A két együttes meg nem nevezett okok miatt csak január 31-én találkozik egymással. (gyenge) Nyilatkozatstop a bukaresti Dinamónál Dinu a tűzzel játszik Újra forrósodik a kispad Comnel Dinu, a Dinamo Bu­­curesti vezetőedzője alatt. Az egyszer már eltávolított, majd Catalin Haldan tragikus halála után visszahívott szakember ezúttal sem tudott ellenállni, hogy ne küldjön néhány kedves szót a csapat egyik távozó tag­ja, a Monacóba igazoló Florin Raducioiu után. A nyilatko­zatháborúba a csapatkapitány Ionut Lupescu, majd Cristi Borcea klubigazgató is be­szállt, s bár tegnap végül Dinu­­val indult edzőtáborba a román címvédő, könnyen lehet, hogy külön úton térnek vissza Buka­restbe. A Dinamóban nevelkedett, majd az angol, spanyol és olasz bajnokságok kipróbálása után nevelőegyütteséhez az elmúlt ősszel visszatérő Raducioiu né­hány napja fél évre a francia Monaco együtteséhez szer­ződött. Távozásához Dinu is hozzájárult, szerinte a csatár­nak további hónapokra lenne szüksége, hogy fizikálisan újra a régi legyen. A szakember hozzátette: annyi pénze azon­ban nincs a Dinamónak, hogy ehhez a periódushoz 25 ezer márkás havi fizetéssel, a Sofitel szállóban lévő lakosztály kifi­zetésével, valamint autóbérlés­sel asszisztáljon. Menjen hát a játékos isten hírével, később meglátják, folytathatják-e még együtt. „Hogyan akarjuk megvédeni a bajnoki címünket, ha olyan csatárokról mondunk le, mint Raducioiu? - csattant fel Lupescu. - Lassan Dinu egyet­len szavát sem lehet elhinni, egyet mond, mást tesz. Az öltözőben valóban jó a hangu­lat, de ahhoz semmi köze Dinu­­nak. Minél hamarabb tisztázni kell, mi is történik itt, mivel a belháborúra rámehet a bajnoki idény.” Raducioiu a francia L’Equipe hasábjain is megis­mételte korábbi állításait: „Dinu a Dinamó sírásója. Ha nem távolítják el minél hama­rabb a csapat éléről, szétoszlik az egész társaság. Én biztosan nem teszem be oda a lábamat, míg ő az edző. ” A Dinamó vezetői is jobbnak látták beavatkozni az újságok hasábjain zajló vitába, míg az kórossá nem fajul. Nicolae Badea klubelnök meghívta egy pohár italra a társaságot, azon­ban békülés helyett a játékosok minden korábbi sérelmüket az edző fejére zúdították. „Ho­gyan állíthatta, hogy Raducioiu a klub költségén lakott és autó­zott, amikor pontosan tudta, a szállást maga a játékos fizette, az autó pedig egy szponzortól származott?” - így Lupescu. A védő Nastase azt kérte számon, hogy az edző a tisztességét von­ta kétségbe, a Steaua elleni 1-4 után bundázással gyanúsította őt. Az idősebb játékosok közül mindenkinek akadt valamilyen fájdalma, s a panaszáradat hal­latán Dinunak nem maradt más választása, mint elnézést kérni a játékosoktól. A klub­vezetőknek ennyi elég is volt, a találkozó azzal zárult, hogy a jövőben Dinu és a játékosok nem nyilatkozhatnak a klub belső ügyeiről. Ezek után a dinamósok el­utaztak a január huszonhatodi­kéig tartó campinai edzőtábor­ba. A békülés jeleként az edző sem saját autóján kelt útra, ha­nem a futballistákat szállító autóbuszon foglalt helyet. Amíg azonban a keret igyek­szik erőt gyűjteni az előtte álló idényre, a klub vezetői sorra tárgyalnak néhány volt dina­mós játékossal, mai edzőjelölt­tel (Ion Marin, Multescu, Ion Moldovan). Az óvatosság nem árt: ki tudja, mi történik az elkövetkező napokban a hegyi ösvényeken? Cs. S.

Next