Nemzeti Sport, 2001. augusztus (12. évfolyam, 208-237. szám)
2001-08-22 / 228. szám
14 Egyéni sportok, szolgáltatás KAJAK-KENU: Kedden már a világbajnokság helyszínén, a forró Poznanban edzett a magyar válogatott Vereckei csúcsformában GANCZER GÁBOR A férfi kajakos szakágban nem akad gyenge egység: júliusban a kilenc számból hétben érmet szereztek Ebindulóink. Az e hét végi világbajnokságon maximalizmusra törekszik Angyal Zoltán szövetségi kapitány, így korántsem meglepő, hogy pontosan abban a két csapathajóban történtek változások, amely lemaradt a dobogóról. Más megközelítéssel előre betervezett, illetve szükségszerű cseréknek is mondhatnák ezeket: a kontinensbajnokságon lehetőséget kapó fiatal 500- as négyest egy esetleges aranyszerzés után is felváltotta volna a két válogatót nyert Jármy, Béé, Borhi, Hegedűs kvartett; és Vereckei kiválását sem elsősorban az 1000 méteren startoló, olimpiai bajnok négyes sürgető átalakítása, hanem egyesbéli esélyessége szorgalmazta. Maradjunk csak Vereckei Ákos szólókarrierjénél. Fontos leszögezni: semmiképp sem tragédia, hogy kikerült a négyesből. Egyrészt egyesben ismét csúcsformában versenyez, másrészt Athénig még bőven eldöntheti, hogy valóban érdemes-e két K-1-es számot vállalnia. Ha igen, a közelmúltban visszavonult háromszoros olimpiai bajnok, Knut Holmann örökébe léphet: a Bakó Zoltán edzette norvég kizárólag egyesben alkotott nagyot, és szigorúan négyévenként. Vereckei persze akár sydneyi sikerszámához és a K-4-nél maradó társaihoz is visszatérhet. ,A hosszabb távú egyes verseny bevállalása után sem változtattam gyökeresen Ákos felkészülésén - mondta a Honvéd- Westel négyszeres világbajnokának edzője, Sári Nándor. - Továbbra is az ötszázas távot érzem a sajátjának, ám ezer méteren is az első háromban illik végeznie. Rengeteget dolgozott az elmúlt hetekben, rövid idő alatt hozzászokott az új, kifejezetten neki épített Plastex-hajóhoz. ” Vereckei helyén Kökény Roland ül a négyesben, amely hiába teljesített rosszul az év eddigi versenyein, az elmúlt hetekben minden idők legjobb idejét érte el a dunavarsányi edzőpályán. „Semmit sem akarok elkiabálni, de ilyen eredményt még nem mértem férfi négyesnek - fejtegette Sári, de legott óvatosságra intett. - Az edzésformát persze nem mindig sikerül a versenyekre is átmenteni, úgyhogy esetükben inkább reménykedni szabad az éremszerzésben. A négyes hangulata mindenesetre sokat javult, újra igazi csapatot alkot az egység, és ennek pozitív hatást kell gyakorolnia az eredményességre. ” Sári versenyzői rajthoz állnak valamennyi, az olimpiai programban is szereplő futamban: tavaly mindkét férfi párosunk éremmel tért haza Sydneyből. Idén e dupla duó egyetlen egység, tagja Bánfai Krisztián és Veréb Krisztián. Nevezettek az Eb-n 1000 méteren félsikerként, 500-on diadalként fogadták ezüstjüket. Az általunk egyaránt pompásnak vélt produkcióra ráadásul úgy voltak képesek, hogy Veréb betegeskedése, következésképp a későn kezdett felkészülés miatt aligha Milánóban lelte őket életük legjobb formája. „Immár acélosabb állapotban vannak - mondta a tréner. - Sőt, egyre érettebb párost alkotnak, és az utolsó akadály ledöntéséhez csak az hiányzik, hogy ezer méteren elsüljön a kezük, és végre nyerjenek. Ha ez sikerül, másnap nagyot alkothatnak az egyelőre ajándéknak tekintett, Storczéktól elcsent ötszázas távon is.” Fél kilométeren félelmetes négyesünk lehet, de erről mit sem sejt a világ maradéka. Erejükre esküszik Borhi Zsombor, aki legutóbb 1995-ben volt világbajnoki résztvevő (K-1 1000 méteren akkor a kilencedik helyen végzett, míg utolsó vb-aranyát 1994-ben szerezte). „Nehéz éveket hagytam magam mögött azóta, hogy Budapestről visszatérem Kaposvárra - ismerte el Borhi. - Sokszor a körülmények sem valljak adottak, azaz nehéz volt helyet kapnem az egyesületi és edzői érdekek alapján ■e alkotott csapathajókban. Tavaly már isismét tanulék voltam az olimpián, egyesben idén is másodikként végeztem a válogatón. Mégis részben a szerencsén múlt, egy újfent vb-re utazhatok: az ország három pontjáról verbuválódott a négyesünk, és kovácsolódott kiváló csapattá néhány nap alatt. A válogatók után már másfél hónapunk maradt a közös felkészülésre, igaz, ezúttal betegség és sérülés hátráltatta a munkát. Ezzel együtt hat év múltán hatalmas bizonyítási vágyat érzek magamban, és hasonlót tapasztalok a többiek részéről. ” Kétszáz méteren Fehérvári Vince köré szerveződik a sprinterek csapata. A Démász-Szeged kajakosa egyesben 1997-ben nyert utoljára világbajnokságot, ám amikor Hegedűs Róbert is a közelében van, szinte verhetetlen. Párosban és négyesben sorozatban harmadik vb-aranyukért hajtanak. A kvartettben kettejük, valamint a régi motoros Beé István mellett Horváth Gábor kapott helyet, aki a közelmúltban visszahódított Eb-elsőséggel igazolta a társak megtisztelő választását. A gárda edzője a vígkedélyű Séra Miklós, aki - bizonyítva, hogy különös szimat kell győzelemre hivatott csapathajók létrehozásához - igen jó érzékkel állította össze mindkét négyesét. A csapat egyébiránt kedd délután négy órakor már Poznanban edzett, addigra azonban már néhány programon átesett a társaság. Az egyórányi, kellemes légiutat fáradságos akkreditáció követte: a procedúra másfél órán át tartott, jóllehet, részünkről népes - 29 versenyzőből és hét edzőből álló - küldöttség várt a sorára. A szobák elfoglalásakor sem hágott tetőfokára a hangulat - a szervezők által drágán továbbadott, légkondicionálást csak kereszthuzat idején kapó Polonez Hotel szocreál motívumokkal tarkított falai még este is ontották magukból a meleget. Válogatottunk ezért, ha teheti, a Malta-tavon tölti idejét, ahol ígéretük szerint a hét végi döntők forró légkörét zokszó nélkül viselik majd. HiRnrris^—— Vereckei Ákos könnyen a norvég Knut Holmann örökébe léphet Televízió műsor: szerda SPORT 12.00 Labdarúgás, Borsodi Ligamérkőzés: Újpest-MTK, ism. 14.30: Labdarúgás, angol bajnokság, összefoglaló, ism. 15.30: Labdarúgás, Bundesliga, összefoglaló, ism. 16.30: Labdarúgás, magyar bajnokság, visszapillantó. 1730: Labdarúgás, Bundesliga, 4. forduló: Hertha Berlin-Energie Cottbus, ism. 19.30: Golf, Ryder-kupa, ism. 20.00: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, visszavágó, selejtező mérkőzés: Fenerbahce-Glasgow Rangers, élő közvetítés. 22.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, idény-összefoglaló. 23.00: Baseballmagazin, ism. 23.30: Ökölvívás, Aranykesztyűksorozat, ism. ml mn27.30, 19.53: Sporthírek. 18.00: Sportmagazin. 20.35: Sporthírek. 4.00: Sportmagazin, ism. DUNATV 7.10,8.10,18.20, 21.20: Sporthírek. RTL Klub . 18.30: Híradó. Sporthírek. 23.10: Sportvonal. TV2 18.30,23.05: Hírműsor. Sporthírek. Spektrum 13.20: Képes sporttörténet. Magyar ATV 5.50: Napkelte. Sport plusz. EUROSPORT 8.30: Országúti kerékpáros Vk, Hamburg. 9.30: Trial-vb. 10.30: Országúti kerékpáros Vk, Spanyolország. 11.30: Mountain bike Vk. 12.00: Lovassport 13.00: Labdarúgás, nyári fesztivál, Las Palmas. 16.00: Országúti kerékpárosok, Spanyolország. 17.30: Grand szumó, Nagoya. 19.30 Autóverseny. 20.00: Motorsport 20.30: Vitorlásmagazin. 21.00: Labdarúgás, Bajnokok Ligájamérkőzés. 23.00: Sporthírek. 23.15: Profi ökölvívás. 015: Országúti kerékpáros Vk, Spanyolország. 1.15: Sporthírek. Napkelte: csütörtök Magyar ATV, 5.50-9.00, Napkelte. A tervezett témák: Volt-e korrupció a MiG-ek ügyében? A Nemzetbiztonsági Bizottság üléséről beszél Keleti György • Kereszttűzben: Dávid Ibolya igazságügy-miniszter • A Kereszttűz extrában Szabó János honvédelmi miniszter • Részbizottsági ülés a Napkeltében. Vendég: Keller László elnök és csoportjának tagjai,testagh Föl, Tóth Károly, Kiss Zoltán és Eörsi Mátyás . A börtönben meghalt egy 32 éves férfi. Felesége állítja, hogy nem tájékoztatták a halál körülményeiről. A Beszélőben: Varga Anna, az elhunyt férfi özvegye • Ingyenlottó-sorsolás • Külpolitikai jegyzet Producer: Gyárfás Tamás. Főszerkesztő: Lakat T. Károly. Műsorvezető: Forró Tamás. A műsor telefonszáma: 251-0519. (X) Rádióműsor: szerda KOSSUTH 19.05: Sportvilág: Hírek az evezős-vb-ről • Kajak-kenus remények a poznani vb előtt • Formán József új szerepkörben. 8.45: Sportreggel. Labdarúgó-magazin Szepesi Györggyel. 11.05,13.05, 17.50, 19.50, 23.10: Sporthírek. HiRnn?-'^————————TM 2001. augusztus 22., szerda nemzetisport Sportműsor: szerda KOSÁRLABDA Nemzetközi férfi felkészülési mérkőzés: Kaposvári Klíma-ViKK-Spartak Szanktpetyerburg [orosz], Kaposvár, 16.30. LABDARÚGÁS Kiemelt korosztályos [U19) ifjúsági bajnokság: MTK Hungária FC-Vasas, Hungária kft, 17 WestelPress Sportnaptár Augusztus 22. Ezen a napon... ... 1885-ben Kolozsvárott született Somodi István atléta. 1908-ban a londoni olimpián ezüstérmet szerzett magasugrásban. 188 centiméterrel országos csúcstartó volt ebben a számban. Aktív pályafutásának befejezése után hosszú ideig irányította Kolozsvár atlétikai életét Szülővárosában hunyt el 1963.június 8-án. ...1950-ben hallatott először magáról a később többek között Marlene Ottey nevével fémjelzett jamaikai atlétika. George Rhoden Eskilstunában 400 méteres síkfutásban ért el világcsúcsot 45.8 mp-cel. ... 1972-ben a rhodesiai sportolóknak az olimpiai faluból kellett kiköltözniük A dél-afrikai állam hiába teljesítette a NOB azon feltételét hogy vegyes faji összetételű csapatot indít Münchenben, 27 afrikai állam bojkottal fenyegetőzött, ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kizárta az indulók közül Rhodesiát Stadiont kap Siófok Egymilliárd forintos beruházással új labdarúgó-stadion épül Siófokon. A Sportfólió Kht. és a város önkormányzatának közös beruházásában megvalósuló létesítmény alapkövét és alapító okiratát a nemzeti ünnep alkalmából helyezték el a leendő helyszínen. A stadion a balatonkiliti városrészben, a 65-ös út mellett épül fel, és 10500 néző befogadására lesz alkalmas. A stadion, amelynek munkálatait még az idén elkezdik, első állomása lesz annak a sportkomplexumnak, amelyhez a későbbiekben sportcsarnok, uszoda, atlétikai pálya, szálloda és egyéb sportlétesítmények is társulnak. Ha mindez megvalósul, az ország egyik legnagyobb utánpótlásnevelő központjaként is működik majd a siófoki létesítmény. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség és Vereckei Ákos kiemelt fő támogatója a MOL Rt. Nemzetközi diákjátékok Szombathelyen kedd este Szabó Gábor, a város polgármestere nyitotta meg a 33. nemzetközi diákjátékokat. A versenyek szerdán remei öt sportágban (asztalitenisz, atlétika, tenisz, torna, úszás) kezdődnek el a Berzsenyi Dániel Főiskola tornacsarnokában, a városi uszodában, a Haladás SE és a Savaria Teniszklub pályáin, valamint a Sugár úti sporttelepen. A diákjátékokra mind az öt földrészről érkeztek sportolók harminc ország ötven városából, ezerkétszáz fiatal akiket népes delegációk kísértek el hazánkba. Magyarországot Szombathely, Budapest, Debrecen, Kaposvár, Sopron, Szeged és Szolnok fiataljai képviselik a versenyekben. A rangos esemény hozzávetőlegesen hetvenmillió forintjába kerül a városnak. Az ifjak három napon át vetélkednek a legjobb helyezésekért. A viadal szervezője a Nemzetközi Diákjátékok Bizottsága, amely immár tíz esztendeje a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos tagszervezete. A játékokra érkezettek többsége sohasem járt hazánkban, ezért a házigazdák a hivatalos eseményen túl számos programot szerveznek, bemutatva a régió természeti, történelmi és kulturális értékeit. Apróhirdetés JÁRMŰ DACIÁT, Árét Favoritot veszek. 06 (30) 238-7412. AZONNALI készpénzfizetéssel vásárolnék bármilyen típusú és állapotú személygépkocsit. 06 (1) 216-9147, 06 (30) 943-3574. ÚJ MATIZ 200 000 Ft-tal olcsóbban. 06 (1) 256-0036. KISTEHERAUTÓT keresek megvételre. 06 (20) 926-2808. OKTATÁS NÉMET nyelvből korrepetálás, nyelvvizsgára felkészítés a Móricz Zsigmond körtéren. Tel.: 06 (30) 236-8759. SZOLGÁLTATÁS......... VILLANYSZERELÉS, vízszerelés, lakatosmunkák. 228-8306. VEGYES TENISZOKTATÁS gyermekeknek és felnőtteknek a Városmajorban. 06 (1) 375-6163. JOGOSÍTVÁNYAKCIÓ, délelőtt, délután 06 (1) 266-3784. KISPÁLYÁS BAJNOKSÁG augusztus 25- étől november 17-éig. Helyszín: XIII., Fiastyúk utca 35/37. Információk és jelentkezés a 06 (20) 912-7259-es telefonszámon. XIX. SZÁZADI, rendkívül díszes, működőképes vaskályha, olcsón eladó. 06 (23) 334-592, 06 (20) 918-0592. TIM SPORTRUHÁZAT: mez, nadrág, sportszár, kosaras- és jelzőtrikó, kapus- és játékvezetői ruházat stb AKCIÓ! Felnőtt rövid ujjú sportmez 1700 Ft-os áfás áron. Egyes 15 db-os (mez, nadrág) garnitúrák: felnőtt 45 eFt-os, kölyök 37.5 eFt-os áfás áron, ajándék kapusmezzel. Egyéb: labda, sportháló, sípcsontvédő, fagyasztó, mérkőzés-jegyzőkönyv, kapuskesztyű stb. Labdarúgócipő 4700-5500 Ft. 10 pártos engedménnyel. Csapatoknak kérésre árlistát küldünk Tel.: 06 (28) 467-881. KAPOS-KUPA nemzetközi veterán teniszverseny, Kaposvár, Iszák utcai TENISZCENTRUM, 2001. augusztus 30., csütörtök, 14 órától, hét szabadtéri és két fedett salakos pályán. Nevezni lehet: írásban a kaposvári Tourinform Iroda faxszámán. Fax: 06 (82) 320-404. MEZEK, nadrágok akciós áron! Garnitúra-ár 2300 R. M: 06 (1) 388-9557 06 (30) 350-8763.