Nemzeti Sport, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)

2003-09-21 / 258. szám

14 Egyéni és technikai sportok ÖKÖLVÍVÁS: Fari Musiyina pontozással legyőzte Kótait A világbajnok MONCZ ATTILA Hasonlóság 1: Kovács István után Kótai Mihály is profi-világbajnoki címet szerzett. Hasonlóság 2: Kovács István után Kótai Mihály is elveszítette a vi­lágbajnoki címmérkő­zését követő első összecsapását. Igen, a jubileumi, huszonötödik meccsét vívó Tornádó kikapott, igaz, Kokéval ellentétben nem címvédő mérkőzésen, csak egyszerű felhozó meccsen. A nottinghami gálán a zim­babwei Fari Musiyiwa pontozással múlta felül a WBF (Boksz-világalapít­­vány) nagyváltósúlyú világbajnokát, és csak azért nem vette el tőle az övét, mert „edző­partnernek”, az októberre, Manchesterbe tervezett világbajnoki címmeccs előtti felkészülési riválisnak hozták őt el Nottinghambe. Veres László, Kótai menedzsere la­punknak elmondta, hogy Misi nem éle­te legjobb formájában bokszolt (ezt nem is vártuk tőle, csak egy hónap múlva), de még csak meg sem közelítette azt a tel­jesítményt, ami egy ilyen jellegű össze­csapáson szükséges. A korábbi huszon­négy mérkőzését rendre győzelemmel letudó Kótai a régi énjét hozta, ismét szorgosan csépelte a levegőt, nyoma sem volt annak a taktikus bunyónak, ami az elmúlt néhány találkozón jellemezte. Ráadásul Musiyiwa igazolta a róla érkező híreket, és roppant taktikus boksszal rukkolt ki. Ha riválisa ütött két halhorgot (ugyebár ez Kótai egyik leg­veszélyesebb fegyvere), a harmadikra már nem hagyott neki időt, hanem azonnal ráborult. Persze, emellett táma­dásokra is maradt ereje, bátran rohamo­zott, és a végén az egy pontozó 59:55-ös arányban neki adta a mérkőzést. Lehet vitatkozni azon, hogy jogosan vagy sem (a magyar tábor természete­sen vitatja), de ilyen kérdésnek ilyen jellegű találkozó esetén még csak fel­vetődnie sem lenne szabad. Az ilyen mérkőzést mindig és mindenkor hoz­nia kell annak a bokszolónak, aki világ­bajnok (még ha csak a WBF-nél is), és aki előbb címvédésre, majd újabb csú­csok meghódítására szeretett volna törni. Az már régen rossz, ha egy nem túl magasan jegyzett ökölvívó ellen a bíró működésével kell törődni... Igaz, tragédia nem történt, az év iratainál maradt, ugyanakkor a „de” szócska azért ott motoszkál az em­berben. A hogyan továbbra vonatkozó kér­désre Veres László egyelőre nem tu­dott konkrét választ adni. „Ez van, mostantól már csak a holnapra szabad gondolni, a szombati meccs a történelem része - mondta a menedzser. - Nem megyünk a sínekre, igaz, nincsenek is a közelben... Elemezni kell a történteket, tanulni belőlük, és a szükséges következte­tések levonása után el kell indulnunk egy úton. Most azon vagyunk, hogy megtalál­juk ezt az utat. ” veresége Kótai először kapott ki a profik között A Tornádó eddigi profimérkőzései 2000. 10. 14 Marek Koupil Kolobrzeg T. K. 0. gy. az 1. m-ben 2000. 12. 02 Marek Kvocka Gdansk T. K. 0. gy. az 1. m-ben 2001. 01. 27 Iván Vavrecan Amszterdam, T. K. 0. gy. az 1. m-ben 2001. 02. 17 Zeljko Rastovic Kolobrzeg T. K. 0. gy. a 3. m-ben 2001. 03. 17 Ronnie Daniels Budapest K. 0. gy. a 6. m-ben 2001.04. 28 Rabah Saidani Snowroclaw K. 0. gy. az 1. m-ben 2001. 05. 12 Alexandru Chitu Chorzów K. 0. gy az 1. m-ben 2001.06. 09 Majid Ben Driss Kolobrzeg p. gy. 6 m-ben 2001 06. 19 Nestor Acolombesi Chorzów T. K. 0. gy. az 1. m-ben 2001.07.07 Zaid Bediouri Amszterdam p. gy. 6 m-ben 2001.09. 29 Alexandru Manea Gdynia p. gy. 4 m-ben 2001. 10. 13 Gotthard Hinteregger Budapest K. 0. gy. az l. m-ben 2001. 10. 27. Antonio Postigo Kolobrzeg p. gy. 6 m-ben 2001. 12. 14. Julio César Soto Budapest p. gy. 8 m-ben 2002. 03. 09. David Larraille Budapest K. O. gy. a 4. m-ben 2002. 04. 13. Ojay Abrahams Liverpool p. gy. 6 m-ben­­ A WBC nemzetközi bajnoki övéért 2002. 05. 24. William Gare Budapest p. gy. 12 m-ben 2002. 07. 27 Howard Clarke Nottingham T. K. 0. gy. az 1. m-ben 2002. 09. 21. Andrzej Butowicz Essex p. gy. 6 m-ben 2002. 11. 16. Ruben Perez Las Vegas p. gy. 8 m-ben 2003. 02. 01. Brad Jensen Las Vegas p. gy. 8 m-ben 2003. 04. 12. Darren Rhodes London p. gy. 10 m-ben 2003. 05. 16 Óscar Dániel Velíz Hága p. gy. 6 m-ben [ A WBF világbajnoki övéért 2003. 06. 21. Ahmed Oligov Manchester p. gy. 12 m-ben 2003. 09. 20. Fari Musiyiwa Nottingham p. v. 6 m-ben HIRDETÉS : Keleti gyártmányú használt autóját 250 000 Ft*-ért, bármely más használt autót emelt áron beszámítunk! Hyundai Get ~ \, t.t és 1.3 motorral L 2 36Q 00£) ft tó| _ _ ‘Mozgássérült utalványát 400 000 Ftért beszámítjuk! 1.3 és 1.5 motorral C02-Wbo«étá«:150 g/km, szeromyag-fogyasztó» 2 390 000 Ft-tól vegyes használat esetén: 6 ,2 1/100 km h.-p.: 8-17-ig, sz.: 9-13-ig; 1 _ » Szerviz: v-­h.-cs.: 7-17-»g, M* 7 TI p.: 7-15-ig ^........... is 4,5 I fogyasztás! *Az akciók össze nem vonhatók! co2-wbo«tt**i 78 g/km, OMmanyag-fogyá*.... vegyes használat esetén: 7,4 1/100 km 2003. szeptember 21., vasárnap nemzetisport GYORSASÁGI MOTOR: Lorenzo a második legfiatalabb győztes Talmácsi szenzációs volt HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA Az idén először vezetett egy versenyen Talmácsi Gábor. Bár a bravúr most sem sikerülhetett - a magyar Apriliája a verseny végére megint látványosan lelassult -, Talma a nyolcadik helyére is büszke lehet. Meg­mutatta ugyanis, hogy ütőképesebb mo­torral bármikor képes lenne a legjob­bakkal csatázni. Bármennyire elégedett is lehet Talma, biztosan szívesen cserélt volna Jorge Lorenzóval, Manuel Poggialival vagy Valentino Rossival. A 16 éves spa­nyol Lorenzo végre bebizonyította a ki­vételes tehetségét, és a 26. nagydíján megszerezte első győzelmét. Ezzel ő lett a vb történetének a második legfiatalabb győztese az olasz Manu Melandri mö­gött. Marco 15 évesen és 324 naposan nyert, míg Lorenzo vasárnap 16 éves és 139 napos volt. Poggiali hét futam után, a május 8-ai Olasz GP-t követően dia­dalmaskodott ismét, Rossi pedig a 60. királykategóriabeli viadalán már a 30. aranyát tehette zsebre. Nem rossz arány! A nyolcadliteres verseny álomszerűen kezdődött. Talmácsi Gábor szabályosan kirobbant a negyedik rajtkockából, és egyből el akart húzni a mezőnytől. Négy körig úgy tűnt, hogy sikerül is a terve - amely az egyedüli választható taktika volt Talmának, hiszen tudta, hogy az ő gépe a végére valószínűleg „elfárad” -, ám az ötödik körben már át kellett adnia a vezetést a vb éllovasának, Daniel Pedrosának, aki nagyon rossz rajt után látványosan feltámadt. A hármas élboly­nak Talma és Pedrosa mellett Alex De Angelis volt még tagja, és a magyar fo­lyamatosan támadott. A 8. körben vi­szont már nemcsak a spanyollal és a San Marinó-ival kellett csatáznia, mert fel­zárkózott Lorenzo, Hector Barbera, Pablo Nieto, Andrea Dovizioso, Casey Stoner és Stefano Perugini is. A kilences élcsapat a 16. körig együtt volt, majd Barbera és Talmácsi leszakadt a többiektől, és a magyar végül nyolcadik lett Barbera előtt. Ne feledjük, Barbera az idén már futamot is nyert. Lorenzo is Talmához hasonlóan küzdött, de ő egy bivalyerős motoron ült. Az új Derbivel az összes ri­válisát maga mögé tudta utasítani, akik közül Pedrosa negyedik lett. Az ok: to­vább növelte az előnyét legveszélyesebb ellenfele, Perugini ellenében, aki Rió­ban csak hetedik lett. A 2­50-ben nagyon hamar eldőlt, hogy egy duó viaskodik majd egymással az aranyért. A hetes élboly ugyanis nagyon gyorsan megritkult. Sebastian Porto a második körben elesett, míg Fonsi Nietó­­nak műszaki hiba miatt kellett kiállnia. Roberto Rolfo, Randy De Puniet és Sylvain Guintoli pedig egyszerűen nem bírta taz­ Brazil Nagydíj, a vb 12. futama, Rio de Janeiro 125 kcm: 1. Jorge Lorenzo (spanyol. Derbi) 41:51.624,2. Stoner (ausztrál, Aprilia) 0.232 mp h„ 3. De Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 0.372 mp h., 4. Pedrosa (spanyol. Honda) 0.589 mp h„ 5. P. Nieto (spanyol, Aprilia) 0.771 mp b., 6. Dovizioso (olasz. Honda) 0.899 mp h......8. Talmácsi Gábor (magyar, Apriliaj 3.835 mp h. 250 kcm: 1. Manuel Poggiali (San Marinó-i, Aprilia) 42:09.055, 2. Rolfo (olasz, Honda) 12.901 mp h„ 3. De Puinet (francia, Aprilia) 12.965 mp h„ 4. Guintoli (francia, Apnlia) 25.317 mp h„ 5. Macudo (japán, Yamaha) 47.468,6. Faubel (spanyol. Aprilia) 55.694 mp h. MotoGP: 1. Valentino Rossi (olasz, Honda) 44:36.633,2. Gibemau (spanyol, Honda) 3.109 tani Poggiali és Toni Elíos tempóját. Ők ketten folyamatosan előzgették egymást - egyszer össze is ütköztek. Elías azon­ban túl sokat kockáztatott: az utolsó körben túl későn fékezett, és kicsúszott a pályáról, így az összetettbeli második helyéről visszacsúszott a negyedikre. A Brazil GP legunalmasabb versenye a MotoGP volt. Rossi a kilencedik körig engedte Sete Gibeman-t vezetni, majd egy jobbos kanyarban bebújt mellette, és faképnél hagyta az összes ellenfelét. Rossi az 56. győzelmével az egymás utá­ni 18. érmét gyűjtötte be, ami minden idők második legjobb sorozata a király­kategóriában. A Honda is hálás lehet Rossinak, hiszen az aranyszárnyasok a 15. királykategóriabeli gyártó vb-cínü­­ket szerezték meg Rióban. mp h„ 3. Tamada (japán, Honda) 7298 mp h„ 4. Biaggi (olasz, Honda) 9.235 mp h„ 5. Hayden (amerikai, Honda) 11.165 mp h., 6. Capirossi (olasz, Ducati) 14.826 mp h. A vb állása. 125 kcm: 1. Daniel Pedrosa 188 pont 2. Perugini (olasz, Aprilia) 146, 3. De Angelis 140,4. Dovizioso 130,5. P. Nieto 124, 6. Cecchinello (olasz, Aprilia) 105,... 13. Talmácsi Gábor 55.250 kcm: 1. Manuel Poggiali 190, 2. Rolfo 168,3. De Puinet 162,4. Elías (spanyol, Aprilia) 151,5. F. Nieto (spanyol, Aprilia) 143,6. West (ausztrál, Aprilia) 118. MotoGP: 1. Valentino Rossi 262,2. Giberan 211,3. Biaggi 174,4. Capirossi 123,5. Bayu­ss (ausztrál, Ducati) 112,6. Ukava (japán, Honda) 94 Következik (október 5.): Csendes-óceáni Nagydíj, Motegi Vezetett is a magyar­­ Talmácsi Gábor (Aprilia, 8. hely): -j ;Nézőpont kérdése, hogy jónak, vagyi­s rossznak értékeljük a nyolcadik helye-! j met. Nagyon jó érzés volt, hogy az első! j néhány körben én haladtam az élen és í ; az is, hogy utána is tudtam tartani a le­­j­í­pést a többiekkel. Sajnos az a helyzet, j . hogy engem meg tudtak előzni, én vi-;­­­szont nem tudtam. Nem olyan rossz a j : motorom, de míg a riválisok a célegye-; j nes végén mellém tudtak érni, én csak j : szélárnyékban tudok olyan gyors lenni,­­ mint ők. Nem volt könnyű verseny, j : nagyon megviselte a versenyzőket fizi­­j­­­kailag, de én jól bírtam. A végén Bar­­j­­­bera feltartott, ő diktálta a tempót és j­­ csak az utolsó előtti körben tudtam ki-­ j kerülni. Most ennyit tudott a motor, és j | ennyit tudtam én is. :Tóth Imre (Honda, kiesett): - Aj ! délelőtti bemelegítésen mentem öt-hat j­ó kört, de gond volt a váltóelektroniká-: j val, így inkább kiálltam, hogy a verse-­j­ényen ne legyen baj. Kár volt, mert aj j rajt utáni első körben ugyanúgy meg- j j­állt a motorom, mint Portugáliában, í j Hollandiában és Dél-Afikában. Vala-­j­­­mi nagy baj van itt... ATLÉTIKA. Kerül, amibe kerül, de olimpiát Moszkvának! - mondják az oroszok Gatlin kereste a legtöbbet MARIK BALÁZS Két újgazdag orosz beszélget Párizs­ban. Vettem egy nyakkendőt ezer dol­lárért - dicsekszik az egyik. Az semmi, én ugyanezért kétezret adtam - így a másik. A kedves olvasó most azt gon­dolja, hogy viccelődünk. Ha elmond­juk, mibe is került a szombati moszkvai verseny, ez a vicc talán egészen más színben tűnik fel. Amolyan igazi oro­szos kezdeményezésről számolhatunk be olvasóinknak. Az orosz fővárosban olyan viadalt rendeztek, amely egyetlen nemzetközi szövetség versenyrendsze­rébe sem tartozik, csak nyolc verseny­számból állt a program, mégis 2,4 mil­lió® dollárnyi pénzdíjat osztottak szét. Maga a produkció tető alá hozása a szervezőik szerint négymillió dollárba került. Úgy látszik, az oroszoknak­­ ke­rül, amibe kerül — olimpia kell 2012- ben. Mert ennek az attrakciónak beval­lottan az volt a célja, hogy meggyőzze a nagyvilágot arról, Moszkva képes a ki­lenc év múlva sorra kerülő ötkarikás já­tékok megrendezésére. A Luzsnyiki-stadion kis híján telt há­zas népe valóban a világelitet láthatta a pályán. Persze ennyi pénz hallatán nem volt nehéz a legjobbak szerződtetése. Női 800 méteren például a Golden League-viadalok megnyerésével egy­millió dollárt kasszírozó Maria Mutola sem tartotta aprópénznek azt az össze­get, amelyet a szervezők kínáltak neki a győzelemért. Sőt, még Hicham el- Guerrouj is rajthoz állt, pedig ő a mon­­te-carlói World Athletics Finalon nem versenyzett, pedig ott mindenki elin­dult, aki élt és mozgott. A marokkói 1500 méteren megőrizte veretlenségét, bár a vége ugyancsak szoros volt. Női 100 méteren már nem számít meglepetésnek, ha a 100-as és 200-as világbajnoki címét nagy valószínűség­gel elvesztő Kelli White kikap. Az ame­rikai sprinter a vb óta egyre halványab­ban szerepel, a doppingügye miatti hercehurca nyilván megviseli őt. A fő számként beharangozott férfi 100 mé­teren - amelyben a győztes félmillió dollárt tehetett zsebre, míg a másik fél­milliót a vesztesek között osztották szét - a fedett pályás vb-n 60 méteren győztes Justin Gatlin bizonyult a leg­gyorsabbnak. Hogy az oroszok ezzel a versennyel elérik-e céljukat, és valóban megkap­ják-e az olimpia rendezésének jogát, nem tudni. Az azonban bizonyos, hogy a szétosztott pénzdíjak hallatán a világ felkapja a fejét, és néhány percig odafi­gyel rájuk. Nemzetközi verseny, Moszkva Férfiak, 100 m: 1. Gatlin (amerikai) 10.05, 2. Chambers (brit) 10.18, 3. Montgomery (amerikai) 10.19. 800 m: 1. Borzakovszkij (orosz) 1:46.67, 2. W. Bunger (kenyai) 1:46.67, 3. Bucher (svájci) 1:47.04.1500 m: 1. El-Guerrouj (marokkói) 3:36.44, 2. P. Korir (kenyai) 3:36.48, 3. A. Kipchirchir (kenyai) 3:38.43. Hármas: 1 .C. Olsson (svéd) 1734, 2. W. Davis (amerikai) 16.91, 3. Valjukevics (fehérorosz) 16.87 Nők. 100 m: 1. C. Gaines (amerikai) 10.98, 2. Arron (francia) 11.18, 3. K White (ameri­kai) 11.21. 800 m: 1. Mutola (mozambiki) 1:58.82, 2. M. Ait Hammu (marokkói) 1:59.39,3. Cummins (kanadai) 2:00.38. Ma­gas: 1. Balamar (ukrán) 196, 2. Babakova (ukrán) és Bergqvist (svéd) 192-192. Távol: 1. Lebegyeva (orosz) 682, 2. Barber (francia) 672,3. Kotova (orosz) 663

Next