Nemzeti Sport, 2004. január (102. évfolyam, 1-30. szám)

2004-01-14 / 13. szám

24 A nap interjúja 2004. január 14., szerda nemzeti sport FÜREDI MARIANNE Aki nélkül a magyar vívás - de bátran mondhatjuk, hogy a kontinens vívása - évtizedek óta elképzelhetetlen, dátum szerint egy évvel idősebb a sportág hazai szövetségénél, és egyidős a nemzetközi szövetséggel. A Magyar Vívószövetség január 14-én 90 éves, míg Nedeczky László tavaly szeptember 19-én töltötte be 90. életévét. Az elmúlt év végén, amikor a nemzetközi szövetség (FIE) 90. „születésnap­jának” megünneplésére gyűlt össze a vívóvilág Lipcsében, Laci bácsit a FIE örökös tiszteletbeli tagjává választották. A nappali sporttörténeti múzeumnak is beillene, hiszen a vitrinben látható díjak és más emléktárgyak egykori, lassan feledésbe merülő­ vívóverse­nyekre emlékeztetnek. Egy ideje azonban elsősorban nem a vitrin vonz­za a lakásba belépő­k tekintetét, hanem a komód, amelyen a nemrégiben ün­nepelt 90. születésnapot köszöntő­ tár­gyak sorakoznak. A megcsonkított nyakkendők A kincsek gazdája, Nedeczky László - a vívótársadalom Laci bácsija - kérdezés nélkül magyarázza, mi micsoda. „Ezt a serleget a BVSC vívóitól, egykori tanítványaimtól kaptam. De nem ám csak úgy egyszerűen adták át... Már elmúlt szeptember tizenkilencedike, a születésna­pom, és én csodálkoztam, hogy az öcsém nem köszöntött föl. Aztán két nap múlva elvittek a Hotel Flamencóba, ahol egy volt tanítvá­nyom, Gyurassza János a főnök, és azt mondták, kiállítás lesz. No, beléptem egy sö­tét terembe, majd amikor felkapcsolták a fényt, megláttam régi vívóimat, Fenyvesi Csabát, Kamuti Jenőt, Pap Jenőt, Bóbis Il­dikót és a többieket, és ott volt az öcsém is. Hogyan tudták ennyire titokban tartani, hogy mire készülnek...? A levágott végű nyakkendőt nézi a serlegen? Tudja, régen, a BVSC minden aranyérme után odajöttek hozzám a vívók, és levágtak a nyakkendőm­ből egy darabot. Erre a kedves szokásra em­lékeztet ez a nyakkendő, és ezt most már meg is őrzöm. Mert a régieket nem tartot­tam meg, így is van vagy száz nyakkendőm. Mindig ügyeltem arra, hogy mikor milyen nyakkendőt kötök fel. Lipcsében például a német vívószövetség nyakkendője volt raj­tam, aztán este feltettem a nemzetközi ví­vószövetséget, majd a banketten már a pi­­ros-feh­ér-zöld csíkozású volt rajtam. ” Ezzel elérkeztünk ahhoz az esemény­hez, amely egy ideje bearanyozza Laci bácsi életét. A nemzetközi szövetség kongresszusán ugyanis örökös tisztelet­beli taggá választották Nedeczky Lász­lót, aki egyidős szeretett sportága nem­zetközi szövetségével. feleségem sajnos három éve fekvő­beteg, ápolónő gondozza, de összefogott a család, a vívószövetség is segített, hogy el tudjak utazni a kongresszusra. Az unokám kísért el. Azóta álomvilágban élek, még nem ocsk­oltam fel. Nem lehet elmesélni azt az érzést, amikor kétszáz ember felállva percekig csak nekem, és rajtam keresztül a magyar vívásnak tapsolt. És milyen dicsérő szavakat mondott rólam René Roch, a FIE elnöke, aki több évtizede a jó barátom, kiemel­ve, hogy egyidős vagyok a szövetséggel... Nem nagyon szoktam meghatódni, de most nem bírtam az érzelmeimmel. Tudja, mire vagyok büszke? Hogy aztán ötperces beszé­det tartottam franciául, és hibátlanul be­széltem. Megemlítettem, hogy a vívásnak köszönhetem, hogy itt vagyok. Nem volt könnyű az életem, a nehéz helyzetekben a vívás segített. Amikor felsoroltam a szövet­ség háború utáni elnökeit, akikkel kapcsolat­ban álltam, sokan dicsérték a memóriámat. Tudja, én vagyok az egyedüli élő tag­a a szövetségnek, aki részt vett a háború utáni első kongresszuson negyvenhat szeptemberé­ben. Legutóbb, még a propagandabizottság tagjaként, tizenhat éve voltam kongresszu­son. Akkor még csak a vívásról volt szó egy ilyen esemén­yen, ma minden másról. Na­gyon megváltozott a világ, a pénz az úr, és kihaltak az emberi kapcsolatok. A versenyek Az arca kissé elkomorul, amikor a múlt és a jelen közti különbségről beszél, az­tán felülkerekedik a derű, amely annyi­ra jellemzi Laci bácsit. És meséli kalan­dos életét. „Ezerkilencszázharmincötben szereztem jogi diplomát a Pázmány Péter egyetemen, majd a rendőrség leigazolt, mert a vívócsa­patát akarta erősíteni, így lettem a rendőrség fogalmazó-gyakornoka és kard­bajnoka. Majd évekkel később szembesültem azzal, hogy miket tud produkálni a sors! Életem­ egyik nagy sportsikerét, a bécsi uni­­versiadén elért kardcsapatgyőzelmet ünne­peltük 1939. augusztus harmincegyedikén a Belvedere kastély nagy parkjában, és más­nap kitört a háború. Akik este még barát­ként mókáztunk, táncoltunk, hajnalra el­lenségként kerültünk szembe egymással. ” A következő években katonaként a fronton szolgált, majd sok mindennel próbálkozott, többek között volt ügy­védjelölt, az MLSZ külügyi titkára, vala­mint 1940-től a Nemzeti Sport vívó­­rovat-vezetője. Az életéről szóló, „Az óra mutatta az utat” című könyben megjegyzi, hogy az újságíróskodás jó is­kola volt a számára. 1943 januárjától a Gamma Finommechanikai és Optikai Művek kereskedelmi igazgatójaként te­vékenykedett. 1948 februárjában már csak a Gamma volt az egyetlen, még személyi tulajdonban lévő nagyobb ipa-Mi jut eszembe a nemzeti sportos időkről? Az évfordulóra készülve Kő And­ris, a lap későbbi szakírója, a régi dokumentumokat lapozgatva kiderítette, hogy a Nemzeti Sportban én készítettem az utolsó interjút az 1945-ben el­hunyt Italo Santelli mesterrel (az olasz származású Santelli a sportág kiemelkedő edzőegyénisége volt, jelentős érdemeket szerzett a magyar ví­vósport világszínvonalúvá fejlesztésében, elsősorban a kard- és a női tőrvívás oktatásában jeleskedett­­ a szerző). Még valami. Akkoriban még a negyedosztályú vívóversenyeket is beharangoztuk a lapban, a nagy versenyekről már nem is beszélek...Szóval, ilyen nagy terjedelmet kapott egykor a vívás. NEDECZKY LÁSZLÓ a nemzeti sportos időkről A kilencvenéves magyar szövetségnél is idősebb után, szinte még az utolsó asszónak sincs vé­ge, már rohan haza mindenki. Hol vannak a többnapos versenyek, a többhetes túrák, amikor ezer­ és ezer barátság szövődött?” Ünneplés után háború r­ vállalat, és a felső politikai vezetés ál­lami kezelésbe akarta venni. A politikai hecckampány eredményeként Ne­deczky Lászlót a tulajdonossal, Juhász Istvánnal együtt a főkapitányság Zrínyi utcai fogdájába vitték - majd „az első gazdasági kirakatper” eredményeként októberben három év­­ egyházra ítélték. Sopronkőhidán is megőrizte lelki nyu­galmát, mert tudta, hogy ártatlan. „Negyvenkilenc februárjában kegyelmet kaptam, de amikor kijöttem­ a fegyházból, nem tudtam, mi lesz velem. Elek Ilona és Rerrich Béla, a vívósport akkori két kiváló­sága a sportvezetés előtt felelősséget vállalt értem, és megkérdezték, mint szervező és versenyző nem akarok-e bekapcsolódni az első budapesti vasutasklub, a Lokomotív ví­vószakosztályának munkájába. Ötvenket­tőben beindult a vasutas vívóiskola. Sorra jártuk a környező iskolákat, és a naplókból kiírtuk a 3,5-nél jobb tanulók nevét. Több mint négyszáz gyerek jelentkezett vívni! Fi­gyeltem arra, hogy elsősorban vasutasgye­rekek jöjjenek, az első Kamuti Jenő volt.” A BVSC másik motorja Bay Béla vezetőedző volt, az egyedüli szövetségi kapitány, aki mesterkedett is. A vasutas vívók az 1972-es olimpián kisebbfajta csodát vittek végbe. „Münchenben közel álltunk hozzá, hogy mind a négy egyéni számot saját ta­nítványaink nyerjék meg. Fenyvesi Csaba aranyérmes lett, Bóbis Ildikó, Kamuti Jenő és Marót Péter pedig hajszállal ma­radt le róla. Nekem az olimpia előtt eltört a csuklóm, nem utaztam ki, csak a végére, amikor már megtörtént a sajnálatos ter­rortámadás. Képzelheti, ahogy megjelen­tem felkötött karral, mindenki azt hitte, ott sérültem meg”. Bár az eredményeket tekintve a müncheni olimpia volt a csúcs, nem­csak ez aranyozta be az akkori vasutas­vívóéletet. Számtalan sztori árulkodik arról, hogy az akkoriban teljesen más világ volt. ,­A MÁV segítségével hálókocsival bejár­tuk szinte egész Európát, de legjobban az olasz túrákat kedveltük. Mindenhol szere­tettel fogadtak minket, éjjel utaztunk, nap­pal pedig versenyeztünk. Egy olasz újságban Nedeczky-cirkusznak neveztek minket. De hol vannak már azok a túrák? Akkor olim­piai és világbajnokokkal utazhattam, akiket még érdekelt az adott ország kultúrája is, mindenhol felkerestük a nevezetességeket. A nyolcvanas évek végén megpróbáltam visszahozni valamit abból a hangulatból, ezért vittem a Tokaj Expressz és a Martini­kupák döntőit elegáns helyszínekre, a Viga­dóba, a Várba vagy a kongresszusi központ­ba, ahol a sportot ötvöztem a kultúrával, mert a szünetben például Simándy József és Gregor József énekelt. Nagyon büszke va­gyok arra is, hogy ötvennyolcban elindítot­tam a Balaton-bajnokságot, amely nemzet­közivé vált, és ennek segítségével hoztam össze a Nyugatot a Kelettel, pedig akkoriban még nem nagyon lehetett utazgatni. Sajnos ez a verseny is véget ért. ” Hol vannak az egyéniségek? A vívásban eltöltött 73 év emellett ter­mészetesen rengeteg találkozással és ba­ráttal gazdagította Laci bácsi életét. Olasznyelv-tudásának és kapcsolatainak köszönhetően 1940-ben a diákszövetség külügyi előadójaként az olasz főiskolai szövetség meghívására Rómában járt, és ez alkalomból XII. Pius pápa tróntermi kihallgatáson fogadta. Ez életre szóló él­ményt jelentett a számára. Azt pedig vic­cesen meséli, hogy egy túráról hazatér­ve, megelőzve a kellemetlenségeket és védve csapatát, a vonaton átadta a helyét Kodály Zoltánnak. Az ülésben ugyanis rengeteg óra lapult. A világhírű zene­szerző nem is sejtette, hány zacskó órát őrzött így. A múltról mindig szeretettel beszél, de arra a kérdésre, hogy ki volt a kedvence, némileg elutasítóan felel. „Mindenki azt mondja, hogy Bóbis Ildi és Kamuti Jenő volt a kedvencem, de nem így van. Pontosabban nemcsak rájuk vagyok büszke, hanem minden egyes tanítványra, aki az életben is megállta a helyét. Itt kell megemlítenem Holló Andrást, az Alkot­mánybíróság elnökét, aki a civil életben a legtöbbre vitte”. H­ogy miként telnek Laci bácsi nap­jai mostanában? Fáradhatatlanul szer­vezi a budapesti női és férfi párbajtőr­­versenyt, de azt mondja, mostanában szomorú. „Szomorít vagyok azért, mert ötven­nyolc év házasság után nehéz elviselni egy csodás feleség és anya leromlását, és én is beteg vagyok. No meg szomorú vagyok a vívás miatt is. A nemzetközi és a hazai helyzet is elkeserít. Egyre drágább a ver­senyek szervezése, a FIE emeli a díjakat, azt a szövetség tovább hárítja az amúgy is bajban lévő egyesületekre. De az eredmé­nyek is elkeserítenek. Én, aki mindig az eredményre törtem, nem hittem volna, hogy megélem a magyar vívósport jelenle­gi helyzetét. Hol vannak a kiemelkedő egyéniségek? Mire számíthatunk Athén­ban? Egykor az olimpiák előtt úgy kezdődött az esélylatolgatás, hogy két arany biztos, a kard egyéni és a csapat. De nem akarom szomorúan zárni a beszélge­tést..Szerencse, hogy feltalálták a telefont, így tartom a kapcsolatot a világgal, és én ma is ugyanúgy tudok beszélni a minisz­terrel, mint régen, mert én vagyok a La­ci bácsi. ” VÍVÁS: Nedeczky László, aki még XII. Pius pápával és Kodály Zoltánnal is találkozott Névjegy NEDECZKY LÁSZLÓ Született: 1913. szeptember 19., Budapest Legjobb eredménye vívóként: főisko­lai világbajnokság-1. (kardcsapat, 1939), egyéni rendőrtiszti kardbajnok (1939) Sportvezetői pályafutása: nemzetközi versenybíró, a nemzetközi versenyeken a Directoire Technique tagja (1935-1990), Elek Ilonával és Rerrich Bélával megszer­vezi az első budapesti vasutas vívószak­osztályt (1949 december), beindítja az első vívóiskolát (1950), a BVSC vívószak­osztályának vezetője (1949-1980), majd örökös szakosztályvezető 1980-tól. A Ma­gyar Vívószövetség elnökségi tagja, majd örökös tiszteletbeli tag (1931-től). A Ma­gyar Vívószövetség háznagya az 1940-es évektől, majd protokollfőnök 1999-ig. A Tokaj Expressz férfi párbajtőr Világkupa­­verseny megalapítója (1970), a Martini­kupa női párbajtőr Világkupa-verseny megalapítója (1989), a Nemzetközi Vívó­­szövetség (FIE) örökös tiszteletbeli tagja (2003) Vasdiplomás jogász (2000) FOTÓ: ÁRVAI KÁROLY

Next