Nemzeti Sport, 2004. május (102. évfolyam, 119-147. szám)
2004-05-16 / 133. szám
TEREPRAU BFGOODRICH-KUPA, AZ0B3. FUTAMA_________________ RALI CIPRUS-RALI, A VB 5. VERSENYE Palikék meglepték a mezőnyt Két Nissan az élen: Kisék a hatodikról a második helyre zárkóztak fel TÓTH ANITA Ez aztán meglepetés a javából! A legendás Mavad-ralik óta (és bizony jó tíz éve annak) először tartanak hazánkban nemzetközi terepraliversenyt, és a magyar viszonylatban szokatlanul hosszú szelektív szakaszokon egyelőre a Dakarmenők dominálnak. A második nap után két Nissan Pick-Up áll az élen (mindkettő ugyanabban az üllői műhelyben készült), az egyiket Palik László, a másikat Kis Sándor vezeti. S hogy mi ebben a meglepetés? Nos az, hogy kettejük közül általában Kis szokott előrébb lenni, most azonban fordult a kocka. Palikék mintha megtáltosodtak volna attól, hogy vezető pozícióban zárták a nyitó napot. Pedig nem volt könnyű dolguk, hiszen elsőként mentek az úton, vagyis nem voltak előttük nyomok, nekik kellett magukra vállalniuk az „úttörő” szerepet. A sivatagban edződött navigátor, Darázsi Gábor dicséretére legyen mondva, hogy egyetlenegyszer sem tévedtek el, így a páros tovább növelte előnyét az összetettben. „Bevallom, megilletődtem attól, hogy vezetünk - mondta Palik. - Terepralizunk már néhány éve, de eddig nem fordult elő, hogy elsőként rajtoltunk volna. Jó ritmusban autózunk, tetszenek a technikás, navigációigényes szakaszok. A futam előtt eszembe sem jutott ilyesmi, de pokoli jó érzés az élen lenni!” Kis Sándor pedig szokásától eltérően ezúttal örül a második helynek. Nemcsak azért, mert csapattársa van előtte a saját műhelyében épült autóval, hanem azért is, mert a hatodik helyről zárkózott fel ide. Ráadásul úgy, hogy szombaton két defekt is nehezítette a dolgát. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát jelenleg a Horváth Béla, Tóth György kettős foglalja el a Mercedesszel, amelyre a pilóta a sok gond után úgy vigyáz, mint a szeme fényére. Ez azonban egyáltalán nem tükröződik az eredményen - sikerült megtartania a harmadik helyét. Előtte és mögötte is viszonylag messze vannak az ellenfelek, úgyhogy nagyon izgulnia nem kell. Negyedikként szintén egy, a sivatagot is már megjáró pilóta következik: Liszi László, aki a legjobb a dízelesek között. A piros Mitsubishi Pajero most is kifogástalanul szuperál, a szervizparkokban jóformán csak le kell porolni, és már mehet is tovább. Nem úgy Kristóf Mártonék Bowlerje, amellyel továbbra is kuplunggondok vannak, így a páros a másodikról az ötödik helyre csúszott vissza. Benyó Miklóséknak is nehéz napjuk volt: az egyik szervizben kormányművet cseréltek, ami nem rövid művelet, úgyhogy későn hagyták el a szervizparkot, ezért büntetést kaptak. Náluk is rosszabbul járt az idei Dakart egyedüli magyarként teljesítő Szalay Balázs, Darázsi Zsolt kettős. Az Opel Frontéra nem lett kész erre a futamra (a két hét múlva esedékes marokkói Vk-futamra készítik fel), így bérautóval indult a páros. A szombati második szelektív szakasz előtt tíz kilométerrel azonban eltört a bal első lengéscsillapító, szétszakította a fékcsövet, és mivel tartalék alkatrész nem volt a bérautóhoz, Szalaynak fel kellett adnia. Pénteken arról adtunk hírt, hogy a bajnoki éllovas Gál Istvánnak kigyulladt az autója, így nem biztos, hogy tudja folytatni. A kiváló pilóta csapata azonban gatyába rázta a saját építésű Profot, amellyel szombaton négyből három szelektív szakaszt meg is nyert a kettős. Az első napi másfél órás büntetés miatt azonban csak ezekkel a részeredményekkel vigasztalódhat, ezenkívül maximum néhány pontra van esélye. BFGOODRICH-KUPA, AZ OB 3. FUTAMA, BUDAPEST Abszolút sorrend a 2. nap után (nem hivatalos): 1. Palik László, Darázsi Gábor (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) 3:54:52, 2. Kis, Czeglédi (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) 5:59 perc hátrány, 3. Horváth B. Tóth Gy. (Premier Motorsport, Mercedes GE) 8:43 p h. 4. Liszi, Rack (4x4 Off Road Club, Mitsubishi Pajero) 12:06 p h., 5. Kristóf, Hujber (Premier Motorsport, Bowler Wildcat) 14:36 p h. 6. Tóth L. Hudy (Premier Motorsport, Jeep Cherokee) 15:29 p h. A Palik László, Darázsi Gábor kettős álmában sem gondolta, hogy két nap után vezetik majd a versenyt Televízióműsor, vasárnap SPORT 8.45 Heti helyzet, ism. 930: Kosárlabda, NBA-magazin, ism. 10.15: Biliárd, Mosconi-kupa 2003. 11.30: Profibokszmagazin. 12.00: Szepesivel..., 56. rész, ism. 12.30: Salakmotor, Cseh Nagydíj, Prága. 14 45 Labdarúgás, olasz bajnokság: Empoli-Inter, élő. 17.00: Kézilabda, női EHF-kupa, döntő, 1. mérkőzés: Győri Graboplast-Viborg (dán), élő. 19.15: Labdarúgás, spanyol bajnokság: Barcelona-Santander, élő. 21.30: Labdarúgás, spanyol bajnokság: Murcia-Real Madrid, élő 23.30: Gillette World Sports-magazin. 24.00: Golf, ism. 0.45: Díjlovaglás, nemzetközi verseny, Budapest, ism. 1.15: Rali, ism. MTV 550 Napkelte. Benne: 7.08: Sporthírek. 12.45: Labdarúgás, Eb-előzetes. 17.40: Úszó Eb. 19.46: Sporthírek. 22.35 Olimpiai pillanatok. M2 5.50: Napkelte. Benne: 708: Sporthírek. 17.55: Telesport. Úszó Eb o Olimpiai portrék. Napkelte: hétfő MTV, M2. 5.50-9.00 (ismétlés: M2. 15.30-18.00). Napkelte. A tervezett témák: Alkotmányunk hiányosságairól: Gyenesei István, a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület elnöke • Négypárti az etikai kódexnél • Kereszttűzben Rogán Antal • Euró 2010-ben. A stúdióban Bod Péter Ákos közgazdász, Sporthírek. 3 25: Telesport, ism DUNATV 18.00, 21.45: Híradó. Sporthírek. RTL Klub 11.20 Labdarúgás, Arany Ászok Liga, FTC-MTK, élő 13.40 Formula-1-magazin. 18.30: Híradó Sporthírek. FILMMÚZEUM 15.00: Sportmúzeum, összeállítás, ism. 19.30: A világbajnokságok története, Nyilasi Tibor műsora, 4. rész • Atlétikai felkészítés 13-14 éves korban • Sportmúzeum: Vörös Zsuzsa, Csák Ibolya • Eleget mozog a gyerek? EUROSPORT 8.30: Rali-vb, ciprusi futam, ism 9.00: Szuperracing-bajnokság, Hockenheim, élő, magyar kommentárral. 10.00: Gyorsasági motoros GP, Franciaország, élő, mk 15.15: Szuperracing-bajnokság, európai túraautó-verseny, Hockenheim, élő, mk. 16.15: Kerékpár, Olasz körverseny, 8. szakasz: Giffoni valle Piana-Policoro, élő, mk. 17.30: Úszó Eb, Madrid, élő, mk. 1930: Tenisz WTA-torna, döntő, Róma, mk. 20.30: Profiökölvívás, ism. 21.15: Motorsport-hétvége, mk. 22.15 Rali-vb, ciprusi futam, mk 22.45: Szuperracing-bajnokság, öf. mk. 23.45 Sporthírek, mk. 24.00 Szuperbike-vb, Monza, öf., mk. 1.00: Motokrossz-vb, öf., mk.m Kupa Mihály és Szabó Iván egykori pénzügyminiszterek • Könyv a polgári körökről. Vendég: Hende Csaba. Producer: Gyárfás Tamás. Főszerkesztő: Lakat T. Károly. Műsorvezető: Betlen János. A műsor telefonszáma: 251-0519. (X) 22 necses sport Sportműsor: vasárnap ASZTALITENISZ Extraliga, nők. A 3. helyért, 2. mérkőzés: Orosháza-Hungarotel-Postás- Matáv SE, Orosháza, 11. DUATLON Rövid távú országos bajnokság, utánpótlás ranglistaverseny, Oroszlány, 10. EVEZÉS ORV-válogató és egyetemi országos bajnokság, Csepel, Gubacsi hídfő, 9.30. KAJAK-KENU Sun-kupa, maratoni ob, Győr. Ifjúságiak, döntők. 9. KERÉKPÁR Hegyikerékpáros cross country Magyar Kupa, 2. futam. Ózd, 10. KÉZILABDA EHF-kupa, nők, döntő, 1. mérkőzés. Győri Graboplast ETO KC-Viborg HK (dán), Győr, 17. NB I, férfiak, rájátszás. Az 1-6. helyért: Nyíregyháza AB-VILL KC-Tatabánya-Carbonex KC, Nyíregyháza, 17. A 7-12. helyért: Csömör KSK-Békési FKC, Csömör, 17. KOSÁRLABDA EnterNet-Internet Liga, férfibajnokság, A-csoport, rájátszás. A 9-14. helyért PVSK-Panthers-Gunaras KC Dombóvár, Pécs, 18. NB I, nők, A-csoport, rájátszás. A 9. helyért, 2. mérkőzés: BEAC-Újbuda-Zala Volán-ZTE, Gabányi-sportcsarnok, 19.15. LABDARÚGÁS Arany Ászok Liga. Felsőházi rájátszás. Ferencváros-MTK Budapest, Üllői út, 11.30. SPORTLÖVÉSZET 2. trap Európa-bajnoki válogatóverseny, Sarlóspuszta, 9. TÁJFUTÁS Rövid távú országos bajnokság, Almásfüzitő, 10. TENISZ Férfi challengertorna, Hungarian Open, selejtező, Római Teniszakadémia, 10. TESTÉPÍTÉS Európa-bajnokság, Budapest Kongresszusi Központ 16.30. VÍZILABDA ING-bajnokság, nők, a döntőbe jutásért, 5. mérkőzés: Vasas- Hungarokábel-Hungerit-Szentesi VK, Hajós-uszoda, 19. Rádióműsor: vasárnap KOSSUTH 19.04. Sportvilág. Közvetítés a Győr-Viborg női kézilabda EHF-kupa-döntőről és az úszó Eb-ről . Hangképek a Ferencváros-MTK bajnoki labdarúgó-mérkőzésről és az asztalitenisz olimpiai selejtezőről. PETŐFI 845. Sportreggel. 1705 Közvetítés a Győr-Viborg női kézilabda EHF-kupadöntőről és az úszó Eb-ről a Hangképek a Ferencváros-MTK bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 17.15: Sporthírek, sportösszefoglaló, fotó. 23.10 Sporthírek. HIRDET|S^—— ITunes Grönholm: többet ésszel Csak egy szakaszt nyert, mégis vezet a finn T.A. Nem a szakaszgyőzelmek száma határozza meg az éllovas kilétét. Legalábbis erre lehet következtetni abból a tényből, hogy a Ciprus-rali küzdelmeit a második nap után is vezető Marcus Grönholm mindössze egy gyorsaságit tudott megnyerni a 11-ből (egyet töröltek a programból, mert túl sok néző volt az utak mentén, emiatt veszélyes lett volna). A kétszeres világbajnok finn azonban elég rutinos ahhoz, hogy ne a részeredmények érdekeljék, hanem a végső siker, az pedig egyre közelebb kerül hozzá. Főleg úgy, hogy csapattársa és egyben legfőbb riválisa, Harri Rovanperä váltóhiba miatt visszacsúszott az ötödik helyre, ráadásul harminc másodperc büntetést is kapott, mert a technikai gondjai miatt három perccel később hagyta el a szervizparkot, mint kellett volna. „A verseny eddig a terveink szerint alakul - mondta Grönholm, aki ha nyer, az első futamgyőzelmét aratja a Peugeot 307 WRC- vel. - Egy kicsivel több mint húsz másodperc az előnyünk Loebbel szemben, ám ez Diprison szinte semmi. Ugyanis bármikor, bármelyik autóval történhet valami. De ne fessük az ördögöt a falra, nekünk mostantól arra kell koncentrálnunk, hogy okosan autózzunk és az autót egy darabban vigyük be a célba." Szóval Grönholm előnye a második helyezettel szemben nőtt, viszont most már nem a csapattársa van mögötte (akivel nem folytatnának kiélezett csatát vasárnap, mert a csapatérdeket helyeznék előtérbe), hanem két ifjú pilóta, akik éhesek a sikerre: Sebastien Loeb és Markko Martin. Közülük a francia négy gyorsasági szakaszgyőzelemmel büszkélkedhet. Nála többje csak Petter Solbergnek van - öt -, ő viszont a pénteki technikai problémái miatt így is csak a nyolcadik helyre tudott felzárkózni a tizenegyedikről. De maradjunk még egy kicsit a dobogósoknál. Martin az első nap azért került hátrányba, mert az összetett pontverseny éllovasaként ő takarította az utat a többiek előtt, szombaton viszont volt olyan gyorsasági szakasz, amelynek a céljába három defektes kerékkel érkezett meg. Ezzel a problémával azonban nem csak ők küszködött, az autógyilkos murvás utak „zabálták” a gumikat, így tudott az észt pilóta a gondok ellenére a harmadik helyen maradni. A csapatok egyébként mindent megpróbáltak: a Citroen például úgy döntött, hogy egy speciális új gumit használ, emiatt a korábbi kétszeres világbajnok, Carlos Sainz veszített némi időt, de a negyedik helye így is betonbiztos, hiszen Rovanperä hátránya tetemes. A gyári csapatok közül a Mitsubishi egész biztosan pont nélkül zárja a viadalt: Kristian Sohlberg motorproblémák miatt kényszerült a pálya szélére, de ennél is fájóbb a jobb napokat látott háromgyémántos csapat számára, hogy Gilles Panizzi pontszerző helyről kényszerült búcsúzni - szintén technikai hiba miatt. A záró napon az előzőekhez hasonlóan hat gyorsasági szakasz vár a mezőnyre. CIPRUS-RALI, A 16 FUTAMOS VB 5. VERSENYE, LIMASSOL Abszolút sorrend 11 gyorsasági szakasz után (egyet töröltek): 1. Marcus Grönholm, Timo Ráutiáinen (finn, Peugeot 307 WRC) 3:04:26.1, 2. Loeb, Elena (francia, Citroen Xsara WRC) 22.9 mp h., 3. Mártin, Park (észt, brit, Ford Focus WRC) 33.6 mp h., 4. Sainz, Marti (spanyol, Citroen Xsara WRC) 1:20.3 p h„ 5. Rovanperá, Pietiláinen (finn, Peugeot 307 WRC) 2:06.0 p h„ 6. Hivonen, Lehtinen (finn, Subaru Impreza WRC) 4:44.9 p h., 7. Tuohino, Aho (finn, Ford Focus WRC) 8:38.1 p h„ 8 Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza WRC) 9:30.5 p h. VITORLÁZÁS Hajdú szinte már kvótás A Czégai, Cserép kettős előrébb lépett Munkatársunktól Hajdú Balázs szinte már kezében érezheti az olimpiai kvótát. A La Rochelle-i finn dingi Eb-n ugyanis nyolc futam után a 29., ami a részvételi joggal még nem rendelkező nemzetek egységei között a második helyet jelenti. Ugyan egy futam még hátravan, de Hajdú gyakorlatilag már nem maradhat hoppon, mivel öt kvóta talál gazdára Franciaországban. A 470-es vb-n a sokáig athéni repülőjegyet érő pozícióban vitorlázó Sallai Gábor és Olosz Dávid viszszaesett az 56. helyre, ám örömteli, hogy a Czégai Péter, Cserép Csaba kettős viszont előbbre lépett (41.), és így most épp nekik áll a zászló. A hét végén itthon is beindult az idény a hagyományos vitorlabontó ünnepséggel, amely során a Magyar Vitorlásszövetség alapításának 75. évfordulójára és a Pajtás gőzös 50 évvel ezelőtti tragédiájára is emlékeztek. HIRDETÉS—^———— •(rfl rtuitáv OOORingier HU ISSN 0866-2517 E-mail: szerkesztoseg@nemzetisport.hu Internet: www.nemzetisport.hu A Szerencsejáték Rt. napilapja HU ISSN 0490-5148 E-mail: sportfogadas@nemzetisport.hu Főszerkesztő: Szekeres Tamás Főszerkesztő-helyettes: Őri B. Péter Szerkesztők: L. Pap István, Pajor-Gyulai László Művészeti vezető: Uhrin Tibor Rovatvezetők: Budai Miklós (Sportfogadás), Kormanik Zsolt (nemzetközi), Németh Ferenc (fotó), Szűcs Miklós (hazai), Vincze András (labdarúgó) Vezető olvasószerkesztő: Simon József Kiadó: Ringier Kiadó Kft. (1) 460- 2500 kiado@nemzetisport.hu Felelős kiadó: Papp Béla ügyvezető igazgató Hirdetési igazgató: Farkas Csaba Marketingigazgató: Erdélyi Péter Terjesztési igazgató: Bulyáki Iván Gyártási igazgató: Végh Petra Kiadó és szerkesztőség: 1141 Budapest, Szugló u. 83-85. Levélcím: 1591 Budapest, Pf. 330. Árusításban terjesz- Lapunkat rendesen Magyarositi a Lapker Rt. és alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletág. Előfizethető közvetlen a postai k«nae»clmesia,icel«i«- kézbesítőknél, az ország bármely postáján, Budapesten a Hírlap Ügyfélszolgálati Irodákban és a Központi Hírlap Centrumnál (Bp„ Vill. »observer« ker. Orczy tér 1, tel. 06 1/477-6300; postacím: Bp„ 1900). További információ: 06 80/444-444; hirlapelofizetes@posta.hu Külföldön tér- observer Budapest médiafigyelő kft. felzti a Batthyány Kultur-Press Kft., 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Matolcsy Miklós vezérigazgató www.szikralapnyomda.hu E-mail: info@szikralapnyomda.hu A Nemzeti Sport példányszámát a MATESZ hitelesíti "ütemet: www.ousever.nu Szerkesztőség: [1] 460-2600 Hirdetés: (1) 460-2588 Apróhirdetés: [1] 460-2543 Előfizetés: (1) 460-2573, [1] 460-2574 NEMZETI SPORT ELŐFIZETÉSI DÍJAK 6 napos *7 napos Egyhavi díj 2184 Ft 2550 Ft Negyedéves díj 6225 Ft 7275 Ft Féléves díj 12450 Ft 14550 Ft Éves díj 24900 Ft 29 100 Ft * A vasárnapi lapszámokat a posta csak hétfőn kézbesíti Ügyintéző: Diószegi Lenke tel: 460-2574. dioszegi@ringier.hu Az előfizetés kék száma: 06-40/200-548 Fax: 460-2490 2004. május 16., vasárnap