Nemzeti Sport, 2004. szeptember (102. évfolyam, 239-268. szám)

2004-09-14 / 252. szám

LABDARÚGÁS nb 1 Túráról rabolt pontot a Fót Károlyi Róbert, a Százhalombatta csatára háromszor talált be a zsámbékiak kapujába Nem volt nehéz dolga az NB III Alföld-csoportjá­ban a listavezető Túrkevének, hiszen a sereghajtó Gyomaendrőd otthonából hozta haza a három pontot. A Bakony-csoport leggólgazdagabb összecsapásán a Sümeg 7-1 -re diadalmaskodott a Csesztreg ellen. Továbbra is remekel Károlyi Róbert, a Százhalombatta csatára, aki három góllal vette ki a részét a Zsámbék elleni sikerből. A Mátra-csoportban szereplő Túra - amelynek kispadján az egykori újpesti válogatott Aczél Zoltán foglal helyet - csak egy döntetlent tudott kiharcolni a Fót ellen. A megyei bajnoksá­gokban újra a tízes szám bizonyult leginkább nyerőnek. Ennyi találatot szerzett Fejérben a Martonvásár, Pest megyében a Pilisszentiván, Somogyban a Kadarkút, Szabolcsban a Nyírmada és Tolnában a Bátaapáti. Három pályán az indulatok játszották a főszerepet: Taron, Balatonföldváron és Petneházán is félbeszakadt a mérkőzés a játékvezető bántalmazása miatt. ALFÖLD-CSOPORT Ceglédi VSE-Kondoros 5-1 (1-1). Cegléd, 200 néző. V: Vörös. Cegléd: Boda - Sápi, Fe­hér, Cseh - Magyari, Farkas (Szepes), Kecs­keméti, Buczkó - Szokoli (Lendvai), Jankovics, Szabó (Juszkó). Játékos-edző: Petrák Tamás. Kondoros: Nagy G. - Vargely, Ancsin, Kasik, Kerekes - Sztvorecz, Pusztai, Rómer, Nagy M. - Dián, Hrabovszki (Om­ljak). G: Farkas (2), Szabó (2), Kecskeméti, ill. Dián. Jó: Buczkó, Farkas, Szabó, Sápi, ill. Dián Gyomaendrő­di VSE-Túrkeve 2-4 (2-2). Gyo­­maendrá­d, 300 néző. V: Lencsés. G: Bein­­schróth (11 -esből), Tóth Cs., ill. Sólyom (11- esből), Kun, Bálint, Kántor. Kiállítva: Bein­­schróth (Gyomaendrá­d - 40. p.) Hódmezővásárhelyi FC-Battonya 2-1 (0-1). Flódmezővásárhely, 300 néző. V: Bodac. G: Szűcs, Szél, ill. Putnoki. Kiállítva: Pécsek (30. p.), Szűcs (60. p.), ill. Roczkó (90. p.) Algyő—Rákóczifalva 2-0 (1-0). Algyő, 200 néző. V: Gyekiczki. G: Kui, Pálinkó Mezőtúr-Monor 0-1 (0-1). Mezőtúr, 200 néző. V: Hegedűs. G: Kinder Szarvasi FC-Fri­hwald-Jamina SE 1-0 (0-0). Szarvas, 100 néző. V: Bató. G: Kolarovszki Az állás: 1. Túrkeve 12 (15-5), 2. Algyő 12 (11-2), 3. Monor 10 (11-5), 4. Battonya 7 (16-8), 5. Örkény 7 (7-2), 6. Rákóczifalva 6 (12-8), 7. Szarvas 6 (7-10), 8. Nagykáta 4 (7-9), 9. Mezőtúr 3 (6-7), 10. Jamina 3 (5-9), 11. Hód­mezővásárhely 3 (6-11), 12. Cegléd 1 (4-8), 13. Kondoros 1 (3-12), 14. Gyomaendrőd 0 (3-17) BAKONY-CSOPORT Tapolcai EAC-Honvéd SE-Jánossomorja 2-2 (1-1). Tapolca, 200 néző. V: Gyarmati II. Ta­polca: Gelencsér - Lukácsa, Hegyesi, Demény, Molnár Zs.-Simon (Bárány), Tóth Sz., Horváth A., Németh R. (Lőrincz) - Csáki (Viski), Bárdosi. Edző: Fördős József. Jánossomorja: Török - Nagy­­- Körmendi, Andrejcsák, Molnár J. - Plachy, Kurucz (Szabó D.), Drobnitsch (Varga T.), Varga R. - Gergits, Molnár F. (Horváth J.). Edző: Turány Imre. G: Horváth, Simon, ill. Ku­rucz, Molnár J. J.: Gelencsér, Tóth Sz., Horváth A., ill. Nagy I., Körmendi, Plachy, Varga R. Sümeg-Csesztreg 7-1 (4-0). Sümeg, 250 néző. V: Böcskei. G: Molnár (3), Marosvölgyi, Pákái, Lázár (11-esből), Osváth, ill. Bagó FC Ajka-Balatonfüred 3-8 (2-0). Ajka, 250 néző. V: Tóth Attila. G: Csörnyei (2). Finta Kapuvári SE-Dunafér-Maroshegy 1-0 (1-0). Kapuvár, 200 néző. V: Czeiner. G: Róna SVSE-GYSEV-FC Keszthely 1-0 (0-0). Sop­ron, 150 néző. V: Király. G: Horváth B. Kiállít­va: Bucsy (86. p.), ill. Sipos (9. p.) Répcelak-Elekthermax-Pápa 2-1 (0-0). Rép­celak, 250 néző. V: Tóth A. G: Róni, Peten­­hofer, ill. Győri Sárvár FC-Csorna 2-0 (1-0). Sárvár, 200 néző. V: Lovasi. G: Nagy A., Viszked Az állás: 1. Ajka 10 (12-2), 2. Répcelak 9 (10-4), 3. Kapuvár 9 (7-3), 4. Tapolca 8 (8-6), 5. Sümeg 7 (14-8), 6. Keszthely 7 (6-4), 7. Jánossomorja 7 (5-4), 8. Csorna 6 (7—6), 9. SVSE-Sopron 6 (2-10), 10. Sárvár 3 (5-7), 11. Csesztreg 3 (8—13), 13. Balatonfüred 2 (4-9), 14. Elmax-Pápa 1 (4-10), 15. Maros­hegy 1(2-8) DRAVA-CSOPORT Bóly—Balatonboglár 4—1 (1-0). Bóly, 200 néző. V: Bányai. Bóly: Antal -Tóth B., Vessző (Kelben) Éles, Tóth T. (Szíjas) - Leipold, Mor­vai, Fischer, Göller-Varga, Korosecz (Schnei­­der). Edző: Varga László. Balatonboglár: Ba­laton - Uzsoki, Horváth (Fenyvesi), Hajmási, Gosztonyi-Olajos, Csák, Kárpáti, Kalász (Tár­noki) - Szentmihályi, Tar (Osváth). Edző: Mé­száros József. G: Varga (11-esből), Göller, Leipold, Fischer ill. Kárpáti. Jó: Éles, Göller, Vessző, ill. Csák, Kárpáti. Marcali-Mohács 3-4 (2-0). Marcali, 150 néző. V: Stefik. G: Virág, Csonka, Váradi, ill. Fischer, Nagy, Demeter, Samu (öngól). Kiál­lítva: Scheppi (Mohács-62. p.) Beremend-Nagyatád 0-3 (0-1). Beremend, 150 néző. V: Szommer. G: Brezovszky (2). Kiss Bonyhád-Völgység SC-Pécsi VSK 1-3 (0-0). Bonyhád, 200 néző. V: Hosszú. G: Köllő, ill. Stern, Godvár, Nagy Cs. Baja-Nagyárpád 1-2 (1-2). Baja, 350 néző. V: Lakos. G: Nagy E., ill. Teszárik, Balázs. Ki­állítva: Takács (62. p.), ill. Nagy M (62. p.) Szekszárdi UFC-Tamási SE 0-0. Szekszárd, 400 néző. V: Palanovics Kozármisleny—Lengyeltóti 0-0. Kozármis­­leny, 150 néző. V: Vincze A Dombóvár szabadnapos volt. A 3. fordulóból elhalasztott mérkőzésen: Tamási-Baja 3-2 (2-1). Tamási, 300 néző. V: Kasza. G: Schell, Remics, Tálas, ill. Végh G., Nagy E. Az állás: 1. Pécsi VSK 13 (12-5), 2. Baja 9 (11-7), 3. Nagyatád 9 (8-4), 4. Bóly 9 (8-2), 5. Tamási 8 (6-4), 6. Dombóvár 7 (7—4), 7. Nagyárpád 7 (5—4), 8. Marcali 7 (10—10), 9. Mohács 6 (9-10), 10. Beremend 6 (4-7), 11. Kozármisleny 4 (6—5), 12. Szekszárd 4 (4—5), 13. Bonyhád 3 (7—12), 14. Balatonboglár 1 (2-9), 15. Lengyeltóti 1 (4-15) DUNA-CSOPORT III. Kerületi TUE-Dorogi FC 1-1 (1-1). Héví­zi út, 200 néző. V: Nagy L. III. Ker.: Esterházy - Szalámié, Szőllősi, Palkó - Pusztai, Holczer, Rákosi, Molnár Á. (Csajági)-Tóth Cs. (Szi­lágyi), Havrán (Petrovics), Gubán. Edző: Metz­­ger Tibor. Dorog: Molnár J. - Gyúró, Faragó, Csapó, Robotka - Hégli (Farkas), Schaukel (Bedő), Baják, Engelbrecht - Papp A., Meré­nyi T. (Pap D.). Edző: Varga János. G: Gubán, ill. Papp A. Jó: Holczer, Gubán, ill. Molnár J., Hégli Taksony-Budaörs 5-3 (3-2). Taksony, 250 né­ző. V: Németh Á. G: Lipcsei (2, egyet 11 -es­ből), Sándor (2), Zsiga, ill. Pálinkás, Törőcsik, Mészáros Százhalombatta-Szomor-Zsámbék 6-0 (2-0). Százhalombatta, 150 néző. V: Ari István. G: Károlyi R. (3), Bakó, Szabó A., Károlyi G. Móri SE-Dömsöd 3-1 (2-0). Mór, 400 néző. V: Papp N. G: Juszkó, Németh, Rigó, ill. Tóth. Kiállítva: Csordás (Mór - 36. p.) Szigetszentmiklós-Rákosmenti Rajik 2-1 (1-0). Szigetszentmiklós, 400 néző. V: Herke. G: Frank T., Sallai, ill. Benedek T. Kiállítva: Vedres Z. (70. p.), ill. Benedek T. (70. p.) RAFC-Ácsi Kinizsi 0-2 (0-0). Pirosrózsa ut­ca, 200 néző. V: Kristóf. G: Kóródi (2) Dunakeszi Vasutas SE-Erőmű 0-2 (0-0). Du­nakeszi, 100 néző. V: Klotz. G: Gegesi-Kiss, Ne­mes A Bp. Láng szabadnapos volt. A 15. fordulóból előrehozott mérkőzéseken: Budaörs-Bp. Erőmű 2-3 (1-1). Budaörs, 300 néző. V: Csejtei. G: Pálinkás (2), ill. Szőke (2). Nemes Szigetszentmiklós-RAFC 0-1 (0-1). Sziget­szentmiklós, 200 néző. V: Horváth S. G: Ha­zai (11-esből) Az állás: 1. Mór 13 (11-3), 2. Erőmű 12 (11-5), 3. Százhalombatta 9 (11-1), 4. Buda­örs 9 (13-9), 5. Dunakeszi Vasutas 9 (7-4), 6. Taksony 9 (12-10), 7. Ácsi Kinizsi 7 (5-3), 8. Szigetszentmiklós 6 (6-7), 9. Dorog 4 (5-6), 10. III. Ker. TUE 4 (7-9), 11. RAFC 4 (3-5), 12. Dömsöd 3 (7-8), 13. Zsámbék 1 (1-12), 14. Bp. Láng 0 (1-9), 15. Rojik 0 (4-13) MATRA-CSOPORT Tura-Fót 2-2 (1-1). Túra, 400 néző. V: Tyukodi. Túra: Nagy G. - Szilágyi, Nagy Cs., Lukaj, Kuti - Horváth (Lőrincz), Gohér, Less T., Kovács -Takács (Völgyes), Less K. Edző: Aczél Zoltán. Fót: Rózsás - Balogh (Miko­­la), Czeichner, Répási, Harmat - Kondora, Csorba, Pál, Máj - Nagy, Hegedűs (Horváth). Edző: Balogh Béla. G: Kovács, Less K., ill. Czeichner, Nagy. Jó: Kuti, Gohér, ill. Rózsás, Balogh, Harmat Pelikán FC-Gödöllő—Gyöngyös 0-4 (0-2). Gödöllő, 100 néző. V: Papp. G: Tóth Z. (2), Ta­kács, Forgács Pétervására-Nógrád Volán-Baglyasalja 0-2 (0-2). Pétervására, 200 néző. V: Futó. G: Baranyi, Szabó Gyöngyöshalász-Veresegyháza 1-1 (0-0). Gyöngyöshalász, 250 néző. V: Kálé. G: Velnyik, ill. Vizler V. Tápiószecső-Jászberény 1-0 (1-0). Tá­piószecső, 300 néző. V: Gönczi. G: Bálla Mezőkövesd-Tápiógyörgye 0-0. Mező­kövesd, 600 néző. V: Nagy Balassagyarmat-Magyargéc 0-0. Balassa­gyarmat, 300 néző. V: Kormos A 3. fordulóban lejátszott Gyöngyös-Mező­­kövesd mérkőzés eredménye tévesen jelent meg, a találkozó végeredménye 2-1 lett. Az állás: 1. Tápiószecső 9 (7-4), 2. Túra 8 (8-4), 3. Gyöngyös 7 (7-4), 4. Fót 7 (7-5), 5. Mezőkövesd 7 (5-3), 6. Baglyasalja és Tápió­­györgye 7-7 (5-5), 8. Gödöllő 7 (6-7), 9. Gyöngyöshalász és Jászberény 44 (4-5), 11. Pétervására 4 (4-6), 12. Veresegyház 3 (4-5), 13. Balassagyarmat 1 (2-5), 14. Magyargéc 1(1-6) TISZA-CSOPORT Rakamaz-Mád 4-2 (3-2). Rakamaz, 400 néző. V: Nagy Cs. Rakamaz: Kanócz-Szé­kely (Domokos), Cap, Galambosi, Baka (Szilágyi T.) - Asztalos, Minczér, Leskó, Riczu - Csernijenko, Fekete (Papp). Edző: Brekk János. Mád: Lővei - Osváth, Top­­lenszki, Nagy Cs., Harsányi - Barna, Ba­bos (Juhász), Turbucz, Fazekas (Szilágyi F.) - Bódi, Szabó Zs. Edző: Kőrössy Pál. G: Fe­kete (2), Minczér, Leskó (11-esből), ill. Bódi (2). Jó: Fekete, Minczér, Asztalos, Leskó, ill. Bódi, Turbucz Nyírkarász-Szakoly 4-1 (1-0). Nyírkárász, 300 néző. V: Rendek. G: Kiss Z. (2), Takács, Fecsku, ill. Ványi Abaújszántó-Miskolci VSC 2-1 (0-1). Abaújszántó, 400 néző. V: Takács. G: Mihálsz­­ki, Mató, ill. Hozdik Volán-Sényő-Hajdúnánás 1-0 (1-0). Sényő, 200 néző. V: Jakkel. G: Göncz Szirmabesenyő-Ibrány 1-2 (0-0). Szirmabesenyő, 100 néző. V: Orosz. G: Gesz­ti, ill. Marcsek (2). Kiállítva: Szuba (Szirma­besenyő-50. p.) Létavértes—Sátoraljaújhely 3-0 (1-0). Deb­recen, 200 néző. V: Kocsis. G: Urbin (2). Je­remiás Nyíradony-Tuzsér 0-0. Nyíradony, 400 néző, V: Nagy V. A Balmazújváros szabadnapos volt. Az állás: 1. Létavértes 13 (13-3), 2. Rakamaz 11 (12-4), 3. Ibrány 10 (9-5), 4. Mád 9 (11-9), 5. Tuzsér 8 (11-2), 6. Abaújszántó 7 (5-3), 7. Sátoraljaújhely 7 (6-6), 8. Sényő 7 (4-5), 9. Szirmabesenyő 4 (9-9), 10. Nyíradony 4 (4-5), 11. Nyírkalász 4 (10-14), 12. Balmazújváros 3 (4-7), 13. Hajdúnánás 2 (2-5), 14. Szakoly 1 (3-10), 15. Mis­kolci VSC 1 (1-17) Az egykori újpesti válogatott játékos, Aczél Zoltán (jobbra) edzi a Túra együttesét MEGYEI BAJNOKSÁG Nem tudnak hibázni a mezőberényiek Kilenc találatot szerzett az Em­őd ellen a százszázalékos Nagycsécs • Borsodszentgyörgyön veszített az éllovas Erdőbénye A BARANYA BÁNY­ÁSZOK LIGA 14. Pécsi MFC 3 (3-5) N­B II 13. Komlói Bányász SK 3 (5-8), . . .15. Szentlőrinci SE 1 (2-7) I. osztály, 4. forduló: Szigetvár—Harkány 0-1 (0-0), PTE-Pécsi EAC-Pécsvárad 1-1 (0-1), Sellye—Ócsárd 6-0 (5-0), Pogány- Va­­sasi Bányász 1-2 (1-1), Siklós-Sásd 3-0 (2-0), Pellérd—Lánycsók 3-0 (0-0), Bo­­gád-Szederkény 1-0 (1-0) Az állás: 1. Sellye 10 (13-3), 2. Vasasi Bá­nyász 9 (8-9), 3. Pellérd 7 (10-7), 4. Lány­csók 7 (9-6), 5. PTE-Pécsi EAC 7 (5-2), 6. Bogád 6 (4-3), 7. Harkány 6 (5-6), 8. Pécsvárad 5 (5-5), 9. Siklós 4 (6-7), 10. Ócsárd 4 (3-9), 11. Pogány 3 (6-8), 12. Szi­getvár 3 (2-4), 13. Sásd 3 (4-11), 14. Szeder­kény 2 (4-6) I/B-osztály, 6. forduló: Babarc-Baksa 3-1 (1-1), Görcsöny-Patapoklosi 1-2 (0-0), Szász­vár-Kökény 1-2 (1-1), Majs-Boda 1-3 (0-2), Palotabozsok—Újpetre 2-2 (0-1), Magyarbóly- Egerág 1-2 (0-0), Villány-Hosszúhetény 4-1 (3-1), Somberek-Hidas 1-1 (1-1),Töt­­tös—Bicsérd 2-6 (2-3) Az állás: 1. Bicsérd 15 (18-6), 2. Patapoklosi 15 (18-8), 3. Villány 13 (16-9), 4. Baksa 13 (14-7), 5. Boda 12 (20-11), 6. Szászvár 10 (14-7), 7. Görcsöny 10 (17-11), 8. Majs 10 (13-11), 9. Egerág 10(8-13), 10. Babarc 9 (15-15), 11. Kökény 8 (13-14), 12. Hosszúhetény 7 (11-14), 13. Töttös 5(11-19), 14. Palotabozsok 5 (9-20), 15. Újpetre 4 (10-15), 16. Somberek 4 (6-12), 17. Magyar­ból (13-18), 18. Hidasi (3-19) N­B II 13. Kiskunhalasi FC 4 (5-11) Akker-Plus-I. osztály, 5. forduló: Kiskunmaj­­sa-Tiszakécske 1-4 (0-2), Harta-Kerekegy­­háza 5-1 (4-0), Tompa-Izsák 0-3 (0-1), Ne­­mesnádudvar-Jánoshalma-Mélykút KFC 1-0 (0-0), Kalocsa-Solt 2-2 (1-0), Akasz­tó-Szabadszállás 6-0 (2-0), Kunszállás—Dus­­nok 3-3 (1-1), Soltvadkert—Kiskunfélegyházi TKO-0 Az állás: 1. Harta 15 (25-3), 2. Izsák 15 (21-3), 3. Dusnok 13 (18-12), 4. Kalocsa 10(19-12), 5. Akasztó 10 (12-6), 6. Kunszállás 8 (11-9), 7. Nemesnádudvar 8 (6-9), 8. Soltvadkert 7 (13-4), 9. Tiszakécske 7 (12-13), 10. Solt 6 (9-7), 11. Tompa 6 (7-11), 12. Kiskunfélegy­házi TK 4 (8-9), 13. Kerekegyháza 4 (5-12), 14. Jánoshalma-Mélykút KFC 0 (6-18), 15. Sza­badszállás 0 (2-16), 16. Kiskunmaj­sa 0 (3-30) II. osztály: Heibl Zsoltertechnik-Északi cso­port, 5. forduló: Pálmonostora-Tiszaalpár 4-1 (2-1), Városföld—Nyárlőrinc 0-3 (0-3), Ladány­­bener-Kiskő­rös 2-0 (0-0), Kiskunhalasi Spar­­tacus-Kecel 0-3 (0-1), Bugac-Dunavecse 3-2 (0-1), Lakitelek—Jakabszállás 0-4 (0-0), Tab­­di-Kunszentmiklós 3-0 (1-0), Helvécia—Csó­­lyospálos 3-0 (0-0) Az állás: 1. Jakabszállás 13 (18-7), 2. Kiskőrös 12 (16—4), 3. Ladánybene 10(14-6), 4. Tab­­di 10 (10-6), 5. Csólyospálos 9 (21-8), 6. Nyárlőrinc és Pálmonostora 9-9 (12—8), 8. Dunavecse 9 (11-9), 9. Helvécia 9 (9-7), 10. Kecel 8 (14-7), 11. Tiszaalpár 5 (8-10), 12. Bugac 5 (10-16), 13. Városföld 3 (5-17), 14. Kunszentmiklós 3 (9-24), 15. Lakitelek 1 (5-15), 16. Kiskunhalasi Spartacus 0 (2-24) Variens-Déli csoport: Vaskút—Bajaszentistván 3-4 (2-1), Nagybaracska-Szeremle 4-2 (1-1), Bácsbokod—Kelebia 2-1 (1-0), Érsekcsanád- Bátmonostor 2-0 (2-0), Kunbaja-Fajsz 1-0 (1-0), Hajós-Sükösd 1-3 (1-2), Bácsbor­­sód-Szakmár 4-1 (0-0). A Dunaszentbene­­dek-Bácsalmás mérkőzést november 27-re halasztották. Jó állás: 1. Nagybaracska 13 (10-5), 2. Fájsz 10 (11-2), 3. Érsekcsanád 10 (10-5), 4. Sükösd 9 (11-8), 5. Kelebia 9 (7-6), 6. Bács­bokod 8 (11-8), 7. Bácsborsód 8 (8-8), 8. Kunbaja 7 (10-10), 9. Szeremle 7 (12-15), 10. Hajós 6 (16-7), 11. Bajaszentistván 6 (10-15), 12. Bácsalmás 5 (8-5), 13. Vaskút 5 (7-8), 14. Szakmár 2 (6-10), 15. Dunaszentbenedek 2 (4-9), 16. Bátmonostor 1 (3-22) BÁNY­ÁSZOK LIGA 9. Békéscsabai Előre FC 5 (8-9) B I B 14. Orosháza FC 1 (1-9) B II 5. Gyulai Termál FC 10 (6-5) Lancast-I. osztály, 5. forduló: Mezőhegyes- Csorvás 6-0 (2-0), Mezőberény-Mezőkovács­­háza 3-0 (2-0), Szabadkígyós-Sarkadkeresztúr 0-1 (0-0), Vésztő-Gyomaendrődi FC 2-0 (0-0), Békés-Szeghalom 1-4 (1-2), Tótkom­lós-Orosházi MTK-Rákóczi Vasas 0-1 (0-0), Méhkerék-Nagyszénás 1-1 (0-1), Magyarbán­­hegyes-Békésszentandrás 2-3 (0-2) Az állás: 1. Mezőberény 15 (12-4), 2. Mező­hegyes 12 (19-10), 3. Vésztő 12 (12-6), 4. Sarkadkeresztúr 11 (10-6), 5. Szeghalom 9 (11-7), 6. Szabadkígyós 9 (9-6), 7. Méhke­rék 7 (13-7), 8. Magyarbánhegyes 7 (13-9), 9. Orosházi MTK-Rákóczi Vasas 6 (7-7), 10. Tótkomlós 6 (6-8), 11. Mezőkovácsháza 6 (9-14), 12. Gyomaendrőd 5 (11-10), 13. Bé­­késszentandrás 4 (6-11), 14. Csorvás 4 (7-13), 15. Nagyszénás 1 (4-17), 16. Békés 1 (3-17) Békés Net-II. osztály, 5. forduló: Kunágota- Csárdaszállás 0-3 (0-2), Kamut-Sarkadi Ki­nizsi 2-2 (1-0), Gádoros-Tarhos 2-3 (1-2), Dévaványa-Csabacsüd 4-2 (2-1), Medgyes­­egyháza-Füzesgyarmat 3-5 (2-3), Békéscsa­bai MÁV-Körösladány 3-1 (2-0), Elek—Gyulai Termál FC II 3-5 (2-2), Békéssámson-Te­­lekgerendás 2-0 (0-0) Az állás: 1. Füzesgyarmat 13 (17-2), 2. Tarhos 13 (11-7), 3. Csárdaszállás 12 (14-3), 4. Dé­­vaványa 9 (13-7), 5. Kamut 9 (10-7), 6. Bé­késcsabai MÁV 8 (10-7), 7. Körösladány 8 (9-6), 8. Csabacsüd 7 (11-10), 9. Békéssám­­son 5 (9-9), 10. Gádoros 5 (5-11), 11. Gyu­lai Termál FC II 4 (6-9), 12. Medgyesegy­­háza 4 (7-12), 13. Telekgerendás 4 (3-8), 14. Sarkadi Kinizsi 3 (4-11), 15. Kunágota 1 (1-10), 16. Elek 1 (5-14). (A Kunágota- Medgyesegyháza mérkőzést szeptember 15-én játsszák) BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN B II 6. Bőcs KSC 9 (24-10), ...9. Putnoki VSE 5 (10-11), ...15. Kazincbarcikai SC 3 (9-17) I. osztály,7. forduló: Hejőcsaba-Bogács 2-2 (1-0), Muhi-Ózdi FC 2-3 (1-1), Borsodszent­györgy-Erdőbénye 1-0 (1-0), Sajószentpéter- Encs 1-0 (1-0), Pálháza-Karcsa 3-2 (2-0), To­­mor-Lak-Sárospatak 2-2 (1-0), Felsőzsolca- Amót 3-3 (2-2), Varbó-Onga 0-5 (0-2). A Nyék­­ládháza-Bodroghalom találkozó elmaradt, mert a vendégek autóbusza elromlott, és nem ér­keztek meg a helyszínre. 8. forduló: Sárospa­­tak-Sajószentpéter 1-1 (1-0), Bodroghalom-Fel­­sőzsolca 1-4 (1-2), Onga-Hejőcsaba 4-2 (3-2), Arnót-Varbó 3-0 (2-0), Ózdi FC-Tomor-Lak 2-1 (0-0), Erdőbénye-Karcsa 4-0 (1-0), Encs- Nyékládháza 3-1 (0-1), Muhi—Pálháza 4—1 (0-1), Bogács-Borsodszentgyörgy 2-2 (1-1) Az állás: 1. Erdőbénye 19 (22-5), 2. Onga 18 (24-11), 3. Encs 18 (21-10), 4. Ózdi FC 16 (23—9), 5. Borsodszentgyörgy 16 (23-10), 6. Nyékládháza 14 (15-7), 7. Sajószentpéter 14 (14-7), 8. Felsőzsolca 13 (30-14), 9. Arnót 13 (17-10), 10. Pálháza 12 (16-20), 11. Muhi 10 (17-19), 12. Sárospatak 9 (9-14), 13.Tomor- Lak 7 (14-18), 14. Varbó 7 (10-23), 15. Bo­gács 5 (11-19), 16. Hejőcsaba 5 (10-28), 17. Bodroghalom 0 (8-33), 18. Karcsa 0 (5-32) II. osztály, Északi csoport, 6. forduló: Krasz­­nokvajda—Bódvaszilas 2-1 (0-1), Edelény—Mú­­csony 0-1 (0-0), Homrogd-Serényfalva 2-4 (2-2), Borsodszirák—Dédestapolcsány 2-1 (1-1), Felsővadász—T­rizs 3-6 (2-2), Hódoscsé­­pány-Sajóbábony 0-2 (0-2), Sajókaza—Felső­­telekes 1-1 (0-1), Center-Alsóvadász 0-1 (0-1) Az állás: 1. Krasznokvajda 15 (17-5), 2. Mú­­csony 15 (13-6), 3. Hódoscsépány 12 (13-7), 4. Sajóbábony 12 (11-10), 5. Trizs 10 (16-12), 6. Felsőtelekes 10 (8-11), 7. Edelény 9 (10-10), 8. Dédestapolcsány 9 (6-6), 9. Borsodszirák 9 (10-13), 10. Alsóvadász 8 (12-8), 11. Se­rényfalva 8 (10-9), 12. Bódvaszilas 6 (10-11), 13. Sajókaza 6 (9-11), 14. Homrogd 6 (7-10), 15. Center 2 (3-9), 16. Felsővadász 0 (7-23) Keleti csoport, 6. forduló: Pácirr-Tiszalúc 2-5 (1-4), T­a­reál—O­laszl­i­szka 3-0 (0-0), Hernád­­kércs-Prügy 4-2 (2-0), Kenézlő—Tállya 2-2 (1-1), Taktakenéz-Hernádnémeti 3-1 (3-0), Tak­­taszada-Tiszakarád 7-0 (2-0), Forró-Erdőhorváti 4- 3 (2-0), Tolcsvar-Hollóháza 1-0 (1-0) Az állás: 1. Tiszalúc 16 (28-6), 2. Tolcsva 16 (21-4), 3. Tárcai 15 (20-9), 4. Forró 15 (17-6), 5. Taktaszada 10 (20-10), 6. Pácin 10 (17-13), 7. Erdőhorváti 9 (15-13), 8. Holló­háza 9 (9-7), 9. Taktakenéz 8 (9-11), 10. Hernádnémeti 7 (9-15), 11. Prügy 5 (13-13), 12. Kenézlő 5 (10-19), 13. Tállya 4 (10-14), 14. Hernádkércs 4 (8-26), 15. Olaszliszka 1 (3-22), 16. Tiszakarád 1 (8-31) Középcsoport, 6. forduló: Nagycsécs-Emőd 9-0 (4-0), Tiszapalkonya-Harsány 3-0 (3-0), Sajóvámos-Sajósenye 3-2 (2-1), Sajószö­­ged-Mezőcsát 0-4 (0-2), Mezőnyárád-Bükk­­ábrány 0-1 (0-0), Kesznyéten-Mezőkeresztes 5- 1 (4-0), Tiszakeszi—Miskolci EAFC 0-2 (0-0), Tiszatarján—Bükkszentkereszt 4-2 (2-2) Az állás: 1. Nagycsécs 18 (25-3), 2. Mező­­csát 15 (23-5), 3. Sajóvámos 15 (20-14), 4. Bükkábrány 11 (14-7), 5. Tiszakeszi 10 (12-5), 6. Miskolci EAFC 10 (11-12), 7. Sajószöged 7 (13-11), 8. Kesznyéten 7 (11-15), 9. Har­sány 6 (11-16), 10. Mezőnyárád 7 (6-15), 11. Tiszatarján 6 (8-14), 12. Em­őd 6 (3-12), 13. Sajósenye 5 (7-13), 14. Tiszapalkonya 4 (10—16), 15. Bükkszentkereszt 4 (7-21), 16. Mezőkeresztes 3 (4-17) CSONGRÁD N­B I B 4. Makó FC 9 (11-7),... 10. FC Szeged 3 (4-5) NB II 8. Szentesi TE 9 (17-8) A N N N BÉKÉS 8 nemze sport 2004. szeptember 14., kedd

Next