Nemzeti Sport, 2005. július (103. évfolyam, 177-207. szám)
2005-07-10 / 186. szám
LABDARÚGÁS ÚJPEST Pályára lép a holland gólkirály A Feyenoord csatársorában Dirk Kuyt és Salomon Kalou rohamozza majd a lilák kapuját Munkatársunktól Az előzetes hírek szerint nemcsak a Feyenoord, hanem az Újpest is a legjobb összeállításában lép pályára a ma 20 órakor Siófokon kezdődő barátságos mérkőzésen. Mint közismert, a két klub együttműködési szerződést kötött egymással a közelmúltban, s ennek is köszönhető, hogy a rotterdami sztáregyüttes most Magyarországon vendégeskedik. A hollandok ma délben érkeznek Budapestre, így egyelőre kérdéses a kezdőcsapatuk összeállítása. A vendéglátó lila-fehérek szakvezetője, Mészöly Géza viszont már közzétette, hogy a Vlaszák Géza - Kiss Zoltán, Vermes Krisztián, Böjte Attila, Vanczák Vilmos - Tóth Balázs, Erős Károly, Polonkai Attila, Tóth Norbert - Kovács Zoltán, Rajczi Péter összeállítású együttest küldi pályára. E névsorból is kiderült, hogy a Megyeri úton mindenki egészséges, vagyis a futballisták jól bírták az elmúlt napok komoly terhelését is. A nagy érdeklődéssel várt találkozóval kapcsolatban (amelyet a Sport1 élőben közvetít) fontos tudni, hogy a siófoki Tourinform-irodánál, illetve a városi stadionban is kaphatóak ma még a belépőjegyek. A találkozót minden 12 éven aluli gyermek ingyen tekintheti meg. A meccsre több mint kétezer belépőjegy kelt el elővételben, de az újpesti szervezők reményei szerint akár öt-hatezer drukker is összegyűlhet a lelátókon. A magyar tenger partján ugyanis ebben az időszakban nagyon sok holland turista pihen. A jegyek egyébként 2000 és 3000 forintba kerülnek. Mint említettük, a Feyenoord várhatóan a teljes keretével jön hozzánk, így pályára lép az előző évad holland gólkirálya, Dirk Kuyt, valamint a második legjobb góllövő, az elefántcsontparti Salomon Kalou is - más kérdés, hogy a sztárok vélhetően nem játsszák majd végig a barátságos találkozót. A napokban elterjedtek olyan hírek is, miszerint az Újpest választhat majd magának azon futballisták közül, akik kevesebb lehetőséget kapnak a rotterdamiaknál. Ezzel kapcsolatban a Megyeri útról az az információt érkezett, hogy természetesen örülnének az efféle játékosmozgásnak, erre azonban kicsi az esély. Aminek az az oka, hogy a Feyenoord tartalék játékosainak is magas a fizetése, már legalábbis a magyarországi viszonyokhoz képest. Amenynyiben mégis létrejönne a kölcsönadás, érdemes lesz figyelni a 23 éves chilei középpályás, Sebastián Pardo játékára. Ugyancsak a lila-fehérekkel kapcsolatos hír még, hogy Kovács Zoltán és Tóth Norbert után újabb futballista hosszabbította meg a szerződését az Újpesttel: a 34 éves, kétszeres válogatott középpályás Erős Károly 2008. június 30-ig kötelezte el magát a klubhoz. Megtisztelő felkérést kapott a húszszoros magyar bajnok kapusedzője, Brockhauser István visszatért pár napra korábbi klubjához, a Genkhez, s részt vesz a belga együttes szokásos nyílt napján. Az egykori kapus, akit minden idők legjobb genki csapatába is beválasztottak, három napot tölt egykori együttesénél, ahol több ezer belga szurkolóval találkozik majd. Természetesen a Feyenoord elleni mérkőzésre már ő is hazaér. S még egy újpesti hír: az Újpest volt pályaedzője, Véber György és korábbi játékosa, Szlezák Zoltán irányítja majd a következő bajnokságban a lilafehérek fiókcsapatát, az NB III-as Újpest FC-Fótot. Ebben az együttesben fiatal újpesti tehetségek kapnak szerepet, s bizonyíthatják, hogy érettek a feladatra, felkerülhetnek a profikeretbe is. már, íme, a félelmetes holland támadó, Dirk Kuyt ma este Siófokon is megmutathatja, hogy mit tud a labdával HIRDETÉS SZÁWD] HIRDETÉS Sportosan eleváns - Elegánsan sportos www.ggecco.hu FERENCVÁROS____________________________________________________________________________________ Be kell szorítani a minszkieket A parádés gólt szerző Csepregi Richárdot nem zavarja, hogy juniorszerződése van Munkatársunktól A fehérorosz MTZ-RIPO Minszk ellen július 14-én, 20 órakor rendezendő UEFA- kupa-selejtező-mérkőzés (jegyek hétfőtől kaphatóak az Üllői úti pénztárakban 600, illetve 1700 forintért) főpróbáját tartotta pénteken a Ferencváros a nagy múltú, az elmúlt évben hazája bajnokságában a nyolcadik helyen végző szerb-montenegrói Vojvodina ellen. A zöld-fehérek az első félidőben nem tudtak mit kezdeni az újvidékiek agresszív, helyenként durva játékával, azonban a második játékrészbeli teljesítményéért dicséret illeti a csapatot. Főleg a fiatal labdarúgók játszottak jól, akik küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak, hiszen 0-2-ről fordították meg a találkozót 3-2-re. László Csaba vezetőedző is elsősorban a második félidei mentalitást emelte ki a mérkőzéssel kapcsolatban. „Elégedett vagyok, mivel egy hajtás, kemény együttessel szemben fordítottunk kétgólos hátrányból, és mindez a csapatom morális tartását dicséri - mondta a zöld-fehérek vezetőedzője. - Ugyanakkor a játékunkban akadtak hibák, de nagyon remélem, hogy ezek a csütörtöki kupamérkőzésen nem ismétlődnek meg. A minszkiek ellen is elégedett lennék három rúgott góllal, ugyanakkor kettőt még véletlenül sem szabad kapnunk. A fiatal Csepregi Richárd parádés gólja kifejezetten biztató a jövőre nézve. ” Az e hónap végén 20. születésnapját ünneplő középpályás a 89. percben szépségdíjas lövéssel alakította ki a végeredményt. „Tényleg nem volt csúnya! - mondta a második félidőben pályára lépő labdarúgó. - A bal oldalról jött laposan a labda, a büntetőterületen belül Alekszandar Bajevszki átlépte azt, én rástartoltam, és jobb külsővel kilőttem a hosszú sarkot. A kapufáról a hálóba vágódó labda láttán felhőtlenül boldognak éreztem magam." Csepregi Richárd elmondta, továbbra is juniorszerződése van, de nem foglalkoztatja, hogy Laczkó Zsolt után Bartha László is profi szerződést kapott (a csatár 2008. június 30-ig tartó megállapodást kötött az FTC Rt.vel), vele viszont még nem egyeztetett a vezetőség: „Én már annak is örülök, hogy itt lehetek, a Ferencvárosban futballozhatok. Hogy nincs minden rendben a klub körül? Bevallom, mi ezt nem érzékeljük, kifejezetten jó a hangulat, élvezzük az edzéseket. ” Tegnap délelőtt egyébként regeneráló tréningen vettek részt a játékosok, a gyakorláson Szűcs Lajos kivételével mindenki jelen volt. A kapus jövője még mindig bizonytalan. Ami viszont már biztos, hogy a szakmai stáb elköszön a középpályás Zöld Zoltántól, aki az elmúlt szezont az FC Fehérvár gárdájában töltötte, s pénteken próbajátékon vett részt. Csepregi Richard (jobbra) nem ijedős játékos, sőt a Vojvodina elleni, pénteki edzőmérkőzésen is bizonyította, hogy bátran használja lövésre is a lábát