Nemzeti Sport, 2005. július (103. évfolyam, 177-207. szám)
2005-07-05 / 181. szám
LABDARÚGÁS emlékezés A csatár emléke soha nem vész el a ködben Két tévé is levetíti a Fehér Miklósról készült portréfilmet Munkatársunktól „Porból lettem, s porrá leszek, félek, hogy a ködbe veszek” - szól a tavaly januárban tragikusan fiatalon elhunyt Fehér Miklós kedvencének, a Bikini által előadott Közeli helyeken című dalnak egyik sora. Bár már másfél év eltelt az utolsó mosoly óta, Miki emlékét szerencsére megőrizték: ugyan az elmúlt időben sokszor furcsálltuk, hogy mintha a portugálok gyásza sokkal valódibb lenne, mint a miénk, ám most egy magyar tévéstábnak jár a dicséret. Horváth Anikó és csapata ugyanis Fehér Miklós címmel csaknem egyórás portréfilmet készített a fiatalon elhunyt csatárról, amelyet a Magyar Televízió hamarosan a műsorára tűz. Az alkotók igyekeztek mindenkit megszólaltani, azokat az embereket, akik Miki életének és pályafutásának alakulására hatással voltak. Mesél a testnevelő tanár, az általános iskolai osztályfőnök, az ETO- szurkoló, az újságíró, a Portodrukker, feleleveníti a legszebb élményeket Reszeli Soós István, Lipcsei Péter, Ubrankovics Mihály, Vayer Gábor, illetve a külföldi barátok közül Zlatko Zahovic, Rui Costa, Eusébio és természetesen megszólal idősebb Fehér Miklós, az édesapa is. Az interjúkon keresztül megtudhatjuk, miként lett az átlagnál tehetségesebb tinédzser akaratával, szorgalmával és becsületességével a magyar szurkolók, a Porto- és Benfica-szimpatizánsok kedvence. Horváth Anikó és stábja végigjárta mindazon városokat, amelyekben Fehér Miklós megfordult: forgattak a Lisszabonban, Portóban, Bragában, Guimaraesben és aztán Győrött, a szabadhegyi temetőben is. A riporterek annyiszor jártak külföldön, hogy komoly kapcsolat alakult ki a Benfica vezetőivel, akik segítenek abban, hogy a Portugál Televízió is levetítse az emlékfilmet. Sőt hamarosan megjelenik DVD-n is Fehér Miklós portréja, magyar és portugál nyelven egyaránt, így azok a magyar szurkolók, akik szerették Mikit, immár otthonukban is őrizhetik emlékét. Mert ugyan porból lett, s porrá lesz, de a ködbe nem vész el. Amikor még szép volt minden, Fehér Miklós akcióban - a portugál és a magyar szurkolók egyaránt megnézhetik a tragikus sorsú futballista emlékére készült filmet LOTHAR MATTHÄUS: LÁSSUK CSAK... A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus heti rendszerességgel - keddenként - a Nemzeti Sport számára szakmai jegyzetet készít, remélve azt, hogy a magyar futballban dolgozók és persze a szurkolók jobban megismerhetik mindazt, amit ő képvisel a világ futballjában Hinni kell abban, hogy győzhet a csapat! Örülök, hogy a Real Madrid és az Argentína elleni mérkőzés ennyire megmozgatja az országot, mivel ez is csak azt bizonyítja: a magyar szurkolók igenis szeretik a jó focit. Bízom abban, hamarosan eljutunk odáig, hogy a drukkerek nem a „sztárvendég”, hanem a magyar válogatott miatt állnak majd sorban a jegyekért; hiszem, hogy ez még az én kapitányságom idején bekövetkezik - lássuk csak... ERŐSÖDNI KELL, NEM A STATISZTIKÁT JAVÍTANI ! Amikor a németországi Konföderációs Kupán jártam, egyesek már akkor is arról kér-edeztek, mit reméllek a torna második helyén végzett argentinok elleni találkozótól? Mi mást felelhettem volna, mint azt: ha hiszünk ma- Igunkban, akkor győzelmimet! S ezt nem csu - pán a kötelező optimizmus mondatta velem, hiszen én akkor is bízom a csapatban, amikor mások már lemondóan legyintenek rá. Jó, jó, tudom, Argentína a világ egyik legerősebb válogatottjával büszkélkedhet, de amióta én vagyok a magyar nemzeti tizenegy kapitánya, nemegyszer bizonyítottuk, hogy a legjobbak ellen is versenyképesek lehetünk. Ráadásul az ilyen meccsek kiváló alkalmat jelentenek arra, hogy lemérjük, mennyit fejlődtünk az elmúlt időszakban. Hadd tegyem hozzá, meg kell becsülnünk, hogy Hernán Crespo és társai Budapestre jönnek, mert valljuk be, a magyar futball mostanság nem annyira vonzó, mint korábban volt. Ez a meccs is úgy jöhetett létre, hogy Peter Pellady menedzserrel kihasználtuk a nemzetközi kapcsolatunkat, ám rögvest hozzáteszem, nem magunknak, hanem a szurkolóknak hozzuk ide a legjobbakat. Különben is, gondoljanak bele, egy ilyen találkozó megvívásával én csak kockázatot vállalok: mennyivel egyszerűbb dolgom lenne, ha azt kérném a szövetség vezetőitől, hogy - mondjuk - a luxemburgiak ellen kössenek le meccseket. Azokat bizonyára megnyernénk, így javulna a statisztikánk - csakhogy ezzel magunkat csapnánk be. Játsszunk csak a klasszisokkal, tanuljunk tőlük, aztán ha minden jól megy, jövőre újfent lemérhetjük, menynyit fejlődtünk. Mondjuk, az olaszok vagy az angolok ellen... HUSZTI SZABOLCS MARADJON SZERÉNY! " Örömmel értesültem róla, hogy Huszti Szabolcs pályára léphetett Luis Figo gáláján. Igaz, aligha kapott volna meghívást, ha a menedzsere nem jár el az érdekében, de a lényeg, hogy sztárok oldalán futballozhatott. Ha nyitott szemmel járt Portugáliában, láthatta, mennyiben más az a világ, mennyire más az a futball, amelyet a sportág művészei művelnek Ha Szabolcs okosan kezeli a helyzetet, akkor az előnyére válhat, hogy tagja lehetett az All Stars-csapatnak. Ezúton is üzenem neki, maradjon olyan szerény, mint volt eddig, mert az, hogy szóhoz jutott ezen a jótékonysági rendezvényen, még nem jelenti azt, hogy a klasszisokkal egy szinten lehet említeni. Nem szabad, hogy azt gondolja magáról, na tessék már olyan jó labdarúgó vagyok hogy efféle gálákon szerepelhetek. Megjegyzem, a képességeit ismerve néhány év elteltével eljuthat erre a szinte, ám ehhez dolgoznia kell - még többet, mint eddig. Amúgy is sűrű hetek, hónapok elé nézünk. Én alig várom a magyar bajnokság rajtját, ugyanakkor bízom abban, hogy a játékosok nálám is jobban várják. Az utóbbi időben igyekeztem hatni a válogatottban is érdekelt futballistákra, közöltem velük, tőlük nemcsak a meccseken, hanem az edzéseken is többet várok. A MAGYAR ÁTLAG KEVÉS A VÁLOGATOTTSÁGHOZ . Mert a legjobbak attól lesznek a nemzeti együttes tagjai, hogy mindig pluszt tesznek hozzá a teljesítményükhöz. Mindig, értik, mindig többet kell nyújtaniuk, mert kizárólag így van esélyük az előrelépésre. Azt különben is észreveszem, ha valaki ellazsálja a foglalkozásokat. A válogatottban csakis azok juthatnak szóhoz, akik megfelelő erőnléti állapotban vannak, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a „magyar átlag” már nem lesz elegendő a címeres mezhez. Aki viszont képes arra, hogy a már említett pluszt hozzátegye a saját, valamint a csapat játékához, azt szeretettel várom. I. O HERNÁN CRESPÓÉK VARÁZSLATOS FUTBALLJA IGAZI KÁPRÁZAT LEHET , HUSZTI SZABOLCS IS A SZTÁROK KÖZÖTT TANULHAT MEG KÜZDENI , AKIK CÍMERES DRESSZT HÚZNAK, KEMÉNYEN KÉSZÜLJENEK 2 nemzeti sport ÚJPEST________________________ A legerősebb játszik majd Siófokon A gólkirály Dirk Kuyt is az utazó keret tagja lesz KECSKÉS ISTVÁN Nagyon komolyan veszi a Feyenoord az Újpest elleni mérkőzését. A holland együttes vasárnap 20 órakor mérkőzik a 20-szoros magyar bajnokkal a siófoki stadionban, és a pirosfehér-fekete klub első utaslistájából kiderül, hogy nem akárkik lépnek majd pályára. Erwin Koeman vezetőedző mellett természetesen Magyarországra érkezik vasárnap a teljes szakmai stáb. A listán tizenkét labdarúgó neve szerepel, de ha más nem is jön, már akkor sem lesznek csalódottak azok, akik kilátogatnak a stadionba. A holland gólkirály Dirk Kuyt biztosan játszik az Újpest ellen, csakúgy, mint az elefántcsontparti Salomon Kalou, aki csapattársa mögött a második helyen végzett a góllövőlistán. Az első levélből az derül ki, hogy a kapus Patrick Lodewijks is az érkezők között lesz, ám meglepő lenne, ha az kezdő tizenegyben nem Markel Aerts állna a gólvonal előtt. A holland válogatottban is egyre biztosabb csapattagnak számító Romeo Castellont sem hagyják otthon a rotterdamiak. A Feyenoord egyelőre húsz nevet tartalmazó listát juttatott el az Újpestnek, de azt hamarosan kiegészítik majd, vélhetően legalább tíz új labdarúgóval. Erre valószínűleg már felkerül Bart Goor neve is, hiszen nélküle nem lenne igazi a Feyenoord - a hollandok pedig azt ígérték, hogy a legjobb csapatuk kezd majd Siófokon. Ugyancsak a mérkőzéssel kapcsolatos információ, hogy immár nemcsak az Újpest Megyeri úti székházának recepcióján, hanem a siófoki Tourinform-irodában is megvásárolhatóak a belépők a mérkőzésre, 2500 és 3000 forintos áron. Az Újpest ezen a héten még egy nemzetközi mérkőzést játszik, és ez sem lesz kis feladat Mészöly Géza együttese számára. Holnap 17 órakor a szlovákiai Gügyön - a parassapusztai határátkelőtől 16 kilométerre található a település - a Dukla Banská Bystrica lesz a lila-fehérek ellenfele. A besztercebányai együttes harmadik helyen végzett az előző bajnokságban, és megnyerte hazája kupáját is. A holland gólkirály, Dirk Kuyt is mezt húz Siófokon a lilák ellen 2005. július 5., kedd