Nemzeti Sport, 2005. november (103. évfolyam, 298-326. szám)
2005-11-07 / 303. szám
LABDARÚGÁS FORDULÓ UTÁN A főnök megy is, és marad is Fülöp Ferenc: „A napi ügyek helyett szervezési feladatokat oldok meg” Fülöp Ferenc, a korábbi válogatott csatár 11 éve került vissza az MTK-hoz vezetőként. Egy évvel később már egyedül irányította a klubot, majd később, az átalakulások idején egyszerre vezette a 12-15 évesekkel foglalkozó MTK Iungária FC-t, a PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ Ezúttal nem a futballista, hanem a főnök kerül fókuszba, ugyanis a szombat esti FC Fehérvár-MTK Budapest (1-0) mérkőzést követően Fülöp Ferenc klubigazgató a fővárosi kék-fehérek öltözőjében bejelentette: lemond Tv a posztjáról, az utódja pedig Domonyai László lesz, aki eddig az utánpótlás játékosmegfigyelői csoportját vezette. FOTÓ: NÉMETH FERENC 77. forduló A A BORSODI LIGA 15-18 éveseknél zajló munkát összefogó MTK Hungária Kft.-t, valamint a felnőtteket, továbbá a juniorokat versenyeztető MTK Budapest Kft.-t is. Az első két céget januárban leadta, most pedig ügyvezetőként a felnőttektől is megválik. - Akiért jutott tekintélyes futballvezetőként erre a döntésre? - Éppen a tizenegy év miatt, amely ennyire szétterjedő munkával roppant megterhelő volt - mondta Fülöp Ferenc. - Néhány hete leültünk a tulajdonosokkal, áttekintettük a helyzetet, és arra jutottunk, hogy ez a három terület igencsak kinőtte magát. Szükség van valakire, aki koordinálja a munkát, és ez kiváló alkalom a számomra, hogy váltsak. - Mit jelent ez a gyakorlatban? - A napi ügyek helyett szervezési feladatokat oldok meg. Odafigyelek az agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémián zajló munkára, a velünk szerződésben álló Kazincbarcikára és a MAC-ra, ápolom és igyekszem fejleszteni a külföldi kapcsolatrendszert, és felügyelem majd azt a folyamatot, amely során az MTK átveszi az államtól a létesítmények vagyonkezelői jogát. Az sem mellékes, hogy az MTK Budapestnek továbbra is résztulajdonosa maradok. - Mire a legbüszkébb a most háta mögött hagyott tizenegy esztendőből? - Nyertünk három bajnoki aranyat és három Magyar Kupát, s szerintem a nemzetközi porondon is kihozta magából a csapat azt, amit a körülményeink között elérhetett, és éppenséggel 1999- ben kivertük az UEFA-kupából a török Fenerbahcét. Legalább ennyire fontos volt a jól működő utánpótlás-nevelői rendszer kialakítása. - Kudarcok? _______________ - Nem tudok mit mondani. Az tény, hogy az utóbbi években csökkent a bevételünk, ezért gyakran küzdöttünk gondokkal, de a fiatalokból álló csapat másfél éve jól szerepel, így ez nemigen nevezhető kudarcnak. - És az, hogy Füzi Ákos, a korábbi csapatkapitány feljelentette a klubot? - Ez inkább lehangoló történet. Amikor a forrásaink megcsappantak, nem akartuk módosítani a szerződéseket, inkább megígértük, hogy valamilyen módon fizetünk, de türelmet kértünk. - Az mit jelent, hogy valamilyen módon? - Azt, hogy több megoldás is létezik. Illés Bélát például azért engedtük el egyetlen fillér nélkül, mert nem tudtuk fizetni a szerződésben rögzített jövedelmét. Füzi Ákosnak is jó szerződése volt, ismerte a klub anyagi helyzetét, és vele is megállapodtunk, hogy amint lehetőség nyílik rá, megkapja a pénzét. Ez a lehetőség először akkor adódott, amikor bejelentkezett érte a lengyel Wisla Krakow, amely az MTK-nak háromszázezer eurót kínált, ebből kifizethettük volna Ákost és a többi, pénzére váró játékost, ő pedig évi nettó száznyolcvanezer euró jövedelmet kapott volna. Meglepetésre nemet mondott, majd tudtommal kevesebbért elment Ausztriába. Természetesen megkapja a pénzét, amint a klub elegendő bevételhez jut. Visszatérve a lemondására: érinti ez a pozícióját a ligában, illetve az elnökségi tagságát az MLSZ-ben? - Azt még megbeszéljük, hogy az MTK-t ki képviselje a ligában, az elnökségnek pedig tagja maradok. A legfontosabb azonban az, hogy továbbra is azért a klubért dolgozhatom, amelynek rengeteget köszönhetek. Fülöp Ferenc mosolya árulkodó, a búcsúzás után is optimistán tekint a jövőbe „Odafigyelek az agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémián zajló munkára, a velünk szerződésben álló Kazincbarcikára és a MAC-ra...” Fülöp Ferenc az új kihívásokról 6 nemzeti sport All. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA Szentpéteri A forduló játékvezetői hármasa: Arany Tamás (Szabó P., Nagy I A.) 9 (ZTE—Újpest) AZ ÁLLÁS meccssz. győr dönt. ver. gólk. pont sárga/piros rúgott/ért. "11-es kapott/ért. 11-es 1.( 1.)FC Fehérvár 119 -2 18- 5 +13 27 19/3 2/1 2/1 2. ( 2.) DVSC-AVE 117 4 -24-14 +10 25 21/2 1/2 2/2 3. ( 4.) Újpest 117 3 1 27-13 +14 24 15/5 2/2 3/3 4. ( 3.) MTK 107 2 1 25-10 +15 23 12/0 2/2 3/2 5. ( 5.) Győri ETO 115 2 4 18-16 +2 17 23/0 3/3 1/1 6. ( 6.) Bp. Honvéd 104 4 2 15-11 +4 16 19/2 3/3 2/2 7. ( 7.) Tatabánya 114 4 3 17-18 -1 16 17/1 3/2 4/3 8. (10.) Diósgyőr 114 2 5 10-15 -5 14 25/4 2/2 1/0 9. ( 9.) Vasas 113 4 4 16-15 +1 13 22/2 4/4 2/2 10. ( 8.) ZTE 114 1 6 19-190 13 16/1 5/5 2/2 11. (13.) FC Sopron 113 3 5 11-14 -3 12 29/0 1/1 5/4 12. (11.) Ferencváros 112 4 5 14-18 -4 10 30/3 2/2 2/2 13. (14.) Kaposvár 112 4 5 8-12 -4 10 24/1 1/1 2/2 14. (12.) Pécsi MFC 1138 14-21 -79 20/0 2/2 2/2 15.(15.) REAC 112 1 8 10-24 -147 25/2 2/1 1/1 16. (16.) Pápa 114 7 11-32 -214 26/2 4/2 5/5A 7. fordulóban elmaradt Honvéd-MTK mérkőzést november 29-én, 18 órakor játsszák le. Bajnokok Ligája UEFA-kupa Kiesők SOPRON-Q1 13fÉjKAPOSVÁR-- 1 mSST PÉCSI MFCO-1 fm. GYŐRI ETO |“U§§§_ A 12. FORDULÓ MŰSORA Ki/ij November 19., szombat: REAC-Bp. Honvéd Vasas-Lombard FC Pápa DVSC-AVE-FC Sopron Pécsi MFC-Ferencváros Diósgyőri VTK-ZTE FC Újpest FC-Kaposvár Győri ETO FC-MTK November 20., vasárnap: Tatabánya-FC Fehérvár (Tv: RTL Klub) 10 gólos: 13.00 15.00 17.00 17.00 1700 17.00 1700 Márkus Tibor (Tatabánya) 8 gólos:__________________ Kovács Zoltán (Újpest) 7 gólos:__________________ Gyánó Szabolcs (Vasas) 6 gólos:_______________ Kertesei Krisztián (Győr) Priskin Tamás (Győr) Rajczi Péter (Újpest) 11.30 Sebők Vilmos (ZTE) SOPRON: Balogh J. 5 - Bagoly 5, Ibric 5, Costisor 6, Hanák 6- Sifter 5, Horváth A. 7 - Demjén 6, Signori 7, Landerl 5 - Cigan 6 Megbízott edző: Selymes Tibor CSERE: Sifter helyett Győri (6) a szünetben, Cigan helyett Csordás (-) a 72., Landerl helyett Fülöp (-) a 81. percben PÉCSI MFC: Herbert 6 - Dienes 5, Bergmann 5, Bajusz 5, Szekeres Zs. 5 - Berdó 6, Pavicsevics 5, Szabados 6, Sipos N. 5 - Balaskó 6 - Kalina 4 Szakmai igazgató: Keszei Ferenc CSERE: Pavicsevics helyett Horváth Gy. (5) az 55., Kalina helyett Sipos J (-) a 64., Sipos N. helyett Csehi (-) a 67. percben Gólszerző: Balaskó (0-1), az 1., Horváth A. (1-1) a 29. p., Horváth A. (2-1) a 47, Signori (3-1) a 88. percben KAPOSVÁR: Balajcza 0 - Zahorecz 6, Petrák 6, Mező 6 - Finta 6, Bank 6, Nagypál 6, Hegedűs 7, Andruskó 6 - Szakály P. 6, Kardos 6 Vezetőedző: Prukner László CSERE: Kardos helyett Tereánszki-Tóth (-) a 82., Bank helyett Vasziljevics (-) a 87., Nagypál helyett Maróti (-) a 89. percben GYŐRI ETO: Sztevanovics 6 - Jaki 5, Stark 6, Mátyus 6 - Peric 5, Horváth R.4, Lendvai 6, Regedei 5 - Vincze D.4 - Priskin 5, Kenesei K. 4 Szakmai igazgató: Reszeli Soós István CSERE: Perics helyett Varga Z. (-) a 68., Vincze 0. helyett Bajzát (-) a 77. percben Gólszerző: Kardos (1-0) a 67. percben BP. HONVÉDVASAS2-2m TATABANYA- Q Q DEBRECEN Ü Ü HONVÉD: Tóth I. 4 - Kovács N. 5, Kovács Z. 5, Udvari 5-2 3, Takács Z. 7 - Lázár 5, Dancs 5, Csobánki 5 - Dobos 0, Genito 6 - Miro 5 Vezetőedző: Aldo Dolcetti CSERE: Dobos helyett Alves (4) a 27., Lázár helyett Bozsovics (-) a 76., Miro helyett Venczel (-) a 82. percben VASAS: Borszéki 5 - Molnár Z. 5-2,3, Salamon 5, Elek 5, Völgyi 5 - Lázok 5, Zováth 5, Füzi K. 5, Majoros 4 - Bárányos 6, Gyánó 5 Vezetőedző: Egervári Sándor CSERE: Majoros helyett Weitner (5) a szünetben, Lázok helyett Balog Zs. (-)" a 64. percben Gólszerző": Takács Z. (11-esből, 1-0) a 33., Gyánó (1-1) a 73., Kovács Z. (2-1) a 78., Bárányos (2-2) a 90. percben TATABÁNYA: Túri 6 - Vati 6, Németh K. 6, Filó T. 6, Megyesi 6 - Tóth Balogh Z. 7, Deme 6, Hajdú 6 - Márkus 7, Nagy T. 7 Vezetőedző: Sisa CSERE: Nagy T. helyett Da Silva (6), a 61., Deme helyett Szabó a 76., Márkus helyett Rizvanelli (-), a 83. percben DEBRECEN: Csernyánszki 6 - Bernáth 6, Éger 6, Komlósi 6, Szab 6 - Dombi 5, Kiss Z. 6, Sándor T. 6, Halmosi 7 - Ferenczi 6, Brr 5 Vezetőedző: Supka Attila CSERE: Dombi helyett Madar (-) a szünetben, Szatmári helyett Dzsudzsák (-), a 66. Brnovics helyett Mészáros (-) a 83. percbe Gólszerzők: Halmosi (0-1) az 50., Nagy T. (1-1) az 53., Márkus ( az 59., Ferenczi (11-esből, 2-2) a 67., Kiss J. (2-3) a 80., Márk (11-esből, 3-3) a 85. percben PÁPADIÓSGYŐR 1-3 NEV FERENCVÁROS -REAC 0-2 FEHÉRVÁRMTK 1-0 LOMBARD-PÁPA TERMÁL FC: Dombai 5 - Müller Zs. 5, Lipták 4, Mumba 6, Geri T. 6 - Remili 4, Lászka 5, Kovrig 5, Szkukalek 5 - Hercegfalvi 4, Nikolic 4 Szakmai igazgató: Szentes Lázár CSERE: Hercegfalvi helyett Kincses (5), Nikolic helyett Újhegyi (5) mindkettő a szünetben, Szkukalek helyett Vörös P. (-) a 67. percben DIÓSGYŐRI VTK: Kövesfalvi 7 - Farkas N. 5, Katona 5, Gáspár 6, Farkas V. 6 - Pintér Z. 6 - Halgas 6, Vitelki 6, Sipeki 6 - Horváth F. 7, Tisza 6 Vezetőedző: Pajkos János CSERE: Sipeki helyett Vámosi (5) a szünetben, Tisza helyett Lipusz (-) a 80., Pintér Z. helyett Krjanc (-) a 83. percben Gólszerző: Sipeki (0-1) a 21., Tisza (11-esből, 0-2) a 29., Tisza (0-3) a 74., Kovrig (1-3) a 84. percben FERENCVÁROS: Szűcs L. 0 - Bognár Zs. 4, Balog Z. 4, Botis 4, Laczkó 5 - Tímár 4-2,2 - Fitos 4, Csepregi 5, Tőzsér 4 - Jovánczai 4, Rósa D. 4 Vezetőedző: László Csaba CSERE: Csepregi helyett Nógrádi (-) a 65., Laczkó helyett Bartha (-) a 73. percben REAC: Szentpéteri 7 - Dinka 6, Nagy I G. 6, Horváth G. 6, Sallai 6 - Kapcsos 6 - Kovács B. 6, Polonkai 0, Török 6 - Nyerges 6, Torma 6 Vezetőedző: Urbán Flórián CSERE: Polonkai helyett Somorjai (6) a 14., Török helyett Csopaki (-) a 83., Kapcsos helyett Cseri (-) a 87. percben Gólszerző: Török (0-1) az 58., Torma (0-2) a 78. percben FC FEHÉRVÁR: Tudor 0 - Csizmadia 7, Kuttor 6, Koller 6, Vincze Z. 5 - Lattenstein 6, Schwarcz 6, Bozsics 5 - Simek 6, Sitku 6, Győrök 5 Vezetőedző: Csertői Aurél CSERE: Győrök helyett Alumona (-) a 70., Simek helyett Kocsis G. (-) a 74., Lattenstein helyett Disztl D. (-) a 88. percben MTK: Végh Z. 7 - Horváth L. 6, Lambulics 5, Rodenbücher 5, Pollák 4 - Czvitkovics 6, Jezdimirovics 6 - Bori 5, Kanta J. 6, Selei 4 - Hrepka 6 Szakmai igazgató: Garami József CSERE: Selei helyett Zsidai (6) a szünetben, Kanta J. helyett Illés (-) a 72. percben Gólszerző: Csizmadia (11-esből, 1-0), a 74. percben ZTE: Varga Z. 6 - Kocsárdi 5, Sebők V. 6, Csóka 4, László A. 6 - Djorovics 5, Kozmér 5, Kaj 5, Józsi 4 - Sabo 4, Szpaszojevics 4 Vezetőedző: Dajka László CSERE: Szpaszojevics helyett Nagy L. (6) a szünetben, Józsifej Szpasevics (-) a 67., Csóka helyett Montvai (-) a 77. percben ÚJPEST: Vlaszák 0 - Kiss Z. 6, Vanczák 6, Vermes 6, Tóth B. 6 - Kőhalmi 6, Sándor Gy. 5, Erős K. 7, Tóth N. 5- Feczesin R. 6. F 6 Vezetőedző: Mészöly Géza CSERE: Sándor Gy. helyett Hullám (-) a 62., Rajczi helyett Szők 80., Kőhalmi helyett Gulyás (-) a 86. percben Gólszerző: Rajczi (0-1) 22., Sebők V. (11-esből, 1-1) az 59., V. (öngól, 1-2), a 65., Csóka (öngól, 1-3), a 74. percben Cérnaagy Valami hiba abban a teleban, amelye külföldről sutott mécsest nézem, mert az előttem villódzó útban sohasem látom, hogy a szikra belépők, csontreccsentő szabálytagságok után az egyik játékos lerúg a földön fekvő ellenfél veséjét, majd tatában lefejelje a másikat. Pedig Attól Németországig is vannak ett lökdösődések, elcsattan egy-egy t, is, de... A sportemberi tartás megrad, a futball szellemisége légféjjel szökőévente csorbul. A Vasas véd Molnár Zoltán a Honvéd elleni me megmutatta - és aztán ország-vita hátrá a fociösszefoglalóban -, hogyünk ebben is más a módi. Gengs rés: „vesére-rúgós, arculfejelős”. Persze, a sportszerűtlen tettre mer a „pesties" magyarázat, úgymint, bár Zoltán agyában a meccs hevés elszakadt a cérna. Már bocsánat, hogy megkérdem: szakadt el? .... Nagy boldogsági a hálót: Torma Gábor is betalált a Ferencvár Mári Nagyot ford BENKŐ GÁBOR Úgy tűnik, a bajnokság legnehezebb, leggyötremesebb időszakán már túljutott a REAC. Az Új Flórián edzette csapat szombaton 2-0-ra verte a Ferencvárost. Szombat este több remek élményt láttunk a vendégekül például a mezőny legjobbját ronguló Szentpéteri Viktor természetesen dicséretes vol 2005.