Nemzeti Sport, 2006. május (104. évfolyam, 118-147. szám)

2006-05-31 / 147. szám

Új tárcánál a sport SPORTPOUTKA. A kedden elfoga­dott, a Magyar Köztársaság mi­nisztériumainak felsorolásáról szóló törvény szerint a sport­ügyek az újonnan megalakuló Önkormányzati és Területfej­lesztési Minisztériumhoz tar­toznak majd. Schumacher bocsánatot kért FOMMM-1. Michael Schumacher bocsánatot kért Fernando Alonsótól, amiért feltartotta a Formula-l-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésének vé­gén. Az eset kapcsán a verseny- bíróság az utolsó kockából való rajtolásra kötelezte Schuma- chert, aki végül ötödik lett. A futamot Alonso nyerte meg. Két bajnok a férfiaknál ASZTALITENISZ. Mercz Gábor halálos balesete miatt a Celldö- mölk nem állt ki az Extraliga döntőjének második összecsapá­sára a Kecskemét ellen, így hi­vatalosan a Kecskemét lett a bajnok. A győztes gárda egyet­értésével a szövetség úgy dön­tött, hogy a Celldömölk is átve­heti az első helyért járó díjat. Mercz Gábort csütörtökön 15 órakor, a ceglédi újvárosi refor­mátus temetőben kísérik utolsó útjára. Műtőasztalon az edző is KÉZILABDA. Az edzésen kereszt- szalag-szakadást szenvedő Herr Orsolyát, a győriek válogatott kapusát megműtötték, várható­an öt hónapos kényszerpihenő vár rá. A napokban a csapat kapusedzője, Hoffmann Beáta szenvedett ugyanilyen sérülést, rá is műtét vár. Frissítene a Tatabánya KÉZLABDA. A válogatott Iváncsik Tamás a Tatabánya-Carbonex- ből a Dunaferrbe igazol, Kuzma Norbert befejezi pályafutását, Füzesi Ferenc edző szerződését egy évvel meghosszabbították. Darko Pavlovics lábát meg­műtötték, az átlövő néhány hét múlva edzésbe állhat. Jovica Elezovics a kapitány KÉZILABDA. A szerb-montenegrói férfiválogatott éléről lemondó Veszelin Vujovics helyére Jovica Elezovicsot, a Sintelon edzőjét, az olimpiai (1984) és vb-aranyérmes (1986) hajdani kitűnőséget nevezték ki. Segítője Braniszlav Zeljkovics lesz a csehek elleni júniusi vb- selejtezőn. Montenegró az önállóságra szavazott, de a selejtezőn és a jövő évi német- országi vb-n (ha kijut) várható­an még az államközösség indul. Nyíregyházi távozók RÖPLABDA. Az NRK-Nyíregyháza női röplabdacsapatától távozik Szabó Anita, Natalja Krajnja és Fésűs Erzsébet. Az első ranglistapontok KERÉKPÁR. A Nemzetközi Kerék­páros-szövetség Europe Tour- sorozatának három szlovákiai versenyén vett részt hét végén a P-Nívó-Betonexpressz 2000 SE együttese, s 161 kilométeres GP Kooperativán a kétszeres országúti magyar bajnok Arany Gábor révén megszerezte idei első európai ranglistapontjait. Szörf, csocsó, Balaton SZÖRF. Június 3. és 5. között a magyar bajnokság harmadik fordulóján Siófok-Sóstón race- board, nyílt, sport (amatőr), valamint megfelelő szél esetén szlalom versenyszámban lesz viadal, kiegészítő programként pedig strandröplabda- és cso- csóbajnokság is lesz. HIRDETÉS 11 ' 1 ———— KÖSZÖNET mindazoknak, akik férjem JENEY LÁSZLÓ végső bú­csúztatásán osztoztak gyászunk- ban. Jeney Lászlóné (D073335) 24 óra KOSÁRLABDA NB 1, FÉRFIAK, DÖNTŐ A paksi Rod Grizzard 1 (balra) kezéből csak ritkán csúszik ki a labda, így teljesen érthető Kámán Tamás csodálkozása Egymás ellen az ASE sikeredzői Fodor Péter négy éve, Zsoldos András tavaly vezette csúcsra a paksiakat bfe: ____WSSM ^££í ! 32 éves, 190 cm, irányító Átlaga a rájátszásban: 5.5pont 25 éves, 191 cm, hátvéd Átlaga a rájátszásban: 17.4 pont 26 éves, 202 cm, bedobó Átlaga a rájátszásban: 11.5 pont 30 éves, 206 cm, erőcsatár Átlaga a rájátszásban: 8.9 pont 35 éves, 215 cm, center Ma kezdődik a férfibajnokság fináléjának három nyert mérkőzésig tartó sorozata. A vendég Albacomp lendületből érkezett az aranycsatába, miután öt meccs kellett neki ahhoz, hogy kiejtse az elődöntőben a PVSK-t. Még vasárnap is vérre menő üt­közetet vívtak a továbbjutásért Fodor Péter tanítványai, miközben a Körmendet 3-0- val búcsúztató paksiak több mint egy hete a döntőre készülhettek. A fehérváriak edzője nem ismeretlenként érkezik az atomvárosba: 2002-ben ő vezette el a bajnoki címig Tolna megye első aranyérmes csapatát. A teljesítményt egyetlen ember tudta lekopírozni: Zsoldos András tavaly újra győzelemre vezette a piros-kékeket. Ezúttal egymás ellen dönthetik el, melyikük a jobb stratéga. Mi van a fejekben? Háromnapos ritmus „Én úg látom, hogy két erős csapat került be a bajno­ki döntőbe, nyilván nem véletlenül. Talán azt is lehet mondani az alapszakaszbeli és az eddigi rájátszásbeli teljesítmény alapján, hogy a két legjobb. Nehéz megjó­solni, mi lesz. Az a fél fog nyerni, amelyik nagyobb győzni akarásról, önfeláldozásról és alázatról tesz ta­núbizonyságot, mert mindkét gárda tud pontot dobni, mind a két együttesnek vannak rutinos és klasszis játé­kosai, de az kerekedik felül, amelyik inkább csapat tud lenni, és ez, remélem, a miénk lesz. Hogy az Albacomp hat éve játszott legutóbb döntőt? Biztos nagyon moti­vált lesz, ám nekünk még motiváltabbaknak kell len­nünk. Nálunk is mindenki győzni akar, ehhez pedig ugyanannyit vagy még többet kell tennünk, mint a szé­ke fehérváriaknak, és a döntőrutin inkább mellettünk szól. Meg az is, hogy többet pihenhettünk az arany csa­tára, ami által kétszer máfél nap szü­netet kapott a társaság, a többi időt i pedig mi is a felkészüléssel töltöttük. Hogy jól sikerült-e, azt nem tudom, y az majd a meccseken derül ki. Fon­tos, hogy tudjunk készülni az ellen­félből, de a legfontosabb, hogy mi van a fejekben!" ZSOLDOS ANDRÁS az Atomerőmű edzője EDDIG 2006. 01. 28.: bajnoki alapszakasz, 12. forduló: Albacomp-Atomerőmű SE 2006. 04.12.: bajnoki alapszakasz, 25. forduló: Atomerőmű SE-Albacomp 2006. 04. 27.: Magyar Kupa, elődöntő: Atomerőmű SE-Albacomp 95-92 88-77 104-91 Az összeállítást készítette MIHÁLYI ANDRÁS, MOLNÁR CSABA „Vannak különböző elméletek azzal kapcsolatban, mennyire előnyös, ha valamelyik csapat hosszabb időt ké­szülhet eg bajnoki döntő sorozat előtt, mint tehették jelen esetben a paksiak. Ilyenkor nyilván lehet kúrálni a kisebb sérüléseket, könnyebb a rehabilitáció, talán jobban lehet al­kotni is. Mi viszont lendületben vágunk, tele vágunk si­kerélménnyel, nem estünk ki a háromnaponkénti meccs­ritmusból. Az elődöntő befejezése óta eltelt két napban csi- szolgattuk a támadójátékunkat, mert hála Istennek azt csak csiszolgatni kellett. A védőmunkán viszont van mit javítanunk. Emellett természetesen elcrvettünk eg-két speciálisan a paksiak elleni, az alapszakaszban és a kupa- elődöntőben bevált játékelemet. Megnéztem videón mind a három meccset, amelyet egmás ellen játszottunk ebben a szezonban, de a csapatnak csak az egiket, a bajnokság­ban idegenben vívott összecsapást mutattam meg. Azon uganis harmincnyolc és fél percig abszolút partiban voltunk. Tudjuk, hog a bajno­ki címhez egszer nyernünk kell ide­genben is, és azt is, hog a hazai pálya j egértelműen az ASE mellett szól, de ) ezt jó játékkal igenis lehet ellensúlyoz­ni. Ha legjobb formáját hozza csapa­tom, egészen biztosan képes are. ” FODOR PÉTER az Albacomp edzője EZUTÁN 2006. 06. 03.: bajnoki rájátszás, döntő, 2. mérkőzés Albacomp-Atomerőmű SE 16.15 2006. 06. 06.: bajnoki rájátszás, döntő, 3. mérkőzés: Atomerőmű SE-Albacomp 18.00 2006. 06. 09.: bajnoki rájátszás, döntő, 4. mérkőzés: Albacomp-Atomerőmű SE (ha szükséges) 18.00 2006. 06.11.: bajnoki rájátszás, döntő, 5. mérkőzés: Atomerőmű SE-Albacomp(ha szükséges) 15.15 Atomerőmű SE 18 óra Albacomp / Ti,- Cnnril 17 Itt Tv: Sport!, 17.45 Cserék: 7 Jan Pavlik, 8 Horváth Zoltán, 10 Lőrincz Viktor, 12 Kiss Zsolt, 15 Panta István Edző: Zsoldos András Cserék: 7 Primoz Brolih, 8 Kámán Tamás, 10 Góbi Henrik, 11 Wittmann Krisztián, 13 Bódi Ferenc Edző: Fodor Péter ......................................... 'L 8ÉSVAZ ‘«a«' 38 éves, 190 cm, irányító Átlaga a rájátszásban: 7.7 pont 34 éves, 191 cm, hátvéd Átlaga a rájátszásban: 13.2 pont 25 éves, 192 cm, bedobó Átlaga a rájátszásban: 10.0 pont 24 éves, 204 cm, erőcsatár Átlaga a rájátszásban: 10.4 pont 25 éves, 216 cm, center itlaga a rájátszásban: 16.4 pont 14 memmm sport 2006. május 31., szerda ♦ FOTÓ: CZAGÁNY BALÁZSD

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék