Nemzeti Sport, 2006. július (104. évfolyam, 177-207. szám)

2006-07-15 / 191. szám

SPORTPOLITIKA MOB-ELNÖKSÉGI ÜLÉS Csonkán múlatták az időt Tízen távol maradtak, de a jelenlévők azt játszották, hogy béke van Az előzetes híreknek megfelelően csonka ülést tartott pén­tek délelőtt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége. A tanácskozás nyugodt hangulatban zajlott, pedig a hát­térben forrnak az indulatok, a 111 esztendős testület tag­ságát megosztotta Schmitt Pál elnök személye. SZ. NAGY TAMÁS Nem jött be a számítása annak, aki azt várta péntek délelőtt, hogy újabb csatának leszünk tanúi a MOB belső harcában. Az ellen­zék - azaz a csütörtökön levelet író tíz elnökségi tag - tartotta a szavát, nem jelent meg, az elnök­ség így nem volt határozatképes. Schmitt Pál a távol maradók halaszthatatlan elfoglaltságaival magyarázta a kialakult helyzetet, ez a későbbiekben többször is elhangzott. Később megtudhat­tuk, hogy Bakonyi Tibor fontos kormányzati egyeztetés miatt nem lehetett jelen, Aján Tamás és Sinka László pedig külföldön van. A sportirányítás két másik meghatározó szereplője viszont ott volt a MOB-ban­ ,tíz állam ezután sem avatkozik be a civil szer­vezetek belső életébe, viszont a haté­konyabb működéshez a köztestületek számának jelentős csökkentése tűnik indokoltnak. Egy, maximum két köztestület működése lenne ésszerű a jövőben” - utalt az egyik fontos feladatra Elbert Gábor, az újon­nan kinevezett szakállamtitkár. Erdei Tamás, a Nemzeti Sportszövetség május végén meg­választott elnöke a rendet hiá­nyolja a sportból, és a további for­rások bevonását csak a sportszféra viszonyainak tisztázása után tartja elképzelhetőnek. „Ha valamit kapunk, cserébe adni is kell valamit” -jelentette ki, érzé­keltetve, hogy ez a piaci alapelv fi­noman szólva is igen ritkán jelent­kezik a - megfogalmazása szerint - „kissé káoszos” magyar sportban. Az ülés után a MOB elnöke a már sokszor hallott érvekkel vála­szolt a kérdésekre. Azaz: több eu­rópai országban vezeti politikus a helyi olimpiai bizottságot, majd megpendítette, hogy a személyét a politikai szerepvállalása miatt ért támadások hátrányos megkü­lönböztetésnek minősülnek, és ellentétesek a MOB alapszabályá­val. A keresztkérdésre válaszolva jelezte: a politikamentességet csak ajánlja a dokumentum, ráadásul ő már Fidesz-alelnökként kapott bizalmat a tagságtól. Patt. Bejelentette még, hogy a távol maradó vezetőségi tagok kérésére rendkívüli elnökségi ülést hív majd össze, minden bizonnyal au­gusztus elején. Az igazi izgalmak tehát elma­radtak, az elnök majdnem egy hó­napot nyert, érdemi változás a jövő hónap elejéig nem várható. A színen vélhetően alig mozdul meg valami, a színfalak mögött viszont annál nagyobb a helyezkedés... A Schmitt Pál elnököt (középen) ért támadásokról nem esett szó az elnökségi ülésen Ö­KÖLVÍVÁS FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, PLOVDIV Kiütéses siker a nyitányon Darmos József a második menetben búcsúztatta montenegrói ellenfelét CH. G. A. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke, az európai szövetség (EABA) első alelnöke hangjában bujkáló mo­sollyal említette: "Amióta két hete, a moszkvai EABA-kongresszuson megerősítettek első alelnöki minősé­gemben, s a legtöbb szavazatot kap­tam az összes megválasztott tiszt­ségviselő közül, mindenki nekem ga­­zsulál. Nem szeretem az ilyesmit, de úgy látszik, ez együtt jár a ranggal. Bárcsak az Eb-n a pontozásnál is érződne ez a tisztelet.” Nos, a 39. amatőr Európa-baj­­nokság sorsolásánál szó sem volt - nem is lehetett - arról, hogy kedveztek volna a magyaroknak, sőt! Hárman is örmény ellenfelet kaptak, s a tizenegy ökölvívónk közül hatnak jutott szovjet utód­állambeli ellenfél. Az pedig nem sok jót jelent. Az sem kedvező, hogy Szellő Imrének, Kelemen Balázsnak és Darmos Józsefnek is mérkőznie kellett a legjobb 16 közé jutásért, míg a többiek már a nyolcaddön­­tőkkel kezdték szereplésüket. Vé­gül 253 ökölvívó érkezett meg Plovdivba az előzetesen beharan­gozott több mint 300 helyett. A küzdelmek két szorítóban, délutáni és esti programban zajla­nak. Az Eb-újonc Kelemen Ba­lázs, a Győri Gladiátor 28 éves ökölvívója - sajnos a várakozás­nak megfelelően - kikapott ukrán ellenfelétől, és nem jutott a leg­jobb 16 közé. A harmadik menet­re jött össze a döntő fölényt jelen­tő 20 pontos különbség. „Sajnos reális az eredmény, még ha talán kissé túlzott is a különbség. — kommentált id. Balzsay Károly szövetségi kapitány. A nap másik meccsén Darmos József a második menetben rövid jobbkezessel kiü­tötte montenegrói ellenfelét. PÉNTEKI EREDMÉNYEK 75 kg: Olekszandr Oszik (ukrán)-Kelemen Balázs döntő fölény a 3. menetben 91 kg: Darmos József-Milorad Gajovics (montenegrói) K. O. a 2. m-ben A MAGYAROK TOVÁBBI ELLENFELEI Ahol nem jelöltük másképp, ott a legjobb nyolcba jutásért 48 kg: Bedák Pál-Poczó Gyula (románi­ai), vasárnap 51 kg: Kalucza Norbert-Vahagan Avagjan (örmény), hétfő 54 kg: Bedák Pál—Gabriel Tolmajan (ör­mény), kedd 57 kg: Rácz Sándor—Albert Szelimov (orosz), hétfő 60 kg: Varga Miklós—Vazgen Safarananc (fehérorosz), hétfő 64 kg: Káté Gyula-Jaakko Myllylä (finn), kedd 69 kg: Szili István-Szamuel Matevoszjan (örmény), vasárnap 81 kg: Szellő Imre—Petr Novotny (cseh), a 16-ba jutásért, szombat +91 kg: Kurtucz Csaba—Nikola Vujasinovic (svájci) FOTÓ: MIRKÓ ISTVÁN Darmos József (balra) montenegrói ellenfelét győzte le a legjobb 16 közé jutásért vívott mérkőzésen 2006. július 15., szombat t újságárust)í­vesboltokban 144 oldalon a futball-vb története a legjobb vb-fotók a legnagyobb sztárok a legemlékezetesebb pillanatok a vb 64 mérkőzésének jegyzőkönyvei JITS VÉLEMÉNY )­ Tőkehiány Hétköznapi logikával érthetetlen, hogy az elnökségi ülésen egy szó sem esett arról, hogy 165 MOB- tagból 102 (62 százalék) az elnök lemondását sürgeti, mondván, Schmitt Pál politikai szerepválla­lása árt a szervezetnek. Jogilag persze minden rendben, a rendkí­vüli közgyűlés összehívására és napirendjének rögzítésére hivatott elnökség csonka volt, így határo­zatképtelen. Az elnök úr nem tar­totta szükségesnek szóba hozni az öt én tám­adást, a jelen lévő funk­cionáriusok pedig készséggel alá­játszottak e szándékának. Hallgatott mindenki. Politikusan - hogy stílszerű le­gyek. És egyúttal tényszerű, ugyanis a politikát sem levelező tagozaton, sem valóságosan képte­lenség immár kiszorítani a sport­ból. Az olimpiai mozgalom is fer­tőzött vele. Olyannyira, hogy a háttérben most sem világnézeti különbségek állnak, hanem az a tény, hogy amióta Schmitt Pál be­jegyzetten politizál, egyre kevesebb pénzzel gazdálkodhat a szervezet, a presztízse is egyre csökken. Hogy mennie kell-e az elnöknek, döntsék el a tagok, ám nem ildomos (ha úgy tetszik, politikus) olyan té­nyeket előhozni vádpontul, amelyek akkor is léteztek, amikor megerősí­tették tisztében Schmitt Pált. Ha ő a gátja, hogy nem özönlenek a tá­­mogatók, akkor erről kell beszélni és határozni -jelen időben. Az elnökség hallgatott, min­denki időt nyert. Ami - mondják -pénz, de nem tőke. Nem fial hasznot. MALONYAI PÉTER nemzet sport 11

Next