Nemzeti Sport, 2007. január (105. évfolyam, 1-30. szám)

2007-01-20 / 19. szám

FOTÓ: FARKAS JÓZSEF SPORTMIX Hét magyar folytathatja a hatvannégy között Hét magyar léphet pástra a főtáblán. A kiemeltek, azaz Nagy Tímea, Szász Emese és Hormay Adrien mellé a selejtezőből csat­lakozott­­­­incza-Nébald Ildikó, Révész Julianna, Kiskapusi Dóra és Takács Emese a Westend női párbajtőr Grand Prix-n. Mincza­ Nébald a csoportjá­ban elért eredményével rögtön bekerült a 64 közé, a többieknek viszont további asszókat kellett vállalniuk a továbbjutásért. A magyar vezéráldozat Tóth Haj­nalka lett, őt a svájci Lorraine Marty egyetlen tussal győzte le. A pihenőnapos magyarok kö­zül Szász Emese és a fájós lábú Hormay Adrien is kinézett a selejtezőre. ,y a tatai edótábor végén bekat­tant a térdem. Attól féltem­, porcle­válás, de kider­ült, hogy egyszerűen csak begyulladt. Kérdés, hogyan bírom vele a versenyzést. A páston hátrafelé nem nagyon megy a moz­gás, lehet, hogy kizárólag táma­dok?- mosolygott kicsit kény­szeredetten Hormay. Kulcsár Győző, a párbaj­tőrözők mestere elmélyült arccal sétálgatott a pástok között, kedé­lyes hangulatából csak Tóth Hajnalka veresége miatt zökkent ki. A kardozók kapitánya, Nébald György Mincza Ildikót figyelve nyugtázhatta, hogy a fe­leségének nincs gondja a páston. Kérdés: kinek jobb? Annak, aki pihenten, öblítőillatú ruhá­ban kezd a főtáblán, vagy aki a selejtező több mint fél tucat asz­­szójának fáradságával, de a vívott meccsek által „bejáratva” folytat­ja a menetelést? KERÉKPÁR Ki nevet a végén? R. B. B. Felértékelődni látszik a német Andres Klödennek a spanyol Carlos Sastréval szemben a Tour de France 19. szakaszán megszerzett összetettbeli har­madik helye. A győztes - ám első helyétől hivatalosan még nem megfosztott - amerikai Floyd Landis után ugyanis állí­tólag a második helyezett spa­nyol Oscar Pereiro Sió is dop­pingolt, szervezetében salbuta­­molt mutattak ki. Pereiro a ke­rékpárosok körében népbeteg­ségnek számító asztmára hivat­kozott, mondván: orvosi enge­déllyel szedett gyógyszert. A nemzetközi szövetség nem is kí­ván foglalkozni az üggyel, a franciák azonban igen, elképzel­hető, hogy kitiltják őt az ország versenyeiről. SÍLÖVÉSZET Kati Wilhelm csak egyszer hibázott Kati Wilhelm nyerte meg a szlovéniai Pokljukában a Világ­kupa-verseny női üldözéses versenyét. A szerdai sprintvia­dalon diadalmaskodó Anna Carin Olofsson most csak az ötödik lett. Ezzel kilenc pontra olvadt a különbség kettejük kö­zött az összetettben, vagyis Wilhelmnek nőtt az esélye, hogy megvédje Világkupa-első­ségét. Wilhelm egyértelműen a jó lövészetének köszönhette sike­rét a tíz kilométeres számban, hiszen csak egyszer hibázott, míg fő riválisai többször is ron­tottak. Olofsson, aki a szerdai si­kerének köszönhetően elsőként indult, ötször is mellétrafált. A fehérorosz Natalja Szoko­­lova, az idén először állhatott fel a dobogóra. Eredmények a 19. oldalon Kati Wilhelm Pokljukában többet nyert egy Világkupa-versenynél GYORSKORCSOLYA Knoch Viktor ezüstérmet nyert a sheffieldi Eb-n KOVÁCS ERIKA A sheffieldi rövid pályás Európa­ba­jnokság első napján, az 1500 méteres versenyek során érem­nek örülhetett a magyar csapat. Knoch Viktor, aki az elmúlt hé­ten ugyanezen a távon a junior­világbajnokságon bronzérmes lett, ezúttal a második helyen ért célba. Knoch ragyogóan versenyzett pénteken, s ez még akkor is igaz, ha a döntőbe vezető útja nem volt éppen egyenes. Az elődöntőben ugyanis a negyedik helyen végzett a futamában, de mivel a verseny­bírák kizárták a német Sebastian Praust és a francia Thibaut Fauconnet-t. Knoch jégre léphe­tett a fináléban. És ha már meg­kapta a lehetőséget, nem adta alább az ezüstéremnél. Ami a finálét illeti Knoch mindössze 8 századperccel kapott ki a címvédő olasz Nicola Rodigaritól, ami igazán elisme­résre méltó teljesítmény. A nőknél is volt magyar résztvevő a döntőben, Heidum Bernadett végül az ötödik helyet szerezte meg. Huszár Erika és Galambos Gábor egyaránt az elődöntők során búcsúzott. A mezőny erősségét jelzi, hogy ugyancsak a finálé kapujában esett ki a szám címvédője a bolgár Evgenija Radanova. Az öröm mellett a bánatra is volt oka pénteken a magyar kül­döttségnek. Darázs Rózsa ugyanis megsérült az előfutam során (a brit Elise Christie belülről szabálytala­nul előzte, és ütköztek), így számá­ra véget ért az Eb. A váltóban Keszler Andrea helyettesíti majd. Eredmények a 19. oldalon Knoch Viktor élt a lehetőséggel KOSÁRLABDA________ Mészáros Zalán: törés M. CS. A szerdai, Kaposvár elleni edzőmeccsen eltörött Mészáros Zalán jobb kézfejének közép­csontja. Az Atomerőmű irányí­tójának keze jelenleg gipszben van, előreláthatólag négy-öt hét múlva számíthat rá ismét a csa­pata. „Volt már hasonló sérülésem, csak akkor a bal kezemben. Ha le­het ilyen esetben szerencséről beszél­ni, a négy évvel ezelőttihez képest annyiban szerencsésebb vagyok, hogy ezúttal nem kellett műteni, mert nincs spirális törés, és nem mozdult el a csont a helyéről” - adott pontos diagnózist állapo­táról Mészáros Zalán. Az irányító pótlására - arra is tekintettel, hogy a szintén ugyanezen a poszton bevethető Jan Pavlik sem hadra fogható - a paksiak a portugál bajnokságból igazolták az amerikai Scott Stewartot. ALPESI­ŐL______________ Mancuso tovább is remekel ot 7. Háromszori halasztás és pályarövi­dítés után kezdték csak el a höl­gyek szuper óriás-műlesikló viada­lát a Cortina d’Ampezzó-i olimpiai pályán. Az enyhe idő és az eső to­vábbra is a legnagyobb ellensége az alpesi sízőknek, az égi áldás ez­úttal sem kímélte a versenyzőket. A félig jeges, félig latyakos lejtőt valószínűleg a versenyzők többsége a háta közepére sem kí­vánja, nem úgy az amerikai Julia Mancuso, aki itt nyert tavasszal olimpiát műlesiklásban, s pénte­ken megszerezte harmadik győzelmét a Világkupában. Mancuso ezzel egymás után má­sodszor nyert, s harmadszor állt a dobogón, jelezve: a február 3-án rajtoló világbajnokságon is érme­ket, lehetőleg aranyakat szeretne nyerni. Mancuso újabb sikerével felkapaszkodott az összetett Vk­­dobogóra is, megszakítva ezzel a szezon eleje óta tartó osztrák he­gemóniát. Az élen álló osztrák Marlies Schild pedig elkezdhet aggódni. A szlalomspecialista kiesett a versenyből, így már csak 53 pont az előnye az összetettben a verse­nyen is második honfitársnője, Nicole Hosp előtt, és már csak három műlesiklóverseny van hát­ra a szezonban, míg a gyorsasági számból, amelyekben Schild nem remekel, összesen hét. Eredmények a 19. oldalon r — -nemzeti Csengőhangok Erotikus háttér Polifonikus 10­Ti Küldje el a kép alatti kódot a 0690/642-422-es telefonszámra! Bob Sinclar: World Hold On Boban Markovié: Bubamara Erős vs. Spigiboy: Hidd el Juanes: La Camisa Negra M. C. Laude: Vidéki Sanzon 31005 31006 31007[ * SM m i 36547 36548 31009 Töltse le a csengőhangokat! Küldje el a dal melletti kódot a­ 0691/333-321 -es telefonszámra! 36549 36550 Háttérképek Töltse le fotót! Küldje el a kép alatti kódot a 0691/333-321-es telefonszámra!­­­­­ 36541 36544 36545 A Nemzeti Sport segít! Küldje az NSSKANDI kódszót SMS-ben a 0691/331-441-es számra! Szakértőnk javaslatát elküldjük Önnek. |' L'fl Az NS-MOBIL ügyfélszolgálatának telefonszáma: (1) 292-9586 Háttérkép, csengőhang és Java-játék letöltése csak az arra alkalmas készülékekre és aktivált WAP-szolgáltatás mellett lehetséges. „ . . Uit N­yerjen! / W] Legyen Öné az 5 darab PUMA parfüm egyike! Nincs más dolga, válaszoljon helyesen a következő kérdésre. Minden elküldött SMS-sel növeli esélyét, hogy az Öné legyen a parfümök egyike! Melyik magyar versenyző indult legtöbbször a Dakaron? A) Szalay Balázs B) Palik László C) Kis Sándor Helyes megfejtésének betűjelét január 19-ig küldje az NS szó után a 06 91/331 -441-es számra! A nyertesek neve a 2007. január 22-i újságban olvasható. 18 nemzet sport 2007. január 20., szombat

Next