Nemzeti Sport, 2007. augusztus (105. évfolyam, 208-237. szám)
2007-08-18 / 225. szám
FORMULA- HÁTTÉR Tárgyalássorozat szeptemberben A McLarenre izzasztó kora őszi napok várnak Párizsban ■ BORSIK RICHÁRD A Magyar és a Török Nagydí közé ékelődő röpke uborkaszezon alatt változatlanul a McLaren uralja a médiaterepet. Naponta akad valami érdekesség a wokingiak háza táján, íme a menetrend szerinti információ: a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szeptember 19-én Párizsban dönt arról, hogy helyt ad-e a McLaren fellebbezésének, azaz megkapja-e a csapat a Hungaroringen megszerzett, majd elvett 15 pontját. Az FIA a büntetést azért szabta ki, mert Fernando Alonso feltartotta csapattársát, Lewis Hamiltont az időmérőn, a bokszutcában. A fellebbviteli tárgyalásra a sajtót is meghívták. Ron Dennisék szeptember 13-án is hivatalosak a francia fővárosba, akkor a szezon slágerbotránya, a McLaren kontra Ferrari kémügy lesz terítéken. A fő kérdés azonban továbbra is az, hogy mi lesz a vége a Hamilton-Alonso testvérháborúnak. Ugyan a McLaren igyekezett csillapítani a kedélyeket a nagy dérrel-dúrral beharangozott béketárgyalással, de a Wokingból vezérelt „beszéljük meg!” programot a média (és persze a közvélemény) nem igazán vette be. Mindenkit az érdekel, hogy Alonso idegei végleg kikészültek-e a Mogyoródon közönségesen kemény hangnemre váltó Hamilton újabb diadalától, és hogy a vb-esélyes újonc kihasználja-e a kétszeres világbajnok vélt gyengeségét. Alonsóval kapcsolatban több a pletyka arról, hogy hol folytatja, ha nem bírja tovább a wokingi gyűrődést, mint arról, hogy meg tudja-e fogni Hamiltont. Ami a lehetséges új csapatokat illeti, a BMW szóba jöhet, a Ferrari azonban nincs benne a pakliban Alonso egy régebbi stiklije miatt, amikor Minardipilótaként szóban elígérkezett Jean Todt csapatához, írásban azonban Flavio Briatorét és a Renault-t választotta. Az Alonsóval 2005-ben és 2006-ban egyéni és konstruktőri világbajnok Renault-nak volt pilótájához hasonlóan nem alakul jól ez az éve, így nem csoda, hogy a háttérben nagy erővel készülődik az erősítésre. Csúcsigazoláson törik a fejüket az istállónál, német lapértesülések szerint Briatore célja az, hogy visszacsábítsa Fernando Alonsót. Ennek érdekében a támogatók sorába szólította a spanyol távközlési óriást, a Telephonicát, és aktívan lobbizik a kémügyben a Ferrari mellett, azaz a McLaren ellen. Budapesen például együtt vacsorázott Jean Todttal, akivel a közelmúltig beszélő viszonyban sem volt. Ha ugyanis a McLarent a szeptember 13-i FIA-tárgyaláson netán újabb pontlevonással büntetik a Ferrari-információk birtoklásáért, könnyebben ugraszthatná ki Alonsót aktuális szerződéséből. Hivatalosan Briatore a monzai futamon jön elő a farbával, addig nem tárgyal jelenlegi pilótáival, Giancarlo Fisichellával, Heikki Kovalainennel és Nelson Piquet-vel a szerződéshosszabbításról. Annál inkább a jelenleg az angol labdarúgó másodosztályban szereplő Queens Park Rangers megvásárlásáról. A hírek szerint Briatore már a patinás brit klub tulajdonosaként jelenhet meg a Török Nagydíjon. ■ Flavio Briatore (jobbra)jövőre úajra versenyzőjeként ölelgetné Fernando Alonsót MAGYAR NAGYDA 2007. AUGUSZTUS 19 18 ÓRA DEBRECEN FŐNIX CSARNOK JEGYEK ELŐVÉTELBEN KAPHATÓK DEBRECENBEN: FŐNIX CSARNOK, TOURINFORM (PIAC II.), KÖLCSEY MÜV. KÖZPONT, CORPUS FITTNESS A VALÓRA VÁLT ÁLOM Világhírű játékosok Híres stadionok. Őrületes meccsek. Szutkoljunk ellyük a meccsen! SPORTMIX 113 2007. augusztus 18., szombat nemzet sport RALI NÉMETRMIX______________ Loebék ezt elnézték A rossz gumiválasztás döntött a nyitányon a A háromszoros világbajnok, ötszörös Német raligyőztes francia Sebastien Loeb egyik szeme az égre pislog, a másik meg nevet. A francia pilóta csapata ugyanis téves időjárási előrejelzést kapott. Vizes, sáros aszfaltra való abroncsot tettek fel a Citroen C4 WRC-re, ami a csontszáraz, napsütötte pályákon közel sem nyújtott ideális tapadást, de ezen a napon nem csak ez volt a gond... „A harmadik gyorsasági szakasz egyik visszafordítójában beragadt a kézifék, körülbelül öt másodpercet hagyhattam ott" - mélázott Loeb, aki a hatból négy szakaszon keresztül így is az élen állt, de a napot hajszálnyi, 1.3 másodperces hátránnyal végül a második helyen zárta. A másik szeme pedig azért nevet, mert az élen nem a vb-pontversenyben vezető finn Marcus Grönholm, hanem némi meglepetésre a privát Citroen Xsarával versenyző belga Francois Duval áll! Aki egyelőre erre a futamra ült be a Kronos-autóba, s még nem lehet tudni, hogy marad-e. Annyi bizonyos, hogy Duval, aki 2005-ben, Ausztráliában futamot nyert (szintén egy Citroen Xsara WRC- vel...), nem véletlenül volt optimista az ADAC Rallye Deutschland előtt. „Akár meglepetést is szerezhetünk" -jósolta a belga, és egyelőre úgy tetszik, nem tévedett. Igaza volt a harmadik vbsikerén munkálkodó, a pénteket több mint negyed perc hátránnyal a harmadik helyen záró Marcus Grönholmnak is, aki úgy vélte, hogy az aszfaltos, de változatos útviszonyokkal szolgáló német viadalon döntő lesz, hogy ki milyen gumikon megy. Versenyben van még a Super1600-as Renault Clióval versenyző Holczer Dániel, Illyés Roland duó is. A páros biztatóan kezdett, aztán a nap végére visszaesett, és a 60. helyen várja a szombati nyolc gyorsasági szakaszt. B. R. * Eredmények 17. oldalon Sebastien Loeb a második helyen áll másodperces hátrányt szedett össze a címvédő