Nemzeti Sport, 2009. szeptember (107. évfolyam, 238-267. szám)
2009-09-16 / 253. szám
JEGYZET Hajrá, DVSC! SÁNDOR TAMÁS, a debreceniek volt csapatkapitánya A Liverpool-DVSC-TEVA Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt korábbi debreceni futballisták írnak lapunknak N MEGMONDOM A MAGAMÉT.. Az 1991-1992-es szezonban a Liverpool keretéhez tartozott Kozma István 40-szeres válogatott futballista, aki hat alkalommal lépett pályára az angol élvonalban. A skót Dunfermline-tól érkező, utána az Újpestben szereplő, jelenleg a Vasasnál Mészöly Géza segítőjeként, edzőként dolgozó Kozma Istvánt arról kérdeztük, mi jut eszébe, ha azt hallja: Liverpool-Debrecen? Szurkolok a Lokinak: ha bátran játszik, és tudja élvezni a futballt, nem görcsöl be a téttől és nagy nevű ellenfelétől, még valami jó is kisülhet belőle - eredményt hadd ne mondjak, nem szeretnék tippelni. Hiszen az Anfield Roadon az ikszet sem könnyű elérni, sokszor még a Real Madridnak vagy a Manchester Unitednek is gondot okoz. Örülök, hogy magyar csapat részese lehet annak az atmoszférának, amely semmihez sem hasonlítható. Ha felcsendül a magyar válogatott meccse előtt a Himnusz, elérzékenyülök, és eszembe jut, amikor én is vigyázzállásban hallgattam a pályán. A másik, ami megérint, a liverpooli drukkerek kórusa: a televízióban ma már van szerencsém gyakran látni a csapatot, és ha énekelnek a szurkolók, megrohannak az emlékek, és máig libabőrös leszek tőlük. Nagy élmény vár a debreceniekre! SIf«. . ■* Csodák a futballban is vannak . Nem vagyok az az önfeledten kiabáló, a meccs hatása alá kerülő szurkoló. Inkább csendben, nyugodtan figyelem a pályán zajló eseményeket, vagy éppen megbeszélem a barátaimmal a látottakat. Persze egészen más a helyzet, ha a Loki mérkőzésén drukkolhatok. Sokan kérdezik tőlem, nem fáj-e a szívem, hogy szerda este nem futhatok ki a legendás Anfield Road gyepére. Érdekes dolog ez, annak idején sokat álmodoztam róla, milyen jó lenne a BEK-ben szerepelni, aztán tessék, megszüntették, lett helyette Bajnokok Ligája. Arról is rengeteget fantáziáltam, hogy a válogatottal majd eljutok valamelyik világ- vagy Európa-bajnokságra, de ez sem adatott meg. Most meg itt van egykori csapatom nagy lehetősége, a BL-főtáblás szereplés, és ez megint nélkülem zajlik. Panaszkodhatnék, szidhatnám a sorsot, de én nem vagyok ilyen. Örülök, hogy a Loki ilyen messzire jutott, a nevét megismerik szerte Európában, s ami legalább enynyire fontos, izgulhatok néhány korábbi csapattársamért, barátomért. A szerda esti, Liverpool elleni mérkőzést természetesen nagy társaságban nézem majd, és azt mondom, a futballban láttunk már megannyi csodát, amikor az esélytelenebb legyőzte a sokkalta erősebb riválist. Miért ne bízhatnánk most is ebben? Persze a földön maradva azt mondom, már a döntetlen is óriási bravúr lenne. Láttam a Liverpool legutóbbi két meccsét, s bizony irtózatosan nehéz feladat vár a debreceni fiúkra. Ami a továbbjutási esélyeket illeti, állítom, előre kiegyezne mindenki abban, hogy a Loki végezzen a harmadik helyen, jogot szerezve az Európa-ligában való folytatásra. De ne jósolgassunk, ne beszéljünk a harmadik helyről, hiszen még el sem kezdődött a nagy menetelés! ■ FOTÓ: REUTERS/MARCOS BRINDISSI Mini Wimbledon BAJNOKOK KEDDEN CSUPÁN A SAJÁT CEREMÓNIAMESTER KÉRDEZHETETT RAFA BENÍTEZTŐL Faggatózni Balról jobbra: Leandro, Czvitkovics Péter és Szakály Péter kártyacsata közben MINIINTERJÚK ► MÉSZÁROS NORBERT, a DVSC-TEVA védője Vérét adja a tisztes helytállásért ► Mit gondol, hány sprint vár önre szerdán? !> Sok, rengeteg, nem merném megtippelni. Rám és a csapatra eszelősen nagy feladat vár, de nem azért verekedtük el magunkat a Bajnokok Ligájába, hogy a nálunk nevesebb együttesek, mint például a Liverpool otthonában az első percben feltegyük a kezünket. Ez volt az álmunk, elértük, megcsináltuk, és közben döbbentünk rá, hogy ennek a varázslatnak a csoportkörbe jutással koránt sincs vége, sőt most kezdődik csak igazán. Ez a kezdet. ► Előremerészkedik majd? ► A taktikai megbeszélés előtt vagyunk, szóval nem tudok igent vagy nemet mondani. A szögleteknél talán feljebb léphetek, de ezt majd az edzők eldöntik. Ha mehetek, megyek, ha nem, maradok. ► Fernando Torresre fel lehet készülni? !> Nem. Európa egyik legjobb, legzseniálisabb csatáráról beszélünk, aki éppen azért a legnagyobbak egyike, mert egy adott szituációból a másodperc tört része alatt képes kihozni a legtöbbet. Ha szorult helyzetben van, extrát hoz. Mozgására reagálni szinte lehetetlen, akkor van esély a megállítására, ha megelőzi az ember. ► Vagy ha utoléri. [] Nem mögötte akarok loholni... ► A nem feltartott két formula eredményben mit jelent? Veszélyes terep, nem szeretnék rámerészkedni. A tisztes helytállás számomra azt jelenti, hogy a véremet adom az összecsapáson, a legjobban tudásomat próbálom nyújtani. ► Tudja, hogy a Levszki elleni mérkőzésen hány métert futott? !> Nem, nem néztem utána. Tízet? Kilencet? Mindegy is. Biztos vagyok benne, hogy az Anfield Roadon ennél is több kilométer kerül majd a lábamba. ■ AZ UTCA EMBERE KEITH PREECE Az európai topfociban és a Premier League-ben otthonosan mozgok, de a magyar labdarúgás az utóbbi évtizedekben ezektől távol került színvonalában. Sajnos, Puskás Ferenc neve ma is jól cseng, a jelenről viszont nincsen túl sok információm. Amit az újságokban olvastam vagy a hírekben hallottam az utóbbi napokban, abból élek. Ez alapján négy egyre vagy három nullára nyer a Pool. Túloztam? Másra emlékszem, legalábbis hírből, játszani a korom miatt őt sem láttam. Tudják, mit? A magyaroknak szurkolok. Miért? DÁVID STROUD Angliában sokan nem is hallottak eddig a Debrecenről, én igen, sőt emlékszem, hogy négy éve a Manchesterrel meccselt, ugyancsak a Bajnokok Ligájában. Liverpool-bérletes vagyok, ott leszek szerdán az Anfield Roadon. Mit várok a mérkőzéstől? Őszinte leszek, sima liverpooli győzelmet. Számszerűen? Három nullát. JOHN WOOD Pechjük van, nem vagyok túl nagy futballrajongó, sőt egyenesen kerülöm a futballpályákat. Az én sportágam a golf. Próbálták már? Futball, magyar futball... A Debre- Mert nem csípem a Liverpoolt! il cen neve nekem teljesen ismerettes ám Hi len, de ez nem jó./Js lent semmit. Pus R. CZAGÁNY BALÁZS (fotó) és LIPCSEI ÁRPÁD jelenti Liverpoolból A története első BL-csoportmérkőzését vívó Debrecent nem fogadta sajtóhad a repülőtéren, mint Szófiában, a város nem bolydult fel. Liverpoolban tisztelettel beszélnek az ismeretlenből érkező csapatról, ugyanakkor meglepetéssel a „vörösök” is szolgálnak. Nem is kicsivel. Strawberry Fields, John Iennon szülőháza, a környék, ahol a „gombafejűek” felnőttek, amely dalok tucatjait ihlette - ez Liverpool „bevezető” arca, roadok, lane-ek, avenuek zsinórban a repülőtérről az Anfield Roadra, Szentföldről szentélybe. Szerda este itt „keresztelik” a magyar bajnokot, a 107 éve alapított klubot, a DVSC-TEVA-t, amely története első Bajnokok Ligája-főtáblás mérkőzése előtt áll. Tűzkeresztség? Talán. Mindenesetre a kedden a