Nemzeti Sport, 2009. október (107. évfolyam, 268-297. szám)
2009-10-29 / 295. szám
NÉMETORSZÁG lllPu ffiiSpllpl m uTmm Cil.il.iTl iw %h CliIiTm amgualigakupa. ▲ Fran Mérida bombagóllal szerzett vezetést az Arsenalnak * .CBMRUGAS 9 2009. október 29., csütörtök sport Vége Királyék menetelésének . Az 1860 München és a Koblenz sem tudta felborítani a papírformát, mindkét másodosztályú együttes kikapott élvonalbeli riválisától, a Schalkétól, illetve a Hoffenheimtől. A csaknem 30 ezer néző előtt fellépő müncheni csapat kapuját védő Király Gábor bravúrt mutatott be a védők helyezkedési hibáját kihasználó Rafinha vezető találata előtt, ám a kipattanót már értékesítette a Schalke brazilja. A második félidőben a hátvéd Benedikt Höwedes egy-egy bal lábbal szerzett, illetve fejes gólja végül fölényessé tette a gelsenkircheniek sikerét. Stieber Zoltán nem játszott a Koblenzben, amely az acélos csapattal kiálló Hoffenheimtől szenvedett vereséget. A címvédő Werder Bremen begyalogolt a negyeddöntőbe, a sérült Futács Márkó nem szerepelt Thomas Schaaf keretében. A zöld-fehérek tavaly január óta nem szenvedtek vereséget a Német Kupában.« Megragadni az alkalmat Torghelle Sándor góljai alighanem gondolkodóba ejtik az Augsburg edzőjét ■ KAMLER JÁNOS A kedd esti, Duisburg feletti kiütéses, 5-0-s győzelmével fennállása során először került be a Német Kupa negyeddöntőjébe a Bundesliga 2.-ben szereplő Augsburg, s a meccs egyik legjobbjának bizonyuló Torghelle Sándor szerint szerencsés sorsolás esetén még ennél is messzebbre juthat az együttes - amely nem mellékesen a második leghosszabb veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a 36 német első, illetve másodosztályú csapat között. Az Augsburg honlapja mágikus kupaestéről, valamint a nagyszerű érzékkel rotáló Jós Luhukay edző szakértelméről ír, mi pedig arról, hogy a szintén másodosztályú Duisburg elleni 5-0-s hazai diadal egyik főszereplője Torghelle Sándor volt. Röviden már szerdai számunkban beszámoltunk a válogatott csatár „munkásságáról”, kiharcolt első góljáról (a kapufára fejelt labdája a duisburgi Sören Larsenről pattant a kapuba), gólpasszáról, no meg pimasz cselt követő „saját" találatáról. „Különösen annak örülünk, hogy végre nem kaptunk gólt - említett meg egy fontos tényezőt Torghelle, s tényleg, az idényben mindössze egyszer, az előző kupafordulóban, az élvonalbeli Freiburg legyőzése alkalmával sikerült a nullázás. - Támadásaink kifejezetten veszélyesek voltak, szép gólokat szereztünk, alighanem kiszolgáltuk tizenkétezres közönségünket. Nem szoktam fényezni magam, de tényleg jól ment a játék, s mivel a legutóbbi bajnokin is betaláltam, talán okkal bízom benne, hogy megragadok a kezdőcsapatban. Ezt ugyanis még nem sikerült kiharcolnom ebben az idényben, általában tíz-tizenöt perceket kaptam a bizonyításra. ” Kedd este kapott 78-at, és bizonyított, sőt még több gólt is szerezhetett volna, mert például 0-0-nál a kapussal szemben állva ziccerbe került, külsővel lőtt kísérletét azonban Tom Starke reflexmozdulattal ártalmatlanította. „Jó néhány helyzetet elpuskáztunk, komolyan mondom, nagyobb figyelemmel tízig is eljuthattunk volna. Igaz, ritkán fordul elő, hogy két másodosztályú csapat között ekkora különbség mutatkozik" - magyarázta a csereként pályára lépő, s a közösbe egy gólpasszt tevő Szabics Imre, hozzátéve, hogy bár a Duisburg az 51. percben tíz emberre fogyatkozott (2-0 volt az állás),addigra már eldőlt a továbbjutás kérdése. „Nem érjük be ennyivel, szeretnénk tovább menetelni a kupában, jóllehet ahhoz, hogy megvalósuljon, a sorsolásnál szükségünk van némi szerencsére, én például nem bánnám, ha megkapnánk a harmadosztályú Osnabrücköt" - vette vissza a szót Torghelle, aki ha érvényes a jó csapatnak van szerencséje mondás, bizakodva várhatja a negyeddöntő sorsolását. Mert a jelek szerint jó csapat a továbbjutással majd’ egymillió euróval gazdagodó FCA, mást ne említsünk, 11 tétmérkőzés óta őrzi veretlenségét, idénybeli egyetlen bukása a Bundesliga 2. nyitányán, a Cottbus elleni idegenbeli bajnokin történt (-1), még augusztus 9-én. Hogy ez a széria mennyire becsülendő, ahhoz csupán egy apró adalék: az első, illetve a másodosztály 36 együttese közül egyedül a Werder Bremen büszkélkedhet hosszabb veretlenségi sorozattal, Thomas Schaaf bajnokesélyes csapata 16 tétmérkőzés óta legyőzhetetlen. ■ Legyőzhetetlen az Augsburg tétmérkőzés óta veretlen Torghelle és Szabics csapata 1860 München (ll.)-Schalke 0-3 Bremen-Kaiserslautern (II.) 3-0 Hoffenheim-Koblenz (II.) 4-0 E. Frankfurt-Bayern München 0-4 Kedden játszották vtn Trier (IV )-1 FC Köln 0-3 Osnabrück (III.)—Dortmund 3-2 Augsburg (SD)Duisburg (II.) 5-0 A győztesek továbbjutottak. NÉMET KUPA NYOLCADDÖNTŐ Ifjú bal lábak éjszakája Fergeteges iram, rengeteg helyzet, bombagólok - Arsenal-továbbjutás * MOLNÁR CSABA Ahhoz képest, hogy az élcsapatok értékrendjében a Ligakupa csupán a negyedik, a londoni randevú két együttese gyakran került a döntőbe. A vendégek tízszer, a házigazdák hatszor jutottak el a fináléig, a Liverpool hétszer, az Arsenal kétszer be is tehette a vitrinjébe a trófeát. Most keresztezték egymás útját tizennegyedszer, s eggyel többször nyertek a „vörösök”. Az azonban nem a liverpooliak mellett szólt, hogy az Emirates Stadionban még soha, a Highburyben is meglehetősen régen, 2000 februárjában nyertek legutóbb. Az összeállításokra tekintve a legvérmesebb rajongóknak nem feltétlenül a Ligakupa, hanem inkább a két együttes nyári ifi-kupa-fináléja jutott az eszükbe, de hát ez a kupa már csak olyan, hogy a menedzserek előszeretettel játszatják az ifjakat. Gulácsi Péter még így sem került be a Liverpool keretébe, pedig Cavalieri bizonytalanságait látva talán jobban jártak volna vele az észak-angliaiak. A pályán lévők bizonyítási vágytól hajtva estek egymásnak, a jó iramú meccsen sokszor forogtak veszélyben a kapuk. Az első félidő két pazar gólt hozott. Egy 19 és egy 20 esztendős ifjúnak sült el kegyetlenül a bal lába, Fran Mérida találatát Insúa egyenlítette ki. A szünet után a felek ott folytatták, ahol abbahagyták s most egy 21 éves bal láb következett - Bendtner varrta be a rövid felsőbe. Aztán bemutatkozott a hosszú sérüléséből felépülve a nyáron Rómából 20 millió fontért megszerzett Aquilani is, de hiába. Az Arsenal 2007. január 9. óta először győzte le riválisát, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a Ligakupában. * London, 60 000 néző. V. A. Wiley ARSENAL: Fabianski - Gilbert, Senderos, Silvestre, Gibbs -Eastmond (Randall, 76.), Ramsey - Nasri - Fran Mérida (Coquelin, 87.), Bendtner (Watt, 76.) - Eduardo LIVERPOOL: Cavalieri - Degen (Ecclestone, 88.), Skrtel, Kirjakosz, Insúa - Spearing, Plessis (Aquilani, 77.) - Kuyt - Babel, Voronin, N’Gog(Benajun,75.) G: Fran Mérida (19.), Bendtner (49.), al. Insúa (26.) ARSENAL LIVERPOOL 2-1 (1-1) UGAKUPA NYOLCADDÖNTŐ Arsenal-Liverpool 2-1 Chelsea-Bolton 4-0 Manchester City Scunthorpe (II.) 5-1 Keddenjátszották Barnsley (II.) Manchester United 0-2 Portsmouth-Stoke City 4-0 Blackburn-Peterborough (II.) 5-2 Tottenham-Everton 2-0 Sunderland—Aston Villa 0-0 -11-esekkel1-3 (Sunderland: FÜLÖP MARTON a kispadon ült) A győztesek továbbjutottak. MAGYAROK A KÜZDŐTÉREN BAJNOKSÁGOK AUSZTRIA SÁFÁR SZABOLCS (Austria) A tapasztalt kapus mindössze egy gólt kapott a Kapfenberg I otthonában, azzal viszont kikapott a csapata. Az Austria még mindig vezet a bajnokságban, de már csak egy ponttal előzi meg a második Salzburgot. WALTNER RÓBERT (Mattersburg) | A korábbi zalaegerszegi kedvenc a 81. percben állt be az addigra kilenc emberre fogyatkozó együttesébe, amely a papírformának megfelelő- sen kikapott a vendég Sturm Graztól (0-2). PUSZTAI OLIVÉR (Kärnten) | A ligautolsó csapat hátvédje nem játszott a bajnoki címre törő vendég Rapid ellen, amely a 82. percig nagy meglepetésre vesztésre állt, de a hajrában három gólt is szerezve végül mind a három pontot bezsebelte (3-1). | SVÁJC | VANCZÁK VILMOS (Sión) | A magyar válogatottnál is számításba vett hátvéd kezdőként lépett pályára az Aarau elleni idegenbeli I mérkőzésen, amelyen csapata I 0-0-s döntetlent játszott. A Sion egymás után a második meccsén I nem kapott gólt. SZLOVÉNIA KOPLÁROVICS BÉLA és SEBŐK JÓZSEF (mind a kettő Nafta) Koplárovics Béla nem volt a keretben, Sebők József pedig a kispadon ült az Interblock elleni idegenbeli találkozón. A Nafta a 49. perctől emberelőnyben futballo- szott, de nem tudott ebből profitálni, s a mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget. KUPA HOLLANDIA(a legjobb 16 közé jutásért, a győztesek továbbjutottak) DZSUDZSÁK BALÁZS (PSV) természetesen a kezdőcsapatban kapott helyet az eindhovenieknél, csapata 2-0-ra legyőzte a hazai pályán játszó Rodát, amelyben BODORI BOLDIZSÁR szintén kezdőként lépett pályára. HABOS GÁBOR (NEC) : A napokban edzőváltáson j áteső, és a szerdai meccsen a 80. percben emberhátrányba kerülő együttes a rendes játékidőben nem bírt a másodosztályú Excelsior Rotterdammal (1-1), a hosszabíbításban azonban kicsikarta a továbbjutást (2-1). A nijmegeniek kapuját a válogatottól visszavonuló magyar labdarúgó őrizte. FEHÉR CSABA (NAC) Amint arról már szerdai számmunkban hírt adtunk, a rutinos hátvéd a kedd este megrendezett összecsapáson góllal járult hozzá a negyedosztályú De Treffers idegenjóbeli legyőzéséhez (6-1). EREDMÉNYEK \ AUSZTRIA. 13. FORDULÓ , Ried (5.) Wiener Neustadt (8.) 3-0 i LASK (6.)—Salzburg (2.) 0-0 Kapfenberg (9.)—Austria (1.).. 1-0 Mattersburg (7.)-Sturm (4 ) 0-2 Kärnten (10.)—Rapid (3.) 1-3 | PORTUGÁLIA. 8. F0RDULÚ Guimaraes(10.)-Sporting(4.) 1-1 U17-ES VB, NIGÉRIA. CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, 2. FORDULÓ C-csoport: Hollandia-Gambia 2-1, Kolumbia-Irán 0-0. Az állás: 1. Irán 4 pont (2-0), 2. Kolumbia 4 (2-1), 3. Hollandia 3,4. Gambia 0 D-csoport: Új-Zéland-Burkina Faso 1-1, Törökország-Costa Rica 0-0-nál a rossz időjárás miatt félbeszakadt. Az állás: 1. Törökország 3 pont (1 mérk.), 2. Új-Zéland 2,3. Costa Rica 1 (1-1,1), 4. Burkina Faso 1(1-2) SVÁJC. 14. FORDULÓ St. Gallen (8.) Grasshoppers (7.) Aarau (10.)-Sion (6.) Zürich (5.)Basel (2.) Neuchatel (3.) Luzern (4.) csütörtök Bellinzona (9.) Young Boys (1.) csütörtök SZLOVÉNIA.15. FORDULÓ Koper (1.)-Maribor(4.) 1-3 Drava Ptuj (9.) HIT Gorica (ML)____________1-1 Interblock (7.)-Nafta (8.) 1-1 Domzale(6.)-Olimpia(3.) 1-2 Ceje (5.)-Rudar (2.) 0-4