Nemzeti Sport, 2010. január (108. évfolyam, 1-30. szám)

2010-01-25 / 24. szám

ANGLIA FA-KUPA Visszatérés búcsúval A veterán Sol Campbell sem tudta megakadályozni az Arsenal kiesését ■ SZELI MÁTYÁS Az ezt megelőző hét kupatalál­kozójukon hiába jutott tovább mindig az Arsenal, most a Stoke hazai pályán megsza­kította rossz sorozatát, és kiütötte az „ágyúsokat” az FA-kupából. A négy nagy közül csak a Chelsea maradt állva, ugyanis a Liverpool és a Man­chester United már az előző körben elbúcsúzott. Nem csak a szokás hatalma ve­zette Arsene Wengert, amikor a Stoke elleni FA-kupa-meccsre fiatalokkal megtűzdelt együt­test nevezett. Több kulcsember távolléte - a sérülések mellett - azzal is magyarázható, hogy négy nehéz bajnoki vár az „ágyúsokra”, akik sorrendben az Aston Villával, a Manches­ter Uniteddel, a Chelsea-vel és a Liverpoollal mérkőznek a Premier League-ben. Persze jól ismert nevekkel is találkoz­hatunk a Fabianski - Coquelin, Campbell, Silvestre, A. Traoré -Eastmond, Denilson, Fabregas - Walcott, Emmanuel-Thomas, Vela tizenegyben, amelyben azért voltak alapemberek is. Sőt, kisebb meglepetésre az új szer­zemény, Sol Campbell is helyet kapott a védelem tengelyében, annak ellenére, hogy legutóbbi tétmeccsét még szeptember­ben játszotta a negyedosztályú Notts Countyban. „Olyan csapatot szerettem volna összeállítani, amely ké­pes nyerni, ugyanakkor nem hagyhattam figyelmen kívül a meccsek jelentette megterhelést, illetve azt, hogy több játéko­somnak pihenésre van szüksége - indokolta döntését Wenger. - Sol Campbell a tapasztalatá­val vezetheti az együttest, igazi harcos, akire lehet számítani a csatában.” A 35 éves hátvéd 2001 és 2006 között erősítette az „ágyúsokat", a vasárnapit megelőzően a Barcelonával szemben elveszített Bajnokok Ligája-döntőben szerepelt tétmeccsen az együttesben, ahol épp ő szerezte a londoni­ak egyetlen gólját a katalánok 2-1-es győzelmével záruló mérkőzésen. Az ideiglenesnek bizonyult búcsúhoz hasonló­an a visszatérés sem sikerült szépre, mivel a Stoke már a második percben vezetést szerzett: Rory Delap szokásá­hoz híven pontosan dobta be a labdát a büntetőterületre, a védők által magára hagyott Ricardo Fuller pedig a kapuba fejelte. Bár a londoniak - aka­dozó támadójátékuk ellenére - a félidő hajrájában egyenlí­tettek (Fabregas legurított lab­dáját Denilson laposan a jobb alsóba lőtte), mégis a Stoke lépett tovább. Ráadásul épp Campbell nem tudta megaka­dályozni Fullert a gólszerzés­ben, aki a veterán védő mellől fejelte második találatát, majd a hajrában Dean Whitehead a kegyelemdöfést is megadta a vendégeknek. Campbellt minden bi­zonnyal az sem boldogítot­ta túlzottan, hogy Wenger a mérkőzés után méltatta telje­sítményét. „Szerintem ahhoz képest remekül teljesített, hogy öt hónapja nem játszott. Talán az utolsó húsz percre kissé el­fáradt, de motivált, keményen dolgozik az edzéseken, és ez most is meglátszott. A meccsről annyit, hogy a technikai tudás­sal szemben inkább a fizikai tényezők domináltak, ezekben most jobb volt a Stoke." ■ A duplázó Ricardo Fuller (balra) alaposan elrontotta Sol Campbell visszatérését . PREMIER LEAGUE Ennyi négygólost fejben tartani. A Rooney-bravúr után Alex Ferguson játékost és öt évet tévesztett . Amit Wayne Rooney vég­hezvitt a Hull City ellen, nem fordul elő mindennap. De tényleg, mikor történt meg legutóbb? „Solskjaer néhány évvel ez­előtti mesternégyese óta ez az első alkalom, hogy United­­játékos négy gólt szerzett egy meccsen”- adta meg a választ Sir Alex Ferguson, a múlt szombati bajnokin 4-0-ra diadalmaskodó manchesteri együttes menedzsere. Tegyük gyorsan hozzá: a rossz választ. A felelet nem csak azért sántít, mert a norvég „ba­baarcú gyilkos” legutóbbi merényletsorozata óta már több mint egy teljes évtized telt el, hanem azért is, mert nem ő volt az utolsó. Öt és fél éve a Manchester United és a Sparta Praha Bajnokok Ligája-mérkőzésén ugyanis a holland Ruud van Nistelrooy gyakorlatilag egyedül intézte el a cseheket, a 4-1-es vég­eredményből a 4-est magára vállalva. Hogy Solskjaer hőstettére miért emlékszik tisztábban a 68 éves szakember, csak egy­féleképpen magyarázható: a mostanság a manchesteri tartalékcsapatot edzőként irányító excsatár 1999-ben kétszer is négyig jutott. Előbb február 6-án a szebb napo­kat látott Nottingham Forest otthonában - itt együtte­se 8-1-re nyert, ez minden idők legnagyobb különbségű idegenbeli Premier League­­győzelme -, majd december 6-án, az Everton 5-1-es legá­­zolása során is elkápráztatta a szurkolókat. Rooney Hull elleni telje­sítményét mindenesetre egy ideig biztosan nem felejti Ferguson, különösen, ha az angol válogatott támadója megdönti - a klubban játszott tétmérkőzésekre vonatkozó - idénycsúcsát. „Egészen biztos vagyok ben­ne, hogy tovább jut huszon­háromnál” - előlegezte meg a bizalmat a skót menedzser a jelenleg 20 gólnál járó já­tékosának (ebből 19 bajnoki találat). A kőhajításnyi távolságra lévő határ elérését Rooney nemcsak hogy reméli, de szinte elvárja magától: „Nem lennék boldog, ha huszonhárom alatt maradnék. Szerencsére még van körülbelül húsz meccsem a szezonban a gólszerzésre. ” Ez, ugye, „hulk­” mércével számítva további nyolcvan gól... CS. P. : Profi, összeszokott NAGYTÁBLÁS ZSALUZÓ csapatokat keresünk valós franciaországi munkára, képesítéssel, több éves külföldi gyakorlattal, a kiuta­záshoz szükséges gépkocsival. Munkakezdés várhatóan 2010. február végén. Szakmai önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk: ka@ab2pro.com. Rooney 2004 óta az első MU-játé­­kos, aki egy meccsen négy gólig jut H U N G U I NAGYERDŐ D£8RÍC£N ★ ★★ ÜDÜLÉS NYUGDÍJASOKNAK! ! 2010-ben is jelentős kedvezménnyel­­ üdülhetnek nyugdíjas vendégeink. 1­5 éjszaka szállás félpanzióval, ter-s málvizes medence és szauna haszná­­­­lattal, reuma szakorvosi vizsgálattal, s naponta vérnyomás ellenőrzéssel, szobai bekészítéssel, szobatípustól függően személyenként 32 000 Ft/főtől. Programszervezőnk megmutatja Önnek a város látnivalóit. Támogatott fürdőkúra lehetősége házon belül biztosított. Üdülési csekket elfogadunk! Foglalás: 4032 Debrecen, Pallagi út 5. Tel.: 52/410-588 Fax: 52/319-739 E-mail: nagyerdo@hnhotels.hu www.hotelnagyerdo.hunguesthotels.com HiflOETFS ————----—--------— w A City elengedheti Robinhót . A Manchester City továbbjutása annak fényében nem tűnik különösebben meglepőnek, hogy össze­sen 26 gólt szerezve az ezt megelőző öt meccséből mind az ötöt megnyerte a Scunthorpe ellen. Igaz, az előző összecsapásokkal ellentétben a másodosztá­lyú csapat most jobban megnehezítette a manches­teriek dolgát, de végül érvényesült a papírforma. Az már érdekesebbnek tűnik, hogy ez lehetett a 2008 nyarán Premier League-rekordot jelentő 32.5 millió fontért szerződtetett Robinho utolsó mérkőzése, mivel a csapat negyedik gólját szerző brazil egy rá­dióadónak nyilatkozva elismerte, a City vezetősége is a távozását szorgalmazza. A jó kezdés után hosz­­szú hónapokig formán kívül futballozó támadó neve többször is felvetődött a Barcelonánál, ám angol bulvárlapok szerint a katalánok vezéregyéniségei (főleg Xavi és Carles Puyol) a szerződtetése ellene voltak, mivel szerintük megbontaná az öltözői össz­hangot. Korábbi klubja, a Santos azonban szívesen kölcsönvenné a 26 éves futballistát, és már most támogatókat keres, hogy állni tudja Robinho heti 160 ezer fontos fizetését.­ LABDARÚGÁS 9 2010. január 25., hétfő nemnél sport FA-KUPA T \ 4. FORDULÓ Stoke-Arsenal 3-1 G: Fuller (2., 76.), Whitehead (86.), ill. Denilson (42.) Scunthorpe (II. o.) Manchester City 2-4 G: Hayes (29.), Boyata (69. - öngól), ill. M. Petrov (3.), Onuoha (45.), Sylvinho (57.), Robinho (84.) A győztesek továbbjutottak. A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA Wolverhampton/Crystal Palace (II. o.)-Aston Villa, Manchester City— Stoke, Derby (II.)—Birmingham, Fulham-Notts County (IV.)/Wigan, Reading (II.)—West Bromwich (II.), Southampton (III.)—Portsmouth, Chel­­sea-Cardiff (II.), Bolton-Tottenham/ a. Leeds (III.) « A mérkőzéseket február 13-án és 14- S én rendezik. 24 ÓRA Megvan az utód? NÉMETORSZÁG. Lapértesü­lések szerint Franck Ribéry Real Madridba igazolása ese­tén Steven Pienaart szerződ­tetné a Bayern München. Az Everton dél-afrikai futballistá­jának nem lenne ismeretlen a Bundesliga légköre, korábban már megfordult a Dortmund­­ban is. Kölcsönöz a Hamburg NÉMETORSZÁG. Két labdarúgóját is kölcsönadta a Hamburg, a brazil Alex Silva korábbi klub­jához a Sao Paulóhoz, Michael Tavares a Nürnberghez került az idény végéig, mivel Bruno Labaddia vezetőedző szerint mindkettőnek rendszeres játékra van szüksége. Vége a szezonjának SPANYOLORSZÁG. Négy hat hónapos kihagyás vár a Deportivót erősítő brazil Filipére, aki súlyos bokasé­rülést szenvedett, miután az Athletic Bilbao elleni mécs­esén (3-1) gólszerzés közben ütközött az ellenfél kapusá­val. A hátvédet a Barcelona is kiszemelte magának, ám a katalánok így minden bizony­nyal lemondanak róla. Hosszabbít a gólvágó Egy évvel meghosz­­szabbította eredetileg 2012 nyaráig szóló szerződését az Ajaxszal Luís Suárez. Az uruguayi támadónak több ké­rője is van, ami nem meglepő, hiszen 19 bajnokin szerzett 18 találatával magasan vezeti az Eredivisie góllövőlistáját. Elégedetlenkedő csatár Alig egy év eltelté­vel véget érhet Robbie Fowler ausztrál vendégszereplése, mivel a Brisbane Roar ellen kimaradt a North Queensland Fury keretéből, mert visz­­szautasította, hogy a cserék közé nevezzék. A Premier League-ben 161 gólt szerző támadó távozását állítólag az is elősegítheti, hogy feleségének nehezen megy a beilleszkedés Ausztráliában.

Next