Nemzeti Sport, 2010. március (108. évfolyam, 59-88. szám)

2010-03-14 / 72. szám

14 SPORTMIX nemzetisport 2010. március 14., vasárnap , KIS­ LÁSZLI INTE A úszók mestere már a római olimpián rájött, hogy miben rejlik a világsikerek titka A víz szaga és az edző ■ M­ALONYAI PÉTER Hiszik, nem hiszik, Kiss László decemberben hetveneszten­­dős lesz. Az úszókapitánynál szó sincs még összegzésről, mérlegkészítésről, energiája, ambíciója változatlan. A mesé­lőkedve is. Miközben csaknem ötvenesztendős edzői pályájá­nak fordulópontjairól beszél, bevallja, a legbüszkébb akkor volt, amikor tavaly összejöt­tek a volt úszói. ► Egyszer azt fejtegette, hogy szerencsés ember... !> Az vagyok, ez kétségtelen, de miért is? ► Mert találkozott Eger­­szegi Krisztinával. Ha nem futnak össze, éppen olyan jó edző, mint nélküle, a közös munka viszont meg­hozta önnek a világhírt. „ Mindenhez kell szerencse, az edzői pályához is. Én szeren­csés voltam Egerrel, ő pedig ve­lem. Egyébként ha ő nem olyan, amilyen, semmire sem mentem volna a nagy tudományommal. Mint ahogy volt, hogy nem is mentem, például a vívóvilág­bajnok Székely Zoli öccsével, Palival. El sem tudom monda­ni, mekkora tehetség volt... ► Pedig önnél nincs mese. Ahogy Egerszegi Krisztina mondta: „A mester nagyon rendes ember, de ha uszo­daszagot érez, elveszti a fejét...”­­. Engem nem szabad a víz kö­zelébe engedni - sokszor mond­ta. Én ezt dicséretnek vettem, hiszen az edzés munka, olyan­kor nincs demokrácia, nincse­nek érzelmek, nincs pardon. Az edző parancsol, és kész. ► Diktátorként azért el­ment érte minden hajnal­ban. [] Egérért? Persze. Öt óra tízkor ott álltam a Feszty Árpád utcai ház előtt, a mama lehozta a sze­metet, és kiengedte a kislányt. Némán autóztunk a Kőér ut­cáig, beszélgetésről szó sem le­hetett, hiába, az álmosság nagy úr. Délután pedig hazavittem, hogy minél előbb elkezdhessen tanulni. ► Magyarán: megszolgálta a szerencséjét... !> Amit kapunk, mindent meg kell szolgálnunk, mindig az in­gyen a legdrágább. ► Hiába nyert két aranyat a római olimpián Mike Troy, nem hitte volna, hogy az edzésnaplója mekkora szolgálatot tesz majd egy leendő edzőnek.­­" Fordulópont volt az életem­ben, hogy odaadta a naplóját. Kiderült belőle, hogy mennyi­vel kevesebbet edzünk, mint az amerikaiak, s főként hogy mennyire másként. Tizenki­lenc éves úszóként fehéren feketén szembesültem vele, hogy nincsenek véletlenek - ő megnyerte a kétszáz pillangót, én pedig a döntőbe sem kerül­tem be. ► Ha a mai tudásával ön készítette volna fel az ak­kori magyar csapatot, mi lett volna Rómában? !> Simán vertük volna az ame­rikaiakat, ebben biztos vagyok. De ez csak játék, az igazi edző­nél feltételes móddal nem kez­dődhet a nyelvtan. ► Mi volt az alapvető kü­lönbség az akkori amerikai és magyar módszerek között ?­­- Az, hogy náluk a szá­razföldi munka nagy hangsúlyt kapott, pon­tosabban a helyére ke­rült, az erőfejlesztés az úszást stimuláló mozdulatokra épült­­ medicinlabdával, gumikötéllel és más, különleges­­ eszközökkel.­­ Amit az edzésnapló­ban olvasott, alaposan beindít­hatta a gondola­tait, hiszen három év­vel később, huszonhá­rom eszten­dősen már edzősködött.­­­ Hatvanhárom­ban a Spartacus elnöke, a pólós olimpiai baj­nok Markovits Kálmán hí­vott. Mentem, és­­ maradtam. A Szpari az egyetlen klub, ahol edző voltam. ► És ahol iskolát terem­tett. Nem csupán a mun­kával, hanem azzal is, hogy mindennél fontosabbnak tartotta, hogy a verseny­zői ideális körülmények között készüljenek. Mire gondol? ► Például arra, hogy mi­közben az edzők többsége indulatosan elutasította Széchy Tamást, ön az együttműködés lehetősé­geit kereste vele. Ez így volt természetes. Akárcsak őt, engem sem fogad­tak el az idősebbek, jellemző, hogy hatvannyolcban, a mexi­kóvárosi olimpián már ott lett volna a helyem edzőként, de nem vittek ki. Az eset annyira megviselt, hogy azon gondol­koztam, elmegyek Kecskemét­re dolgozni, akkor adták át ott az ötvenes uszodát. De ennél lényegesebb, hogy Széchy Ta­más bizonyítottan sikeres edző volt, aki egészen a kilencvenes évek elejéig azt vallotta, hogy nincs „én úszóm, te úszód”, csak a magyar csapat. Komolyan vettem, az indulatokért egyébként sem adnak érme­ket. Megkötöt­tem azokat a kompromisz­­szumokat, amelyek ahhoz kellettek, hogy az én gyerekeim szesüljenek a jóból, például a téli, meleg égövi edzőtábo­rokból. ► Ahol még azt is vállalta, hogy éj­szakába nyúlóan kártyázzon vele­­ naponta. \ ' J¡ Istenem... Vala­mit valamiért. . . ►Ugyanakkor V arra mindig ér­zékeny volt, ha a Széchy- és a Kiss­­- műhely anyagi­ak támogatása nem az eredményesség alapján oszlott meg. l> Ez szerintem magától érte­tődő egy mérhető sportágban. Mint ahogy az is, hogy ha úgy hozta a sort, edzést tartottam a Széchy-istállóba tartozóknak is, például Rózsa Norbinak. Azt viszont sohasem mondanám, hogy Rózsa a tanítványom volt, míg Tamás több helyen is elfel­­ejtette, hogy rengeteg köze van Eger sikereihez. ► Például a szöuli olimpi­án, emlékszem rá... Amikor Egerszegi megnyerte a kétszáz hátat. Ami azért is emlékezetes, mert be kel­lett váltania a fogadalmát. Megígértem neki, hogy leszo­kom a dohányzásról, ha arany­érmes lesz. És leszokott? ! Akkor még nem. De csak ti­tokban cigarettáztam, vicces volt, vezetőedzőként bujkál­tam a Kőér utcai uszodában. Egér persze kiszúrta. ► És? [] Felmentett a fogadalmam alól. ► Az a jó szíve... Nem véletlenül ígérte meg, hogy ha száz háton döntős lesz, olyan horgászbottal aján­dékozza meg, amellyel mindig fog halat. De szép is lenne... ► Miért, már nem harapnak a halak? • Nem annyira, mint régebben. ► Ha már itt tar­tunk, a horgászatnak van köze ahhoz, hogy Százhalombatta polgá­ra? ! !. A horgászatnak mindenhez van köze... Sokáig a Velencei­tóra jártam, de két öttusás csi­bész, Horváth „Vöri” és Balogh „Bonzó” lecsábított Dunafü­­redre. Beleszerettem. Vettem egy nyaralót, most is benne la­kom, persze azóta téliesítettük. A közelemben folyik a Dunába a Bara-patak, isteni hely. ► Csak a hal kevesebb, mint volt. [] Sajnos. ► Viszont Százhalombatta díszpolgára lett, a városi fedett uszoda az ön nevét viseli. Milyen érzés? !> Furcsa. De jó. ► Elismerésként mégis­csak jobb, mint egy em­lékverseny, abban pedig biztos vagyok, hogy köze van a fedett felépüléséhez. Segítettem, amiben tudtam. ► Szerénykedik, pedig ön tette le az alapkövét, az ilyesmi csak az igazán megbecsült polgárok ju­talma. Ez már a második Kiss László szerint amit kapunk, azt meg kell szolgálni, mindig az ingyen a legdrágább Engem nem szabad a víz közelébe engedni -sokszor mondta. Én ezt dicséretnek vettem, hiszen az edzésmunka, olyankor nincs demokrá­cia, nincsenek érzelmek, nincs pardon. Az edző parancsol, és kész. Kiss László a edző-tanítvány viszonyról uszoda, amelynek lét­rehozásában főszerepe van. Az első a Kőér utcai volt. A Kőér utca életem ajándéka. Otthon, ahol végre nyugodtan dolgozhattunk, csak a miénk volt, nem kellett osztozni a pá­lyákon, mint a Margitszigeten. Amikor épült, és valamiért na­gyon elkeseredtem, odamen­tem, és csak néztem, néztem, hogyan dolgoznak a munkások. Persze rögtön tervezgetni kezd­tem, álmodozni, attól mindjárt jobb kedvem lett. ► Gondolom, attól is, hogy a Time magazin az elmúlt évszázad legkreatívabb edzőjének nevezte. Az Egér körme és a konzerv­doboz miatt van. ► Tessék? !> Mindig foglalkoztatott, ho­gyan lehet átvinni gyorsúszó­elemeket a hátúszásba. Hogy szűkebb legyen a kar mozgá­sa. Egérnek fantasztikus stí­lusa volt, de hogy még jobb legyen, a fal mellett úszattuk. Tudni kell, hogy már kislány­korában is vigyázott a körmei­re, viszont csak akkor kerül­hette el a találkozást a fallal, ha úgymond szűken úszott. Az is a stílust segítette, hogy egy üres konzervdobozt tettünk a fejére, nem eshetett le, miköz­ben haladt a vízben. Ez volt az a nagy kreativitás... Viszont valódi dicsőség, hogy amikor Szöul után Eger nyert Indiana­­polisban, James Counsilman odajött hozzám, és gratulált a stílusához. ► Az úszópápa? !­Több annál, a világ talán valaha élt legnagyobb edzője. Tokiótól Montrealig, tehát négy olimpián huszonnégy számban indultak az úszói, és huszonegy aranyérmet nyertek. Hatvan­nyolcban írt szakkönyve, Az úszás tudománya ma is alap­mű. ► Akkor volt a legbüszkébb életében? ! Nem. Tavaly. Amikor Kőbá­nyán összetrombitálták a volt úszóimat. Aki tudott, eljött, ren­getegen voltunk, már kezdtem azt hinni, hogy igazi tömeg­sport az úszás.« JJ

Next