Nemzeti Sport, 2010. augusztus (108. évfolyam, 208-237. szám)

2010-08-02 / 209. szám

■ „Az a feladatunk, hogy a Kedves Vezetőt, Kim Dzsong Ilt boldoggá tegyük Dél-Afrikában” - jelentette ki még a világbajnokság alatt tartott sajtóértekezletén Kim Dzsong Hun, az észak-koreai válogatott kapitánya. Még azt is elhiszem, hogy a derék Kim Dzsong Hun nem csupán udvariasságból beszélt, hanem valóban így gondolta, hiszen több évtizedes elvi felkészítés - lásd még agymosás - után kit érdekel egy edző, egy játékos vagy akár egy egész nép öröme, ha ő kedves vezetőségét is bol­doggá lehet tenni, de ez végül is mindegy. A balul sikerült világbajnokság óta a kapcsolat picikét megromolhatott, ugyanis egy vasárnapi hír szerint a kapitányt már egy hónapja kényszermunkára ítélték. Azóta egy építkezésen robotol, és fél, hogy agyonlövik. Hogy ebből mennyi az igazság? Nem tudni. Miközben mi a kedvenc unokatestvérünk régi szobatársát tizenkét másodperc alatt megtaláljuk a neten, odaát sikerül egy nemrég még imádott közszereplőt úgy eltüntetni, hogy hetekig semmi sem szivárog ki róla a világ felé. Most egy dél-koreai lap írta meg néhány súgóra hivatkozva a tör­ténetet, ami nyilván csak részben helytálló. Mondjuk az építkezés igaz, az agyonlövés lehetősége nem - ez valahol már siker, nemde? Az európai ember számára persze már az egész akkor furcsa volt, amikor Kim Dzsong Il a vb-meccsek előtt is ötletek­kel látta el a válogatottat, úgy érezte, személyes lelkesítése nélkül nem az igazi a csapat. Diktátorkörökben ez amúgy sem új keletű: Szaddám Huszein fia, a sportfőember Udai pro licences képesítés nélkül is markáns szakmai tanácsokat adott az iraki futballistáknak (Verjétek agyon őket!), ám ha elmaradt a győzelem, ünnepélyes korbácsolás lett a vége. ötvenhárom év Észak-Korea után Kim Dzsong Hun még úgy is érezheti, szerencsés ember, a 0-7 után járhatott volna rosszabbul is, és hálás a Kedves Vezetőnek, hogy csupán néhány hónap/év könnyű tatarozást mért ki rá. Miközben a rendszer hű katonájaként igyekszik száműzni fejéből az olyan ideológiaellenes kifejezéseket, mint szabadság és jog, néha talán eszébe jut, hogy Dél-Afrika kapcsán azért csak sikerült boldoggá tennie Kim Dzsong Ilt. Ha a szerepléssel nem is, büntetésével biztosan. * FOTÓ: KORPONAI TAMAS Nyerteeeeem! MEGMONDOM A MAGAMÉT.. .» A legfrissebb hírek szerint már egy hónapja kényszermunkatáborban sínylődik Kim Dzsong Hun, az észak-koreai válogatott szövetségi kapitánya. A szakember bűne, hogy csapatával várakozás alatt szerepelt a dél-afrikai világbajnokságon. Megfosztották párttagságától, és egy építkezésre küldték dolgozni - olvasható egy dél-koreai újság híradásában. A FIFA és az UEFA híres arról, hogy megtorolja, ha a futballba beleavatkozik a politika. Vajon így lesz ez most is? !. A FIFA valamennyi tagországában, így vélhetően Észak-Koreában is önálló civil szervezet a labdarúgó­szövetség, amelynek vezetőit demokratikus úton választják. Ennélfogva semmiféle külső nyomás sem gyakorolható rá, s a politikának elvileg nincs beleszó­lása a szövetség életébe. Egyelőre nincs ellenőrzött hír arról, hogy Észak-Koreában a szövetség vagy a politikai hatalom döntése alapján bűnhődnek a lab­darúgók vagy a szövetségi kapitány. Számos példa bizonyítja, hogy a FIFA nem tűzi a politikai beavatko­zást tagországai szövetségeinek életébe, de most még nem tudok róla, hogy a nemzetközi szövetség szank­cióra készülne. Újpesten kiderült: ez már nem Afrika! Kassai Viktort tapssal fogadták, de szidták is a drukkerek ■ W .. ■ n ■ . w I ■ ■ ■ . ar ■ ■ ■ ■■ Huszonöt nappal azután, hogy levezette a Spanyolország- Németország világbajnoki elődöntőt, Kassai Viktor „ha­zatért”: az NB I nyitó forduló­jában az Újpest-Győr meccset bízták rá. A publikum vastaps­sal fogadta, ám egyhamar ki­derült, a dicső múltból idehaza nem lehet megélni. Amikor a dél-afrikai viadal előtt a felől érdeklődtem Kas­sai Viktornál, nem lesz-e fura számára, ha a világbajnokság után nem sokkal már a Nem­zeti Bajnokságban kell meccset vezetnie, úgy nézett rám, mint amikor Püthagoraszt arról fag­gathatták, hogy „a négyzet meg bő négyzet” az mennyi. „Miért lenne fura?!- kérdezett vissza a 34 esztendős sporttárs. - Nekünk a hazai közeg az alap. A megyei bajnokságból nőttünk ki, ahol az öltözőben nem volt meleg víz, a pálya körül nem volt kerítés, nem volt rendező, vagy ha volt is, ő szidott minket a legjobban... Mi a magyar fut­ball körülményeihez vagyunk hozzászokva, ezért ha profi vi­szonyok közé kerülünk, szinte a paradicsomban érezzük ma­gunkat. Ettől függetlenül mind­­egy, hogy vb- vagy NB I-es mér­kőzésen van jelenésünk, hiszen ahogy belefújok a sípba, csak huszonkét játékost látunk. ” (Végre egy ember, akinek mindegy, hogy Kaká, David Villa, Diego Forlán vagy éppen Lazar Sztanisics tartózkodik a pályán...) Ami a nagy visszatérést illeti, a XIX. labdarúgó-világbajnok­ságot megjáró, mit megjáró, a Brazília-Észak-Korea és a Me­­xikó-Uruguay csoporttalálko­zón, majd az Egyesült Államok- Ghána nyolcaddöntőn, végül a Spanyolország-Németország elődöntőn főszerepet nem vál­laló, legfeljebb a jó ítéleteivel ki­tűnő Kassai Viktor, Erős Gábor, Vámos Tibor trió „kétharmada” képviseltette magát a Megyeri úton. Vámos asszisztens számá­ra ugyanis alig ért véget a családi vakáció, így az Újpest-Győr ösz­­szecsapáson ifjabb Tóth Vencel lengette helyette a pártzászlót. Azt túlzás lenne állítani, hogy amikor a kezdés előtt húsz perc­cel a meccs résztvevői közül utolsóként a trió tagjai kivonul­tak melegíteni, féktelen ünnep­lésbe fogott a lelátó, de legalább a „három hülye!” sem hangzott fel. Erős a gyanú, a többségnek nem is szúrt szemet, hogy be-, pardon, kifutott a játékvezetői hármas is... A szurkolók becsületére vál­jon, hogy a bemutatásnál már megtapsolták „...az olimpiai döntőt és négy világbajnoki mérkőzést vezető, remélhető­leg további sikerek előtt álló” Kassai Viktort - ennél nagyobb elismerés legfeljebb akkor ér­hette volna, ha egy lila-fehér sí­pot akasztanak a nyakába. Más kérdés, hogy a nagy haverság a 14. percben megszűnt: ami­kor a sport le­merészelt fújni egy újpesti szabálytalanságot, előbb felcsendült az „Ez nem Afrika...” nóta, majd egy olyan rigmus, amely kapcsán eszünk­be jutott, olyan nyomdafesté­ket még nem forgalmaznak, amely ezt elbírja - annak elle­nére sem, hogy maga a címzett a hétköznapokon nyomdaipari értékesítőként dolgozik... Hat perccel később már szo­lidabb volt a nézőtéri reakció: miután Vladimir Djordjevics sárga lapot érőn buktatta Tisza Tibort, a „Hol hagytad a sár­gát, Johannesburgban?!” beki­abálás váltott ki össznépi de­rültséget. Újabb hat minutum elmúltával ellenben már Kas­sai Viktor volt a világ legjobb bírója - legalábbis a hazaiakért szorítók szerint -, a népsze­rűségi index ugrásszerű nö­vekedéséhez „csupán” annyi kellett, hogy ne mutasson a ti­zenegyespontra Takács Zoltán kezezését követően. Feltehe­tőleg ez az eset is bántotta Pin­tér Attilát, akihez a 31. percben kocogott ki a sípmester, hogy tisztelettel megkérje, ne rekla­máljon ennyire hevesen. Sőt, egyáltalán ne reklamáljon. Ha már Vicente del Bosque sem tette... Ami a második félidő ter­mését illeti, két taps és egy anyázás volt a mérleg: a te­nyerek összeverődésére az után lettünk figyelmesek, hogy Kassai Viktor előbb La­zar Sztanisicsnak, aztán Mi­­hai Nicorecnek mutatta fel a sárga színű kártyát, felme­nőit pedig akkor emlegették,­­ amikor Simek Péter - állítóla­gos - fellökéséért nem adott büntetőt. Amúgy pedig volt és lesz még jobb meccse is, az biztos. Még az NB I-ben is. • ■ PIETSCH TIBOR Szükség is volt a fegyelmezésre, bár Vladimir Djordjevics megúszta a sárgát ! FOTÓK: NÉMETH FERENC

Next