Nemzeti Sport, 2010. szeptember (108. évfolyam, 238-267. szám)
2010-09-16 / 253. szám
Pheidippidészi győzelem • Némileg torz példával élve az első közismert feljegyzés, amely extrém igénybevétel miatt bekövetkezett halálo* esetről számol be, a hírnök Pheidippidészhez köthető, aki a marathóni csatában aratott görög győzelem hírével Athénba futott, és küldetését teljesítve végkimerülésben, holtan esett össze. A derék katonának köszönhetjük a maratoni futás olimpiai programba vételét, és hogy az egyszeri ember már csak a 42 kilométeres táv (eredetileg kevesebb volt) teljesítésének gondolatától is a szívéhez kap. Nem tudni, a rabszolgák körében milyen gyakran fordult elő az agyonhajszoltság miatt bekövetkező szívleállás, mindenesetre állítólag háromszáz rabigába hajtott férfi munkája szükségeltetett volna ahhoz, ha a 20. század technikai vívmányai (például autó, porszívó, mosógép, és így tovább...) nyújtotta kényelmet szerették volna élvezni az ókor kiválasztott emberei. Jelen világunk újdonsült rabszolgáinak szokás nevezni az élsportolókat, akik sok esetben erejükön felül edzenek, építik izmaikat. Ahogy szakemberek fogalmaznak, a fokozott testi igénybevétel egy ponton túl káros az egészségre, a média nyilvánossága révén reflektorfénybe kerülő drámák alátámasztani látszanak a véleményt. Rögtön eszünkbe jut Zsiborás Gábor, Fehér Miklós, Zavadszky Gábor, Kolonics György, Bánka Kristóf, Ocskay Gábor tragédiája (a külföldi példáktól most tekintsünk el), és ha már a vízilabdázó Bárány Attila szívinfarktusa, egyúttal visszavonulása szolgáltat apropót írásunkhoz, említsük meg, hogy szívritmuszavara miatt a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor másfél évig nem játszott a válogatottban, de ugyanezen ok miatt fiatalabb „szaktársa”, a bő keretben helyet kapó Marnitz Gergő szívét is katéterezni kellett a nyáron. Talán túlzás, hogy „ahol az élsport kezdődik, ott nagyjából az egészség be is fejeződik”, mindenesetre nem árt figyelni. A dicsőség, a büszkeség, a pénz az egyénnek, a klubnak, az országnak is fontos, de - még az olimpiacentrikus gondolkodás jegyében is - a testet, az életet idő előtt felélni, szétszaggatni, elégetni felelőtlenség. Még ha Pheidippidész óta felemelő érzés is kimondani, beleordítani a kamerákba: „Győztünk!” * FOTÓ: REUTERS/HENNING BAGGER Szelek szárnyán MEGMONDOM A MAGAMÉT... " Bárány Attila, az Eger válogatott centere infarktust kapott, és az orvosok eltiltották az élsporttól, így harminckét évesen kénytelen befejezni pályafutását, viszont teles életet élhet. A vízilabda-válogatottat háromszor is olimpiai győzelemre vezető Kemény Dénesnél arról érdeklődtünk, mekkora terhelésnek lehetnek kitéve a sportolók. 1. Először is szeretném megköszönni Attilának, amit a válogatottért tett, külön gratulálok a kétezer-kettes világkupán nyújtott játékához. Hogy egy infarktus milyen szervi vagy uram bocsá’, lelki diszfunkció miatt következik be, azt kardiológus tudja megmondani, mint ahogy azt is, hogy milyen jellegű. Én ugyanis nem tudom megítélni. Több mint ötven éve járok uszodába, most hallok először olyat, hogy aktív vízilabdás infarktust kapott volna, az edzés mindig is sok volt, nem gondolnám, hogy ez így összefügghet. Kolonics György két évvel ezelőtti sajnálatos halálesete miatt az egyébként rendszeres évi kardiológiai szűrés alaposságát megtripláztuk, a mennyiségét megdupláztuk. Volt a felkészülés során egy kisebb beavatkozás Marnitz Gergőnél, illetve mindenki emlékszik Benedek Tibor esetére, akinek bizonytalan volt a pályafutása, aztán rá két évre megnyerte a harmadik olimpiai aranyát. Ennél többet nem tehetünk, nem mehet az ember naponta kardiológushoz. INTERJÚ ADAMO COULIBALY, A LOKI FRANCIA CSATÁRA HOZZÁEDZŐDÖTT A KRITIKÁKHOZ: Semmi gond L® LIPCSEI ÁRPÁD A Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-selejtező után a DVSC legeredményesebb játékosa, az eddig három gólt szerző Adamo Coulibaly szerint az európai színtéren tavaly gyűjtött tapasztalatok az idén kamatozhatnak - akár már csütörtökön, a Metaliszt I Harkiv ellen. I ► Nem unalmas a hotel? ! : Ha egyszerűen egy szállodát jelentene nekem, akkor is tetszene, de ennél többről van szó: ez az épület azt is szimbolizálja, hogy a DVSC a Bajnokok Ligájában szerepelt, most pedig azért vagyunk itt hét közben, mert ismét dolgunk van Budapesten, a különbség annyi, hogy ezúttal az Európa-ligában lépünk pályára - mondta Adamo Coulibaly, a DVSC francia támadója. " Az előző idényben - első magyarországi éve végén - mindent megnyert a csapattal, és a BL-ben is játszhatott. Elfogytak a célok? [] Miért fogytak volna el? Ismételni szeretnék. Nem lesz könnyű. És már nem is lehet tökéletes a másolat: a Bajnokok Ligája az idén nem jött össze. VCT .........■ ~r ► Ön szerint miért nem? Nyolc jó játékos távozott, ez a változás automatikusan együtt járt a gyengüléssel. Újra fel kell építeni a csapatot, mert az szerintem senki előtt sem titok, hogy ez nem a tavalyi DVSC. Technikailag, fizikailag és gondolkodásban is szűkültek a határok, a megismerés, az egy szintre hozás pedig időigényes. Az automatizmusok nem egyik napról a másikra rögzülnek. Dolgozunk, és mivel van bennünk munka, ennek előbb-utóbb meg is lesz az eredménye.* Mikor? Talán éppen csütörtökön. Ki tudja? A következmények már kiszámíthatóbbak, a siker mindig óriási lendületet ad. Az Európa-ligában elért győzelemre ez még inkább érvényes. ► Ez az összeszokatlanság az oka, hogy ön is kevesebb gólt szerez, ritkábban kerül helyzetbe, mint egy évvel ezelőtt? ! Részben. De azért a BL-ben és az Európa-ligában eddig szerzett három gólomra büszke vagyok. Ami a bajnokságot FOTÓ: MIRKÓ ISTVÁN Adamo Coulibaly magabiztos, góljaival akarja győzelemre vezetni a tokit MAGYAR PÁRHARC Továbbjutási szándék kéz a kézben ! BORBÓY BENCE A Loki-csoport másik párharca is magyaros lesz, Komán Vladimir Sampdoriája ugyanis a Dzsudzsák Balázs vezérelte PSV-hez látogat. ► A PSV és a Sampdoria jut tovább a csoportból. Aláírná? DZSUDZSÁK BALÁZS : Azonnal. Számunkra csakis a továbbjutás elfogadható. Persze attól függetlenül, hogy mindenki azt mondja, ez a két csapat a legerősebb a négyesben, az ukránokat még véletlenül sem írat nám le. Hallottam, hogy a nyáron tizenegymillió euróért igazoltak két brazil játékost, ez még a mi szintünkön is jelentős átigazolási összeg. KOMÁN VLADIMIR: Alá. Ez a két csapat a legerősebb. Az biztos, hogy mi minden mérkőzésen odatesszük majd magunkat, s már csak azért is tovább kell jutnunk a négyesből, mert a Bajnokok Ligájából rendkívül pechesen estünk ki. Nem marad más, mint az Európa-ligában bizonyítani. ► Felhívta edzője figyelmét, hogy az ellenfélben játszik egy magyar válogatott srác is? DZSUDZSÁK BALÁZS: Fred Rutten pontosan tudja ki az a Román Vladimir. Még az U20-as világbajnokság idején kérdezősködött róla, vasárnap pedig személyesen nézte meg a Sampdoria Juventus elleni meccsét. Miután visszatért Eindhovenbe, beszámolt a látottakról, ám azon már közösen morfondíroztunk, hogy Komán Vladimir vajon miért a pálya közepén szerepelt a hétvégén. KOMÁN VLADIMÍR: Persze, hogy felhívtam a figyelmet rá. De ahogy észrevettem, különösebben nem kellett bemutatnom őt - a szakmai stábnak rengeteg DVD-felvétele van a PSV- ről. Azt még megkérdezték tőlem, mi a véleményem a svéd légiósokról, hiszen a válogatottal éppen most játszottunk Svédország ellen. ► Hány pontot gyűjthet a Debrecen a csoportban? DZSUDZSÁK BALÁZS: Csak azért én sem akarok dicshimuszt zengni a Lokiról, hogy a szurkolók még jobban a szívükbe zárjanak. Reálisan nézve a Debrecen nem szólhat bele a továbbjutásba. Jó lenne, ha az elmúlt évi Bajnokok Ligája-szereplés után az idén megszerezné első pontját a nemzetközi porondon - nagyon szurkolok a Lokinak. Mondhatnám azt is: hajrá, Loki-ha nem mi vagyunk az ellenfél. KOMAN VLADIMIR: Elnézést, de ki? A Debrecen? Nem sok közöm van hozzá. Számomra az a fontos, hogy mi hány pontot gyűjtünk. Azért bízom benne, hogy a Debrecen is minél többet szerez. • ?HILIPI