Nemzeti Sport, 2011. február (109. évfolyam, 31-58. szám)
2011-02-27 / 57. szám
TENISZ ATP-TORNA Megvan a huszadik! Djokovics Melbourne után Dubaiban is bévfzto fekerert _______A SZURI ISTVÁN Novak Djokovics az Australian Open elődöntője után a dubai ATP-torna fináléjában is legyőzte Roger Federert, sikerével pályafutása huszadik trófeáját szerezte meg. Novak Djokovics továbbra is ve retlen 2011-ben. Ez önmagában is nagy szó február vége felé, úgy pedig végképp, hogy Roger Federerrel már kétszer is találkozott az idén. A tizennégy meccses veretlenségi sorozattal álló szerb az Australian Open elődöntőjét követően szombaton a dubai torna fináléjában is megverte a korábbi világelsőt. Ráadásul a vártnál sokkal simábban, 6:3, 6:3-ra. Federernek gyakorlatilag esélye sem volt, egy tízperces Djokovicskihagyást leszámítva - a második szett elején 3:1 -re vezetett a svájci kilátástalan harcot folytatott „Mindig óriási kihívást jelentenek a Roger elleni mérkőzések, tisztában voltam vele, hogy a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanom ahhoz, hogy legyőzzem" - tisztelgett riválisa előtt a szerb, akinek ellenfele rengeteg hibája miatt nem is kellett volna így megerőltetnie agytekervényeit a meccs megnyeréséhez. Érdekesség, hogy Djokovics győzelme dacára nemhogy nem csökken, hanem nő a kettejük közötti különbség a jövő heti világranglistán. Persze a teniszben minimális 85 pontot nem is nagyon lehetett volna hova faragni, ám Djokovics címvédő volt Dubaiban, így a tavalyi versenyt kihagyó Federer a döntőbejutásért begyűjtött 300 ponttal megerősítette második helyét. ■ ATP-500-AS TORNA, DUBAI (2 233 000 dollár, kemény pálya) Egyes. Döntő: N. Djokovics (szerb, 2.)-Federer (svájci, 1.) 6:3,6:3 ^INVERSFOORT -ATP-tORNA {2006]mk ▲ Novak Djokovics pályafutása huszadik trófeáját szerezte szombaton ATR- vagy Grand Slam-versenyen l■' Jf :■/■« iJ *Wk ■ (MEEW) AUSTRALIAN OPEN-1. GRAND SI@Iif20081 AUSTRALIANS OPEN - 2. GRANDSLAM [20111 SZOLGÁLTATÁS Televízió-műsor: vasárnap 5.50: Ma reggel. Benne: sporthírek 12.05: Telesport - Sport 7 19.55,23.15: Sporthírek 5.50: Ma reggel. Benne: sporthírek 19.30: Telesport - Motorsport 20.25: Sporthírek 22.45:Sport7,ism. WHKKMMZ 18.00: Híradó. Benne: sport 22.05: Dunasport 11.30: Ralinapló 22.30: Olimpiász, Dobor Dezső műsora 9.00: Heti helyzet, a hét témái, ism. 10.30: Rögbi, Hat Nemzet Tornája, Anglia— Franciaország 12.45: Tenisz, ATP-torna, döntő, Acapulco 14.30: Labdarúgás, holland bajnokság, PSV-Ajax,ÉLŐ 16.45: Labdarúgás, angol Ligakupa, döntő, Arsenal-Birmingham, ÉLŐ 19.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Racing-Villarreal, ÉLŐ 21.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Athletic Bilbao-Valencia, ÉLŐ 23.00: Rögbi, Hat Nemzet Tornája, SkóciaÍrország 0.45: Labdarúgás, holland bajnokság, PSV-Ajax, ism. 8.00: Real NBA 8.30: K. 0. Tv, profiboksz-magazin 10.00: Ökölvívás, világbajnoki címmérkőzés, M. Acosta-B. Rios, Las Vegas 12.30: Bob, kettes-világbajnokság, 3. futam, ÉLŐ 14.00: Bob, kettes-világbajnokság, 4. futam, ÉLŐ 16.00: K. 0. Tv, profiboksz-magazin, ism. 17.00: Labdarúgás,NBI, Vasas-Vdeoton, ÉLŐ 19.30: Labdarúgás, NB I, ös. 22.00: Ökölvívás, világbajnoki címmérkőzés, M. Acosta-B. Rios, Las Vegas SPORTKLUB 9.30: Kosárlabda, NB I, férfiak, Nyíregyháza-Szolnok, ism. 11.30: Fútbol Mundial,ism. 12.00: Trans World Sport, ism. 13.00: Szörf, Fleet Racing Tour RS, 10. Ázsiabajnokság,felv. 13.30: Autómánia 14.00: Havazin,felv. 14.30: Trans World Sport, felv. 15.30: Kézilabda, EHF-kupa, férfiak, Tatabánya-Naturhouse La Rioja, ism. 17.45: Kézlabda, KEK, férfiak, Balatonfüred-Tremblay,ÉLŐ 19.45: Kézilabda, NB I, nők, FTC-Alcoa, felv. 21.15: Chelsea Tv. Benne: Köbenhavn-Chel0.15: Kosárlabda, NB I, férfiak, Nyíregyháza-Szolnok, ism. EUROSPORT 5.30: Superbike, világbajnokság, 2. futam, Phillip Island, ÉLŐ 8.30: Superbike, világbajnokság, 2. futam, Phillip Island, ism. 9.00: Alpesi sí, világkupa, férfiak, szlalom, 1 futam, Bansko, ÉLŐ 9.45: Síugrás, világbajnokság, férfiak, HS 106, Oslo, ism. 10.30: Alpesi sí, világkupa, nők, szuperóriás-műlesiklás, Are, ÉLŐ 11.45: Sífutás, világbajnokság, férfiak, 30 km, Üldözéses verseny, Oslo, ÉLŐ 13.15: Alpesi sí, világkupa, férfiak, szlalom, 2. futam, Bansko, ELŐ 14.00: Sílövészet, Európa-bajnokság, férfiak, Üldözéses verseny, Olaszország 14.45: Síugrás, világbajnokság, férfiak, HS 106, csapat, Oslo, ELŐ 16.45: Sílövészet, Európa-bajnokság, nők, Üldözéses verseny, Olaszország 17.25: Téli sportok, hétvégi magazin 17.30: Sífutás, világbajnokság, férfiak, 30 km, Üldözéses verseny, Oslo, ism. 18.45: Síugrás, világbajnokság, férfiak, HS 106, csapat, Oslo, ism. 20.00: Ökölvívás, R. Austin-D. Solis, Egyesült Államok, ism. 22.00: Sílövészet, Európa-bajnokság, férfiak, Üldözéses verseny, Olaszország, ism. 22.30: Sílövészet, Európa-bajnokság, nők, Üldözéses verseny, Olaszország, ism. 23.00: Síugrás, világbajnokság, férfiak, csapat, HS 106, Oslo, ism. 0.30: Sífutás, világbajnokság, férfiak, 30 km, Üldözéses verseny, Oslo, ism. EUROSPORT2 7.45: Labdarúgás, német bajnokság, St. Pauli-Hannover, ism. 8.30: Labdarúgás, német bajnokság, Hoffenheim-Mainz, ism. 9.00: Hódeszka, FIS-világkupa, Kanada 10.00: Sílövészet, Európa-bajnokság, férfiak, Üldözéses verseny, Olaszország, ÉLŐ 11.00: Sílövészet, Európa-bajnokság, Olaszország 12.00: Labdarúgás, német bajnokság, Bayern München-Dortmund, ism. 13.30: Labdarúgás, német bajnokság, St. Pauli-Hannover, ism. 14.00: Sílövészet, Európa-bajnokság, nők, Üldözéses verseny, Olaszország, ÉLŐ 15.00: Labdarúgás, német bajnokság, Bayern München-Dortmund, ism. 15.30: Labdarúgás, német bajnokság, E. Frankfurt-VfB Stuttgart, ÉLŐ 17.30: Labdarúgás, német bajnokság, Werder Bremen-Leverkusen, ÉLŐ 19.30: Labdarúgás, német bajnokság, 61. 20.30: Hírek Sportműsor: vasárnap ASZTALITENISZ Extraliga. Nők: Budaörs 21 SC I—Kanizsa Sörgyár SEBudaörs, 11 EVEZÉS Ergométeres országos bajnokság, Mohács, 10 FALLABDA Országos bajnokság, Griff Squash Fitness Club 11 ó FUTSAL Nők: Magyar Kupa, Vesta-Persecutor K és 3S—Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz, Székesfehérvár, Köfém-csarnok, 16. Tatabányai Kalafa-Galaxis, Tatabánya, 18 JÉGKORONG Ob I. Dab.Docler-Miskolci JJSE, Dunaújváros, 18. Sapa Fehérvár AV19 farm-Vasas, Székesfehérvár, 18. 21.00: Kézilabda, Bajnokok Ligája, férfiak, Ciudad Real-Zagreb, felv. 22.30: Tenisz, WTA-torna, döntő, Doha, ism. 23.45: Szörf, ASP World Tour, Gold Coast 0.00: Hírek DIGI SPORT 8.50: Reggeli start, válogatás 9.50: Tenisz, ATP-torna, páros, elődöntő, Delray Beach, felv. 11.50: Vendégjátékos 12.20: Sport24. Hírműsor 12.25: Labdarúgás, olasz bajnokság, Catania-Genoa,ÉLŐ 14.25: Labdarúgás, angol bajnokság, West Ham-Liverpool, ÉLŐ FTC-OrangeWays-Újpest, Pesterzsébet, 19 KÉZILABDA KEK, férfiak: Balatonfüredi KSE-Tremblay-en-France (francia), Balatonfüred, 18 KOSÁRLABDA NB I, nők: Ceglédi EKK-Vasas-Csata, Cegléd, 12. MKB-Euroleasing Sopron- Szolnoki NKK, Sopron, 18 LABDARÚGÁS NB I. Vasas-Videoton FC, Fáy Illovszky-stadion, 17.30. Winnersport-NB III, Duna-csoport: Pénzügyőr-Dorog, Pasaréti út, Vasas-sporttelep, 11 VÍVÁS West End női párbajtőr Grand Prix Sákovics József emlékére, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 64-es tábla, 9, négyes döntő, 15 16.30: Labdarúgás, angol bajnokság, Manchester City-Fulham, csúsztatott ÉLŐ 18.25: Sport24. Hírműsor 18.30: Labdarúgás, Bajnokok Ligája-magazin, ism. 19.05: Golfmagazin, heti öt. 19.55: Tenisz, ATP-magazin, ism. 20.25: Labdarúgás, olasz bajnokság, Sampdoria-Internazionale, ÉLŐ 22.50: Sport24. Hírműsor 22.55: Labdarúgás, francia bajnokság, Lille—Lyon,felv.0.40: Sport24. Hírműsor 17.00: Dinó Sporthíradó. Vendég: Szőnyi János, Tolnai László Rádióműsor: vasárnap MR1-KOSSUTH 6.04,7.11,12.17: Sport 17.50: Sportvilág I. Benne: Hangképes összefoglaló a női párbajtőr-világkupáról • A nap sporteseményeinek összefoglalója 22.20: Sportvilág II. Benne: A nap sporteseményeinek összefoglalója MR2-PETŐFI 6.42: Sport 11.00, 13.00, 15.00, 16.00, 17.00, 18.00, 19.00, 20.00: Hírek. Benne: sport 23.00: A hétvége sportja Olvasóink figyelmébe! A műsorváltoztatás jogát valamennyi tv- és rádióadó fenntartja! I NEMZETI SPORT ELŐFIZETÉSI DÍJAK 6 napos 7 napos Egyhavi dQ 3600 Ft 4150 Ft Negyedéves dQ 10 710 Ft 12 060 Ft Féléves díj 21000 Ft 23 400 Ft Éves díj 41820 Ft 46 440 Ft Az előfizetés kék száma: 06-40/200-548 Fax:06T/460-2490 e-mail: elofizetes.nemzetisport@ringier.tom SPORTMIX 17 2011. február 27., vasárnap nemzeti sport EREDMÉNYEK __ ALPESI SÍ ► VILÁGKUPAVERSENY, BANSZKO Férfi szuperkombináció. A végeredmény: 1. Christof Innerhofer (olasz) 2:23.87 (szuper óriás-műlesiklás: 1:01.12, műlesiklás: 1:22.75), 2. Neureuther (német) 2:23.88 (59.92, 1:23.96), 3. Mermillod Blondin (francia) 2:24.20 (1:01.68, 1:22.52). A szakági vk végeredménye: 1. Ivica Kostelic (horvát) 345 pont, 2. Innerhofer 219, 3. Jansrud (norvég) 145. Az összetett vk állása: 1. Kostelic 1294, 2. Cuche (svájci) 725, 3. Svindal (norvég) 713 VILÁGKUPAVERSENY, ARE Női lesiklás. A végeredmény: 1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:40.93, 2. Maze (szlovén) 1:41.06, 3. M. Riesch (német) 1:41.14. A szakági vk állása: 1. Vonn 520 pont, 2. M. Riesch 417,3. Mancuso (amerikai) 241. Az összetett vk állása: 1. M. Riesch 1416,2. Vonn 1240,3. Görgl (osztrák) 738 ÉSZAKI SÍ VILÁGBAJNOKSÁG, OSLO Északi összetett. Normál sánc, 10 km-es sífutás. Világbajnok: Eric Frenzel (Németország) 25:19.2 (síugrásban 131.8 pont, 1. hely), 2. Tino Edelmann (Németország) 11.9 mp h. (120.9, 6.), 3. Felix Gottwald (Ausztria) 18.4 mp h. (113.7,15.) Sífutás. Nők, 15 km-es egyéni üldözőverseny. Vb: Marit Björgen (Norvégia) 38:8.6, 2. Justyna Kowalczyk (Lengyelország) 38:16.1, 3. Therese Johaug (Norvégia) 38:17.4 Síugrás. Férfiak. Normál sánc. Vb: Thomas Morgenstern (Ausztria) 269.2 pont (101.5 m, 107 m), 2. Andreas Koller (Ausztria) 260.1 (99.5,105), 3. Adam Malysz (Lengyelország) 252.2 (97.5,102) JÉGKORONG ► NHL Alapszakasz, 132. játéknap: Anaheim- Minnesota 2-3 - h. u., Atlanta-Florida 1-2 - szétlövéssel, Buffalo-Ottawa 4-2, Calgary-San Jose 3-4 - sz„ Carolina- Pittsburgh 4-1, Columbus-Phoenix 5-3, Edmonton-St. Louis 0-5, Tampa Bay- New Jersey 2-1, Washington-New York Rangers 0-6 KOSÁRLABDA ► NBA Alapszakasz, 117. játéknap: Los Angeles Lakers-Los Angeles Clippers 108-95, Miami-Washington 121-113, Indiana-Utah 84-95, Philadelphia-Detroit 110-94, Toronto-Phoenix 92-110, Charlotte-Sacramento 110-98, Cleveland-New York 115-109, Minnesota-New Orleans 81-95, Orlando-Oklahoma City 111-88, San Antonio-New Jersey 106-96, Golden State—Atlanta 79-95, Portland-Denver 107-106 - h. u. RÖPLABDA ► CHALLENGE-KUPA Férfiak. Elődöntő, visszavágó: Arkas Izmir (török, Mészáros Dömötör)-Posojilnica Rich/Dob (osztrák, Koch Róbert) 3:0 (18, 15, 23), tj.: Arkas Izmir, aranyjátszmával (15,6) TENISZ , FÉRFITORNÁK ATP 500-AS TORNA, ABIERTO MEXIGANO TELCEL, ACAPULCO (1 226 500 dollár, salak) Egyes. Elődöntő: Ferrer (spanyol, 1.)-Dolgopolov (ukrán, 6.) 5:7, 6:1, 6:1, Almagro (spanyol, 3.)—Bellucci (brazil) 7:6,6:4 ATP 250-ES TORNA, DELRAY BEACH INTERNATIONAL TENNIS CHAMPIONSHIPS, DELRAY BEACH (442 500 dollár, kemény pálya) Egyes. Negyeddöntő: Ash (amerikai, 2.)—Falla (kolumbiai) 6:1, 6:4, Del Potro (argentin)—K. Anderson (dél-afrikai, 5.) 6:4, 6:4, Tipszarevics (szerb, 6.)-Dodig (horvát) 7:6,6:1. Elődöntő: Tipszarevics- Nisikori (japán) 6:4,6:4 ITF-FUTURE-TORNA, BROWNSVILLE (15 000 dollár, kemény pálya) Egyes. Negyeddöntő: Lukács Dénes (magyar)—Trungelliti (argentin, 6.) 6:4,7:5 ITF-FUTURE-TORNA, ANTALYA (10 000 dollár, kemény pálya) Egyes. 2. forduló: Eysseric (francia, 2.)-Varga Róbert (magyar) 4:6,6:2,6:3 ► NŐI TORNÁK WTA-PREMIERTORNA, QATAR LADIES OPEN, DOHA (721000 dollár, kemény pálya) Egyes. Döntő: Zvonarjova (orosz, 2. )-Wozniacki (dán, 1.) 6:4,6:4 WTA-INTERNATIONAL-TORNA, ABIERTO MEXIGANO TELCEL, ACAPULCO (220 000 dollár, salak) Egyes. Elődöntő: Dulko (argentin, 4.)-Medina Garrigues (spanyol) 6:0, 6:2, Parra Santonja (spanyol, 6.)-J. Larsson (svéd) 6:2,6:0 WTA-INTERNATIONAL TORNA, WHIRLPOOL MONTERREY OPEN, MONTERREY (220 000 dollár, salak) Selejtező. Egyes. 1. forduló: Wozniak (kanadai)-Babos Tímea (magyar) 6:4,7:5 VÍZILABDA - INTEROGA, FÉRFIAK VK Vojvodina (szerb)-PVSK-Fűszért 4-9 ( 2-4,1-1,0-3). A Pécs gólszerzői: Tóth B., Bóbis 3-3, Hangody Gy., Naganuma, Müller. Partizan Beograd (szerb)-PVSK-Fűszért 14-6 (2-0,3-1,3-1,6-4). A Pécs gólszerzői: Tóth B., Soós 2-2, Scholefield, De Blasio. Crvena zvezda (szerb )-PVSK-Fűszért 10- 6 (1-0,3-0,1-2,5-4). A Pécs gólszerzői: Flangody Gy. 3, Bóbis 2, De Blasio , VODAFONE OBI, NŐK Középszakasz. Az 1-6. helyért. 6. forduló: ZF-Eger-BVSC-Zugló-Diapolo 6-5 (2-2, 2-1,1-1,1-1). Gólszerző: Antal 3, Czigány D., Somhegyi, Pengő, ill. Takács V., Csabai, Illés A., Tomaskovics, Kisteleki Fs. AZ ÁLLÁS 1. Szentes 7 5 11 60-48 16 2.Eger 65-1 51-38 15 3.Szeged 8413 89-92 13 4 Dunaújváros 6 4-2 68-50 12 5. Nagy-Britannia 6 3-5 67-849 6.BVSC 8 - - 8 68-900 A 7-11. helyért 7. forduló: Honvéd-ELTE-Polo-utánpótlás-válogatott 113-9. G: Ráduly 3, Olajos, Dombrádi, Kövesdi 2-2, Gémesi, Kerekes, Leimeter, Gyöngyössy É., ill. Gurisatti 4, Kiss C., Gillich 2-2, Berta A. Az állás: 7. Utánpótlás 119 (119-84, 8), 8. UVSE 13 (76-50,6), 9. Honvéd 12 (78-73,6), 10. Kecskemét 3 (54-78,6), 11. Utánpótlás 110 (48-90,6) évi LVIII. törvény rendelkezéseit, valamint az önszabályozó reklámpiacon kialakult gyakorlatot.” O O Bihner 11:08 a Nemzeti Sport bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, T , illetve a kiadó írásbeli ► x 1 , M 4 engedélye nélküli újraközlése! HU ISSN 0866-2517 E-mail:szerkesztoseg@nemzetisport.hu Internet: www.nemzetisport.hu Főszerkesztő: Buzgó József Főszerkesztő-helyettesek: Sál Endre, Sz. Nagy Tamás Felelős szerkesztők: Moncz Attila, Szűcs Miklós, Vincze András Vezető olvasószerkesztő: Skrapits László Rovatvezetők: Vincze András (labdarúgás), Amler Zoltán (csapat- és egyéni sportágak), Hegedűs Gábor (fotó), Budai Miklós (Sportfogadás). Főmunkatársak: dr. Malonyai Péter, Németh Ferenc, Pietsch Tibor, Sinkovics Gábor, Thury Gábor Művészeti vezető: Kispéter Csaba Vezető tördelők: Dalos Krisztina, György Nándor, Szekér György Kiadó: Ringier Kiadó Kft. (1) 460-2500 kiado@nemzetisport.hu Felelős kiadó: Mihók Attila ügyvezető igazgató Lapigazgató: Domán Éva Hirdetési igazgató: Miczinkó Katalin Terjesztési igazgató: Bulyáki Iván Gyártási igazgató: Végh Petra Kiadó és szerkesztőség: 1082 Budapest, Futó u. 35-37. Levélcím: 1591 Budapest, Pf. 330. Árusításban terjeszti a Lapker Rt. és alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a MédiaLOG Zrt. Előfizethető a kézbesítőknél. Megrendelhető: zöldszám: 06-80-106-000; fax: 06-46-815-800,06-46-506-681; e-mail: elofizetes@media-log.hu Reklamációk fogadása: zöldszám: 06-80-106-000; fax: 06-46-815-800,06-46-506-681; e-mail: reklamacio@media-log.hu Nyomás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató www.ringier.hu E-mail: ringierprint@ringier.hu A Nemzeti Sport példányszámát a Matesz hitelesíti Szerkesztőség: (1) 460-2600 Hirdetés (hirdetes@nemzetisport.hu): (1) 460-2541 Apróhirdetés: (1) 460-2543 Előfizetés: 06-40/200-548 (helyi tarifával hívható)