Nemzeti Sport, 2011. szeptember (109. évfolyam, 238-267. szám)

2011-09-25 / 262. szám

memzi sport 2011. szeptember 25., vasárnap AZ UTE PÓLÓCSAPATA nem nevezett a 2011—2012-es bajnokságra A 26-SZOROS BAJNOK KLUB ELNÖKE NEM TARTOT IGÉNYT KORÁBBI KLASSZISOK SEGÍTSÉGÉRE - INKÁBB MEGSZÜNTETTE AZ EGYÜTEST Elsüllyedt világ Az UTE vízilabdacsapata az előző szezon végeztével utolsóként búcsúzott az ob 1-től, s az anyagi gondoktól gyötört szakosztály olyannyira nehéz helyzetbe került, hogy a követ­kező idényben egyik osztályba sem indít csapatot Higgyünk a mesékben - másban egyelőre úgysem lehet remény­kedni az újpesti vízilabda kap­csán. Sőt ha úgy vesszük, tulajdon­képpen boldogok is lehetnek UTE pólócsapatáért szorítók. A szakosztály ugyanis három évvel túlélte az utolsó újpesti, Árpád úti uszoda bezárását, valamint azt, hogy a nagy tervekkel beha­rangozott új létesítmény építése még el sem kezdődött, máris bedőlt. Az „utcára kerülő" klub nem húzta sokáig hajléktalan­ként, az elmúlt szezon végén búcsúzott az első osztálytól, ám reméltük, legalább az ob I B-ben rajthoz áll. Aztán ott sem. Meg az ob II- ben sem. Sehol sem. Mondjuk ezt nem verték nagy­dobra a klubvezetők - nem úgy, mint az uszodaépítést, ahol az alapkőletétel előtt már ünnepé­lyes sajtótájékoztatót tartottak. Ha nincs a Ferencváros, talán titokban is maradhat egy ideig a ► Nem találtuk az UTE nevét egyetlen osztályban sem. Valóban nem nevez­tek? Nem sikerült megszerezni a szponzori támogatást, ezért nem indulunk. ► A következő idényben megpróbálják újra? Ezt még nem tudjuk, majd a jövő eldönti. ► Letettek arról, hogy legyen pólószakosztálya az UTE-nak? !. Nem tettünk le róla, de az egyesület társadalmi, civil szer­vezet, azt kell tenni, amit a tagok akarnak, amit pedig nem, arra nem áldozunk. A vízilabdacsa­pat hetven-nyolcvan millióba kerülne, nem volt rá keret. Csak azért nem akartuk csinálni, hogy adósságokat halmozzunk fel. Ez olyan egyesület, amely annyit költ, amennyije van. ► Az ob I­I-s vagy az ob II-es indulás sem vetődött fel? Utóbbi tíz-húsz millió­ból is kijöhet. Úgy volt, hogy az ob II-be ne­vezünk, de az sem jött össze, s ennek csak anyagi okai vannak. ► A kihagyott szezont lehet arra használni, hogy rendbe tegyék a pólócsa­pat anyagi ügyeit? Nem tartozunk senkinek. Van egy-két munkajogi pe­rünk, azokat vagy elveszít­jük, vagy megnyerjük, de az Elnöki vád! „Sajnos nem úgy van, ahogyan ők elmondják. Őze István nekiment Benedek Tibornak szégyen, csakhogy a zöld-fehé­rek képesek voltak arra a „galád­­ságra”, hogy facebook-odalukon hirdessék, második számú csa­patuk az ősi ellenség ellen rajtol az ob I B-ben. Apró szépséghiba, hogy ez az Újpest egyelőre csak a remény a IV. kerületben, hi­szen az UVSE-ről van szó, amely utánpótlás-nevelő klubként vált ki nagy viták után néhány éve a szakosztályból, s azóta Kiss Jó­zsef vezetésével már másodosz­tályú felnőttcsapata is van. Ezen felbuzdulva elkezdtük uszodák ki vannak fizetve, és nincsen semmiféle köztarto­zásunk. ► Közrejátszott a pó­­lószakosztály elvesz­tésében, hogy nem sikerült felépíteniük a nagy remé­nyekkel várt uszodát?­­ Mindenképpen. Az előké­szítések után a válság közepén vágtunk neki az építkezésnek, pechünk volt, pedig csak egy lépés lett volna az uszoda, már szinte minden készen állt a megvalósulásához. ► Nem lett volna jobb át­engedni a Benedek Tibor, Dala Tamás, Vincze Balázs hármasnak a szakosztály működtetését? ! Benedek Tibiéket szeretettel vártuk, mint mindenkit, aki se­gíteni akar. Aki viszont másik Újpestet akar, azt nem várjuk. Sajnos nem úgy van, ahogyan ők elmondják. ► Nem luxus egy ilyen ha­gyományú szakosztályról lemondani? Egyik évben egy kollégája azt kérdezi, miért van ennyi szak­osztályunk, most pedig, hogy miért nincs. Amelyik életképes, az működik, hiszen nem egy­más pénzéből élnek, külön gaz­dálkodnak. I»- A következő szezonban lesz újpesti pólócsapat? Ha lesz rá pénzünk, termé­szetesen igen. ■ ► ŐZE ISTVÁN, az UTE elnöke MTM­TNTTR­ TH Nem életképes a póló­ romszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, már oda is ad­nám neki a pólócsapatot, hadd vesződjön vele, tegye sikeressé, ha tudja - azonban azt már nem tudjuk meg, sikerült volna-e. Érthetetlen. Bevallom, vidéki gyerekként csak homályos emlékképeim vannak a 90-es évek második felének nagy Újpestjéről, de Be­nedek Tibor és a többiek nevét én is hamar megtanultam, majd jött Biros Péter és az 1999-es si­kercsapat, hogy aztán egyre lej­jebb csússzanak, s mire írhattam is a lila-fehérek­ keresni az UTE nevét a bajnok­ságban, ám a három betűt és a lila-fehér címert sehol sem ta­láltuk, pedig a harmadosztály­ban is kutakodtunk, hogy aztán a klubvezetőség megerősítse a szomorú sejtést, az UTE elsüly­­lyedt, a pólószakosztály kvázi megszűnt. A 26-szoros, ezzel pólóban rekordbajnok, 19-szer kupagyőztes pólószakosztály. Elszomorító. Főleg annak tük­rében, hogy a hosszú évek óta vergődő és agonizáló gárdát ta­valy szerette volna megmenteni a Benedek Tibor, Dala Tamás, Vincze Balázs hármas, azonban nem tudtak egyezségre jutni a klubvezetőkkel. Hiába vállalták, hogy évről évre jobb eredménye­ket produkálnak, elutasításra ta­láltak, pedig ha én kevés pénzből gazdálkodó újpesti elöljáró len­nék, s bekopogna hozzám a há-W A vízilabda-­­ szakosztály alapítása éve: 1891 UTE korábbi BEK­Bajnoki címek: 26 (legutóbbi: 1995) Kupagyőzelmek: 19 (1993) BEK: 1(1994) Szuperkupa: 1(1994) LEN-kupa: 3 (legutóbbi: 1999) «­ Amit az UTE reagáltam, segítségünk elutasítása után, az minket igazolt. Ők azt gondolták majd, hogy az új finanszí­rozási rendszerrel nyereségessé tudják tenni a vízilabdát, noha mi megmondtuk, a vízilabda nem olyan sportág, amelyből pénzt tud termelni egy klub. Nem derülhetett ki,jó volt-e az ötletünk, de igazolja, hogy változtatásra van szükség. Nincs utánpótlás, uszoda és csapat, így sokkal nehezebb lesz pénz találni. Jőt, már csak az maradt, hogy előbb évente megzenésíthettem az újabb és újabb hároméves tervet (rendre befuccsolt), majd az anyagi nehézségeket, végül pedig a kiesést... Ha már a gyerekkort emleget­tem, az újpesti szurkolóknak je­lenleg csak az Elsüllyedt világok című mese marad. „Volt nem is olyan rég egy szép világ, most már nyoma sincs a föld színén" - szól a francia rajzfilm főcím­dala, s ez tökéletesen mutatja a lila-fehérek helyzetét. A mesé­ben Spartacus, Bob és Arkana - napjuk, a Sagma kihűlését köve­tően - Sagsag nevű űrhajójukkal különböző kalandokon mentek keresztül, mire eljutottak a föld alá süllyedt Árkádiából a Föld felszínére. Az UTE jelenleg Árkádia leg­sötétebb zugaiban bolyong, Spartacust, Bobot és Arkanát már elüldözte, s a fény sem na­gyon pislákol már. Hogy van-e kiút? Ha hiszünk a mesékben, akkor van. Ott ugyanis biztos a happy end... VELEMENYEK IIHÚHIIH MOLNÁR Tamás háromszoros az USE korábbi USS»...—­ játékosa Egy ilyen nagy múltú klub elveszítése személyesen érinti azt, aki ott ját­szott Igaz, én csak egy évet töltöttem Újpesten, de szép emlékeim vannak, még ha akkor is voltak már gondok. Nagyon sajnálom az Újpestet remélem, ez csak átmeneti állapot, és lesz folytatás, különösen, hogy kiváló és eredményes játékosok viselik szívükön a sorsát. Elkeserítő, hogy nincs Újpest Tavaly szerettük volna átvenni a klubot, nem engedték, most pedig ide jutottak. A legeredménye­­sebb vízilabdaklubot így tönkretenni, ezt nehéz megmagyarázni. Legalább az UVSE levált, s van egy Újpest, amely kinőheti magát, s lesz a kerü­­letben vízilabda. Nagyon bánt, ami történt, talán csak az nyugtatja a telke­met, hogy megpróbáltuk megmenteni­ az Újpestet. Nem kellettünk... UTE korábbi BEK .­­­ Sajnos nem tudtuk megvalósítani, amit szerettünk volna. Nagyon nehéz erről beszélni, hiszen mi azon voltunk, hogy ne következzék be, am­i végül megtörtént. Egyértelműen a vezetők felelőssége, hogy a legered­ményesebb magyar vízilabdaklub ilyen helyzetbe került. Számoljon el mindenki a lelkiismeretével, sportve­zetői tudásával. kapitánya, az UTE Nem lehet és nem is akarom elfelejteni azokat az élményeket, amelyeket az egyesületben átéltem. Nagy a vezetők felelőssége, akik szinte egy tollvonással szüntették meg a vízilabdát. Máshol is vannak nehézségek, de ha mindenhol így gondolkoznának, nem lenne sport. Alffilh!: II ““Tt­­l ezelőtt a Fradi futballcsapata hiányzott az NB I-ből, akkor az újpesti vezetők is azt mondták, sajnálják, hogy nincs az ősi rivális - a vízilabda kapcsán mi is így gondoljuk. Szomorú, hogy a legpatinásabb egyesület került ki a körforgásából. Mindenkinek érdeke, hogy legyen újpesti vízilabda DALA,Tamás Eb-2., olimpiai 4. az UTE korábbiBEK­­ RÁC BENEDEK BALÁZS 1994-ben Dala Tamás és Benedek Tibor együtt emelte a magasba a Szuperkupát, ezren ünnepelték őket itthon a bajban nem kellettek... A fotó jól jellemzi azt, ami az újpesti pólószakosztály körül van: fejetlenség NÉVJEGY L­­* 1 Néhányéves

Next