Nemzeti Sport, 2011. november (109. évfolyam, 298-326. szám)

2011-11-02 / 298. szám

ALBERT FLÓRIÁN -1941-2011 LABDARÚGÁS 3 2011. november 2., szerda n cemzetisport ► PAPP LAJOS szívsebész MINIINTERJÚ Minden szívműtét kockázatos ■ TŐSÉR NORBERT ► Milyen esetben szükséges a koszorúérműtét? 1. A szívet behálózó ereknek kö­szönhetően a szívnek saját vérel­látása van, amelyet a fő ütőérből kilépést követően a koszorúér garantál. Az érszűkület vagy az érelzáródás infarktust okoz, en­nek elkerüléséhez úgynevezett bypassműtétet ajánlunk fel a be­tegnek. Az ér pótlásával kikerül­hető a szűkület, ezáltal helyreáll a keringés. ► Hogyan történik a be­avatkozás? 1. A bonyolult műtéthez az emlőt tápláló ütőereket és az alsó vég­tagból vett visszereket használ­juk. A további részletektől most eltekintenék. ► Mekkora kockázattal jár a koszorúérműtét egy hetvenéves betegnél? Minden szívműtét kockáza­tos, akár húszéves, akár het­venéves betegről van szó. A be­avatkozás után nyolc-tíz napig az operációt végző kórházban marad a páciens, majd két-há­­rom hetes rehabilitációs kezelés szükséges. ► Albert Flóriánt csütörtö­kön operálták, majd néhány nappal később elhunyt... " Futballhasonlattal élve: a pálya széléről nem szerencsés bekiabálni, vagyis a speciális kö­rülmények ismerete nélkül nem kívánok állást foglalni. Sok ezer hasonló operációval a praxisom­ban persze megvan a vélemé­nyem, de a gyász idején ezt meg­tartom magamnak. * BÁRÁDY Béla a Vasas korábbi csatára Bár nem játszottunk egy klubban, amikor találkoz­tunk, átöleltük egymást. Puskás Öcsi bácsival csak egyetlen labdarúgót lehetett egy lapon említeni, őt Albert Flóriánnak hívták... Sokat nem futbal­lozhattunk egymás ellen, hiszen én még a pályám elején jártam, ő pedig a végén. Mint mindenki tudja, ezerkilencszáz­hatvanhétben kapta meg Flóri az­­ Aranylabdát, és a harmincadik évfordulóra én is .......... meghívást kaptam - hogy micsoda megtisztelte­tés volt ez, nehéz szavakba foglalni... Nemcsak pompás futballista, hanem csodálatos, vidám ember is volt. SZURGENT Lajos a Békéscsaba, a Diósgyőr, a Bp. Honvéd és a Csepel korábbi középcsatára Még a Diósgyőrben futballoztam, amikor játszottam ellene - az egyik mérkőzésen épp az én gólommal nyertünk egy nullára a Ferencváros ellen... Kitűnő viszonyban voltunk egymással, sok­szor elvitt különböző beszámolókra. Amit nagyon fontosnak tartok: mai fejjel igen nehéz felfogni, de anno minden labdarúgó kiváló kapcsolatot ápolt egymással, lehetett rajta zöld, piros, lila vagy éppen kék mez. Könnybe lábad a szemem, amikor arra gondolok, micsoda embert, micsoda futballistát veszítettünk el. GROSICS Gyula az Aranycsapat kapusa Egészen fiatalon lett válogatott, kivételes klasszisát az is mutatja, hogy amikor még csak harmadszor játszott a legjobbak között, három gólt lőtt Belgrádban a nagyon erős jugoszlávoknak. Szerencsés embernek tartom magam, ugyanis két igazán csodálatos csapatnak is a tagja lehettem. Az egyik az a magyar válogatott, amely ezerkilencszázötvenkettő és ezerkilencszázötvenhat kö­zött annyi csodálatos meccset játszott Puskás Ferenc és Bozsik József vezérletével, a másik pedig az, amelynek támadósorában Sándor Károly, Göröcs János, Albert Flórián, Tichy Lajos és Fenyvesi Máté jutott szóhoz... Nagyon hiányzik majd nekem, felfoghatatlan, ami történt... ­ A futball Császára a hatvanas években élte fénykorát - fantasztikusan bánt a labdával összeomlás volt a legendának - a harmadik elvette az életét „Nem volt bennünk semmi félsz, úgy voltunk vele, ha igaz, amit az orvos mondott, apu újabb tíz évet kapott az élettől. Vasárnap délelőtt bementem hozzá. Rákosi Gyula és Szőke István, no meg még néhányan rendszeresen látogatták, és én is úgy láttam, hogy egyre inkább visszatér az életkedve. Beszélgettünk, aztán jött a nővér, s kitessékelt a szobából. Már a folyosón jártam, amikor apu még utánam szólt valamit, de nem értettem. A nővér nem engedett visz­­­­sza hozzá. Akkor láttam utoljára. A floresz Madridban volt egész hé­ten, ő csak vasárnap délután tudott bemenni apánkhoz, aki nagyjából , akkor lett rosszul. Hányt. De ez sem okozott különösebb riadalmat, úgy voltunk vele, egy ilyen súlyos műté­tet és altatást követően ez már-már természetes. Floresz elköszönt tőle, aztán hazament. Este tizenegykor csöngött a telefonom. Meglepőd­tem, hogy ilyen későn hívnak, s amikor egy idegen férfi hangját hal­lottam meg remegés futott át raj­tam. Amit mondott, azt különöseb­ben fel sem fogtam, nem is tudom, mit válaszoltam neki, de még most is itt cseng a fülemben a mondata: »Elveszítettük az édesapját...« Ke­zem-lábam remegett. Felhívtam a testvéremet, aki elejtette a telefont, amikor mondtam neki, hogy mi történt. Olyan volt az az éjszaka, mintha a pokolban töltenénk, nem kívánom senkinek. Másnap délelőtt bementünk a kórházba, és a pro­fesszor is sírt. Azt mondta, gyerek­­, kora ideálját veszítette el, számára is feldolgozhatatlan, hogy nem volt képes megmenteni. Apu délután lett rosszul, visszavitték az intenzív­re, és elkezdtek küzdeni az életéért. Este tizenegy óra tájban infarktust kapott, immár a harmadikat. Az ölte meg..." A harmadik infarktus... Albert Magdiban nincs kétely - az orvosok mindent megtettek az édesapjáért. Csak egyvalami bánt­ja, hogy nem értesítették őt meg az öccsét, hogy az édesapjuk rosszul van, hogy haldoklik. Elköszönünk egymástól, a sza­vak után csak a könny­ű fájdalom marad. Halottak napja van. A kapusok már előre retteghettek, ha a nagy ► cselező, Albert Flórián feléjük vezette a labdát nmNcmnasi u „ mamgrmtov 7 JfofTJÓtá/. Juhost / JKxsiÁ? i) űrox*;/* xtúri AuJ Tanjttf. <^tt‘t/Jdürr, fftiJérxx. <r/ M ▲ Fényképritkaság: Fradi-túra az Egyesült Államokban ▲ A brazíliai vendégjátékon 1967-ben Flamengo­­mezben játszott, de a Fradiét sohasem cserélte le ▲ Imádta a családját: lánya, Magdi így örült a kis „Floresz” érkezésének Fekete zászlót lenget a novemberi szél - az Üllői úti pálya volt Albert Flórián második otthona Bálványsirató ■ MALONYAI PÉTER Nem is emlékszem a csípőre tett kezére. Pedig ő maga emle­gette, sokan féltették attól, hogy kisebesedik a dereka a moz­dulattól, hogy borotválkozás közben el-elmosolyodik, amikor észreveszi, egyik keze a derekán nyugszik. Annál inkább megmaradt bennem­­ örökre, ez biztos -, hogy szinte a válláig felkapja a kezét, felsőtestét a mozdulathoz igazítva, imbolyogva nekiindul a felezővonaltól, és meg sem áll az ellenfél kapujáig. A brazilok elleni világbajnoki csúcsmeccsen, a Bilbao elleni kupacsata során, Tatabányán, Szegeden, akárhol, ezerszer és egyszer. Él bennem a gól, aimely előtt az örök barát, Rákosi „Matyi” erősen feléje lövi a labdát, ő pedig fél szemmel a rárontó ka­pust lesve felpörgeti, hogy unottan a kapuba hulljon. A kapu­son sapka, lám, még a tűző nap ellen is felkészült, csak a zseni­alitás ellen nincs orvosság. Közben a lelátón az idősebbje fanyalogva ünnepel. „Szép, szép, de bezzeg a Puskás,­ mormolják, ahogy az apjuk „az öcsit” látva „az Orth Gyurit” istenítette, a gyerekeiknek pedig Nyilasi Tibit látva „a Flóri” lesz majd a minden. „Megtisztelő, hogy vele együtt említenek” - mondta, ami­kor a Puskás öcsivel kapcsolatos összehasonlításról kérdezték. „Nem az én dolgom...” - felelte, amikor az utána jövő generá-­­ció tudásáról faggatták. A rosszindulat hiányzott belőle, magasan fölötte állt a pályát egy feléÉbb’ÜB­IB’sl­írtemberkéknek, nem érezte szükségét, hogy saját magával példálózzon. v­o­k A MagabizTös'slig? Megbocsátás? Ötüszkeség? Eleganciái?- í ■ Meg nem mondom, melyik vezérelte, hogy mindegyikből több volt benne az átlagosnál, az bizonyos. Ha tőlem kérdezik, milyen ember volt, azt mondom, a leg­nagyszerűbbek közül való. Cselei, góljai, passzai, lövései fut­ballistaként emelik a mennyekig, de több volt mint játékos, több mint klasszis. A pályán ellenállhatatlan, emberként megkerülhetetlen­­ igazi bálvány. Amikor megismerhettem, amikor megtisztelt egy-egy be­szélgetéssel, kiderült, éppen olyan ember, mint amilyennek tizenéves rajongóként elképzeltem. Kíváncsi, tátott szájjal figyelő gyerek lettem újra, miközben hallgathattam. Korszakos egyéniség - egy korszak jelképe, s nem csak a fut­ballban. Azé a generációé, amelynek tagjai közül sokan szinte a világ végéről indultak el, hogy tehetségüket kamatoztatva szerezzenek hírnevet maguknak. És amíg célba értek, meg­annyi olyan nehézséggel küzdöttek meg, amelyekről nem is hallottak, hallhattak és hallani sem akarnak az utódok. Sikerrel gyűrték le, amit rájuk mért a sors, mert ugyan nemhogy inter­net, pláza, mobiltelefon nem volt akkoriban, ahonnan jöttek, ott gyakran villany sem. Volt viszont szeretet, követelmény, stabil értékrend, megpróbáltatással teli hétköznapok, minden, ami csak tartást adhat az ifjúnak­­ egy életre. Most azok is siratják, akik mindent megtettek, hogy megrí­­kassák, azok is a legjobb barátjának nevezik magukat, akikben csírájában sincs meg a belőle áradó nagyság. Fájdalmait, sérelmeit gyakran magába fojtotta, örömeit csak a mosolya jelezte, legfeljebb érzékeltette, hogy mondaná ő, de minek. Nem olyan világot élünk, ahol a fehér nem válik szürkévé, ne adj’ Isten feketévé, ha továbbadják, hogy mit gon­dol az ember. Márpedig a mondatai szájról szájra jártak, jártak volna. Szerencsés voltam - mondta a hetvenedik születésnapján. Mi vagyunk a szerencsések, mert közöttünk járt. Hogy közöttünk marad. ■

Next