Nemzeti Sport, 2012. szeptember (110. évfolyam, 239-268. szám)
2012-09-12 / 250. szám
Övék itt a tér ■ Nem játszik Robben! - rikoltott a kolléga a kezdés előtt, s feltehetően örömtüzeket gyújtottunk volna a sajtómunkások tribünjén, ha rögvest, mintegy az első komolyabb légitámadás után nem hasít belénk a felismerés: hát akkor van nekik egy darab Lensük. Panel, panel. Van másik. Vagy éppen Van Persie, akinek második félidős fellépésétől nyugodtan eltekinthetett Van Gaal kapitány, lévén, hogy Huntelaart küldhette be helyette. Nem kis hátrány- onnan nézve: előny- ez olyan labdarúgó-találkozón, amely jelentős téttel bír, alkalmilag a 2014- es világbajnoki részvételt célozza. Ekként reális alapokon nyugvó gondolatként aligha vetődhetett fel bárkiben is, hogy ez az átalakított, megfiatalított, helyenként csöppet - nekünk legyen mondva - instabil holland rivális felülmúlható a Puskás-stadionban. Kicsit kisebb, kicsit savanyúbb volt ez a narancs a nyári Európa-bajnokság előtti időszakhoz képest, ám a gyümölcs - lásd a holland futballkultúra haladó hagyományait - kétségkívül az övék... Ilyen kvalitású csapatot legföljebb mindent elsöprő akarattal, maximális koncentrációval, kvázi a tökéleteshez közelítő, gyors és pontos játékkal lehet legyűrni, de legalább egyetlen ponttal fölrakni a hazafelé tartó gépre. Éppen ezért lehetett némi hiányérzete az Abaújszántóról, Beremend-Siklósról és Taktaszadáról is érkezett publikumnak, amely az első két gól alkalmával megszakítva parádés rigmusait csak meredt előre, hogy tudniillik a piros mezes kedvenceik miért nézik oly ámultan nevesebb kollégáik kapu előtti akcióit, beadásait, fejes gólokban gazdag felugrásait. A szurkoló - ilyen helyzetben - minimum azt várta volna, hogy e derék holland legényeknek bizony már az első percben föllépnek a nyakukra, tudatosítva bennünk: itt aztán egy négyzetmilliméternyi területük sem lesz, ne is tessenek csodálkozni. Vagy ott volt éppen a negyedik gól... Javaslom azonban gyorsan, hogy a történtektől most senki se vágja fel az ütőerét; részint azért ne, mert három gól különbség - tényszerűleg - sajnos feltétlenül megmutatkozik a csoport (idézet a műsorközlő felkonferálásából) „abszolút favoritja” és az Egervári-társulat között; részint pedig azért ne, mert itt van mindjárt az észtek és a törökök elleni októberi párharc... Igazából - pláne, hogy ez a meccs már elment - azon a két randevún kellene jól megmutatni. Miénk itt a tér - szólt a meccs előtt a hangszórókból az LGT slágere." - Fájdalom, most az övék volt?» MEGMONDOM A MAGAMÉT... ► Vereséget szenvedett (1-4) a magyar válogatott a keddi, Hollandia elleni világbajnoki selejtezőn, mert bár Dzsudzsák Balázs egyenlített, végül Louis van Gaal holland szövetségi kapitány együttese magabiztosan gyűjtötte be a három pontot a Puskás Ferenc Stadionban. Arra kértük lapunk állandó szakértőjét, Bognár Györgyöt, értékelje a keddi kilencven percet. Rossz érzéssel ültem le a televízió elé - ez annak volt „köszönhető”, hogy megláttam a kezdőcsapatunkat... Finoman szólva sem volt telitalálat, persze nem tudom, ki miért játszott és ki miért ült a kispadon. Se elképzelés, se játék nem volt a részünkről, ki kell mondani, betojva futballoztunk. Játékosként, edzőként és szurkolóként is utálom a visszafogott játékot - rendkívül csalódott vagyok. Csak annyit mondhatok, mindenképp vissza kell térni a helyes útra. AJÁNLJUK MAGUNKAT Kaszás László azon kevés futballista közé tartozik, aki a Barcelona és a Real Madrid keretének is tagja volt. Ráadásul olyan történeteket mesél lapunk csütörtöki számában - mások mellett Kubala Lászlóról és Puskás Ferencről amilyeneket csak a klasszisok barátja tud. Dehogy jobb otthon! Sapka, sál, jegy, narancsfejek - a hangulat remek volt ■ voleszek Gábor Rénszarvasos sapka piros, fehér, zöld színben, belépő baráti áron, tízezer forintért. Eladásra szánt csecsebecsékbe, jegyet kínáló üzletelőkbe botlott az ember a Puskásstadion környékén a mérkőzés kezdése előtt. Na meg persze lelkes magyar, valamint holland szurkolókba, akik nemcsak az aréna környékén, hanem a lelátón is remek hangulatot teremtettek. Rajtuk aztán nem múlt semmi. „Kérem, hagyják szabadon a biztonsági sávot!" Címeres mezbe bújt nyurga kamasz kapta fel riadtan a fejét a figyelmeztetésre. Rögvest látta, hogy túlságosan is a peron pereme felé kanyarodott, miközben füléhez szorított mobiljába szüntelenül azt dörmögte, hogy „Hol vagytok? Hol vagytok?" A többiek már a metró kijáratánál ácsorogtak, könnyedén suhantak át a jegyellenőrök között. Noha a fővárosi közlekedési vállalat korábban még szigorított utasmustrát ígért, a pocakos alkalmazottak szenvtelen arccal figyelték az előttük elhaladó színes ruhás szurkolókat. Hiába ugrott meg odafent, a Puskás-stadion megállónál az egy négyzetméterre eső drukkerszám, az odatelepült árusok bosszúsan nézegették a forgatagot. Ott állt a ládában a szabolcsi alma, ott sült a bódéban a lángos, de csak a sör fogyott, abból is a dobozos! A feljáró mellé települt ruhabolt egy életre ellenségeket szerzett magának azzal, hogy a próbababára (amelybe az ember ott elsőként belebotlott) valami furcsa ötlettől vezérelve nem túl divatos, narancsszínű felsőt húzott. Jóízűen nevetett ellenben a „fogadtatáson” a hollandok maroknyi csoportja, amely ekkor még nyugdíjas turistacsoport benyomását keltette. Tagjai fotóztak mindent, amit csak megláttak. Kicsit korábban a Keleti pályaudvarnál is a helyi nevezetességeket figyelték. Mint mondták, lencsevégre kapták azt a piros-kékre mázolt nosztalgiabuszt is, amely éppen a megállóban vesztegelt , és várta a szerelőt. Nem volt idő felvilágosítani őket a helyi közösségi közlekedés járműparkjának állapotáról, elvégre a gyanútlan bámészkodót azonnal fehér pólóba öltözött csábos lányok vették körbe, s piros, fehér, zöld fejfedőt kínálgattak neki. Zacskóból, bontatlanul, szigorúan hivatalos keretek között. „Tíz forint híján kétezer mosolygott a soványka jatt reményében a hölgy, majd már sorolta is: - Nézd csak, az egyik rénszarvasos, a másik meg, hát... Azt hiszem, ez olyan udvari bolondos." Tovább léptünk, ne nézzenek minket bolondnak, és csak sodródtunk az árral, mert egyre többen lettek a szurkolók. Alig néhány lépés megtétele után azonban megint csak megálljt parancsoltak. Egy vékony, kopasz srác gyűrögetett a kezében egy fehér borítékot, és felettébb készségesnek tűnt. Visszautasíthatatlan ajánlattal állt elő, legalábbis szerinte. - kacsintott igencsak közvetlenül. - A többiek tizenötezerért adják, neked viszont odaadom tízért, tesó.” „Hova szól?" - kérdeztük, miközben igyekeztünk némi érdeklődést színlelni. „Jó helyre, nekem elhiheted - érkezett a válasz, ám a jegyek csak nem akartak előkerülni abból a gyűrött borítékból. - Hova mész? Ne menj tovább, máshol nem kapsz, a pénztárak zárva vannak." És tényleg. Néhány méterrel odébb, a Dózsa György úti pénztárablak elé tábla került az árulkodó felirattal: „VIP-Business”. A szurkolók már korábban gondoskodtak a belépőről és a telt házról, a kinyílt kapuknál már csak a szokásos szotyit kellett beszerezni. Kemény biznisz ám ez, érdemes figyelni, némelyeknél hogyan „csúszik vissza” az adagolásnál a kicsike mérőpohárból az óriási zsákba a pirított mag. A személyzet egyik tagja „Gyere csak koma, kell jegy? biztosra ment, inkább otthonról hozta a betevőt: alufóliába csomagolt házi szendvicset majszolt, miközben a többiek szorgalmasan tépkedték a jegyeket. Voltak, akiknek ennél is nagyobb feladat jutott, a kordonok mögött az eléjük kiterített szurkolói zászlókat és drapériákat szemlézték, miközben egyre csak gyűltek a bizakodó emberek („Naná, nyerünk!”) a bejáratoknál. „Otthon jobb?” - tette fel a (költőinek szánt) kérdést az egyik molinó felirata, és mellé egy óriási tévékészüléket mázoltak a lelkes készítők. Nézte a sárga mellénybe öltözött biztonsági, elolvasta, s némi gondolkodás után értelmezte. Hanyag mozdulattal mutatta, mehet a többi közé, be az arénába! Oda, ahol egyre csak emelkedett a hangerő, s igencsak meccslázban égtek az érkezők. „Hajrá, Magyarország!” - nyíltak a szájak, vörösödtek a kipingált fejek, dudaszóval kísért énekhang járta át a környéket. Piros-fehér-zöld színekbe burkolózott a lelátó. Zászlók, sálak, sapkák - ami csak az ember keze ügyébe akadt - lengedeztek. Az egyik szektor megmaradt a vendégeknek, akik (szó se róla) jól összeöltöztek, narancsszínbe borult az a szeglet. A fontos vendégek számára fenntartott páholyban sokáig magányosan ücsörgött Mezey György. Tekintete a távolba révedt, meglehet, a huszonnyolc évvel ezelőtti, 1984-es mérkőzésre gondolt, amikor 2-1-re megverte Rotterdamban a hollandokat a magyar válogatott. Az a válogatott, amelynek történetesen a tapasztalt szakember volt a szövetségi kapitánya. Amíg kezet fogott a neves érkezőkkel, ismerősökkel, jó barátokkal, megteltek mellette az addig üresen ásítozó széksorok. Orbán Viktor miniszterelnök az MLSZ elnökével, Csányi Sándorral beszélgetett kedélyesen. Baráti vállveregetés, kedves szavak váltották egymást, ám amikor a játékosok kibaktattak a pályára, valamennyien leültek a helyükre, s szorítani kezdtek a lelátót megtöltő, kedvenceiket lankadatlanul biztató szurkolókkal együtt. ■ A A nagy meccs szinte mágnesként vonzotta a stadionba a fanatikusokat A Taps és ének - nem tűntek kifacsartnak a narancssárga vendégek... A kezdő sípszó előtt még minden szép volt: bájos mosolyok, pozitív energia