Nemzeti Sport, 2012. október (110. évfolyam, 269-298. szám)
2012-10-29 / 296. szám
16 SPORTMIX nemazettsport 2012. október 29., hétfő TENISZ WTA-VILÁGBAJNOKSÁG Megállíthatatlanul Serena Williams vb-címmel zárta csodaévét , SZŰRÖS ISTVÁN Serena Williams megállíthatatlan. Az amerikai teniszező Wimbledon, az olimpia és a US Open után a világbajnokságot is megnyerte, és ellenfelei a jövőben sem számíthatnak sok jóra, mert 2016-ig mindenképpen szeretne teniszezni. „Tudom, hogy rég nyertem Serena ellen, de más játékosok ellen is volt már rossz sorozatom, mégsem estem kétségbe. ” Marija Sarapova a vasárnapi világbajnoki döntő előtt sem hagyta otthon a tőle megszokott lezser stílust, más kérdés, hogy ezúttal ez a legkevésbé sem volt őszinte megnyilvánulás. Ha ugyanis csak az emlékezetére hagyatkozik, nehéz lett volna újra átélnie a Serena elleni győzelem élményét, bár a YouTube videomegosztó adott esetben önbizalom-építésre is kiválóan alkalmas. Sarapovának a 2004-es vb-döntőig kellett ugyanis visszarepülnie az időben, hogy valamilyen kapaszkodót találjon az amerikai elleni lehetetlen vállalkozás előtt. Bezzeg Serenának elég volt csodálatos nyarát felidéznie, hiszen úgy érkezett meg az isztambuli fináléba, hogy a megelőző 31 meccséből csak egyet veszített el, és útközben Wimbledon, a US Open és az olimpia bajnoka lett. Utóbbit éppen Sarapova 6:0,6:1 - es fűbe döngölésével érte el. Az orosz ezúttal már nyolc perc alatt több gémet gyűjtött, mint három hónappal korábban, de sokkal több pozitívumot ennél aligha talált a mérkőzésben. A hónapok óta eksztázisban adogató Serena ugyanis ezúttal is szétbombázta ellenfele adogatóudvarát (11 ászt ütött), és csak rajta múlt, hogy mikor erősíti meg egyegy brékkel az előnyét. Az első szettben egyszer, a másodikban kétszer támadt kedve ilyen szórakozáshoz, és végül másfél óra alatt 6:4,6:3-mal lerendezte a döntőt, így 2001 és 2009 után harmadszor lett világbajnok. „A meccs előtt eszembe jutott, hogy a legutóbbi vébédöntőnkön kikaptam Marijától, de az már nagyon régen volt. Ez volt az egyik legjobb évem, de a rosszabb kezdés miatt kétezerkettőt nem sikerült felülmúlnom, remélem majd jövőre...” - ültetett fel mindenkit Serena nosztalgiajáratára, felidézve tíz évvel ezelőtti, három Grand Slam-trófeát hozó csodaidényét. Ha januárban is így folytatja, akkor 2013 tényleg az övé lehet. Sőt 2014, 2015 és 2016 is. A hírek szerint ugyanis Rióig folytatja... ■ WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, ISZTAMBUL (4 900 000 dollár, kemény pálya) Egyes. Döntő: S. Williams (amerikai, 3.)-Sarapova (orosz, 2.) 6:4, 6:3. Páros. Döntő: Kirilenko, Petrova (orosz)Hlavácková, Hradecká (cseh, 2.) 6:1,6:4 CSODÁLATOS MÁSODIK FÉLÉV Helyszín Verseny Győzelem/ vereség Wimbledon Grand Slam-torna 7/0 Stanford WTA-torna 4/0 Wimbledon olimpia 6/0 Cincinnati WTA-torna 2/1 New York Grand Slam-torna 7/0 Isztambul világbajnokság 5/0 Összesen 31/1 SZOLGÁLTATÁS Televízió-műsor: hétfő 5.55: Ma reggel. Benne: sporthírek 8.05,20.00: Sporthírek 12.01: Híradó délben. Benne: sporthírek 5.55: Ma reggel. Benne: sporthírek 8.08,12.19,20.29: Sporthírek DUNA TV 18.00: Híradó. Benne: sport 18.25,20.40: Dunasport 22.30,1.15: Sportaréna SPORT19.00: Labdarúgás, NB I, Ferencváros- Győri ETO, ism. 12.00: Amerikaifutball, NFL, Dallas Cowboys-New York Giants, ism. 15.30: Labdarúgás, holland bajnokság, cf. 16.30: Labdarúgás, NB I, Videoton-DVSCTeva,felv. 18.30: Mai helyzet 18.45: Labdarúgás, Harmadik félidő, NB I, öf. 20.00: Labdarúgás, Harmadik félidő extra, ism. 20.30: Labdarúgás, spanyol bajnokság, öf. 21.30: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Valladolid—Real Sociedad, ÉLŐ 23.30: Ökölvívás, K. O. Tv, Classics, ism. SPORT28.00: Heti helyzet, a hét témái, ism. 10.00: labdarúgás, spanyol bajnokság, Rayo Vallecano-Barcelona, ism. 13.00: Labdarúgás, NB I, Ferencváros- Győri ETO, ism. 15.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Mallorca-Real Madrid, ism. 17.00: Labdarúgás, holland bajnokság, ös. 18.00: Truck Racing, 11. futam, Le Mans, ism. 19.00: Amerikaifutball, NFL, Dallas Cowboys-New York Giants, ism. 22.30: Labdarúgás, NB I, Videoton-DVSCTeva, ism. 0.30: Labdarúgás, spanyol bajnokság, öf. 1.30: Amerikaifutball, NFL, Arizona Cardinals-San Francisco 49ers, ELŐ SPORTKLUB 8.00: Autómánia 8.30: Padlógáz 11.30: Híradó 11.45: Napi ajánló 12.00: Kézilabda, férfiak, NB I, Pick- Szeged-MKB Veszprém, felv. 13.45: Híradó 14.00: Labdarúgás, olasz bajnokság, Milan-Genoa, ism. 16.00: Napi ajánló 16.15: Beszólás, ism. 16.45: Darts, világbajnokság, felv. 17.45: Napi ajánló 18.00: Meztelenül 18.15: Híradó 18.30: Labdarúgás, francia bajnokság, öf. 19.30: Labdarúgás, olasz bajnokság, öf. 20.30: Labdarúgás, francia másodosztály, Lens-Clermont Foot, ELŐ 22.30: Fútbol Mondial, ism. 23.00: Jégkorong, EBEL, öf. 23.15: Híradó 23.30: Beszólás EUROSPORT 8.30: Sznúker, nemzetközi bajnokság, 2. nap, Kína, ÉLŐ 10.30: Tenisz, WTA-világbajnokság, egyes, döntő, Isztambul, ism. 11.15: Tenisz, Mats point, ism. 11.45: Sznúker, nemzetközi bajnokság, 2. nap, Kína, ism. 12.30: Sznúker, nemzetközi bajnokság, 2. nap, Kína, ÉLŐ 16.30: Tenisz, WTA-világbajnokság, egyes, döntő, Isztambul, ism. 17.30: Labdarúgás, Eurogólok 18.15: Sznúker, nemzetközi bajnokság, 2. nap, Kína, ism. 19.15: Tenisz, WTA-világbajnokság, döntő, Isztambul, ism. 20.15: Tenisz, Mats point, ism. 20.45: Watts 21.00: Pankráció, World Wrestling Entertainment 21.30: Pankráció, Vintage collection 22.30: Labdarúgás, Eurogólok, ism. 23.15: Tenisz, WTA-világbajnokság, döntő, Isztambul, ism. EUROSPORT27.30: Sznúker, nemzetközi bajnokság, 2. nap, Kína, ÉLŐ 10.30: Alpesi sí, világkupa, nők, óriásműlesiklás, 2. futam, Sölden, ism. 11.30: Alpesi sí, világkupa, férfiak, óriásműlesiklás, 2. futam, Sölden, ism. 12.30: Sznúker, nemzetközi bajnokság, 2. nap, Kína, ÉLŐ 15.30: Amerikaifutball, NCAA, Minnesota Purdue, ism. 16.30: Labdarúgás, Afrikai Nemzetek Kupája, nők, Egyenlítői-Guinea—Dél-Afrika 17.30: Tenisz, WTA-világbajnokság, döntő, Isztambul, ism. 18.30: Labdarúgás, lengyel bajnokság, Ruch Chorzów-Górnik Zabrze, ÉLŐ 20.15: Sznúker, nemzetközi bajnokság, 2. nap, Kína, ism. 22.00: Labdarúgás, Afrikai Nemzetek Kupája, nők, Egyenlítői-Guinea-Dél-Afrika,ism. 23.15: Labdarúgás, Eurogólok, ism. 0.00: labdarúgás, német másodosztály, Cottbus-1860 München, ism. DIGI SPORT 16.55: Reggeli Start 8.30: Labdarúgás, angol bajnokság, Chelsea-Manchester United, ism. 10.30: Helló, Bajnok Junior!, ism. 11.00: Tenisz, ATP-torna, 1. nap, Párizs, ÉLŐ 20.55: Sport24. Hírműsor 21.05: Labdarúgás, angol bajnokság, öf. 22.40: A golf világa, magazin, eredeti kommentárral, felv. 23.30: Sport24. Hírműsor 23.40: Tenisz, ATP-torna, 1. nap, Párizs, ism. DIGI SPORT 27.00: Gyorsaságimotoros-vb, Ausztrál NagydQ, Moto3, a futam, ism. 8.15: Gyorsaságimotoros-vb, Ausztrál NagydQ, Moto2, a futam, ism. 9.30: Gyorsaságimotoros-vb, Ausztrál NagydQ, MotoGP, a futam, ism. 11.00: Reggeli Start, ism. 12.20: Cselgáncs, csapat-világbajnokság, Salvador de Bahia, ism. 16.20: A világ golfja, ism. 16.35: Kézilabda, Bajnokok Ligája, csoportmérkőzés, nők, Ferencváros-Sävehof,ism. 18.05: Sport24. Hírműsor 18.15: Jégkorong, Mol Liga, Dab.Docler-HSC Csíkszereda, ÉLŐ 20.55: Tenisz, ATP-torna, 1. nap, Párizs, ÉLŐ 23.00: Labdarúgás, angol bajnokság, cs. HATOS CSATORNA 17.30, 22.00: Diné Sporthíradó. Vendég: Botka Endre, az MNASZ rali-szakágvezetője, akivel kiértékeljük az idei bajnokságot és a vasárnap megtartott közgyűlést Rádióműsor: hétfő KOSSUTH 6.10, 7.13, 8.10, 8.46, 12.27, 15.13, 17.57: Sporthírek 19.06: Sportvilág I. Benne: Újra együtt a férfi vízilabda-válogatott • Európa-bajnoki selejtezők előtt a férfi kézilabdázók • Videoton-Debrecen rangadó után • A nap sporteseményeinek összefoglalója 22.20: Sportvilág II. Benne: A nap sporteseményeinek összefoglalója PETŐFI 6.42, 11.00, 15.00, 19.00: Hírek. Benne: sport Olvasóink figyelmébe! A műsorváltoztatás jogát valamennyi tv- és rádióadó fenntartja! Csaknem 60 CSATORNA részletes tv-műsora: www.tvmusor.hu Sportműsor: hétfő FUTSAL NB I. Haladás-Rába ETO, Szombathely, Aréna Savaria, 18.15. Aramis-Debreceni EAC, Budaörs, Hársfa u., 18.30. Veszprém-Üllő-Csö-Montage, Veszprém, Március 15. úti csarnok, 18.30. Újszeged-Rubeola-Csömör, Szeged, Városi Sportcsarnok, 19. MAFC BME-Docler Akadémia-Berettyóújfalu, Hauszmann Alajos u., 20.15. NB II, Keleti csoport: Újpesti FC-Rákosmenti FC, Pozsonyi út, Halassy Olivér-csarnok, 18.30. Békéscsaba-Viharsarok-Diósgyőr, Békéscsaba, Kazinczy Ált. Isk., 19. Törökszentmiklós-Energia-Gyöngyös,Törökszentmiklós, Székács E. Isk., 19.30. Nagykáta—Újpesti TE, Nagykáta, Városi Sportcsarnok, 19.30. Szegedi TE-Salgótarján, Algyő, 19.30. Debreceni EAC-Armada-Monor, Debrecen, Kecskeméticsarnok, 20.30. Nyugati csoport ELTE-BEAC-Örkény, Bogdánfy út, BEAC-csarnok, 20. Ferencváros-AC Villám, Kánai út, Kőérberek-Tóváros, Hosszúréti Sportcsarnok, 20 JÉGKORONG Mol Liga, Dab.Docler-HSC Csíkszereda (romániai), Dunaújváros, 18 VÍZILABDA Vodafone ob I, nők: ZF-Eger-Héraklész utánpótlás-válogatott, Eger, 19.45 EREDMÉNYEK ALPESI SÍ - VILÁG KUPAVERSENY, SÖLDEN Férfiak. Óriás-műlesiklás: 1. Ted Ligety (amerikai) 2:36.02 (1:18.52,1:17.50), 2. Mölgg (olasz) 2.75 másodperc hátrány (1:18.64,1:20.13), 3. Hirscher (osztrák) 3.12 mp h. (1:19.84,1:19.30) ATLÉTIKA FRANKFURT. Maratoni futóverseny. Férfiak: 1. Patrick Makau (kenyai) 2:06:08, 2. Chimsa (etióp) 2:06:52,3. Kirwa (kenyai) 2:07:35. Nők: 1. Meselech Melkamu (etióp) 2:21:01,2. Rono (kenyai) 2:21:39, 3. Daska (etióp) 2:23:52 TENISZ ► FÉRFITORNAK ATP 500-AS TORNA, VALENCIA (2 086 050 dollár, kemény pálya) Egyes. Döntő: Ferrer (spanyol, 1.)-Dolgopolov (ukrán) 6:1,3:6,6:4 ATP 500-AS TORNA, BÁZEL (1934 300 euró, kemény pálya) Egyes. Döntő: Del Potro (argentin, 2.)-Federer (svájci, 1.) 6:4,6:7,7:6 VÍZILABDA ► THEODORA MAGYAR KUPA, NŐK, CSOPORTMÉRKŐZÉSEK A-csoport, Szentes. 1. forduló: Dunaújvárosi Főiskola-Mex Motors-UVSE 14-5 (3-2, 2-1, 4-1, 5-1). Gólszerzők: Gurisatti 4, Menczinger K. 3, Ziegler 2, Horváth B., Polák, Ács, Hujor, Poszkoli, ill. Sikter, Kökény 2-2, Mészáros V. Hungerit-Szentesi VK-Honvéd-ELTE-Polo 16-3 (3-2,4-0, 5-1,4-0). G: Miskolczi 5, Gémes 4, Elbert, Kövér-Kiss, Kotova 2-2, Kádár, ill. Garda, O-Nagy, Ráduly. 2. forduló: UVSE-Honvéd 9-8 (2-1,1-2, 2-3,4-2). G: Sikter 5, Kiss C. 2, Azumah, Kuna K., ill. Garda 3, Leimeter, Kövesdi 2-2, Ráduly. Szentes-Dunaújváros 7-5 (3-1,2-1,2-2,0-1). G: Gémes, Miskolczi 2-2, Hevesi, Győri, Kövér-Kiss, ill. Poszkoli 3, Menczinger K. 2.3. forduló: Dunaújváros-Honvéd 16-8 (4-2,3-1,4-3, 5-2). G: Gurisatti 5, Horváth B. 4, Menczinger K. 3, Zigler, Polák 2-2, ill. Garda 3, Dombrádi 2, Kövesdi, Ráduly, Leimeter. Szentes-UVSE 18-7 (7-0,4-0,2-3, 5-4). G: Kövér-Kiss 5, Gémes 4, Rácz 3, Miskolczi 2, Elbert, Kádár, Győri, Hevesi, ill. Kuna Sz. 2, Koncsag, Rumi, Vogt, Tóth I A., Kuna K. A csoport végeredménye: 1. Szentes 9 (41-15), 2. Dunaújváros 6 (35-20), 3. UVSE 3 (21-40), 4. Honvéd 0(19-41) B-csoport: Szőnyi út. 1. forduló: BVSCZugló-Szegedi Vízmű-Taylor & Nash- Szegedi Egyetem 13-6 (4-0, 4-2,1-2, 4-2). G: Ráski 3, Csabai, Illés A. 2-2, Illés H., Ritz, Takács V., Kele, Kisteleki H, Farkas K., ill. Lengyel Dominika, Tóth P. 2-2, Árkosy, Dalmády P. ZF-Eger-BVSCZugló 9-5 (2-1,1-2,3-0,3-2). G: Somhegyi 3, Antal 2, Veréb, Keszthelyi, Zajácz, Pengő, ill. Kisteleki H., Csabai, Illés A., Ráski, Illés H. Szeged-Éger 9-9 (2- 3, 5-1,0-2, 2-3). G: Lengyel Dominika, Dalmády Sz. 3-3, Dalmády P. 2, Tóth P., ill. Zajácz 3, Keszthelyi 2, Pécsi, Pengő, Somhegyi, Antal. A csoport végeredménye: 1. Eger 4 (18-14), 2. BVSC 3 (18-15), 3. Szeged 1(15-22) GYORSASÁGI MOTOR AUSZTRÁL NAGYDÍJ...... Lorenzo duplázott A királykategóriában ez a második koronája . Jorge Lorenzo másodszor is elhódította a MotoGP géposztály világbajnoki címét - egy futammal a gyorsaságimotoros-világbajnokság vége előtt -, s így a spanyolok közül neki sikerült először duplázni a királykategóriában. „Kemény volt! Csak mi tudjuk, milyen idegőrlő olyan versenyzőkkel megharcolni, mint Stoner vagy Pedrosa. Nem szabad hibázni, s minden versenyt muszáj befejezni. Különleges ez a nap, nagyon-nagyon boldog vagyok” - vigyorgott Lorenzo a győzelme után, amelyet ausztráliai második helyének köszönhet (és annak, hogy legfőbb riválisa, Dani Pedrosa a vasárnapi verseny második körében elesett). Lorenzo amúgy hároméves korában kezdett el motorozni, sohasem volt világbajnok a nyolcadliteres géposztályban, ellenben ő volt a legfiatalabb vb-résztvevő. A 250 köbcentis kategóriában már a világbajnoki cím is összejött, és lassan elkezdték az akkor fénykorát élő Valentino Rossi utódaként emlegetni. Úgy süvített a királykategória irányába, mint egy rakéta. És kábé annyira is várták, mint egy rakétát. Tartottak tőle, és nem alaptalanul, ugyanis sütött belőle a tehetség. A csillaga 2010-ben emelkedett a legmagasabbra, amikor a szezon első tizenkét versenyén a dobogón végzett (hétszer a tetején pezsgőzött), és mindössze 23 évesen világbajnoki címet szerzett. Közben már a fél világ ismerte a „zászlós fiút”, aki minden meghódított pályára kitűzte győzelmi jelképét. Majd ezek után, friss világbajnokként az idényzáró jerezi nagydíjon kis híján vízbe fulladt, mert úgy ahogy volt, bőrruhástól, sisakostól beleugrott a pályán lévő tóba. Csakhogy a bőrruha hamar megszívta magát vízzel, úgyhogy a kifelé út már nem volt annyira könnyed és vidám, mint a befelé. Aztán tavaly meg kellett ha jolnia Casey Stoner és a Honda előtt (verhetetlen kombináció), ám az idén jöhetett a reváns. Lorenzo a 17 idei verseny közül 16 alkalommal ünnepelhetett a dobogón, ebből hatszor nyert, s ez elég volt a világbajnoki címhez. A másodikhoz. T.A.* AUSZTRÁL NAGYDÍJ, A VB 17. FUTAMA, PHILLIP ISLAND Moto3: 1. Sandro Cortese (német, KTM) 38:20.014,2. Oliveira (portugál, Iuter-Honda) 2.108 másodperc hátrány, 3. Sissis (ausztrál, KTM) 5.031 mp h. Moto2:1. Pol Espargaró (spanyol, Kalex) 39:26.486,2. West (ausztrál, Speed Lip) 16.811 mp h., 3. Márquez (spanyol, Suter) 16.837 mp h. MotoGP: 1. Casey Stoner (ausztrál, Honda) 40:01.324, 2. Lorenzo (spanyol, Yamaha) 9.223 mp h., 3. Crutchlow (brit, Yamaha) 14.570 mp h. A vb állása 17 futam után (1 van hátra). Moto3:1. Sandro Cortese 305 pont - már világbajnok, 2. Salom (spanyol, Kalex-KTM) 208, 3. Vinales (spanyol, FTR-Honda) 199. Moto2: 1. Marc Márquez 299 - már világbajnok, 2. Espargaró 260,3. Iannone (olasz, Speed Up) 188. MotoGP: 1. Jorge Lorenzo 350 - már világbajnok, 2. Pedrosa (spanyol, Honda) 307,3. Stoner 238 ▲ Jorge Lorenzo 17 futamból 16 alkalommal ünnepelt a dobogón t . A lapban megjelenő hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Az elhelyezett politikai hirdetések nem tükrözik a szerkesztőség vagy a kiadó véleményét A hirdetés közzétételekor teljes mértékben figyelembe vesszük a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVII. törvény rendelkezéseit, valamint az önszabályozó reklámpiacon kialakult gyakorlatot.'’ O OR ! noifkr Ti,és a Nemzeti Sport bármely unghi fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli E-mail: szerkesztoseg@nemzetisport.hu Internet: www.nemzetisport.hu HU ISSN 0866-2517 Főszerkesztő: Buzgó József Főszerkesztő-helyettesek: Murányi András (általános), Sz. Nagy Tamás (digitális) Vezető szerkesztők: Amler Zoltán, Szűcs Miklós Vezető olvasószerkesztő: Skrapits László Rovatvezetők: Vincze András (labdarúgás), Tóth Anita (csapat- és egyéni sportágak), Hegedűs Gábor (fotó), Budai Miklós (Sportfogadás). Főmunkatársak: dr. Malonyai Péter, Németh Ferenc, Pietsch Tibor, Sinkovics Gábor, Thury Gábor Művészeti vezető: Kispéter Csaba Kiadó: Ringier Kiadó Kft. (1) 460-2500 kiado@nemzetisport.hu Felelős kiadó: Mihók Attila ügyvezető igazgató Szórakoztató- és sportüzletág-igazgató: Papp Gábor Marketing- és üzletfejlesztési igazgató: Domán Éva Hirdetési igazgató: Miczinkó Katalin Terjesztési igazgató: Bulyáki Iván Gyártási igazgató: Végh Petra Kiadó és szerkesztőség: 1082 Budapest, Futó u. 35-37. Levélcím: 1591 Budapest, Pf. 330. Árusításban terjeszti a Lapker Rt. és alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a MédiaLOG Zrt. Előfizethető a kézbesítőknél. Megrendelhető: zöldszám: 06-80-106-000; fax: 06-46-815-800, 06-46-506-681; e-mail: elofizetes@media-log.hu Reklamációk fogadása: zöldszám: 06-80-106-000; fax: 06-46-815-800, 06-46-506-681; e-mail: reklamacio@media log.hu Nyomás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató www.ringier.hu E-mail: ringierprint@ringier.hu A Nemzeti Sport példányszámát a Matesz hitelesíti Szerkesztőség: (1) 460-2600 Hirdetés (hirdetes@nemzetisport.hu): (1) 460-2541 Apróhirdetés: (1) 460-2543 Előfizetés: 06-40/200-548 (helyi tarifával hívható) NEMZETI SPORT ELŐFIZET 6 napos ÉSI DÍJAK 7 napos Egyhavi díj 3850 Ft 4450 Ft Negyedéves díj 11490 Ft 12 810 Ft Féléves díj 22 620 Ft 25 200 Ft Éves díj 45 240 Ft 49 680 Ft Az előfizetés kék száma: 06-40/200-548 Fax:06-1/460-2490 e-mail: elofizetes.nemzetisporthingier.hu