Nemzeti Sport, 2013. február (111. évfolyam, 31-58. szám)

2013-02-24 / 54. szám

TENISZ WTA-TORNA Az idei első Babos párosban győzött Babos Tímea a luxemburgi Man­­dy Minella oldalán megnyerte a bogotái WTA-tornát a párosok mezőnyében. Keress olyan párt, akitől tanulni tudsz! Az előző jó tanácsot az élet sok területén lehet alkalmazni, Babos Tímea a teniszpályán en­gedett a felszólításnak. Babos párosban egy óra két perc alatt 6:3,6:2-re nyert pénte­ken a luxemburgi Mandy Minella oldalán a bogotái salakpályás te­nisztorna elődöntőjében a szerb Jelena Jankovics, Alekszandra Krunics kettős ellen. A magyar játékos egyesben már nincs versenyben, még szerdán a má­sodik fc MedLytlóban kapott ki két játszmában, éppen Minellától. A pénteki e eredményben ellenben talán az is szerepet játszott, hogy Jankovics előtte egyesben siker­rel vette negyeddöntőjét, míg Babos partnere, Minella elbukta a sajátját. „Örülök a döntőnek, különös­képpen annak, hogy Jankovicsot búcsúztattuk ezzel a győzelem­mel. Szeretek Mandyvel párosoz­­ni, jóban vagyunk. Ez is fontos a győzelemhez!" - mondta Babos még az elődöntőt követően. Babos, aki tavaly Monter­­reyben egyesben, míg Bir­minghamben a tajvani Hszie Szu-vej oldalán párosban nyert WTA-versenyt, idén másodszor szerepelt fináléban: januárban, Hobartban Mandy Minellával döntős volt, de akkor a spanyol Garbine Muguruza, Maria-Tere­­­ za Torro-Flor duó győzött. A bo­gotái viadalon azonban Babosék nem elégedtek meg ennyivel: a döntőben az első helyen kiemelt Eva Birnerová, Alekszandra Pa­nova cseh, orosz páros ellen 6:4- re hozták az első szettet, a má­sodikban pedig 3:0-ra elléptek, és végül ülapenc alatt 6:4, 6:3-ra győztek, amivel­ lapzártánkkor megnyerték a tornát. A WTA-INTERNATIONAL-TORNA, BOGOTÁ (235 000 dollár, salak) Egyes. Elődöntő: Jankovics (szerb, 1.)-Knapp (olasz) 3:6, 6:1, 7:6, Orma­­echea (argentin)-Pereira (brazil) 7:6, 6:3. Páros. Döntő: Babos Tímea, Minella (magyar, luxemburgi)-Birnerová, Pa­nova (cseh, orosz 1.) 6:4,6:3 ■ÉT ___Babos Tímea --------­(balra) és Mandy Minella két­­szettben győzött. X . PÁL ISTVÁN S­ZOLGÁLTATÁSV. Televízió-műsor: vasárnap , M1 6.30: Családbarát hétvége. Benne: sporthírek 13.25: Telesport - Sport7 20.00: Sporthírek 18.00: Híradó. Benne: sport 18.25,23.20: Dunasport 9.00: Heti helyzet, a hét témái, ism. 10.00: Fieszta, spanyol futballmagazin, ism. 12.00: Labdarúgás, Bajnokok Ligája­­magazin, ism. 12.30: Labdarúgás, holland bajnokság, Feyenoord-PSV,ÉLŐ 14.30: Fútbol Mundial, ism. 15.00: Rögbi, Hat nemzet tornája, Skócia-Írország, ÉLŐ 16.45: Cselgáncs, Grand Prix, Düsseldorf, ÉLŐ 19.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság Atlético Madrid-E­spanyol, ÉLŐ 21.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Betis-Málaga, ELŐ 23.00: Harcművészmagazin, Fightpont küzdősport, ism. 23.15: Ökölvívás, profi gála, a WBC köny­­nyűsúlyú vb-címéért, A. Brower-G. Rees, Atlantic City, ism. 8.00: Kosárlabda, NBA - The Association, ism. 8.30: K. 0. Tv, profiboksz-magazin, ism. 10.00:30 - Catching Hell, ism. 12.45: Küzdősportok, Best of harcművészet 2012 13.45: Labdarúgás, skót bajnokság, Celtic­ Dundee, ÉLŐ 16.00: Erős emberek, A világ legerősebb embere 16.30: Labdarúgás, Bajnokok Ligája­­magazin 17.00: Kézilabda, spanyol bajnokság férfiak, Granolers-Via de Aranda, ÉLŐ 18.45: Tenisz, Valentin-napi torna, ism. 19.00: Ökölvívás, profi gála, könnyűsúlyú WBC-vb-címmérkőzés, A. Brower-G. Rees, Atlantic City, ism. 22.00: Tenisz, ATP-torna, döntő, Memphis, ÉLŐ SPORTKLUB 10.00: Vitorlázás, 34. Amerika-kupa, ism. 10.30: Autósport, power,tech 11.30: Autósport, Total Car,felv. 12.00: Havazin,felv. 12.30: Labdarúgás, olasz bajnokság Sampdoria-Chievo, ÉLŐ 14.30: Jégkorong, EBEL, cf. 14.45: Labdarúgás, A vb-k hősei 15.00: Labdarúgás, olasz bajnokság Juventus-Siena, ÉLŐ 17.00: Labdarúgás, olasz bajnokság, Atalanta-Roma, felv. 18.45: Chelsea Tv. Benne: Chelsea-Sparta Praha, felv. 20.30: Labdarúgás, olasz bajnokság, Internazionale-MRan, ÉLŐ 23.00: Labdarúgás, francia bajnokság, PSG-Marseille, felv. 23.45: Híradó EUROSPORT 5.30: Superbike, világbajnokság, 2. futam, Ausztrália, ÉLŐ 8.30: Superbike, világbajnokság, 2. futam, Ausztrália, ism. 9.15: Síugrás, világbajnokság férfiak, HS 106, Val di Fiemme, ism. 9.45: Északi összetett, világbajnokság, csapat, HS 106, Val di Fiemme, ELŐ 11.00: Alpesi sí, világkupa, nők, összetett, lesiklás, Méribel, ELŐ 12.00: Sífutás, világbajnokság csapat, sprint, Val di Fiemme, ÉLŐ 13.00: Alpesi sí, világkupa, férfiak, óriás­­műlesiklás, 2. futam, Garmisch-Parten­kirchen, ÉLŐ 14.00: Alpesi sí, világkupa, nők, szuper­kombináció, lesiklás, Méribel, ÉLŐ 15.00: Északi összetett,­ Gundersen, Val di Fiemme 15.45: Szánkó, világkupa, csapat, váltó, Szocsi, ÉLŐ 16.30: Síugrás, világbajnokság, Val di Fiemme, ÉLŐ 18.45: Sífutás, világbajnokság, csapat, sprint, Val di Fiemme, ism. 20.00: Ökölvívás, WBO-címmérkőzés, C. Ha­mmer-D. Mazikin, Galati, ism. 22.00: Síugrás, világbajnokság, Val di Fiemme, ism. 23.00: Sífutás, világbajnokság, csapat, sprint, Val di Fiemme, ism. EUROSPORT2­8.00: Alpesi sí, világkupa, nők, lesiklás, Méribel, ism. 9.00: Alpesi sí, világkupa, férfiak, lesiklás, Garmisch-Partenkirchen, ism. 10.00: Alpesi sí, világkupa, férfiak, óriás­műlesiklás, 1. futam, Garmisch-Parten­kirchen, ÉLŐ 11.00: Sílövészet, Európa bajnokság férfiak, üldözéses verseny, Braszna, ÉLŐ 12.00: Szánkó, világkupa, férfiak, 1. futam, Szocsi, ÉLŐ 12.45: Sílövészet, Európa-bajnokság, nők, sprint, Banszko, ism. 13.30: Szánkó, világkupa, férfiak, 2. futam, Szocsi, ÉLŐ 14.30: L­övészet, Európa-bajnokság, nők, üldözéses verseny, Banszko, ÉLŐ 15.30: Labdarúgás, német bajnokság, Mönchengladbach-Dortmund, ELŐ 17.30: Labdarúgás, német bajnokság, Fürth-Leverkusen, ÉLŐ 19.30: Labdarúgás, német bajnokság, cf. 20.30: Síugrás, világbajnokság, Val di Fiemme, ism. 22.00: Kézilabda, Bajnokok Ligája, férfiak, Füchse Berlin-Pick Szeged, felv. 23.30: Alpesi sí, világkupa, nők, szuper­­kombináció, lesiklás, Méribel, ism. DIGISPORT1­7.55: Labdarúgás, angol bajnokság, Arsenal-Aston Villa, ism. 9.45:Gobike-magazin 10.15: Kosárlabda, Euroliga, férfiak, Anadolu Efes-CSZKA Moszkva, ism. 12.10: Kosárlabda, NCAA North Carolina-NC State, ism. 14.10: Labdarúgás, angol bajnokság, Manchester City-Chelsea, ÉLŐ 16.40: Labdarúgás, angol Ligakupa, döntő, Swansea-Bradford, ÉLŐ 19.20: Sport24. Hírműsor 19.25: Labdarúgás, Bajnokok Ligája­magazin, ism. 20.05: Labdarúgás, portugál bajnokság, Benfica-Pacos Ferreira, ÉLŐ 22.10: Kézilabda, Bajnokok Ligája,férfiak, Füchse Berlin-Pick Szeged, felv. 23.40: A világ golfja, magazin 23.55: Sport24. Hírműsor DIGISPORT2­8.15: Kézilabda, Bajnokok Ligája, férfiak, MKB Veszprém-Atlético Madrid, ism. 9.45: Reggeli start, válogatás, ism. 10.45: Labdarúgás, portugál bajnokság, ism. 12.35: Labdarúgás, angol bajnokság, Fulham-Stoke City, ism. 14.25: Labdarúgás, angol bajnokság, Newcastle-Southampton, ELO 16.30: Go bike-magazin, ism. 17.00: Vízilabda, ob I, férfiak, Honvéd-Ferencváros, ÉLŐ 18.55: Kézilabda, Bajnokok Ligája, férfiak, Füchse Berlin-Pick Szeged, ELŐ 20.35: Sport24. Hírműsor 20.45: Labdarúgás, angol bajnokság, Manchester City-Chelsea, ism. 22.35: Labdarúgás, angol Ligakupa, döntő, Swansea-Bradford, ism. HATOS CSATORNA 9.00: Diné Sporthíradó. Vendég: Fodor Krisztián, raliverseny-szervező, -rende­ző Olvasóink figyelmébe! A műsorváltoztatás jogát valamennyi tv- és rádióadó fenntartja! Rádióműsor: vasárnap KOSSUTH 6.10,7.10,12.17: Sporthírek 17.50: Sportvilág I. Benne: Tudósítás a fedett pályás atlétikai ob-ról 18.05: Sportvilág II. Benne: Hamarosan rajtol a labdarúgó NB I: hogy állnak a csa­patok? 19.05: Sportvilág III. Benne: Miért menekül­nek a sportolók Baranyából? - Az olimpiai ezüstérmes Navarrete József is segít Szi­lágyi Áronnak - Hangképes összeállítás az atlétikai ob-ról 22.20: Sportvilág IV. Benne: A nap sport­­eseményeinek összefoglalója PETŐFI 6.42, 11.00, 15.00, 16.00, 17.00, 18.00, 19.00,20.00: Sporthírek 22.00: „Nagyon sport” Sportműsor: vasárnap ATLÉTIKA Fedett pályás országos bajnokság, Syma­csarnok, 13.30 BIRKÓZÁS Golden Grand Prix, nemzetközi verseny, 55,66,96 kilogramm, Szombathely. Selej­tező, 9. Döntő, 12 JÉGKORONG Mol Liga, Újpest-Miskolci Jegesmedvék, Megyeri út, 18.30 RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA Hajdú-kupa, Debrecen, Főnix Csarnok, 8.45 VÍZILABDA Vodafone ob I, férfiak: Groupama-Hon­­véd-FTC, Kőér u. 17.15 | Csaknem 60 CSATORNA részletes tv-műsora: www.tvmusor.hu világbajnokság, e.ÉLŐ Ö­TTUSÁN____________ Marosi második ■ „Izgalmas napon vagyunk túl" - tudtuk meg Kállai Ákostól, a magyar öttusa-vá­logatott edzőjétől az Egye­sült Államokban történtek­kel kapcsolatban. A Palm Springsben rendezett vitág­­kupaverseny szombat reg­gel a vívóteremben nem úgy kezdődött, ahogy szerettük volna. Mind a négy magyar induló gyengén kezdett, és bár voltak fellángolások és pozitív szériák, igazán nem ijesztettek rá az ellenfelekre. De ami késik, nem múlik, Marosiék egy későbbi számra tartogatták a meglepetéseket. Legjobban Tibolya Péter gyűj­­­tötte a skalpokat, hiszen 856 pontig jutott, Marosi Ádám 832-t vívott, Kasza Róbert és Demeter Bence viszont nem tudott 800 fölé keveredni. Ezt követően újult erővel ug­­rottak a medencébe a magya­rok. Teljesítették a penzumot, és rögtön a következő számon érezhették magukat. Már csak azért is, mert az új szabályok szerint az uszodában megtar­tották a lósorsolást. A melegí­tés Demeter kivételével min­denkinek jól sikerült, a pálya már nem teljesen. Marosi és Kasza egy-egy verőhibával, Tibolya hárommal, Demeter viszont három kitöréssel és öt verőhibával teljesítette a pá­lyát, azonban így is 150 pont­tal többet lovagolt össze azzal a lóval, mint a második fordu­lóban egy másik lovas. A végére maradt azonban a mieink slusszpoénja, mert arra senki sem számított, hogy ennyire jól fognak futni. Tibo­lya például a 23. helyről a 6.-ra lépett (futott) előre, így meg­nyerte a számot, Kasza a 7.-re jött fel, Marosi pedig második­ként végzett a versenyen. Munkatársunktól . EREDMÉNYEK ALPESI Sí ► VILÁGKUPAVERSENY, GARMISCH-PARTEN­KIRCHEN Férfi lesiklás. 1. Christof Innerhofer (olasz) 1:37.83, 2. Streitberger (osztrák) 1:37.95, 3. Kröll (osztrák) 1:37.99. A 9 fordulós szak­ági világkupa állása 7 verseny után: 1. Ak­­sel Lund Svindal (norvég) 359 pont, 2. Paris (olasz) 349,3. Innerhofer 344. A 36 fordulós összetett vk állása 29 verseny után: 1. Mar­cel Hirscher (osztrák) 1135 pont, 2. Svindal 966,3. Neureuther (német) 776 VILÁGKUPAVERSENY, MÉRIBEL Női lesiklás: 1. Carolina Ruiz Castillo (spa­nyol) 1:42.56, 2. Höfl-Riesch (német) 1:42.76, 3. Marchand-Arvier (francia) 1:42.77, ...26. Miklós Edit (magyar) 1:44.19. A 8 fordulós szakági vk állása 6 verseny után: 1. Lindsey Vonn (amerikai) 340 pont, 2. Maze (szlo­vén) 239,3. Cook (amerikai) 215, ...34. Mik­lós Edit (magyar) 13. A 37 fordulós összetett vk állása 27 verseny után: 1. Tina Maze 1744 pont, 2. Höfl-Riesch 886,3. Vonn 740, ...96. Miklós Edit 13 BIRKÓZÁS ► MAGYAR NAGYDÍJ, KÖTÖTTFOGÁSÚ GOL­DEN GRAND PRIX, SZOMBATHELY A magyarok eredményei. 60 kg, 1. fordu­ló: Kozák István erőnyerő. Negyeddöntő:­­Sokol (horvát) 3:0 (3:0,1:0). Elődöntő:­­Csimbaljuk (ukrán) 3:0 (2:0,1:0). Döntő:­­Fris (szerb) 3:0 (2:0,1:0). 74 kg. 1. for­duló: Kun Renátó, Szabó Martin erőnye­rő, Korpási Bálint—Datunasvili (grúz) 3:1 (0:1, 2:1, 3:0), Szabó László—Csilev (kir­giz)­ (0:1,3:3,0:1). 2. forduló: Kun-Ayet Okran (tunéziai) 1:3 (1:0,0:2,0:2), Szabó M.-Madsen (dán) 0:5 (0:5-nél tus), Kor­­pási-Daragan (ukrán) 3:1 (0:1,1:0,1:0). Negyeddöntő: Korpási-Cskadaja (grúz) 1:3 (0:2,2:0,0:3). A vigaszágon. 1. fordu­ló: Szabó M.-Nemes (szerb) 3:1 (4:1,1:0). A 3. helyért: Szabó M.-Starcevic (hor­vát) 1:3 (2:0, 4:8, 0:2). 84 kg. 1. forduló: Bácsi Péter, Lőrincz Viktor, Antunovics László erőnyerő. 2. forduló: Bácsi-Henz (szlovák) 3:0 (1:0, 5:0), Lőrincz-Kvarn­­mark (svéd) 3:0 (1:0,1:0), Antunovics- Kendzsejev (kirgiz) 1:3 (1:2,0:8). Negyed­döntő: Bácsi-Tjorsstad (norvég) 3:0 (1:0, 1:0), Lőrincz-Kobliasvili (grúz) 3:1 (0:1,1:0,1:0). Elődöntő: Bácsi-Lőrincz 3:1 (0:1,3:0,1:0). A 3. helyért: Lőrincz-Tjors­­stad 3:0 (1:0,1:0). Döntő: Bácsi-Nadere­­isvili (grúz) 3:0 (2:0,4:0). 120 kg. 1. fordu­ló: Deák-Bárdos Mihály—Bin (szerb) 3:0 (2:0, 4:0), Nunajev Juszup-Erkimbajev (kirgiz) 5:0 - meccs nélkül. Negyeddön­tő: Deák-Bárdos-Orlov (ukrán) 1:3 (0:1, 2:0, 0:1), Nunajev-Ramguov (kirgiz) 3:1 (0:1, 3:3, 3:2). Elődöntő: Nunajev-Orilov 1:3 (1:0,0:1,0:1). A vigaszágon. 1. forduló: Deák-Bárdos-Gogisvanidze (grúz) 5:0 (0:2,3:0,3:0-nál tus). A 3. helyért: Deák- Bárdos-Nunajev 3:1 (0:1,1:01:0) Végeredmények (a győztesek és a ma­gyarok helyezései). 60 kg: 1. Kozák István. 74 kg: 1. Mark Madsen (dán), ...5. Szabó Martin, ...7. Korpási Bálint, ...15. Szabó László, ...19. Kun Renátó. 84 kg: 1. Bácsi Péter, ...3. Lőrincz Viktor, ...14. Antuno­vics László. 120 kg: 1. Jevgenij Orlov (uk­rán), ...3. Deák-Bárdos Mihály, ...5. Nu­najev Juszup EVEZÉS ► ERGOMÉTERES ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, GYŐR Férfiak. Normálsúly. Bajnok: Simon Bé­la (Szolnoki Főiskola-Tisza EE), 2. Ju­hász Adrián (Szolnoki Főiskola-Tisza EE), 3. Széll Domonkos (Csepel). Köny­­nyűsúly. B: Varga Tamás (EDF Démász Szegedi VSE), 2. Lőrinczy Péter (Külker Evezős Klub), 3. Galambos Péter (Vác). Nők. Normálsúly. B: Szabó Katalin (Vác), 2. Bácskai Dominika (Vác), 3. Hajnal Ad­rienn (Csepel). Könnyűsúly. 1. Samu Lilla (Arrabona Evezős Klub), 2. Erdélyi Zsó­fia (Szolnok), 3. Dohovics Virág (Győri Vízügy-Spartacus EK) JÉGKORONG­­-NHL Alapszakasz, 35. játéknap: Chicago Black­­hawks-San Jose Sharks 2-1, Nashville Pre­­­ dators-Vancouver Canucks 0-1, Pittsburgh Penguins-Florida Panthers 3-1 KERÉKPÁR­­- PÁLYA-VILÁGBAJNOKSÁG, MINSZK Férfiak. Omnium. Világbajnok: Aaron Gate (Új-Zéland) 18 pont, 2. Lasse Norman Nah­­sen (Dánia) 21,3. Glenn O’Shea (Ausztrá­lia) 22 Nők. Sprint. Vb: Rebecca Angharad James (Nagy-Britannia), 2. Kristina Vogl (Német­ország), 3. Vaj Sze Li (Hong Kong). Pontver­seny. Vk: Jarmila Machacová (Csehország) 30 pont, 2. Sofia Arreola Navarro (Mexikó) 29,3. Giorgia Bronzini (Olaszország) 22 KOSÁRLABDA - NBA Alapszakasz, 109. játéknap: Golden Sta­­ te Warriors-San Antonio Spurs 107-101 - hosszabbítás után, Oklahoma City Thun­der-Minnesota Timberwolves 127-111, To­­ ronto Raptors-New York Knicks 100-98, Washington Wizards-Denver Nuggets 119-113, Charlotte Bobcats-Chicago Bulls 75-105, Indiana Pacers-Detroit Pistons 114-82, Brooklyn Nets-Houston Rockets 96-106, Atlanta Hawks-Sacramento Kings 122-108, Memphis Grizzlies-Orlando Magic 88-82, New Orleans Homets-Dallas Mave­ricks 100-104, Phoenix Suns-Boston Celtics 88-113, Los Angeles Lakers-Portland Trail Blazers 111-107 ÖTTUSA , VILÁGKUPA, PALM SPRINGS Férfiak. A végeredmény: 1. Alekszandr Le­­szun (orosz) 5832 pont, 2. Marosi Ádám (magyar) 5808, 3. Joseph Evans (brit) 5800,.. .6. Tibolya Péter (magyar) 5736,7. Kasza Róbert (magyar) 5728,.. .35. Deme­ter Bence 5268 SÍFUTÁS , VILÁGBAJNOKSÁG, VAL DI FIEMME Férfiak. Station (15 km-es klasszikus stí­­lus+15 km-es szabad stílus). Világbajnok: Dario Cologna (Svájc) 1:13:09.3, 2. Martid Johnsrud Sundby (Norvégia) 1.8 másod­perc hátrány, 3. Stur Röthe (Norvégia) 2.0 mp h. Nők: Statlon (7.5 km-es klasszikus stílus+7.5 km-es szabad stílus). Világbajnok: Marit Björgen (Norvégia) 394)44, 2. Therese Jo­­haug (Norvégia) 3.4 mp h., 3. Heidi Weng (Norvégia) 14.9 mp h. SÍUGRÁS - VILÁGBAJNOKSÁG, VALÓI RÉMMÉ Férfiak. Normálsánc. Világbajnok: Anders Bardai (Norvégia) 252.6 pont (103.5 méter, 100.0), 2. Gregor Schlierenzauer (Ausztria) 248.4 (98,97.5), 3. Peter Prevc (Szlovénia) 244.3(102.5,98.5) TENISZ , FÉRFITORNÁK ATP 500-AS TORNA, MEMPHIS (1 353 550 dol­lár, kemény pálya) Egyes. Negyeddöntő: Nisikori (japán, 5. kiemelt)—Cilic (horvát, 1.) 6:4,6:2, Matose­­vic (ausztrál)—Dolgopolov (ukrán, 7.) 6:7, 6:2, 6:4; F. López (spanyol)—Sock (ameri­kai) 6:4,6:3; Istomin (üzbég)—Russell (ame­rikai) 6:4,7:6. Elődöntő: Nisikori-Matosevic 6:4-nél feladta ATP 250-ES TORNA, MARSEILLE (598 535 euró, kemény pálya) Egyes. Bődöntő: Berdych (cseh, )-Turszu­­nov (orosz) 6:2,6:1; Tsonga (francia, 3.)—Si­mon (francia, 6.) 6:2,6:2 ATE 250-ES TORNA, BUENOS AIRES (570 470 dollár, salak) Egyes. Negyeddöntő: Almagro (spanyol, 2.)—Del Bonis (argentin) 6:1, 7:6; Wawrin­­ka (svájci, 3.)-Ramos-Vinolas (spanyol, 8.) 7:6,6:4. Bődöntő: Ferrer (spanyol, 1.)-Rob­­redo (spanyol) 6:3,6:2, Wawrinka-Almag­­ro 6:3,7:5 ► NŐI TORNÁK WTA-PREMIERTORNA, DUBAI (2 000 000 dollár, kemény pálya) Egyes. Döntő: Kvitová (cseh, 6.)-Errani (olasz, 5.) 6:2,1:6,6:1 TTF-FUTURE TORNA, ANTALYA (10 000 dollár, salak) Páros. Elődöntő: Bukta Ágnes, Juhász (ma­gyar, szlovákiai)—Barbieri, Schäfer (olasz, német,­) 6:2,6:3 VÍZILABDA - VODAFONE OBI, NŐK 9. forduló: UVSE-ZF-Eger 7-24 (2-4, 1-4, 1-5,3-11). Gólszerzők: Tóth I A. 2, Kuna K., Hertzka, Azumah, Sikter, Kuna Sz, ill. Keszt­helyi 9, Antal 7, Czigány D., Pengő, Pécsi 2-2, Miló, Vályi. BVSC-Zugló-Diapolo-Honvéd- ELTE-Polo 14-6 (4-3,4-0,3-2,3-1). G: Illés H., Csabai, Ráski 3-3, Takács V. 2, Illés A., Szmodics, Kele, ill. Kövesdi 4, Szapuová, Rá­­duly. Hungerit-Szentesi VX-Szegedi Vízmű- Taylor & Nash-Szegedi Egyetem 13-8 (1-0, 4-4,6-2,2-2). G: Kövér-Kiss 5, Gémes, Ko­tova 3-3, Rácz, Kádár, ill. Dalmády P. 4, Ár­­kády 2, Tóth P., Lengyel Dominika AZ ÁLLÁS 1 Eger9 9 - -163-57 27 2.BVSC9 6 1 2 105-78 19 3. Dunaújváros8 6 - 2 97-64 18 4. Szentes8 6 - 2 98-70 18 5. Utánpótlás-válogatott7 3 1 3 69-57 10 6. Szeged9 2 ■- 7 75-98 6­­.Honvéd9 1 ■- 8 62-1643 8.N­VSE 9 - ■- 9 58-1390 SPORTMIX17 I 2013. február 24., vasárnap nemzetisgMMrf t .A lapban megjelenő hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Az elhelyezett politikai hirdetések nem tükrözik a szerkesztőség vagy a kiadó véleményét, A hirdetés közzétételekor teljes mértékben figyelembe vesszük a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény rendelkezéseit, valamint az önszabályozó reklámpiacon kialakult gyakorlatot.” O R i Ilin f*l’ Fitos a Nemzeti Sport bármely­­ fotójának, írott anyagának LP, vagy részletének a szerző, TWk illetve a kiadó írásbeli ■ s t . i engedélye nélküli újraközlése! B A • j 1 4 E-mail: szerkesztoseg@nemzetisport.hu Internet: www.nemzetisport.hu HU ISSN 0866-2517 Főszerkesztő: Buzgó József Főszerkesztő-helyettesek: Murányi András (általános), Sz. Nagy Tamás (digitális) Vezető szerkesztők: Amler Zoltán, Szűcs Miklós Vezető olvasószerkesztő: Skrapits László Rovatvezetők: Vincze András (labdarúgás), Tóth Anita (csapat- és egyéni sportágak), Hegedűs Gábor (fotó), Budai Mik­lós (Sportfogadás). Főmunkatársak: dr. Malonyai Péter, Pietsch Tibor, Sinkovics Gábor, Thury Gábor Művészeti vezető: Kispéter Csaba Kiadó: Ringier Kiadó Kft. (1) 460-2500 kiado@nemzetisport.hu Felelős kiadó: Mihók Attila ügyvezető igazgató Szórakoztató- és sportü­zletág-igazgató: Papp Gábor Marketing- és üzletfejlesztési igazgató: Domán Éva Hirdetési igazgató: Miczinkó Katalin Terjesztési igazgató: Bulyáki Iván Gyártási igazgató: Végh Petra Kiadó és szerkesztőség: 1082 Budapest, Futó u. 35-37. Levélcím: 1591 Budapest, Pf. 330. Árusításban terjeszti a Lapker Rt. és alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a MédiaLOG Zrt. Előfizethető a kézbesítőknél. Megrendelhető: zöldszám: 06-80-106-000; fax: 06-46-815-800, 06-46-506-681; e-mail: elofizetes@media-log.hu Reklamációk fogadása: zöldszám: 06-80-106-000; fax: 06-46-815-800, 06-46-506-681; e-mail: reklamacio@media-log.hu Nyomás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató www.ringier.hu E-mail: ringierprint@ringier.hu A Nemzeti Sport példányszámát a Matesz hitelesíti Szerkesztőség: (1) 460-2600 Hirdetés (hirdetes@nemzetisport.hu): (1) 460-2541 Apróhirdetés: (1) 460-2543 Előfizetés: 06-40/200-548 (helyi tarifával hívható) NEMZETI SPORT ELŐFIZET 6 napos ÉSI DÍJAK 7 napos Egyhavi díj 4240 Ft 4895 Ft Negyedéves díj 12 660 Ft 14 400 Ft Féléves díj 22 620 Ft 25 200 Ft Éves díj 45 240 Ft 49 680 Ft Az előfizetés kék száma: 06-40/200-548 Fax:06-1/460-2490 e-mail: elofizetes.nemzetisport@ringier.hu­­ I .

Next