Nemzeti Sport, 2013. március (111. évfolyam, 59-88. szám)
2013-03-06 / 64. szám
RALI HÁTTÉR___________________________ Kubica visszatér Leendő magyar riválisai szerint már első futamán nyerhet ■ TÓTH ANITA A sors furcsasága: Robert Kubica végül a ralinál kötött ki. A sportágban, amely közvetve a kiváltó oka annak, hogy valószínűleg soha többé nem vezethet Formula-1-es autót. A lengyel közönségkedvenc az idén hét vb-futamon indul, de előtte egy Eb-viadalon melegít - majd később még néhányon rajthoz áll -, amelyen magyarok is lesznek az ellenfelei között. Hírbe hozták a német túraautó-bajnoksággal az IRC-sorozatban, végül azonban „gyári” ralis szerződést kapott Robert Kubica, aki a világbajnokságon méreti meg magát egy Citroen DS3 BRC volánja mögött. „Minden lehetőséget mérlegeltem, mielőtt meghoztam a döntésemet - mondta az Autosportnak Kubica, aki tavaly már indult néhány versenyen a francia gyár színeiben. - Folyamatosan kapcsolatban álltam a Citroennel, és mindkét oldalról szerettük volna folytatni az együttműködést. Hálás vagyok érte, hogy az egyik legmagasabb szintű sorozatban térhetek vissza. Már alig várom a rajtot, de nem tűzök ki magam elé különleges célokat. Még sokat kell tanulnom, fejlődnöm és versenykilométereket gyűjtenem." A Citroën-csapat főnökének, Yves Mattonnak is nagyon tetszik, hogy Kubicát a versenyzői között tudhatja - és ez nyilván nem véletlen. Sébastien Loeb ugye bejelentette visszavonulását (néhány futamon indul csak), így kell valaki, aki legalább annyira népszerű, mint ő. És Kubica elképesztően népszerű. „Robert visszatérése példa mindannyiunk számára, és büszkék vagyunk rá, hogy nálunk térhet vissza”-nyilatkozta Matton, aki azt is elmondta, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) külön engedélye kellett ahhoz, hogy speciális váltóval használhassa az autót, amelyet a kormány bal oldalán helyeznek el, lévén Kubica jobb keze súlyosan roncsolódott, amikor 2011 februárjában egy szalagkorlát gyakorlatilag kettévágta az autóját az Andoraralin. De visszatérve a „bemelegítő” Gran Canaria-ralira, sokak szerint Kubicának ott a győzelemre is van esélye, hiszen jó minőségű aszfaltpályákon zajlik a száguldás, ami a korábbi pályaversenyzőnek kimondottan fekszik. „Nem kérdés, hogy aszfalton nagyon gyors lesz - mondta Malcolm Wilson, a Ford-csapat főnöke, akinek az autóját szintén kipróbálta Kubica. - Sőt, miért ne nyerhetne? Nagyonnagyon gyors pilóta... ” így gondolják a magyarok is, akik az Európa-bajnokság indulói, s akik közül ketten - Vízin László és Bessenyey Zoltán - a Kanári-szigeteken is ellenfelei lesznek a lengyelek korábbi F1-es pilótájának. „Már kétszer is versenyeztem Kubica ellen, először egy olasz futamon, majd a Rallye du Varon, amelyen majd’ hat perccel vezetett, amikor az utolsó előtti szakaszon beszállt az erdőbe. Elképesztően ügyes fiú, úgyhogy mindenkinek érdemes komolyan venni őt. Loeb kilépésével ráadásul fontos ember lehet a Citroen flottájában, mert egyrészt legyőzheti Ogier-t, másrészt növelheti a rali népszerűségét. A Kanári-szigeteken szerintem nem lehet ellenfele, amíg négy keréken van a talajon” - mondta Bessenyey Zoltán, és egyetértett vele Vízin László is. „Már annak is örülök, hogy Kubicának sikerült felépülnie szörnyű balesete után, és hogy újra tud raliautót vezetni. Nem zavar, hogy az ellenfelünk lesz, sőt, örülök neki, mert a verseny nézettségét biztosan növeli. Nem láttam még az autót, amelyet ő fog vezetni, de szerintem mindenképp a verseny egyik esélyese. ” Robert Kubica a rali ▼T - Európa-bajnokságon melegít a vb-s megméretésekre GYORSASÁGI MOTOR SUPERSPORT Vb____________________________________ Türelemjátékot játszanak Talmácsi Gábor és Németh Balázs már a következő futamon visszatérne . Nemcsak az a közös bennük, hogy ugyanazon versenyhétvége edzésén sérültek meg, hanem az is, hogy mindketten úgy tervezik, a supersport-világbajnokság második, április 14-i futamán (Aragóniai Nagydíj) térnek vissza. Talmácsi Gábornak az állkapcsát műtötték meg a múlt héten, Németh Balázsnak a kulcscsontját. Mind a ketten lábadoznak, mind a ketten bevetik a legextrább módszereket is a gyógyulás meggyorsítása érdekében, és mind a ketten bizakodnak. Van is rá okuk. „Ma először sokkal-sokkal jobban érzem magam - mondta kedden Talmácsi. - Lement az arcomról a dagadás, hamarosan kiszedik a varratokat is. Közben járok fényterápiára, bevetek mindent a gyorsabb gyógyulás érdekében. Rágni még nem tudok rendesen, úgyhogy az étkezés nehézkes, de azt is megoldom valahogy. Egy szó, mint száz, látom a fényt az alagút végén, és bízom benne, hogy gyorsan összeforr a csontom. Ha igen, indulhatok az aragóniai futamon. Türelemjáték ez most, de ezen is túl kell lenni. ” Németh Balázs is jobban van, már bejár az egyetemre, és bár a bal keze fel van kötve a kulcscsonttörés után, és a doktorok azt mondták, hat hét a gyógyulás, a pilóta ugyancsak bizakodó. „Összességében jól vagyok, nincsenek fájdalmaim, és mindent bevetek a gyorsabb gyógyulásért. Járok oxigénkamrás és ultrahangos kezelésre, csonterősítőket szedek, szóval próbálom lerövidíteni a hathetes gyógyulási időt. Mert nem elég, ha összeforr a csont, az erőnlétet is vissza kellene nyerni, és arra is kell legalább egy hét” - vázolta Németh Balázs. Érdekesség, hogy mindkét versenyző nagy reményekkel várta a hétvégét, Talmácsi azért, mert a harmadik-negyedik helyen motorozott a szezon eleji teszteken, Németh pedig azért, mert ötödik volt az időmérőn, amikor bukott. Ez adhat nekik pluszerőt a következő hetekben. T.A. m A Talmácsi Gábor (balra) és Németh Balázs is felgyorsítaná a gyógyulást SPORTMIX IS 2013. március 6., szerda nemzetsport TENISZ INDIAN WELLS ___________ Erősebb a Grand Slamnél Nadal és Babos Tímea is ott lesz a főtáblán ■ SZÓBÓS ISTVÁN Lehet nívósabb teniszversenyt rendezni egy Grand Slam-tornánál? Indian Wellsben arra készülnek, hogy felülmúlják 2013 eddigi csúcseseményét, az Australian Opent. Ez pedig csak egyféleképpen lehetséges, meg kell fűzni a Melbourne-től fájós térde miatt visszalépő Rafael Nadalt, hogy induljon el. Noha jó egy héttel ezelőtt a spanyol salakkirály még óvatosan inkább a lemondás felé hajlott, azóta történt egy s más... Egyrészt szombaton Acapulcóban megnyerte második idei salakpályás versenyét is, másrészt a fináléban úgy lemosta a pályáról a jobb sorsra érdemes David Ferrert (6:0, 6:2), hogy még ő maga is meglepődött. Ezek után hétfőn már Kaliforniában vett részt kemény pályás bemutató tornán, és kifejezetten élvezte a játékot, így nem lepődnénk meg, ha a hagyományosan roppant erős Indian Wells-i ATP- torna előzetes fellépői listája nem változna, vagyis a spanyol is ott lenne a csütörtöki rajton. „Ez fantasztikus, végre minden egyes labdáért felszabadultan rohanok! - újságolta Nadal a Juan Martin del Potro elleni 7:6, 6:4-es „barátságos” vereség után. - Indian Wells jó teszt lesz nekem. Azt legalább már tudom, hogy salakon tudok játszani, ami önbizalmat ad. ” A spanyol már régóta gondolkodik azon, hogy a térdét főleg kemény pályán fokozottan terhelő játékstílusa miatt megpróbál a lehető legtöbb salakos és legkevesebb kemény pályás fellépést beiktatni. Más kérdés, hogy a terv mennyire összeegyeztethető a világelsőségről szőtt álmokkal, tekintve, hogy a négy Grand Slam-torna közül csak egyet, a kilenc ATP 1000-es torna közül pedig csak hármat rendeznek salakon. Bár a magyar játékosok az elenyésző hazai kemény pályás felület ellenére szeretik a borítást, egyelőre nem küzdenek hasonló problémákkal. Már ahhoz is szerencse kellett, hogy egyetlen magyarként alanyi jogon Babos Tímea (117. a világranglistán) az egyéni főtáblára kerüljön a versenynaptár kevés „koedukált” helyszíneinek egyikén. A másfél héttel ezelőtt a top százból kizuhanó 19 éves játékost az Indian Wells-i nevezés lezárásakor még hetvenharmadikként jegyezték. Ráadásul a sorsolásra sem panaszkodhat, hiszen az első fordulóban a svéd Johanna Larsson (69.) lesz az ellenfele. „Egy ilyen versenyen nem számíthat az ember könnyű ellenfélre. Jól érzem magam, remélem a játék is jól megy majd” -mondta Babos Tímea, akinél a jelenlegi rangsorban húsz helylyel előrébb áll Czink Melinda, mégis selejteznie kell. A múlt heti florianapolisi WTA-tornán negyeddöntős teniszező keddre virradóra háromórás csatában legyőzte az amerikai Julia Cohent (126.), így lapzártánk után már a feljutásért játszott a szintén helyi Mallory Burdette (125.) ellen. ■ WTA-PREMIERTORNA: INDYN WELLS (6 020 268 dollár, kemény pálya) Sdatera Egyes, 1. forduló: Czink Melinda (magyar, 13. kiemelt )-Cohen (amerikai) 6:7,6:4,7:5 ▲ Czink Melinda az első fordulón sikerrel jutott túl Indian Wellsben SPORTLÖVÉSZET EB-ÉRTÉKELÉS : Ennél csak jobb lehet Várakozáson alul szerepelt a válogatott , PÁL ISTVÁN Irigylésre méltó helyzetben van Győrik Csaba, mert az irányításával már csak jobb jöhet. A magyar sportlövők szövetségi kapitánya március elsején lépett hivatalba, a múlt szombaton véget érő légfegyveres Európa-bajnokságot már vele értékeltük. A magyar csapat célja két-három érem megszerzése volt, ezt Major Veronika egymaga teljesítette, a junior futócéllövő egy arany- és egy ezüstérmet szerzett. Boros László szintén a futócéllövők hírnevét öregbítette, negyedik helyezése a magyar felnőttcsapat legjobb eredménye volt. Apró szépséghiba, hogy a szám nem szerepel az olimpia műsorán, az olimpikonok legjobbja ezúttal is Sidi Péter volt, aki hetedik lett légpuskában. Győrik Csaba is úgy gondolja, ennél a szereplésnél már csak jobb jöhet. „Valóban nem túl fényes a csapat szereplése, pedig az Európa-bajnokság nagy presztízsű verseny, jó lehetőség lett volna mindenkinek - mondta a kapitány. - A pozitívumot Major Veronika teljesítménye jelenti, aki egyéni csúcsot lőtt, és két érmet is szerzett." A kapitánynak felvetettük, hogy az olimpián szereplő sportolók - Csonka Zsófia és Sidi Péter - talán azért szerepeltek a várakozáson alul, mert az ötkarikás játékok után hosszabb pihenőt tartottak, és azóta ez volt az első világversenyük. Mint ahogy az is kérdés, hogy az olimpiai kvalifikációba még nem beszámító Európa-bajnokság megfelelő motivációt jelent-e a mindent az olimpiának alárendelő sportlövőknek. A kapitány nem értett egyet velünk, erre célzott első mondatában. Győrik Csaba kitért Sidi Péterre is, akiben szerinte is több volt a hetedik helynél. ,,Azt gondolom, Péter jó alapversenyt lőtt, azonban a döntője nem úgy sikerült, ahogy megszoktuk tőle" - utalt a kapitány arra, hogy Sidi korábban elsősorban remek döntőzéseivel érte el sikereit, és ezúttal még jobb esélye volt, ugyanis az új szabályok értelmében az alapverseny után mind a nyolc finalista tiszta lappal indult. Egy gondolat erejéig érdemes kitérni Karmacsi Ildikóra és Nemes Adriennre is, a puskás és a pisztolyos fiatal versenyző ezúttal nem került be a válogatottba, de a jövő az övék lehet. •