Nemzeti Sport, 2013. június (111. évfolyam, 147-176. szám)
2013-06-16 / 162. szám
nemei sport 2013. június 16., vasárnap 1 Labdarúgás 19 ■ ■ ■■ V JOSEPH BLATTER FIFA-VEZÉRT ÉS A HÁZIGAZDÁK ÁLLAMFŐJÉT KIFÜTYÜLTE A KOZOHSEG KONFÖDERÁCIÓS KUPA- CSOPORTKÖR Neymar megnyitotta... „ A BRAZIL TÁMADÓ BOMBAGÓLJA méltó kezdés volt, nem úgy, mint az elnöki köszöntőbeszéd Csillag Péter. „Ezennel hivatalosan megnyitom a kétezer-tizenhármas Konföderációs Kupát” - közölte Dilma Rousseff, Brazília elnökasszonya a brazíliavárosi stadionban, körülbelül olyan lelkesedéssel, mintha a lemondását jelentette volna be. Igaz, valószínűleg voltak néhányan, akik utóbbit sem bánták volna, a kormányt ugyanis számos bírálat érte a tornára és a 2014-es világbajnokságra költött közpénzek és a kisajátítások miatt, a szombati nyitó mérkőzés előtt kisebb zavargások is történtek. Az ország feje mindenesetre kénytelen volt történelmi rövidségű beszédre szorítkozni, ahogyan Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke is zavartan pislogott előtte, midőn erőltetett mosollyal, portugál nyelven felolvasott köszöntőjét hangos füttyszó zavarta meg - majd szakította félbe. Szóval lesznek még gondok a jövő évi vb előtt a nép kordában tartásával, főleg, ha a válogatott felkészülése sem halad a terveknek megfelelően. A szombati Brazília-Japán csoportmérkőzés ígéretesen kezdődött, Neymar már a 3. percben vezetést szerzett a hazaiaknak, Fred mellel letett labdáját gyönyörű mozdulattal lőtte húsz méterről, egy pattanás után a bal felső sarokba. Ezzel kicsit megválaszolta a kérdést, hogy vajon bírja-e a nyomást, amely a Barcelona frissen igazolt csillagaként és a vb-győzelemre készülő brazil válogatott „aranyfedezeteként” nehezedik rá. Úgy fest, a lélektani teher nem hagy rajta nyomot, sőt a baj éppen az lehet, ha a felszabadult, laza stílus a csapatérdeket sérti, például egy-egy túlcselezett támadással. Luiz Felipe Scolari együttesének sikere azonban nemcsak Neymar teljesítményén múlik, hanem például azon is, hogy rendszeres tétmérkőzések nélkül képes lesz-e összecsiszolódni. E tekintetben elmondhatjuk, hogy az egyébként kétes értékű Konföderációs Kupa a braziloknak valóban éles verseny. Nem véletlenül állította a mérkőzés előtt Dunga, a korábbi szövetségi kapitány, hogy a csapat még a fejlődés fázisában van. Viszont abban szépen halad, legalábbis ha azt nézzük, hogy a kissé nyögvenyelős szombati mérkőzésen végül simán győzött: a második félidőben Paulinho szép átvétel után a tizenegyespont környékéről lőtt gólt, a végén pedig Jo gurított közelről a kapuba, így a vége 3-0 lett. Az igyekvő japánokról pedig a látottak alapján legfeljebb azt mondhatjuk el, amit Dunga a brazilokról. És akkor igen udvariasak voltunk. A 35-szörös válogatott Neymar ezzel a csodálatos mozdulattals, szerezte meg 21. gólját a selecaóban FOTÓ:REUTERS KONFÖDERÁCIÓS KUPA, BRAZÍLIA CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ A-soport Brazília-Japán G: Neymar (3.), Paulinho (48.), Jo (93.) A VASÁRNAPI PROGRAM A-csoport Mexikó-Olaszország* B-csoport Spanyolország-Uruguay* Élő közvetítés: *M1 3-0 21.00 24.00 ARGENTÍNA-VÁLOGATOTT Nem csalás, nem ámítás ELŐZÉS MESSI MÓDRA, a csatár immár Maradona előtt jár A jelek szerint nem vágta földhöz Lionel Messit, hogy a napokban adócsalással vádolták meg - inkább ő vágta földhöz az immár 11 mérkőzés óta nyeretlen guatemalai válogatottat. A sérüléséből felépülő 25 esztendős barcelonai csatár gólpasszt adott a 4-0-ra megnyert felkészülési találkozón, meg persze szerzett három gólt is, aminek elsősorban azért van jelentősége, mert a harmadikkal megelőzte Diego Maradonát az argentin örökrangsorban. Messi számlálója jelenleg 35-öt mutat, ez hazájában a második legtöbb (Hernán Crespo ugyanennyit szerzett pályafutása során), avagy már csak az 56 gólos listavezető, Gabriel Batistuta trónfosztása lebeg a szeme előtt. De lehet, hogy nem lebeg... „Nem az volt a fontos, hogy megelőzzem Maradonát az argentin örökrangsorban, hanem az, hogy a válogatott jól teljesítsen, amit így a nyári szünet előtt nem volt egyszerű megvalósítani”-hangzott a tőle megszokott meghökkentő, humoros és fordulatos nyilatkozat. Tetszik, nem tetszik, mi azért megsüvegeljük a teljesítményét, különösen annak fényében, hogy a válogatottban szerzett góljainak több mint a felét Alejandro Sabella szövetségi kapitány 2011 júliusi kinevezése után szerezte. Azelőtt 61 meccsen 17 gólt szerzett, azóta 21 fellépésen 18-at - ez aligha a véletlen műve. Ami pedig az argentin rekord megdöntését illeti: noha Batistuta megelőzéséhez még 22 gólt kell szereznie, Messi-léptékkel nincs az olyan messze, mást ne mondjunk, a négyszeres aranylabdás felnőttpályafutása 25.(!) mesterhármasát szerezte Guatemala ellen. Meg persze az sem ártana a csúcsdöntés szempontjából, hogy Sabella még legalább két évig kapitány maradjon. Ez utóbbiért valószínűleg Messi teheti a legtöbbet, mondjuk jövő nyáron Brazíliában. K.J. A VB-DÖNTŐS VÁLOGATOTTAK LEGTÖBB GÓLT SZERZŐ LABDARÚGÓI Ország Név Válogatottság Gól MAGYARORSZÁG PUSKÁS FERENC 85 84 Brazília Pelé 92 77 (Nyugat-)Németország Gerd Müller 62 68 Argentína Gabriel Batistuta 78 56 Spanyolország David Villa 89 53 Franciaország Thierry Henry 123 51 Anglia Bobby Charlton 106 49 Svédország Sven Rydell 43 49 Hollandia Patrick Kluivert 79 40 Olaszország Luigi Riva 42 35 Csehszlovákia Antonín Puc 60 34 Uruguay Diego Fortán 98 33 A Real Madrid még várhat Uruguay válogatottja kicsit az átigazolási hírek hálójában vergődik, elvégre két kulcsembere is sorsdöntő napok előtt áll. Luis Suárez, a Liverpool csatára a Real Madrid felé kacsingat, Edinson Cavani, a Napoli támadója felett pedig úgy keringenek a klubnevek, mint vetés felett a varjak. Egyik nap az édesanyja súgja meg a nyilvánosságnak, hogy fiát a Real Madrid és a Manchester City érdeklődése izgatja, másnap meg az édesapja mondja, hogy azért a Chelsea is labdába rúghat. Vajon tudnak-e ilyen körülmények között arra összpontosítani, hogy vasárnap a Konföderációs Kupán a világ- és Európa-bajnok spanyol válogatottal csapnak össze? „Azért vagyok itt, Brazíliában, hogy a hazámért harcoljak, nem pedig azért, hogy az átigazolási tervekről elmélkedjem - nyilatkozta a klubjában a harapási ügye miatt eltiltását töltő liverpooli futballista, aki beszélt zűrös ügyeiről is. - Követtem el olyan tetteket, amelyeket aztán én is hibásnak gondoltam, és ezért bocsánatot kértem. Hivatásos labdarúgóként azonban azt szeretném, ha az emberek a játékom alapján ítélnének meg, nem pedig a futballon kívüli cselekedeteim alapján.” A Naciónál, a Groningen és az Ajax korábbi játékosától sokat várnak az uruguayi futball irányítói is, köztük a vezetők vezetője, a sportági szövetség elnöke is. „Szükségünk van Suárezre, arra a Suárezre, akit a két évvel ezelőtti Copa Américán és a dél-afrikai világbajnokságon láttunk - mondta Sebastian Bauza a 26 éves játékosról. - Kemény mérkőzések állnak előttünk, éppen ezért százszázalékos állapotban szeretném látni őt.” Osztja véleményét Óscar Tabárez szövetségi kapitány is, aki meglepő módon nem a spanyolok elleni mérkőzést tekinti csapata kulcsfontosságú ütközetének: „A legfontosabb a második meccs. Ha Nigériát megverjük, nagyot lépünk a továbbjutás felé. Nem akarom lebecsülni harmadik csoportellenfelünket, Tahitit, de a valóság mégiscsak az, hogy a csapatnak nincs sok tapasztalata az efféle tornákról.” Talán ezért van az, hogy a fogadási irodáknál az óceániai együttes tornagyőzelmére fizetik a legnagyobb, ezerszeres pénzt. Edinson Cavani (kékben) most csak a válogatottra fókuszál FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS Guatemala-Argentína 0-4 G: Messi (15., 40- 49. - a másodikat II-esből), A.Fernández(36.)