Nemzeti Sport, 2014. szeptember (112. évfolyam, 238-267. szám)

2014-09-13 / 250. szám

nemzeti sport 2014. szeptember 13., szombat Velünk él a történelem Fekete szalag 44 ÉVE, 1970. szeptember 16-án hunyt el Róka Antal olimpiai bronzérmes, háromszor világcsúcsot javító atléta. Erdélyben született 1927. június 25-én a Csíkszeredától alig harminc kilométerre fekvő Kászonújfaluban. Családjával előbb Brassóba költözött, majd a Csíkszeredai gimnáziumban tanult, végül sikeres felvételit téve a soproni tiszti iskolába, Magyarországra került. A második világháború során leventeként szolgált, angol hadifogságba esett, s hazatérte után trapéztornászként is fellépett, míg el tudott helyezkedni tanárként. Közben az Újpesti Torna Egyletben, 1948-tól a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubban, illetve a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége Sport Egyesületben, 1950-től pedig a Budapesti Honvédban atletizált, 10 és 50 kilométeres távgyaloglásban hétszer nyert országos bajnokságot, 30 mérföldön kétszer (1952,1955), 50 kilométeren egyszer (1955) javította meg a világcsúcsot. Az 1952-ben Helsinkiben rendezett olimpián 50 kilométeres távgyaloglásban bronzérmet nyert, miként az 1954-es berni Európa-bajnokságon. Az 1955-ben elért két világcsúcsa után ő számított az 1956-os melbourne-i olimpia favorijának, de rejtélyes körülmények között csak ötödikként ért célba. Mivel az 50 kilométeres verseny után mérgezéses tünetekkel került kórházba, sokan arra gyanakodtak, hogy a verseny során magához vett hűsítő folyadék tartalmazhatott mérget - meg akarták büntetni azért, mert a melbourne-i játékok kezdetén fekete szalagot kötött a nemzeti lobogóra... Mindenesetre politikai üldözöttként tért haza Melbourneből, versenyezni sem engedték többé, nem kapott munkát, felesége elhagyta. Alkalmi munkákból tengődött, míg a KSI-nél edzői állást nem kapott, de folyamatos megfigyelés alatt állt, és a feltételezések szerint 1970-ben egy második mérgezés okozta halálát. Negyvenhárom éves volt. Sokoldalú bajnoknő , 1950. szeptember 14- én született Bruzsenyák Ilona Európa-bajnok atléta. A Debreceni EAC, majd az Újpesti Dózsa versenyzője távolugrásban, 60 és 100 méteres síkfutásban, 60 és 100 méteres gátfutásban és ötpróbában összesen tizenháromszor javított magyar csúcsot, és huszonegyszer nyert országos bajnokságot. Az 1972-es müncheni olimpián ötpróbában 8., távolugrásban 10. lett, az 1976-os montreali játékokon ötpróbában 16., távolugrásban helyezetten volt. Pályafutása legnagyobb sikereként az 1974-es római Eb-n távolugrásban 664 centiméterrel aranyérmet nyert - Csák Ibolya (1938) és Németh Angéla (1969) után harmadik magyar atlétanőként szerzett Európa-bajnoki címet. 1974-ben az év sportolónőjévé választották. 1980-ban vonult vissza, majd a BKV Előre atlétaedzőjeként és testnevelő tanárként dolgozott. A vég kezdete THURY GÁBOR • Negyvenöt évvel ezelőtt szeptember 14- én a magyar labdarúgó-válogatott Prágában vb-selejtezőn 3:3-as döntetlent ért el a csehszlovákok ellen, ennek az iksznek „köszönhetően” december 3-án a két együttes harmadik meccsén az ellenfél 4:1-es győzelme azt jelentette, hogy az ellenfél jutott ki a mexikói világbajnokságra, s a magyar futball hanyatlását is ettől a dátumtól számítják. Egy magyar szurkolónak Marseille nem a francia kikötővárost jelenti elsősorban, a Marseille szó maga a kudarc - pedig akkor még nem tudtuk, hogy a kudarc szinonimája inkább Irapuato... Mindenesetre a magyar labdarúgás egyik „Tanár ura” - a másik szintén egy fradista, Lázár Gyula -, Lakat Károly imigyen fűzte egy szálra történelmünk tragédiáit: Muhi, Mohács, Marseille. De ha nincs Prágában a 3:3, nincs Marseille sem. Nem egy „brűgölős” döntetlen volt, hogy nekünk kellett kapaszkodnunk az eredmény után, mondjuk 1:3-ról egyenlíteni. Hanem éppen fordítva: a csehszlovákok kínlódták ki a a 3:3-as ikszet. De hogyan! Illetve előtte néhány szóval idézzük fel, mi is történt a „mexikói úton”, amelynek végén az ellenfél örülhetett. A sorozatot éppen azzal kezdtük, hogy északi szomszédainkat győztük le a Népstadionból 2:0-ra. A szövetségi kapitány Sós Károly volt, aki a baráti NDK labdarúgásának fejlesztésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. A vb-selejtezőn harmadik alkalommal ült a kispadon, már 1968-ban a szovjetek elleni Eb-selejtezőn is ő volt a kapitány (2:0, 0:3), de nem lehet azt mondani, hogy otthonosan mozgott volna a magyar futballban. Azért került a posztra, mert 1967 végén Illovszky Rudolf lemondott. Pontosabban a felső sportvezetőség leváltotta - minden indok nélkül. Az 1968 májusában Moszkvában elszenvedett csúfos vereség után mozgott a szakma, mozgott a nép, Sós talán ezért is gondolta úgy, hogy fiatalít. 1969 májusában a selejtezősorozat első meccsén Noskó Ernő (Ú. Dózsa), Szőke István (FTC), Dunai II Antal (Ú. Dózsa) és Zámbó Sándor (Ú. Dózsa) személyében négy újoncot (!) állított be a válogatottba. Páncsics Mikós (FTC) és a csereként beálló Fazekas László (Ú. Dózsa) is csupán másodszor volt válogatott. De nem ragozom: 2:0-ra nyertünk, Dunai II és Albert Flórián góljával. Aztán az íreket vertük meg idegenben az akkori magyar futball nívójához képest nehézzé váló mérkőzésen 2:1-re. Azt hihetnénk azért, hogy minden a legnagyobb rendben volt, de éppen az írek elleni találkozót követően Borbély Pál, a Népsport szakírója erősen kritizálta a 68-szoros válogatott Albert Flórián játékát. A „Császár” már hosszabb idő óta nem cipelte a zongorát, s noha a sportághoz értő Borbély jól tudta, hogy Flórit nem ezért kell szeretni, bírálta a center primadonna viselkedését. Az akkor már aranylabdás csatár annyira megsértődött az újságcikken, hogy nem is akart játszani a dánok elleni koppenhágai vb-selejtezőn. Mint tudjuk, játszott, sőt olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy az tulajdonképpen a karrierjébe került. A 3:2-re elvesztett mérkőzésen szó szerint kettétört a pályafutása (Flóri 1969. június 15-én a dánok ellen lépett 69. alkalommal pályára a válogatottban, majd legközelebb 1971 áprilisában az osztrákok ellen játszott újra a nemzeti csapatban, végül 1974-ben 75-szörös válogatottként vonult vissza). Sérülését annak is tulajdonították, hogy bizonyítani akarta, igenis tud ő harcolni... Három meccs volt még hátra a sorozatból, a csehszlovákok elleni idegenben, a dánok és az írek elleni itthon. Ebben a sorrendben. És Prágában még negyedórával a befejezés előtt is nekünk állt a zászló, mai kifejezéssel élve kontrolláltuk a játékot. Az ellenféllel bírt is a csapat, de szövetségi kapitányával nem. A félidőben 2:1-re vezettünk, és Sós le akarta cserélni Mészöly Kálmánt. A legenda szerint a kisdolgát végző Bene Ferenc hallotta, hogy a zuhanyozóban csobog a víz, s meglátta Mészölyt. A Szőke Szikla pedig közölte vele, számára véget ért a mérkőzés, mert Sós lecserélte. Bene azonnal szólt Göröcsnek, a csapat kapitánya és legnagyobb tekintélyű futballistája visszaimádkozta a pályára Mészölyt. Az egész történet szinte példátlan a labdarúgás történetében, de Sós nem „hagyta magát”: 3:2-es magyar vezetésnél csak lehozta a középhátvédet (Juhász István állt a helyére), a vége törvényszerűen pontvesztés lett. (Az NDK-ból érkező szakember magyar futballbeli jártasságáról még annyit, hogy kinevezése után keverte a válogatott játékosokat...) Hiába győztük le a dánokat (3:0) és az íreket (4:0), a magyarok és a csehszlovákok egyaránt 9-9 ponttal álltak a csoport élén, s a kiírás szerint harmadik meccs döntött a csoportelsőségről, s egyben a továbbjutásról. De ez már egy másik történet. VEGYES ZÓNA :A Prágában pályára lépő magyar válogatott. vbdalról: Bene Ferenc, Dunai II Antal, Noskó Ernő, Fazekas László,Zámbó Sándor, Ihász Kálmán, Szűcs Lajos, Páncsics Miklós, Mészöly Kálmán, Szentmihályi Antal, Göröcs János Mátyás, a tanulságos „Ez azért kissé dadogósra sikeredett.” „Fölöttébb ingatag volt a védelem.” „Még dolgoznia kell a csapatán, kapitány!” Ami azt illeti, körülbelül erre számítottam, amikor vasárnap éjszaka, az Eb-selejtező nyitánya után fölpattintottam az internetes lapokat, hogy tudniillik mit írnak a válogatott aznapi teljesítményéről. E három konklúzió már csak azért is tetszett jogosnak, mert a nemzeti csapatért szorítókat és az újságírókat aligha foglalkoztatja más, csak az, amit a pályán lát. És a szimpatizánsok ezúttal nem azt kapták, amit vártak. Hát mégis miként fordulhatott elő - így a heves attitűdű reakciók -, hogy a Nationalelf „csak” 2-1- re múlta felül Skóciát? Hogy a skótok gólját - skandalum! - súlyos védelmi hiba előzte meg? És mi az, hogy nem volt totális harmónia a csapatrészek között? Jó, a Bildtől a FAZ-on át a Kickerig azért valamennyi újság megtapsolta Joachim Löw aktuálisan világbajnok alakulatát, na de hát az arrafelé nem úgy van, hogy holmi Brazíliából hazahozott aranyak elaltassák a polgárt! Egy argentinok elleni barátságos 2-4-et még be lehet nyelni, ellenben tessék szíves lenni már kicsit mindannyiuknak felébredni a vb-mámorból, amikor azt tetszettek ígérni, hogy nincs megállás, s 2016-ban az Ebtrófeát is hazahozzák! Az a négy csillag ott, a szív fölött kötelezte már a kedves csúcsfutballista sporttársakat a minőségi produkció folyamatos elővezetésére! A poén az, hogy Löwék rögvest a lefújás után nekiálltak elemezni (stb.), hogy a finom metamorfózison áteső - például fővezérét, Philipp Lahmot vesztő - válogatott minél jobb legyen, s a televízió legközelebb ne mutasson már annyi helyzetet a riválistól, az annyira égő. S poén az is, hogy arrafelé ez természetes; az újjáépített futballpiramis alapja a füvön tapasztaltak elemzése, a tanulságok leszűrése, a hibák higgadt korrigálása. Jut eszembe: ez nálunk is így megy. A „hibákat elemezni és korrigálni kell” típusú tréneri reakciók szinte korrelálnak a németországi összegzésekkel; maga Pintér Attila kapitány is ezt mondta az északírek elleni botrány után, ami - legyünk optimisták - előrevetíti, hogy Bukarestben nem gyerekeskednek majd annyit a játékosok. A jó for tehát, hogy idehaza is ismerik ennek a javítósdinak a fontosságát. A rossz hír meg az, hogy a mi problémáinkat nemzetközi viszonylatban jelenleg nem lehet orvosolni. Ahogyan a másfél hónapja a Barcelonában pallérozódó, tizenhat éves Tajti Mátyás írta vidám Facebook-üzenetében: „Otthon is nagyjából ugyanolyan feladatokat csinálunk, mint itt. A különbség abban rejlik, ahogyan csináljuk az edzésen a feladatokat. Itt kint a legovisabb feladatokat is maximális intenzitással csinálja mindenki, olyan gyorsan, amennyire csak lehet, és természetesen minél pontosabban is. Mindent, amit sprintben kéne futni, azt 100%-osan csinálják meg az itteniek. Ettől lesznek itt később sokkal gyorsabbak, mint a magyar játékosok. És a legfontosabb a játék az edzés végén. Magyarországon mindenhol úgy van, hogy a végén a játék a szórakozás, nem vesszük komolyan... Pedig az edzés legfontosabb része a játék! Barcelonában az edzés végén a játék nem szórakozás, itt vérre megy. Megpusztulnak a játékosok, hogy a játékot az ő csapatuk nyerje. Minden egyes gyakorlatot úgy csinálnak és olyan gyorsasággal, mintha meccsen lennének.” El ne felejtsem: Matyi idehaza a csúcsakadémia növendéke volt. Murányi András Hosszabbítás 17 Szabadfogás Négy szerző. Négy világkép. Négy látásmód. Négy stílus. Egy porond.