Nemzeti Sport, 2014. október (112. évfolyam, 268-297. szám)

2014-10-01 / 268. szám

21 Labdarúgás THURY GÁBOR Játék, rendszer Akár találós kérdésben is feltehető: az Arany­csapat már játszotta, de még nem így hívták, az 1958-as világbajnok brazil válogatott szintén így állt fel, de már a nevén nevezték? A 4-2-4- es felállásról van szó, amelyet a szövetségi ka­pitány Vicente Feola alkalmazott, aki korábban Guttmann Béla keze alatt dolgozott a Sao Pa­ulo együttesénél, s nem is tagadta, hogy a ma­gyar mester ebben a felállásban játszatta a csa­patot. Hangsúlyozom, felállásról van szó, mert a játékrendszerekről szóló írásunkban szakértőnk, Bognár György szerint a játékrendszer nem azonos a felállási formával, előbbi tartalmilag jóval több az utóbbinál. Az is tény - ezt Mezey György a brazíliai vb tapasztalatai alapján megerő­sítette -, nem várható újabb játékrendszerek feltűnése. Ebben tehát utolérhető a világ - ezt már én teszem hozzá. Hogy magam mellé állítsak egy szakembert is: Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke a vb kapcsán korábban valami olyasmit mondott, nem érte szakmai meglepetés, elsősorban játékosaink megfelelő fizikai felkészítése a zálog a futballunk felzár­kóztatásának. Tulajdonképpen el is jutottunk a lényeghez. Döntő a játékoskeret minősége, de az még in­kább, hogy a szakember a meglévő állomány­hoz álmodja meg a játékrendszert és ne fordítva. Nekem pedig az jut az eszembe, hogy legutóbb a szövetségi kapitány azért (is) bukott meg, mert a szisztémához kereste a szereplőket, nem pe­dig az emberanyaghoz passzoló felállást. Hogy nem magától értetődő a szereplőkre írni a dara­bot, arra Mezey György példát is mond, szerinte Louis van Gaal együttese, a Manchester United azért bukdácsol, mert a holland a háromvédős rendszert sulykolja a tradicionálisan négy védőt játszató angol rendszerben. Érzek némi kárörö­möt, mert azt „Q-licenccel" is meg lehet állapí­tani, Ángel Di Maria helye a bal oldalon van, és hogy Wayne Rooney erőssége a támadófutball. És Arjen Robbennek sem kell megmondani, merre van a kapu. Csillagokkal azért könnyebb, de nekem fon­tosabb, hogy nálunk kellene most a fakó állo­mányhoz szisztémát fabrikálni, olyat, amelyet időnként színesnek látunk, s nem azért, mert a szemünk káprázik. A szakember a meglévő játé­kosállományhoz álmodja meg a játékrendszert és ne fordítva. SZÉKESFEHÉRVÁR - SIKER Címer a századik előtt A HIBÁTLANUL TELJESÍTŐ Videoton erőssége, a minden sikerért megdolgozó Simon Ádám is a válogatott keret tagja lett Somogyi Zsolt. Közeleg a jubileum, ráadásul Simon Ádám kilencvenhét NB I-es mérkőzés után megkapta első meghívóját a vá­logatottba. Mármint a felnőttek közé, mert a címeres mez nem ismeretlen a Videoton fedezete előtt, tizenöt éves korától minden esztendőben a korosz­tályos nemzeti csapat tagja volt. „És az nem volt rossz csapat-mondta Simon Ádám. - Az 1989-es születésűek között játszhattam, noha ikertestvérem­mel, Andrissal 1990-esek vagyunk. Ez volt az a csapat, amely U17-es időszaká­ban Eb-ötödik lett, két évvel később Eb­elődöntős - bár bokatörés miatt Cseh­országban csak néző lehettem, talán az U20-as vébébronz kárpótolt valamelyest. Ezzel együtt meglepett, hogy Dárdai Pál a keretébe hívott, nem udvariaskodás, hatalmas megtiszteltetés, már a kerethez csatlakozni is óriási élmény lesz. Gye­rekként mindig figyeltem Pali játékát, hasonló poszton játszom, mint ő, izga­tottan várom a bukaresti selejtező előtti közös munkát. És annak is örülök, hogy édesapám, a családom büszke rám." Ha valahonnan, a Videotonból ki lehet tűnni. Új sportigazgató (Burcsa Győző) és új vezetőedző (Joan Carrillo) irányít Fehérváron, több játékos távo­zott, és kevés érkezett - de közülük is a Haladástól igazolt Simon Ádám lett alapember. Kilenc bajnoki, kilenc győzelem, ezt nem kell megmagyarázni. ,Az első edzéseken éreztem, nagyon erős lesz a csapatunk. Azt persze csak reméltem, hogy így rajtolunk, de tény­leg igaz a sablon, mindig csak a követ­kező mérkőzést akarjuk megnyerni. A sorozat azonban nem altathat el ben­nünket, az edzőnk nem is hagyja. Min­dig elmondja, hogy a tegnapi sikernek vége, az már történelem, véget ért, és magától nem jön a következő, minden­nap keményen dolgozni kell érte. ” Sosem könnyű a klubváltás, Si­mon Ádám mindig is jól érezte magát Szombathelyen, ám úgy érezte, a fejlő­dése érdekében el kell fogadnia a Vidi invitálását. „Nem volt okom tartani az új közeg­től, mindenki barátságosan, nyitottan fogadott, gyorsan otthon éreztem ma­gam, segítettek a beilleszkedésben. És a légkör a pályán is hasonló: ha rossz helyre passzolok, nincs káromkodás, csak azt hallom, nyugi, jól akartad, csináld tovább, semmi baj. És ha ezt Juhász Roland mondja mögöttem, az több mint megnyugtató... Szóval min­den rendben, csak egyvalami foglal­koztat bennünket: valahogy győzzük le a Pécset. ” Tessék nézni, ez a tankönyvbe illő labdavezetés! Nem véletlen, hogy Simon Ádám biztos kezdő Dárdai Pál mégis várja a gólkirályt A magyar válogatott október 11-én Bukarestben Románia ellen vívja soron követke­ző Eb-selejtezőjét. A szövetségi kapitányságot három meccsre elvállaló Dárdai Pál kihirdette szűkített keretét, amelyben már helyet kapott az NB I-es góllövőlistát ti­zenegy találattal vezető Videoton-csatár, Nikolics Nemaja is. A válogatott kerete. Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Ful­ham), Megyeri Balázs (Olympiakosz). Védők: Juhász Roland (Videoton), Kádár Tamás (DVTK), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Simon Krisztián (Újpest), Tamás Krisztián (Varese), Vanczák Vilmos (Sion), Varga József (DVSC-Teva). Középpályá­sok: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferenc­város), Gyurcsó Ádám (Videoton), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kovács István (Vide­oton), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Simon Ádám (Videoton), Stieber Zoltán (Hamburg), Tőzsér Dániel (Watford), Varga Roland (Győri ETO). Támadók: Nikolics Nemanja (Videoton), Priskin Tamás (Győri ETO), Szalai Ádám (Hoffenheim) 2014.októberi.,szerda memoritlsport ÉRZI A KAPUT » Böde Dániel 2012 nyarán szerződött a Ferencvároshoz, az elmúlt két sze­zonban összesen 28 gólt szerzett az élvonalban, s a mostani bajnok­ságban is már ötnél tart.. MVM-Paks 2006- 2007 17/0 2007- 2008 20/2 2008- 2009 29/1 2009- 2010 28/8 2010- 2011 24/15 2011- 2012 26/10 Ferencváros 2012- 2013 30/17 2013- 2014 29/11 2014- 2015 9/5 A bajnoki szezon után a pályára lépések, a perjel után pedig a gólok számát tüntettük fel. DVTK? Kemény dió! NEM LEHET MINDIG NYERNI David Mateos szerint, míg Dibusz Dénes nem érti, miért pártolt el tőlük a szerencse Babjak Bence. A Haladás elleni 0-0-t követően nem tapsvihar kísérte az öltözőbe a Ferencváros labdarúgóit. Van ilyen, nem lehet mindig győz­ni... A zöld-fehér szimpatizán­sok azonban nehezen dolgozták fel, hogy kedvenceik a rengeteg helyzetből egyet sem tudtak gól­ra váltani, hogy az ősi riválistól elszenvedett vereség után hazai pályán az utolsó előtti helyezettet sem tudták legyőzni. „Az Újpesttől nagy pofont kaptunk, mindent megtettünk, hogy javítsunk - mondta még a mérkőzés után az újságírók kér­déseire válaszolva Dibusz Dé­nes, a Ferencváros kapusa. - A koncentrációval nem volt gond, mindenki fegyelmezetten tette a dolgát, labdavesztés után azon­nal visszatámadtunk, keményen küzdöttünk. Végig irányítottunk, kilencven percen keresztül tá­madtunk, meg is voltak a hely­zeteink, ám a gól hiányzott. Nem tudom, miért alakult ilyen sze­rencsétlenül a mérkőzés. ” Bár a győzelem elmaradt, nincs pánikhangulat az öltözőben, a csapatnál állítják, a Haladás ellen mutatott támadójátékra bátran építhetnek a jövőben. „Mezőnyben nem futballoz­tunk rosszul, csak a gól hiányzott a boldogsághoz - vette át a szót David Mateos, a Ferencváros vé­dője. - Több ziccert dolgoztunk ki, simán nyerhettünk volna, ám a kapu előtt egyszerűen semmi sem jött össze. A Haladás ezzel szem­ben csak védekezett, mindössze egyszer került helyzetbe. ” A Haladás elleni siker a druk­kerek kiengesztelése mellett azért is lett volna fontos, mert a hét vé­gén újabb kemény találkozó vár a Fradira, Diósgyőrben lép pályára. Azt pedig aligha bocsátanák meg a drukkerek, ha a lila-fehérek el­leni rangadó után ezúttal is pont nélkül maradna az együttes. ,Az Újpest nagyon jól játszott ellenünk, és hiába akarunk min­den meccsen nyerni, a futballnak része, hogy az ellenfél olykor jobb nálad, hogy a kapu előtt elpártol tőled a szerencse, vagy hogy a já­tékvezető belenyúl a mérkőzésbe - folytatta David Mateos. - De a DVTK elleni meccs előtt már nincs értelme a múlton keseregni. A Ha­ladás ellen jól játszottunk, ezt kell átmentenünk a következő for­dulóra, a helyzetkihasználáson pedig javítanunk kell. Szeretnénk a dobogón végezni, célunk a nem­zetközi kupaindulás, és mivel sok van még hátra a bajnokságból, nem kell pánikba esnünk. Hasonló véleményen van Di­busz Dénes is: ,Aggódnunk va­lóban nem kell, hiszen nem fut­balloztunk görcsösen, mindössze arról van szó, hogy nem lehet ennyi helyzetet büntetlenül ki­hagyni. Nincs más lehetőségünk, Diósgyőrben kell visszaszerez­nünk a Haladás ellen elhullajtott pontokat. ” Ilyen az a pillanat, amikor Böde Dániel begyújtja a rakétákat fotó: hegedűs Gábor MINI INTERJÚ• NIKOLICS NEMANJA a Videoton csatára A koronát most kell feltenni • Október tizenegyedikén mégsem a televízió előtt kell szurkolnia a magyar válogatottnak... Két lehetőség volt előttem, az egyik, hogy a televízó előtt szurkolok Románia ellen a magyar válogatottnak, a másik, és ez a jobb, hogy ott vagyok a csapattal Bukarestben. Amikor a bő keretben nem szerepelt a nevem, akkor is azt mondtam, nekem a klubomban kell hétről hétre bizonyítanom, aztán majd elválik, az mire elég. A Videotonban jól megy a futball, örülök, hogy ezt a szövetségi kapitány is így gondolja. ■ Mikor értesült a meghívásról ? A kedd délelőtti edzésen. Nem akarok sem a csa­patra, sem pedig magamra túl nagy terhet tenni, felesleges azt ragozni, mennyire fontos mérkőzés előtt állunk. Észak-Írország ellen elveszítettünk három pontot, Románia ellen kell megpróbál­nunk visszaszerezni. ■ Ha olyan eredménye lesz, mint klubjában, ez sem tehetetlen vállalkozás. A mostani teljesítményem megkoronázása len­ne, ha betalálnék Romániában. Egy támadónak fontos, hogy gólt szerezzen.

Next