Nemzeti Sport, 2014. október (112. évfolyam, 268-297. szám)

2014-10-10 / 277. szám

21 Labdarúgás SINKOVICS GÁBOR Nyomáspróba Levenni a fiúk válláról a terhet. Ez most a legfontosabb feladat. Dr. Bubó­cs kol­légái sokat tehetnének ez ügyben, de most min­denki Dárdai Páltól várja a megoldást. Győzni Bu­karestben. A román főváros amúgy sem kedvelt úti célunk. Magyar ember szívesebben indul New Yorkba, Barcelonába vagy a Riviérára. De a sors, illetve ha már futballról van szó, a sorsolás oly­kor odaparancsol bennünket, magyarokat, és mi csak szenvedünk. A játékosok a pályán, mi, szur­kolók a televíziók előtt. A bukaresti utak rendre magyarázkodással fejeződnek be, magyarázkod­nak a főszereplők, hogy miért is vesztettünk. Nem győzni Most mindenki Dárdai Páltól elkalapáltuk várja a megoldást. Romániát a '­­ bukaresti Köz­társasági Stadionban, pedig akkor a hazai csapat nem kevesebb mint két hónapot edzőtáborozott az összecsapás előtt. Hiába. Puskás Öcsi bevá­gott hármat, és ünnepelt Budapest, no meg Er­dély magyar része. Levenni a fiúk válláról a terhet. Ha ez sikerül, már elégedettek lehetünk Dárdai Pállal. Ha elhiteti játékosaival, hogy nem sárga mezes csodacsapat ellen kell futballozniuk, hogy a románok jelenleg verhetőek (talán még nekünk is...), akkor lehet keresnivalónk. A játékosokra nehezedő nyomás amúgy napról napra, óráról órára, percről percre nő. A nyomás a szurkolóktól („Csak ezeket verjétek meg...!”), a nyomás majd ott, a stadionban a román szurkolóktól füttykon­cert, ellenséges rigmusok, transzparensek, némi köpködés formájában. Ezzel kell megbirkózni. Az első lépés biztató: a játékosok kifizették a Bukarestbe vonattal utazó magyar szurkolók je­gyét. Innentől kezdve már csak azt várják tőlük, hogy férfiként küzdjenek önmagukért­­ és Ma­gyarországért. És persze Dárdai Pálért, aki most megpróbálja levenni a vállukról a terhet, meg ünnepel­ni járunk Bu­karestbe. De 1948 októ­berében 5:1-re ­­öngészve a román sportsajtó és a­­román futballisták magabiztos­sággal átitatott megnyilvánulásait, jóslatait, ahogyan közeledik a bukaresti Eb­­selejtező, lassan olyan érzésem lesz, mintha szombaton nem is Románia legjobbjai, ha­nem egyenesen szupersztárokkal felálló ak­tuális világválogatott ellen kellene pályára lépnie a románok, illetve néhány romániai magyar által lesajnált nemzeti csapatunk­nak. Olyan képet igyekeznek festeni, mint­ha Tatarusanu hálóőr minden tekintetben egyenlő lenne a világbajnok német csapat kapusával, Manuel Neuerrel, vagy Grigore belső védő éppenséggel Sergio Ramos-féle erényeket csillogtatna. Chipciu középpá­lyás pedig egyenesen Cristiano Ronaldóra hajózna. Hogy félelmetes centerük, Stancu ki lenne? Jó kérdés! Fogalmam sincs. Ezért ennek eldöntését önökre, kedves Nemzeti Sport-olvasókra bízom... Az ellenoldalon röpködnek a várható eredmények, de még véletlenül sem hord a hátán a föld olyan ro­mán embert, akiben fikarcnyi kétség lenne afelől, hogy az övéik fölényesen nyerik meg ezt a meccset is. Szerintük csupán a gólkü­lönbség kérdéses. Három-négy-öt-hat nul­la. Román veszélyérzet: nulla. Csupa móka, kacagás arrafelé most minden. Süti, ropi, kóla. Lepényevés, zsákban futás. Mintha nem is futballmeccsre, hanem népünne­pélyre készülnének. Még a legpesszimistáb­bak sem gondolják, hogy a magyar váloga­tott játékosai képesek lesznek gólt, netán gólokat szerezni az ötvenezer fanatikus ro­mán drukker előtt a bukaresti Nemzeti Aré­nában. Nem tudom, miért, de nekem éppen most jutott eszembe minden idők egyik, ha nem a legjobb vízipólósának, Faragó Ta­másnak minapi zseniális mondása: ha a nagy mellényre ujjat varrnak, abból lesz a zakó. Csak úgy... BUZGÓ JÓZSEF rovata GALAMBOS DÁNIEL a Nemzeti Sport újságírója Az örökség 1947-ben sem indult könnyen. Népsport, az adott év októberének tizedik napja: „Megkérdeztük a kapitánytól, miként tetszett neki Hidegkúti középcsatárjátéka a Slavia ellen. Gallowich húzogatta a száját. »Bizony nem nagyon tetszett. Könnyen lehetséges, hogy Bukarestben nem Hidegkúti, hanem Szusza lesz a középcsatár. Hiába, Hidegkúti csak jobbösszekötőben az igazi.«” Rendben, ma némiképp más jellegűek a problémák, de találni azért analógiát is. Ugyanonnan, a meccsnapi beharangozóból: „Teljesen egyenlő erők küzdelmét ígéri a mérkőzés. A hazai pálya, a közönség fanatikus biztatása kis gólarányú hazai győzelmet helyez kilátásba. Mi azonban bízunk a magyar csapat akarásában, és kétségtelen tudásában." Elődlapunk jósolt is: 2:2. Aztán a bukaresti Balkán-kupa-meccsre kivonult a Grosics - Rudas, Nagymarosi, Kispéter - Bozsik, Marik - Egresi, Hidegkúti, Szusza, Puskás, Tóth Ili tizenegy, és... „Az első negyedórában nagyon nehéznek látszott a mérkőzés. Ebben a játékrészben a fiúk meglepődtek a románok lendületes és túl kemény játékától. Az első gól aztán igen jó hatással volt a csapatra. Megnyugodtak a fiúk, s ettől kezdve egyre formásabb támadásokat vezettek. A románok erőnlétükkel és lelkesedésükkel akarták elsöpörni a magyar csapatot, s így külön is büszkék lehetünk arra, hogy a mieink ezen a téren is felülmúlták ellenfelüket." A vége 3:0 ide, és ha ma nincs is Puskásunk, Hidegkutink, az a minimum, hogy a lelkesedésüket, a vagányságukat továbbvigyük. Úgyhogy az elődök örökségével: hajrá! AZÉl1 \\! ÜZENETEM ## H 2014. október 10., péntek n­emzet sport LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ 1» FRANCIAORSZÁG, 2016 BE­ jelenti Bukarestből Itt vagyunk újra. Bukarestben. M­egaláztatásaink színhelyén. Lehet azokat a kínokat elfelejteni? Még csak a levegőben van az em­ber, és közelít a román fővároshoz, máris újra és újra előjönnek a ször­nyű emlékek. 1999 júniusában a második perc­ben egy távoli szabadrúgás után ér­kezett a labda a magyar tizenhatoson belülre, Fehér Miklós (van a futball­­vereségnél is nagyobb fájdalom: tíz éve temettük el a csatárt) lyukat rú­gott, így a labda a sarokba pattant. A vége 2-0 oda. Három nap híján két évvel később öt percig bírtuk, akkor egy vaktában előrerúgott labdáról késtünk le lest reklamálva, majd a földre eső Adrian Iliét négy(!) magyar védő vette körül, ám a csatár fekve is elrúgta közöttük a labdát, épp az üres kapu előtt kó­száló Marius Niculae felé. „Ha nem látom, nem hiszem, megint össze­hoztuk nekik”- jajdult fel Faragó Ri­chard kommentátor. A vége megint 2-0 oda. És a legfrissebb emlék: egy éve, 2013 szeptemberében egy perc telt el, amikor Guzmics Richárd Ciprian Maricához passzolt, majd behátrálás helyett rárontott, a csatár megkerül­te, és Bogdán Ádám kapujáig szaladt. A vége 3-0. Egyszer lehet korán gólt kapni, még kétszer is lehet peches az em­ber, de három meccsből háromszor fordult elő, hogy az ötödik percig gólt kaptunk, ez pedig már nem lehet vé­letlen, ennek lelki okai vannak. Döbbenetes, hogy a statiszti­ka mennyire csalóka, vagy inkább mennyire jól jelzi a magyar futball hanyatlását. A két válogatott 23 ed­digi meccsén tizenegy magyar siker, hat döntetlen és hat román győzelem a mérleg, csakhogy mi 1936 és 1958 között győztünk tízszer. Az Aranycsa­pat idején az is megesett, hogy itthon 9:0-ra meg 7:2-re, Bukarestben 5:1-re győztek a mieink. Azóta, hogy 1981-ben Fazekas László góljával 1-0-ra győzött a ma­gyar válogatott, kilencszer találkoz­tunk (egyszer Cipruson, négyszer Budapesten, négyszer idegenben), három döntetlen és hat vereség a mérleg, 3-16 a gólkülönbség. Bukarestben 1958-ban győztünk legutóbb 2:1-re, 1972 óta, vagyis 42 éve nem szereztünk ott gólt, pedig négyszer is jártunk arra. Szóval ha valahova, ide nem szíve­sen utazik az ember, ráadásul szinte UTÓBBI MECCSÉN is gólt kapott az első öt percben Bukarestben a magyar csapat, és mindig sima vereség lett a vége borítékolható az ellenséges hangulat. Az Agerpres hírügynökség jelentette, hogy egy közvélemény-kutatás során kiderült, a román állampolgárok Orosz­országhoz viszonyulnak a legellenszen­vesebben. A megkérdezettek több mint ötvenegy százaléka válaszolta azt, hogy negatív érzelmeket táplál Oroszország iránt. A legkevésbé kedvelt országok lis­táján Magyarország a második, a meg­kérdezettek fele ítélte meg kedvezőt­lenül, negyven százalék válaszolt úgy, hogy pozitív érzelmei vannak irántunk (hogy ők nem járnak meccsre, az tud), tíz százalék pedig nem felelt. Maga Razvan Burleanu, a román fut­­ballszövetség elnöke (akár játszhatna is, hiszen 1984-ben született) is megerő­sítette a román sporttévében, hogy az UEFA már figyelmeztette őket: súlyos szankciók elé néznek, ha magyarelle­nes megnyilvánulásokat tapasztal az ellenőr. Tekintve, milyen rettenetes hangerővel fütyülték ki tavaly a magyar himnuszt, elég, ha a megfigyelő a kerü­letben lesz a meccs idején, már akkor is lesz mit jegyzetelnie, a fenyegetés szá­munkra mégis lelkekbe markoló, mert eddig hiába a füttyszó, a magyar zász­lók égetése, a magyarellenes rigmusok miatti meccsmegszakítások, éppenség­gel a Puskás-stadiont zárták be (éppen a románok elleni meccsre) - hasonlóan súlyos büntetést a románok nem kap­tak, hiába viselkedtek mégoly visszata­szítóan is a szurkolóik. A tavalyi meccs szurkolói verekedés miatt 90 ezer svájci frankba került nekik, de akkor a Steaua és a Dinamo ultrái csaptak össze... Ar­ról nem beszélve, hogy a román válo­gatott Budapest után Athénban is zárt kapus meccset játszhatott, második fontos meccsén kellett az ellenfélnek nélkülöznie a szurkolói támogatást - ki­vételes szerencséjük van. Nem csoda, ha az ifjú Burleanu el­nök attól tart, egyszer az Arena Nati­onalt is bezárják. A meccsnek egyelőre semmi elője­lét nem látni, a város szürke hétköz­napjait éli szörnyű dugókkal, útfel­bontásokkal, és amikor szóba kerül, honnan érkeztünk, a társaság egyik tagja azt mondja: itt mindenki szereti a futballt, főleg ha a magyarokkal ját­szunk. Ám a mellette álló elkomorult. „Nekem nincs bajom a magya­rokkal - mondta. - Iskolástársam volt annak idején Marian Cozma, és tudom, milyen mélyen gyászoltá­tok ti is. Mindennap gondolok rá­, és mondd, hogy történhetett meg vele az a szörnyűség ott, Vesprémben?" Itt vagyunk újra, Bukarestben. Varázslatra lesz szükség, hogy si­keresek legyünk? Ha igen, talán jó előjel, hogy la­punk tudósítóival együtt érkezett a román fővárosba Dynamo, a világ­hírű angol illuzionista, aki elmond­ta, egy sajtóeseményre jött Romá­niába, és bár a meccs idején már messze jár (mondjuk az utazáshoz neki is szüksége van a repülőgépre), a maga részéről mindent megtesz, és küldi az energiáit, hogy segítsen nekünk... VÁLOGATOTT-RÁHANGOLÁS A nemszeretem város NEGYVENKÉT ÉVE GÓLT SEM szerzett a magyar együttes Bukarestben, sőt az ötödik percig rendszerint hátrányba kerül . FOTÓ: MIRKÓ ISTVÁN

Next