Nemzeti Sport, 2014. október (112. évfolyam, 268-297. szám)
2014-10-10 / 277. szám
21 Labdarúgás SINKOVICS GÁBOR Nyomáspróba Levenni a fiúk válláról a terhet. Ez most a legfontosabb feladat. Dr. Bubócs kollégái sokat tehetnének ez ügyben, de most mindenki Dárdai Páltól várja a megoldást. Győzni Bukarestben. A román főváros amúgy sem kedvelt úti célunk. Magyar ember szívesebben indul New Yorkba, Barcelonába vagy a Riviérára. De a sors, illetve ha már futballról van szó, a sorsolás olykor odaparancsol bennünket, magyarokat, és mi csak szenvedünk. A játékosok a pályán, mi, szurkolók a televíziók előtt. A bukaresti utak rendre magyarázkodással fejeződnek be, magyarázkodnak a főszereplők, hogy miért is vesztettünk. Nem győzni Most mindenki Dárdai Páltól elkalapáltuk várja a megoldást. Romániát a ' bukaresti Köztársasági Stadionban, pedig akkor a hazai csapat nem kevesebb mint két hónapot edzőtáborozott az összecsapás előtt. Hiába. Puskás Öcsi bevágott hármat, és ünnepelt Budapest, no meg Erdély magyar része. Levenni a fiúk válláról a terhet. Ha ez sikerül, már elégedettek lehetünk Dárdai Pállal. Ha elhiteti játékosaival, hogy nem sárga mezes csodacsapat ellen kell futballozniuk, hogy a románok jelenleg verhetőek (talán még nekünk is...), akkor lehet keresnivalónk. A játékosokra nehezedő nyomás amúgy napról napra, óráról órára, percről percre nő. A nyomás a szurkolóktól („Csak ezeket verjétek meg...!”), a nyomás majd ott, a stadionban a román szurkolóktól füttykoncert, ellenséges rigmusok, transzparensek, némi köpködés formájában. Ezzel kell megbirkózni. Az első lépés biztató: a játékosok kifizették a Bukarestbe vonattal utazó magyar szurkolók jegyét. Innentől kezdve már csak azt várják tőlük, hogy férfiként küzdjenek önmagukért és Magyarországért. És persze Dárdai Pálért, aki most megpróbálja levenni a vállukról a terhet, meg ünnepelni járunk Bukarestbe. De 1948 októberében 5:1-re öngészve a román sportsajtó és aromán futballisták magabiztossággal átitatott megnyilvánulásait, jóslatait, ahogyan közeledik a bukaresti Ebselejtező, lassan olyan érzésem lesz, mintha szombaton nem is Románia legjobbjai, hanem egyenesen szupersztárokkal felálló aktuális világválogatott ellen kellene pályára lépnie a románok, illetve néhány romániai magyar által lesajnált nemzeti csapatunknak. Olyan képet igyekeznek festeni, mintha Tatarusanu hálóőr minden tekintetben egyenlő lenne a világbajnok német csapat kapusával, Manuel Neuerrel, vagy Grigore belső védő éppenséggel Sergio Ramos-féle erényeket csillogtatna. Chipciu középpályás pedig egyenesen Cristiano Ronaldóra hajózna. Hogy félelmetes centerük, Stancu ki lenne? Jó kérdés! Fogalmam sincs. Ezért ennek eldöntését önökre, kedves Nemzeti Sport-olvasókra bízom... Az ellenoldalon röpködnek a várható eredmények, de még véletlenül sem hord a hátán a föld olyan román embert, akiben fikarcnyi kétség lenne afelől, hogy az övéik fölényesen nyerik meg ezt a meccset is. Szerintük csupán a gólkülönbség kérdéses. Három-négy-öt-hat nulla. Román veszélyérzet: nulla. Csupa móka, kacagás arrafelé most minden. Süti, ropi, kóla. Lepényevés, zsákban futás. Mintha nem is futballmeccsre, hanem népünnepélyre készülnének. Még a legpesszimistábbak sem gondolják, hogy a magyar válogatott játékosai képesek lesznek gólt, netán gólokat szerezni az ötvenezer fanatikus román drukker előtt a bukaresti Nemzeti Arénában. Nem tudom, miért, de nekem éppen most jutott eszembe minden idők egyik, ha nem a legjobb vízipólósának, Faragó Tamásnak minapi zseniális mondása: ha a nagy mellényre ujjat varrnak, abból lesz a zakó. Csak úgy... BUZGÓ JÓZSEF rovata GALAMBOS DÁNIEL a Nemzeti Sport újságírója Az örökség 1947-ben sem indult könnyen. Népsport, az adott év októberének tizedik napja: „Megkérdeztük a kapitánytól, miként tetszett neki Hidegkúti középcsatárjátéka a Slavia ellen. Gallowich húzogatta a száját. »Bizony nem nagyon tetszett. Könnyen lehetséges, hogy Bukarestben nem Hidegkúti, hanem Szusza lesz a középcsatár. Hiába, Hidegkúti csak jobbösszekötőben az igazi.«” Rendben, ma némiképp más jellegűek a problémák, de találni azért analógiát is. Ugyanonnan, a meccsnapi beharangozóból: „Teljesen egyenlő erők küzdelmét ígéri a mérkőzés. A hazai pálya, a közönség fanatikus biztatása kis gólarányú hazai győzelmet helyez kilátásba. Mi azonban bízunk a magyar csapat akarásában, és kétségtelen tudásában." Elődlapunk jósolt is: 2:2. Aztán a bukaresti Balkán-kupa-meccsre kivonult a Grosics - Rudas, Nagymarosi, Kispéter - Bozsik, Marik - Egresi, Hidegkúti, Szusza, Puskás, Tóth Ili tizenegy, és... „Az első negyedórában nagyon nehéznek látszott a mérkőzés. Ebben a játékrészben a fiúk meglepődtek a románok lendületes és túl kemény játékától. Az első gól aztán igen jó hatással volt a csapatra. Megnyugodtak a fiúk, s ettől kezdve egyre formásabb támadásokat vezettek. A románok erőnlétükkel és lelkesedésükkel akarták elsöpörni a magyar csapatot, s így külön is büszkék lehetünk arra, hogy a mieink ezen a téren is felülmúlták ellenfelüket." A vége 3:0 ide, és ha ma nincs is Puskásunk, Hidegkutink, az a minimum, hogy a lelkesedésüket, a vagányságukat továbbvigyük. Úgyhogy az elődök örökségével: hajrá! AZÉl1 \\! ÜZENETEM ## H 2014. október 10., péntek nemzet sport LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ 1» FRANCIAORSZÁG, 2016 BE jelenti Bukarestből Itt vagyunk újra. Bukarestben. Megaláztatásaink színhelyén. Lehet azokat a kínokat elfelejteni? Még csak a levegőben van az ember, és közelít a román fővároshoz, máris újra és újra előjönnek a szörnyű emlékek. 1999 júniusában a második percben egy távoli szabadrúgás után érkezett a labda a magyar tizenhatoson belülre, Fehér Miklós (van a futballvereségnél is nagyobb fájdalom: tíz éve temettük el a csatárt) lyukat rúgott, így a labda a sarokba pattant. A vége 2-0 oda. Három nap híján két évvel később öt percig bírtuk, akkor egy vaktában előrerúgott labdáról késtünk le lest reklamálva, majd a földre eső Adrian Iliét négy(!) magyar védő vette körül, ám a csatár fekve is elrúgta közöttük a labdát, épp az üres kapu előtt kószáló Marius Niculae felé. „Ha nem látom, nem hiszem, megint összehoztuk nekik”- jajdult fel Faragó Richard kommentátor. A vége megint 2-0 oda. És a legfrissebb emlék: egy éve, 2013 szeptemberében egy perc telt el, amikor Guzmics Richárd Ciprian Maricához passzolt, majd behátrálás helyett rárontott, a csatár megkerülte, és Bogdán Ádám kapujáig szaladt. A vége 3-0. Egyszer lehet korán gólt kapni, még kétszer is lehet peches az ember, de három meccsből háromszor fordult elő, hogy az ötödik percig gólt kaptunk, ez pedig már nem lehet véletlen, ennek lelki okai vannak. Döbbenetes, hogy a statisztika mennyire csalóka, vagy inkább mennyire jól jelzi a magyar futball hanyatlását. A két válogatott 23 eddigi meccsén tizenegy magyar siker, hat döntetlen és hat román győzelem a mérleg, csakhogy mi 1936 és 1958 között győztünk tízszer. Az Aranycsapat idején az is megesett, hogy itthon 9:0-ra meg 7:2-re, Bukarestben 5:1-re győztek a mieink. Azóta, hogy 1981-ben Fazekas László góljával 1-0-ra győzött a magyar válogatott, kilencszer találkoztunk (egyszer Cipruson, négyszer Budapesten, négyszer idegenben), három döntetlen és hat vereség a mérleg, 3-16 a gólkülönbség. Bukarestben 1958-ban győztünk legutóbb 2:1-re, 1972 óta, vagyis 42 éve nem szereztünk ott gólt, pedig négyszer is jártunk arra. Szóval ha valahova, ide nem szívesen utazik az ember, ráadásul szinte UTÓBBI MECCSÉN is gólt kapott az első öt percben Bukarestben a magyar csapat, és mindig sima vereség lett a vége borítékolható az ellenséges hangulat. Az Agerpres hírügynökség jelentette, hogy egy közvélemény-kutatás során kiderült, a román állampolgárok Oroszországhoz viszonyulnak a legellenszenvesebben. A megkérdezettek több mint ötvenegy százaléka válaszolta azt, hogy negatív érzelmeket táplál Oroszország iránt. A legkevésbé kedvelt országok listáján Magyarország a második, a megkérdezettek fele ítélte meg kedvezőtlenül, negyven százalék válaszolt úgy, hogy pozitív érzelmei vannak irántunk (hogy ők nem járnak meccsre, az tud), tíz százalék pedig nem felelt. Maga Razvan Burleanu, a román futballszövetség elnöke (akár játszhatna is, hiszen 1984-ben született) is megerősítette a román sporttévében, hogy az UEFA már figyelmeztette őket: súlyos szankciók elé néznek, ha magyarellenes megnyilvánulásokat tapasztal az ellenőr. Tekintve, milyen rettenetes hangerővel fütyülték ki tavaly a magyar himnuszt, elég, ha a megfigyelő a kerületben lesz a meccs idején, már akkor is lesz mit jegyzetelnie, a fenyegetés számunkra mégis lelkekbe markoló, mert eddig hiába a füttyszó, a magyar zászlók égetése, a magyarellenes rigmusok miatti meccsmegszakítások, éppenséggel a Puskás-stadiont zárták be (éppen a románok elleni meccsre) - hasonlóan súlyos büntetést a románok nem kaptak, hiába viselkedtek mégoly visszataszítóan is a szurkolóik. A tavalyi meccs szurkolói verekedés miatt 90 ezer svájci frankba került nekik, de akkor a Steaua és a Dinamo ultrái csaptak össze... Arról nem beszélve, hogy a román válogatott Budapest után Athénban is zárt kapus meccset játszhatott, második fontos meccsén kellett az ellenfélnek nélkülöznie a szurkolói támogatást - kivételes szerencséjük van. Nem csoda, ha az ifjú Burleanu elnök attól tart, egyszer az Arena Nationalt is bezárják. A meccsnek egyelőre semmi előjelét nem látni, a város szürke hétköznapjait éli szörnyű dugókkal, útfelbontásokkal, és amikor szóba kerül, honnan érkeztünk, a társaság egyik tagja azt mondja: itt mindenki szereti a futballt, főleg ha a magyarokkal játszunk. Ám a mellette álló elkomorult. „Nekem nincs bajom a magyarokkal - mondta. - Iskolástársam volt annak idején Marian Cozma, és tudom, milyen mélyen gyászoltátok ti is. Mindennap gondolok rá, és mondd, hogy történhetett meg vele az a szörnyűség ott, Vesprémben?" Itt vagyunk újra, Bukarestben. Varázslatra lesz szükség, hogy sikeresek legyünk? Ha igen, talán jó előjel, hogy lapunk tudósítóival együtt érkezett a román fővárosba Dynamo, a világhírű angol illuzionista, aki elmondta, egy sajtóeseményre jött Romániába, és bár a meccs idején már messze jár (mondjuk az utazáshoz neki is szüksége van a repülőgépre), a maga részéről mindent megtesz, és küldi az energiáit, hogy segítsen nekünk... VÁLOGATOTT-RÁHANGOLÁS A nemszeretem város NEGYVENKÉT ÉVE GÓLT SEM szerzett a magyar együttes Bukarestben, sőt az ötödik percig rendszerint hátrányba kerül . FOTÓ: MIRKÓ ISTVÁN