Nemzeti Sport, 2014. október (112. évfolyam, 268-297. szám)

2014-10-25 / 291. szám

61 Hosszabbítás BAUKÓ ANDRÁS Igazi legenda... Ott volt, amikor az Előre 1974-ben először feljutott az élvonalba, amikor 1994-ben Pásztor József irá­nyításával bronz­érmet szerzett, és akkor is, amikor 2005-ben csődöt jelentett a klub. Kiszolgált vagy negyven edzőt, legyúrt legalább ezer labdarúgót. És olyan klasz­­szisok kértek tőle saját készítésű csípős csabai kol­bászt, mint Pus­kás Öcsi... * .. . ■ ■ Ötven éve a gyúrópadnál BORBOLA BENCE» Ötven év nagy idő... Fél évszázad alatt néhányszor akár tyúk­lépésben is körbe lehetne érni a bolygón, fel lehet nevelni két generációnyi gyereket, de ami biztos, többtucatnyi munkahelyről nyugodtan ki lehet rúgatni magunkat... Csakhogy akad az országban egy ember, aki ötven esztendeje egy helyen dolgozik, Baukó András immár fél évszázada a Bé­késcsaba masszőrje és mindenese. Tusi bácsi különös figura a városban, kerékpár­jával fel s alá száguldozik a pálya és a lakása között - naná, hogy a találkozónkra is bi­ciklivel érkezett. Visszavonult, és másnap már a masszőrpad mellett állt Úgy pattan le a kerékpárról, mintha húsz­éves lenne. Lezárni nem kell a járgányt, Tusi bácsi vasparipáját senki nem merné bántani a városban, egy laza mozdulattal letámaszt­ja a fához, és kezdődhet is a beszélgetés. A sportmasszőr természetesen az Előre lila melegítőjében huppan le a székbe, és mire nagy levegőt vennénk, máris azon morfondírozik, vajon hány edzőt szol­gált ki az ötven esztendő alatt. „Negyvenet biztosan, de felsorolni nem tudnám őket időrendben - mo­­solyodik el Tusi bácsi.­­ De várjunk csak, Pillér Sándor, Babolcsay György, Szita László, Süle István, Vigh Ti­bor, Mészöly Kálmán, Csank János, Pásztor József, hogy csak hirtelen mondjak néhány nevet... ” Tusi bácsi tősgyökeres békés­csabai, és hogy ezt az ötven évet gyorsan megtoldjuk még legalább egy évtizeddel, kiderül, hogy már gyer­mekkorában is az Előrében futballozott. A becenevét is hol máshol, mint a Kórház utcában akasztották rá. „Tizenöt lehettem, amikor az egyik baj­nokin a kapu mögött szedtem a labdát. Elkalandoztam, biztos valamelyik lányon járt az eszem, erre az egyik kapus úgy rám ordított, hogy földbe gyökerezett a lábam. »Tuskó, rúgd már ide azt a labdát!« - ki­áltotta, aztán a haverok ezen olyan jót de­rültek, hogy gyorsan rám is akasztották a nevet. A fene gondolta, hogy hetvenhárom éves koromban is így hív majd mindenki. ” Baukó András egy ideig még balbekként keserítette a csatárok életét, majd ahogy ő fogalmaz, érezte, nem üti meg a mércét... Na, ott és akkor kezdődött a nagy kaland! „Miután itt voltam a klubnál, és játszani már nem akartam tovább, megkérdezték, nem lenne-e kedvem legyűrni a csapatot. Erős kezem van, mondták, aztán olyan jól ment a gyúrás, hogy nyomban maradásra bírtak. Később jártam Pestre tanfolyam­ra, egy évig a fürdőigazgatósághoz, majd kitalálták, az mégsem jó, így újabb egy esztendőt a Sportkórházba. Olyanokkal végeztem, mint Kicsi bácsi, bár ezt most szerintem inkább hagyjuk... A lényeg, hogy egyből a mély vízbe dobtak, és onnantól én lettem a felnőttcsapat masszőrje. ” Puskás ácsi is rajongott a csabai csípős kolbászért Tusi bácsi évtizedekig a székházzal szem­ben lévő Telep utcában lakott, később néhány sarokkal odébb költözött, de a há­zától akkor is maximum három perc volt a stadion. Ha csak tejért és kenyérért ugrott be a központba, akkor is az állóhelyi lelátó alatt szlalomozott végig, nem múlt el nap, hogy ne járt volna a pályán. A „Főnök”, ahogy néhány játékosain vja, megjár­ta a mennyet (kupa­­győzelem, bajnoki bronzérem) és a poklot is (kizárás a pénztelenség miatt...) Békéscsabán, a belvárosi kávézó székében hátradőlve azt mondja, ha az ötven év alatt nem gyúrt le legalább ezer labdarúgót, azaz kétezer (!) lábat, akkor egyet sem. Sztoriból is akad egy-kettő. Az országban régen nemigen akadt olyan futballista, aki ne ismerte volna Tusi bácsit, aztán egyszer történt, hogy... „...Puskás Öcsi eljött a Honvéddal a Kórház utcába. A meccs előtt napokkal előre üzent, hogy készítsem ki neki a csabai kolbászt, és lehetőleg jó csí­pős legyen. Téli nap volt, gyorsan , neki is álltunk hátul a garázs­ban, gyúrtuk a húst, és olyan fi­nom kolbászt csináltunk, hogy Égből pottyant emlékplakett Az ötvenedik évforduló alkalmából a bé­késcsabai klubnál is köszöntötték Baukó Andrást. A Kaposvár elleni bajnoki előtt Tusi bácsi végezte el a kezdőrúgást, és nagy meglepetésére az égből pottyant a pályára a számára készített emlékpla­­kett, egy ejtőernyős hozta az arcképével ellátott különös díszt. Baukó András a meghatódottságtól elpityeredett. Öcsi állítólag mind a tíz ujját megnyalta utána. Elárulhatom, nem ő volt az egyet­len, aki ha hozzánk jött, jó kis csabait kért ajándékba. ” De Tusi bácsi nem csak a Kórház utcáig jutott, kis túlzással bejárta a fél világot. Hol a pártbizottság ajándékozta meg a csapatot egy jutalomúttal, hol a hideg elől menekültek melegebb éghajlatra edzőtá­borozni. Előfordult, hogy botkormánnyal a kezében a repülőgép pilótafülkéjében kötött ki, de olyan is, hogy tízezer méter magasan ő szolgálta fel az ételt a fiúknak. , Amit elértem, a sportnak köszönhetem. A mai napig imádok kijárni a pályára, nem tudom, mi lenne velem, ha egyszer azt mondanák: Tusikám, ide többet nem kell jönnöd..." Az ötven esztendő alatt mindössze egy­szer fordult elő, hogy lefokozták, a hetve­nes években Ondrik István vezetőedző megorrolt rá, és a második csapathoz száműzte. De Tusi bácsi ugyanúgy kijárt a pályára, tette a dolgát, masszírozta a lába­kat és töltötte a vizespalackokat... „Egy hét után aztán szóltak, ismét szük­ség lenne rám. Talán belátták, nélkülem megáll az élet a csapatnál. ” melipond Tusi bácsi nem ma kezdte a szakmát (bal oldali képünk). _ Pásztor Józsefteli csa a kezdőkörben, kezében a klub vezetőitől kapott emlékplakettet - gondolatai alighanem a múltba révedtek FOTÓ: IMRE GYÖRGY ■■ ■ A méhecskék is fontosak Baukó András az elmúlt öt évtized alatt számtalan edző keze alatt dolgozott, de vajon van-e kedvenc trénere? „Ez nem kérdés, Pásztor Jóska a favorit. Nemcsak remek szakember, hanem jó barát is. Ő egyébként a játékosok között is ott van az élen. A régiek közül Láza Jánost emelném ki, úgy sakkban tudta tartani a csatárokat, hogy öröm volt a kispadról nézni. Aztán ott volt Németh Lajos, Kerekes Attila, Kulcsár Sándor, Árgyelán János. De számomra a szorgos mé­hecskék ugyanolyan kedvesek voltak, mint a sztárjátékosok. Nélkülük semmire sem ment volna egyik csapat sem. Ha lehetett, az ő lábukat még alaposabban gyúrtam le." 2014. október 25., szombat mmmmíisport mmm Fiúk, ott a zöld gyepen kellene végre bizonyítani...! Baukó András ott volt, amikor a Békéscsa­ba 1974-ben először feljutott az élvonalba, amikor 1994-ben Pásztor József irányítá­sával bronzérmet szerzett az együttes, de akkor is, amikor 2005-ben csődöt jelentett a klub. Lelkesen meséli, sokszor volt olyan, amikor volt pénz a csapatnál, csak éppen játékos nem, de olyan is, amikor játékosok voltak, csak éppen pénz nem... Megannyi együttes, számtalan játékos, na de vajon van-e első az egyenlők között? :A bronzérmes csapat volt a legjobb, ez nem kérdés... Hátul Szenti Zoli, Mracskó Misi, középen Árgyelán Jani, Csató Sanyi, elöl Váczi Zoli, Szarvas Jani, hogy csak né­hány nevet mondjak. Nagyon sok jó fut­ballista volt itt akkoriban. Szívtuk egymás vérét, mentek az ugratások, szidtam őket, mint a bokrot, de egy-két perc után elszállt a harag, és ment tovább a marháskodás. Sajnos ma már kevés az ilyen csibész... A maiak kevésbé szeretik a futballt. Hetven­három éves koromra húszéves gyerekek­kel viaskodom az öltözőben, de senki ne aggódjon, se perc alatt helyre teszem őket. Sokszor mondom nekik, fiúk, ott a zöld gyepen kellene bizonyítani, nem az öltöző­ben hangoskodni. Érdekes, aztán odakint a pályán mindenki lapos kúszásban közleke­dik. .. Ám a legnagyobb különbség, hogy a régiek nemcsak szerettek, hanem tudtak is futballozni. ” Nincs olyan pálya az országban, ahol Tusi bácsit ne ismernék, sokszor egy pa­lack vörösborral várják, máskor ő visz még mindig jófajta csabai csípős kolbászt. Bé­késcsabán úgy tartják, ha Tusi bácsi nem lenne, ki kellene találni. De Tusi bácsi van, és köszöni szépen, hetvenhárom éves kora ellenére is reme­kül van. Hiába, ötven év a csabai pályán megfi­atalít...

Next