Nemzeti Sport, 2015. február (113. évfolyam, 31-58. szám)

2015-02-14 / 44. szám

21 Labdarúgás MURÁNYI ANDRÁS Magyar kaktusz Párbeszéd A hét mesterlövész című remekben. „Vin: Egyszer egy fickó El Pasóban meztelenre vetkőzött, és beleugrott egy kaktuszbozótba. Én is ezt kérdeztem tőle: miért? Calvera: És? Vin: Azt felelte: »Pillanatnyilag jó ötletnek lát­szott«." Igazán nem tehetek róla, de mindig ez a dialógus ugrik be, amikor valaki a nagy magyar átigazolási őrület konklúzióját igyekszik a saját gondolataival értelmezni. Persze ezen megszólalások nagyrészt arra futnak ki, hogy az efféle transzfe­reknek sok értelmük nincs, de legalább éppen annyira nincs, amilyen tudományos alapossággal a klub­vezérek kiválasztják az aktuálisan hazánk­ba telepített kontingenst. Alkalmilag Nagy Antal, a Honvéd és a válogatott volt csapatkapitánya húzza magasra a szemöldökét, miközben igyek­szik kibogarászni az érkezők nevét, ám javaslom, ne ragadjunk le az ő interpretációjánál, továbbá a Honvédnál, inkább próbáljuk megérteni ezt a szakértőnk, Bognár György által is kritizált össz­­magyar folyamatot, hátha tanulunk belőle kicsit. Néhány, valóban célirányosan igazoló klubot (Debrecen, Videoton, újabban FTC) leszámítva ez úgy megy, hogy az elöljáró ránéz az utánpót­lásra meg a büdzsére, s miután egyik helyen sem talál semmit, ellenben illene impulzust adni a garnitúrának, körbetekint a piacon: akad-e azonnal és nulla euróért igazolható játékosféle a Déli-sarktól Grönlandig, Vlagyivosztoktól Nyu­­gat-Mexikóig, aztán megy a távirat, gyere ide, te, labdarúgó, lehetőleg éles és gumistoplis cipőt hozzál már magaddal. Aztán várni kezdik a csodát, hátha. A jobbik eset az, ha ■* pénz híján­­ pánikreakció szüli e játékospolitikát. A rosszabbik az, ha hisz­nek is benne. A legrosszabbik pedig az, ha hisznek is benne, a háttérben meg felsejlik egy szépen ki­­stafírozott, használhatatlan akadémia sziluettje. Poén nincs, ha csak annyiban nem, hogy a nagy,, ugrás rendre másutt végződik, mint azt tervezik. Na ja, a kaktuszban. 99 ...gumistopu­s cipőt hozzál már magaddal. vasom a Ricardo Monizzal készített ú y interjút, amelynek címe: Bizalom­­­ nélkül nehéz... (Örök érvényű igaz­ság ez a sportban.) Azt mondja a Fradi ko­rábbi trénere, hogy a menesztésnek egyetlen edző sem örül-még szép, teszem hozzá én... Alig múltam harmincegy, amikor edzőként megkaptam életem legnagyobb lehetőségét Török Ferenctől, a magyar öttusa akkori legbefolyásosabb emberétől. Az egyik BLSZ- kettes meccsünk után szokás szerint elmen­tünk sörözni a Bem téri Wemnesgrünerbe. Jó volt a hangulat, mert 0-3-ról fordítottunk, és nyertünk 5-4-re. Feri egyszer csak azt mond­ta nekem, a versenyzőjének: komoly terve­im vannak veled, de majd csak októberben tudod meg, mi is az. Mondtam neki: nekem csak az arcom hülye, egyébként normális va­gyok. Leírom egy papírra, hogy mik a terveid velem, aztán ha eljön az ideje, elővesszük. Jó - válaszolta erre-, de maradt csendben, mert nem lesz egyszerű „végigverni”az elnökségen. Ebben maradtunk. Októberben én lettem Török doktor balkeze. (Az volt neki az ügye­sebb.) Szépen, zökkenőmentesen dolgoztunk együtt, ment minden, mint a karikacsapás, jöttek a zajos sikerek, összeállt a Fábián, Martinék, Mizsér álom trió, Vb, Eb, olimpiai bajnoki címek, győzelmek kipipálva. Török a király, én, a „vice” meg a felhőkön lovagol­tam! A szöuli olimpiáról hazatérvén éppen útban voltam a mennyország felé, szerette­immel, barátaimmal mulattunk, élveztük az életet, ünnepeltük a két csodás aranyér­met-amelyek kiharcolásában talán nekem is volt némi részem... Ám néhány nap múlva sötét fellegek gyülekeztek a fejem felett, bebo­rult az ég. Feri közölte velem: Józsikám, séta. A jövőben Kancsal Tamás, a szöuli aranycsa­pat futóedzője lesz a segítője. Fellebbezésnek helye nem volt. Csak úgy... BUZGÓ JÓZSEF rovata Tizenöt mérkőzés, ezertíz perc, négy gól­­ a Győri ETO csapatához hasonlóan Priskin Tamásnak sem sikerült jól 2014 ősze. Nem véletlen, hogy a Nemzeti Sport osztály­zatai alapján felállított rangsorban nem került be az NB I legjobb száz játékosa közé, a középső támadók között is mindössze a 15. pozíció lett az övé. Dárdai Pál ennek ellenére Ferner (1-0) és Oroszország (1-2) ellen is lehetőséget adott a csatárnak, ami jelzi, sokkal több lehetőséget lát benne, mint amit a bajnokság első felében mutatott. Vajon Miriuta László képes lesz felszínre hozni a legjobb formáját? Nagy Zsolt: Milyen a jó csapatkapitány? A klubfutballban általában az a meghatározó játékos, aki erő­sen kötődik az egyesülethez, igazi vezéregyéniség, aki szemé­lyiségével vagy játékosmúltjával képes kivívni társai elismerését, bizalmát, és ezt okosan felhasz­nálva, a pályán is jobb teljesít­ményre tudja ösztönözni őket. Az a személy, akiben az edző is tökéletesen megbízik, akit alkal­masnak vél arra, hogy a megbe­szélt taktikai utasításokat a pá­lyán maradéktalanul betartassa, akitől azt várja, hogy a legnehe­zebb helyzetekben is összefogja a csapatot. A Győri ETO-ban ez a sze­rep január óta Priskin Tamásra hárul, akit Miriuta László ve­zetőedző az idei első felkészü­lési mérkőzés előtt kért fel a tisztségre. A választásban sok kivetnivalót nem lehet találni, hiszen mielőtt tavaly nyáron visszatért volna a klubhoz, a 28 éves csatár 2003 és 2006 között hatvannyolc mérkőzésen húzta magára a zöld-fehér dresszt. De vajon hogyan viseli az új szerep­körrel járó kellemes terhet maga az érintett? „Próbálok eleget tenni a fel­adatnak -válaszolta Priskin Ta­más, akit péntek délben, a szerb Partizan Beograd elleni felké­szülési mérkőzés előtt értünk el. - Ha szükséges, fegyelmet tartok a pályán, de inkább azt próbá­lom elérni, hogy amit mérkőzés előtt megbeszéltünk, az a pályán is megvalósuljon. Fia a különbö­ző szituációk megkívánják, se­gítem a csapatot, megpróbálom fenntartani az összhangot." Hogy a csapatkapitányi poszt­nak köszönhető-e vagy sem, de Priskin Tamás teljesítményét egyelőre nem érheti kritika. A tá­madó a Győr péntekig lejátszott felkészülési mérkőzésein szer­zett négy góljából hármat vállalt magára, rajta kívül egyedül Kol­tai Tamás talált a kapuba. „Nem szeretném magamra leszűkíteni ezeket az eredmé­nyeket, számomra sokkal fon­tosabb, hogy a csapaton folya­matosan látni a fejlődést. Úgy érzem, mérkőzésről mérkőzésre jobban teljesítünk. ” A sikerekre szükség is lesz, hi­szen az őszi szezon nem az elő­zetes terveknek megfelelően ala­kult, a Győr a tabella kilencedik helyéről várja a tavaszi folytatást. „Horváth Ferenccel a sokpasz­­szos játék jellemezte a csapatot, Miriuta László ezzel szemben az erőteljesebb futballban hisz, az új játékosok is ezt a stílust képvi­selik. Bár még csak néhány mér­kőzést játszottunk, úgy látom, minden igazolásunk erősítést jelent, így jó érzésekkel várom a bajnokság rajtját. ” Priskin Tamással kapcsolat­ban megkerülhetetlen kérdés a válogatottság, már csak azért is, mert 2005 óta minden évben pályára lépett címeres mezben, valamennyi kapitány számolt vele. „Legutóbb a válogatott ösz­­szetartásán beszéltem Dárdai Pállal. Szeretném, ha idén is számítana rám, így a legfonto­sabb számomra most az, hogy olyan játékot nyújtsak Győrben, amivel sikerül kivívni a helyem a Görögország ellen készülő ke­retben. ” Vasárnaptól két napra Berlinbe költözik a Nemzeti Sport, hogy végigkísérje a honfitárs Bundesliga-edző, Dárdai Pál hazai bemutatkozását a Freiburg ellen, s bepillantást nyújtson részint a Hertha, részint a tréner mindennapjaiba. A Nemzeti Sportban és a Nemzeti Sport Online felületein elérhető szöveges, képes és videós beszámolók mellett szeretnénk olvasóinknak is lehetőséget kínálni, hogy kérdezzenek a Hertha szakvezetőjétől, egyben a magyar válogatott szövetségi kapitányától. Úgyhogy ne habozzon, kedves olvasó, ha van, küldje el kérdését Dárdai Pálnak az nsonline@nemzetisport.hu címre! A helyszínről jelentkező kollégáink, Pietsch Tibor és Szabó Miklós igyekeznek minél többet feltenni Dárdai Pálnak; a válaszokat kedd délelőttől publikáljuk honlapunkon, illetve megtalálják a szerdai Nemzeti Sportban. Elégedett kapitány MEGSZOKJA ÚJ SZEREPKÖRÉT Priskin Tamás, de a Partizán elleni vereség ellenére tetszik neki az ETO futballja LEHET MÉG JAVULNI 2015. február 14., szombat mentnaisport szí­n*. Nagy az ETO hátránya a bajnokságban, de Priskin Tamás reméli, a harcos futballal feljebb kapaszkodnak FOTÓ: SZABÓ MIKLÓS ETO: Pogacsics - Brdarovszki (Tóth D.), Lang, Nagy Á. (Kamber), Dinjar (Ibánez) -­ Priso, Windecker, Trajkovics (Pátkai), Koltai (Strestík) - Rudolf, Kvilitain (Priskin) Belek, 50 néző 0­ 4 Qrői DEBRECEN - MUNKÁBAN Lemondott mérkőzés VÁLTOZOTT A PROGRAM, szombaton a kettő helyet csupán egy találkozón léphet pályára a Löki Nem unatkoznak a törökorszá­gi edzőtáborban a Löki játékosai. Kondás Elemér és stábja pénteken délelőtt - a beleki tábor során má­sodik alkalommal - a konditerem­be vezényelte a labdarúgókat. Tisza Tibor és társai ezúttal elsősorban a labdarúgásban oly fontos törzserősí­tő gyakorlatokat végeztek, majd né­hány egyensúlyfejlesztő feladat kö­vetkezett. A bereki Arcadia Hotelben továbbra is minden a legnagyobb rendben megy, a hét második felére a nap is kisütött a török Riviérán, Kon­dás Elemérnek az egyedüli gondot a vártnál több sérült és beteg jelenti. Az eredeti tervek szerint szombaton két edzőmérkőzést is játszott volna a Loki, ám a program változott, és csu­pán a szlovák első osztályú Spartak Trnava ellen lépnek pályára a lab­darúgók. Négy játékos sérülés miatt szorul pihenőre, míg Vadnai Dániel betegséggel bajlódik, de Berdó Pé­ter és Wittrédi Dávid sem teljesen egészséges. Kondás Elemér döntött, a sok hiányzó miatt a kazah Ordaba­­szi elleni meccs elmarad. A játékosok az ötcsillagos hotel már jól bevált szárnyában kaptak szállást, amelyben évek óta visszatérő vendé­gek. A labdarúgók szabadidejükben sem unatkoznak, néhányan a szo­bájukban játszanak videojátékokkal, mások a hallban interneteznek okos­telefonjaikon, de akad, aki a tenger­parti bárban üldögélve olvas. Hír a Löki háza tájáról, hogy zajlanak a tárgyalások az MTK vezetőivel, akik örömmel vennék, ha Vadnai Dániel ismét a kék-fehéreknél futballozna. A 26 éves labdarúgó távozását azonban befolyásolhatja társa, Varga József jövője, ha sikerül eladni a mostani átigazolási időszakban, aligha vál­nának meg Vadnai Dánieltől is. Erre azonban a jelek szerint nem sok esély van, így az egyeztetések tovább foly­nak, és napokon belül pont kerülhet az ügy végére. A kék-fehérek első­sorban balhátvédként számolnának Vadnaival, mivel a poszton ősszel szereplő Hídvégi Sándor Dunaújvá­rosba szerződött. A DVSC szombaton tehát csak egy mérkőzést játszik, a Spartak Trnava elleni felkészülési találkozó magyar idő szerint 14 órakor kezdődik. A csapat hétfőn csomagol és hazatér, hogy a bajnoki nyitányig már itthon készüljön. B. B. Tisza Tibor alighanem pályára lép szombaton is, mert ő sokakkal ellentétben egészséges

Next