Nemzeti Sport, 2015. augusztus (113. évfolyam, 208-237. szám)

2015-08-30 / 236. szám

kellett vagy alkalmanként fotóhoz összeállniuk. A profi kézilabdázó edz, pihen, eszik és meccset játszik" - foglalta össze a lényeget Hajdú mester, de a menetrend a tinédzsereknek még kevésbé természetes, mint példaké­peiknek. Igaz, a figyelmüket kevés­sé vonta el a festőinek korántsem nevezhető Szkopje, amely szerény mértékű kikapcsolódást, nyújtott a néhány szabadprogram alkalmá­val. Ráadásul a szálláson rendkívül gyenge volt az internetkapcsolat, így sokszor türelmetlenül hencseregtek a játékosok (nem csak a magyarok) a folyosón, hogy virtuálisan elérhessék a jó néhány napja nem látott szülő­­ket, barátokat. Hamar kiderült, hogy döntően a NEKA-ra épülő csapat a llgán­­kívül is igazi közösség volt. A lyok együtt vadászták a netet, és ezösen ötleteltek a mobilalkalmazá­­t kijátszható szókirakón is. Puzzle volt maga az Eb-szereplés amely 16-17 (az utolsó meccsre rülés miatt csereként érkező ka­­s, Dányi Bernadett volt a „plusz­­ fő"), de inkább 22 részből állt szó. Hiszen amikor sportsikerek­­be szélünk, hajlamosak vagyunk eredkezni a sokszor a háttérben vékenykedő stábtagokról, pedig az lenne szabad. A szövetségi sző, Hajdú maga is elmondta, néha ősi lányok, néha pedig felnőtt nők oltak a játékosai. Jó pedagógus­ént ennek megfelelően bánt velük, erőt adott nekik, sokszor partnerként ezelte őket, ellenben rövid videózá­­okat szervezett, mondván, úgysem gyernek túl sokáig. Az edzésen pedig jöhetett a „jégkrémlabda”: aki ágrehajtotta a feladatot (mondjuk m­ai figurából talált be), annak járt a ■gyi. A bronzmeccsen félelmetesen agyot alakító Lakatos Rita és a töb­ben.­­ A tök­ a kedvenc tantárgyam, szeretem a régi sztorikat, az uralko­dókról szóló történeteket, a legen­dákat. A kedvencem Minótaurosz, a krétai labirintusban élt félig ember, félig bika alakú teremtményről szóló görög mítosz. ” Védekezés, védekezés, védekezés! „Taktikailag és technikailag is kép­zettek a lányok, ügyesen cselez­nek, ennek is köszönhető, hogy kreatív volt a támadójátékunk - kezdte az értékelést Hajdú János szövetségi edző. - Tehetséges gyerekek alkotják a korosztályt, akik csapatként nagyon tudnak küzdeni egymásért. Szép siker a harmadik hely, de kicsit hosszabb felkészü­léssel vagy más szerkezettel még jobban szerepelhetünk a jövő évi világbajnokságon. A kulcs a vé­dekezés, mert abban még egyál­talán nem tartozunk a nemzetközi élvonalhoz. A játékosok kiváló klu­bokból érkeznek, az edzésekkel nincs gond, hiszen remek munkát végeznek a trénerek. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy megfelelően versenyeztessék őket, mert ez is szükséges az előrelépéshez.” Kiek egyöntetű véleménye volt, hogy az orvos, Kisegyházi Attila nem csu­pán a test, hanem a lélek doktora­ként is helytállt, a masszőr, Schrenk Péter pedig rendre megnevettette az olykor kimerült lányokat. A kreatív támadójáték és a lele­ményesség már most is a társulat sajátja, de Hajdú szerint ha védekez­ni is megtanul a csapat, akkor a jövő évi világbajnokságon az ellenfelek arcára fagyaszthatja a mosolyt. S legfeljebb a csalódott riválisok tippelhetnek fagyiért a döntő nyerte­sére. U17-ES LEÁNY KÉZILABDA EU­RÓPA-BAJNOKSÁG, SZKOPJE Végeredmény: 1. Dánia, 2. Orosz­ország, 3. Magyarország A bronzérmes magyar válogatott: Abuczki Fruzsina, Dányi Bernadett, Fodor Csenge, Giricz Laura, Háfra Noémi, Hlogyik Petra, Hornyák Bernadett, Hudák Emma, Klujber Katrin, Kuczora Csenge, Kuti Bet­tina, Lakatos Rita, Pacsirta Zsóka, Pásztor Noémi, Sallai Nikolett, Suba Sára, Szabó Kitti Abban, hogy a jövőben akár ő is történelmet írhasson asztalite­niszben, ettől az évtől már a Mai Új Európa Alapítvány is támogat­ja. Az elnyert összeget külföldi edzőtáborozásra szeretné fordí­tani. H­ETSÉGEK MÁÉRT 2015. augusztus 30., vasárnap ! Utanpotlassport.hu­ KAJAK-KENU - NAGYSZERŰEN SIKERÜLT A GYŐRI UTÁNPÓTLÁS NYARA Hullámokon hasítva A Graboplast Győri VSE kajak­kenusai szinte tökéletesen zárták a portugáliai Montemor-o-Velhó­­ban rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságot, s a legtehetségesebb fiatalok a fel­nőttek milánói vb-jén és szolnoki vb-jén is helytálltak. íme, egy min­taszakosztály! A folyton nyüzsgő győri vízite­lep manapság kicsit csendesebb. Kevesebb sportoló száll vízre az Aranyparton, de Kadler Gusztáv, a Graboplast Győri VSE szakosz­tályvezetője aligha bánja ezt. A klub apraja-nagyja ugyanis hazai és nemzetközi versenyeken sze­repel egész nyáron, méghozzá nem is akármilyen eredménnyel. A fennállásának 50. évforduló­ját a közelmúltban ünneplő győri egyesület már sokadszor bizo­nyítja, hogy az ország meghatá­rozó utánpótlás-nevelő műhelye. Az 1964 óta működő szakosztály legjobbjai az elmúlt évtizedekben a milánói felnőtt világbajnokságon is rajthoz álltak, és ismét dobogós he­lyezéseket értek el. Sokat nem időz­hettek otthon, hiszen a megérkezés után két nappal már Szolnokon volt jelenésük a felnőtt országos bajnok­ságon, ahonnan szintén nem tértek haza üres kézzel. Az eredmények a rendezett körülmények mellett nagyrészt a nem csak együtt dolgozó, de együtt is gondolkodó stábnak kö­szönhetők. A szakmai munka irá­nyításért régóta Sztanity László mesteredző felel. A férfi kajako­sokkal a Borsodi Géza, Németh Balázs, Tokár Krisztián hármas, míg a női kajakosokkal a Fazekas Tibor, Horváth István, Kadler Vik­tor trió dolgozik, a kenusokat pe­dig Szabados Krisztián és Németh Gergő készíti fel. A sikereknek és a családias lég­körnek köszönhetően továbbra is népszerű a kajak-kenu Győrött, sok fiatal jelentkezik edzésre, pedig a olimpiákartájvilág- és Európa-baj- sportágnak helyben is jelentős ban-­ nokságokon öregbítették hazánk kurenciával kell megküzdenie­ elég hírnevét. W* Atteak a futbalra vagy a kézilabd­ára A portugáliai Montemor-o-rel­ gondolni. Ezzel együtt a szakosztály hóban rendezett ifjúsági és U23- as kajak-kenu világbajnokságról a győriek összesen hét érmet, köztük hat aranyat hoztak haza. A legte­hetségesebb fiatalok néhány napja versenyzőinek létszáma megközelí­ti az ötszáz főt, az edzők feje pedig amiatt főhet, hogy lassan elérik azt a maximális létszámot, amivel még képesek foglalkozni. A nyári sikerekre nem csak a sportág szerelmesei figyeltek fel, hiszen júliusi teljesítményének kö­szönhetően a Graboplast Győri VSE kajak-kenu szakosztálya érdemelte ki a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított ,A hónap műhelye”-dí­­jat, továbbá az azzal járó félmillió fo­rintos sportszervásárlási utalványt. Az átadóünnepséget stílszerűen a szolnoki országos bajnokság záró­napján tartották. „Ebben az évben minden kor­osztály minden világversenyén ér­meket szereztünk. A legértékesebb teljesítmény az U23-as és ifjúsági világbajnokságon elért hat arany­érmünk volt. A legtehetségesebb versenyzőink közül többen már a felnőttválogatottban is bizonyítottak, a következő generáció pedig szin­tén ott kopogtat az ajtón"- mondja Kadler Gusztáv szakosztályvezető,­­ aki hozzáteszi: nyugodtan várhatják az egyesületek közötti pontverseny végeredményét is. A győriek persze nem állnak le, nagy levegővétel után tovább ké­szülnek a szeptemberi maratoni vi­­­­lágbajnokságra, amelyen nem csak résztvevőként, hanem házigazda­ként is helyt szeretnének állni. Az eddigiek alapján gyanítható: mind­két akadályt sikerrel veszik. L. G. BÚVÁRÚSZÁS - GURISATTI LILLA: NÉGY ARANY A JUNIOR EB-N, ILLETVE A FELNŐTT VB-N Aranyos búvárlány Az első versenyszám után vagy húsz percet zokogtam. Azzal az idővel még a felnőttek között is ér­mes lettem volna. Rengeteg mun­kám volt abban az aranyban"- így emlékszik vissza Gurisatti Lilla a libereci junior tájékozódási búvár­úszó Európa-bajnokságon a csillag versenyszám megnyerését követő pillanatokra. S ezután még három­szor állhatott fel a dobogó tetejére. Az elmúlt két hónap csak arról szólt, hogy szépen búcsúzzak a junior éveimtől, de nem gondoltam volna, hogy ilyen jól sikerül az Eb - mondja. - Mivel technikai sport­ról beszélünk, nem lehetett előre kijelenteni, hogy biztos az érem. Az összes elsőségnek nagyon örülök, a szlalomnak azért, mert abban még sosem nyertem Eb-t, a csillag­­­gyakorlat meg a kedvencem, ez a harmadik Eb-elsőségem a verseny­számban, ami mutatja, hogy abban vagyok a legjobb, de az öt bója versenyszámban szerzett arany is ugyanolyan fontos nekem. ” Pedig a körülmények nem vol­tak a legjobbak Csehországban. Amikor legutóbb ott tartották a kontinensviadalt, a víz csak 13 fokos volt, így Lilla arra készült, hogy megint fázni fog. A melegebb nyárnak köszönhetően azonban az eső ellenére is magasabb volt a vízhőmérséklet, így sokkal na­gyobb gondot okoztak a rossz látá­si viszonyok. Mint mondta: „Miután a mi sportágunkban meg kell talál­ni a tájékozódási bójákat, fontos szempont, hogy ez kinek mennyi­re megy. Én nagyon jól keresek, és leginkább ez eredményezte az érmeimet. Apa még a helyszínen is rengeteget gyakoroltatta velem a keresést, tulajdonképpen a ver­seny előtti három-négy napon erről szóltak az edzések. A kellő sebes­séget addigra már elértem, így arra kevésbé fektettünk hangsúlyt." A 21 éves versenyző nem vélet­lenül említette édesapját, Gurisatti Gyulát, aki búvárúszásban négy­szer szerzett világbajnoki címet, és ő a lánya edzője. Liberecben - aho­gyan évek óta minden versenyen - előzetesen ő mérte fel a pályát. „Ha hibázik, akkor én is hibázom, mert az asztalon mért adatok sze­rint úszom a vízben. Mindig pontos pályát mér, nagyon megbízom ben­ne. Közös a siker"- említi a dunaúj­városi sportoló. Azt követően, hogy a parallel ver­senyszámban negyedik lett, csatla­kozott a felnőttekhez, akiknek világ­­bajnokságot rendeztek ugyanazon a helyszínen. Tavaly a gyékényesi Európa-bajnokságon szintén tagja volt a győztes csapatnak, sőt már akkor őt választották a társak vezér­­tájolósnak. Hatalmas erőt adott neki, hogy fiatal kora ellenére az idén is megbíztak benne a többiek. Hab a tortán, hogy csapatban is aranyat nyert, ami egyben sporttörténelmi tett volt: korábban magyar együttes még sosem szerzett vb-címet. Bár Lilla folytatni szeretné a bú­várúszást, és a felnőttek között is a legjobb akar lenni, egyelőre nem tudja, mit hoz a jövő. Pontosabban: az már biztos, hogy szeptembertől Walesben kezdi meg az egyetemi tanulmányait. Sportpszichológus­nak készül. P. V. ­EREDMÉNYEK ASZTALITENISZ A BVSC évadnyitó fiú ranglistaversenye. If­júságiak. Egyes: 1. Kovács Sebestyén (BVSC­­Zugló). Páros: 1. Timafalvi Gergő, Bánok Tamás (Egri ÁFÉSZ SC). Serdülők. Egyes: 1. Juhász Patrik (KSI SE). Páros: 1. Juhász Patrik, Törék Norbert (KSI SE). U13. Egyes: 1. Both Olivér (Malév SC). U12:1. Ócsai Máté (Ceglédi VSE). U11. Egyes: 1. Szilágyi Paul (Frománia) A Statisztika évadnyitó leány ranglistaver­senye. Ifjúságiak. Egyes: 1. Lois Peake (Ang­lia). Páros: 1. Nagypál Csilla, Nagypál Márta (Jászkun Volán SC). Serdülők. Egyes: 1. Nagypál Márta (Jászkun Volán SC). Páros: 1. Harasztovich Fanni, Nagypál Márta (Statisztika, Jászkun Volán SC). U13. Egyes: 1. Dani Helga (Statisztika). U11:1. Tatai Csenge (Tatai AC). U10. Egyes: 1. Mike Boróka (Románia) BÚVÁRÚSZÁS Tájékozódási junior Európa-bajnokság. (Li­­berec, Csehország). Csillag. Fiúk: 4. Láng Péter. Leányok: 1. Gurisatti Lilla, ...3. Hofme­ister Aliz. 5 bója. Fiúk: 13. Láng Péter. Leá­nyok: 1. Gurisatti Lilla. Szlalom. Leányok: 1. Gurisatti Lilla. Parallel. Fiúk: 3. Láng Péter. Leányok: 4. Gurisatti Lilla JÉGKORONG U18-as fiú nemzetközi torna (Debica, Len­gyelország). Végeredmény: 1. Magyaror­szág, 2. Lengyelország, 3. Ausztria, 4. Szlo­vákia U20-as férfi felkészülési mérkőzések (Megyeri út): Magyarország-Lengyelország 6-1,6-4 és 5-1 KOSÁRLABDA U18-as leány 3x3-as Európa-bajnokság (Minszk, Fehéroroszország). Végeredmény: 1. Magyarország, 2. Fehéroroszország, 3. Izrael LABDARÚGÁS U19-es leány felkészülési mérkőzések (Bak). Magyarország—Ciprus 10-0 és 5-0 U17-es leány felkészülési mérkőzések (Baly­­lymena, Észak-Írország). Észak-Írország-Ma­­gyarország 1-2 és 2-0 U19-es bajnokság (ifjúsági BL-korosztály): FTC-Videoton 0-0, ZTE Akadémia-Illés Akadé­mia Haladás 1-0, MTK Budapest-Vác 1-0, Gro­­sics Akadémia-Kecskeméti LA 3-0, Budapest Honvéd-MFA-DVSC-DLA 2-3, DVTK-Kapos­­vári Rákóczi 1-1, ETO FC Győr-PMFC 1-0 ÖKÖLVÍVÁS Leány ifjúsági és junior Európa-bajnokság (Keszthely): Ifjúságiak. 48 kg: 1. Julija Csun­­galakova (Oroszország), ...9-16. Kalmár Beat­rix. 51 kg: 1. Anush Grigorjan (Örményország), ...5-8. Viglási Alexandra. 54 kg: 1. Kassarat Hajihanova (Oroszország), ...9-10. Róka Van­­essza Erzsébet. 57 kg: 1. Amy Broadhurst (Íror­szág), ...5-8. Kiss Marietta. 60 kg: 1. Irma Testa (Olaszország), ...9-16. Takács Tímea. 64 kg: 1. Angela Carini (Olaszország), ...5-8. Kiss Tünde. 69 kg: 1. Darija Semasko (Oroszország),.. .5-8. Cseri Gitta. 75 kg: 1. Busenaz Surmeneli (Tö­rökország), ...5-8. Szokol Fanni. 81 kg: 1. Anna Anfiogenova (Oroszország), 2. Pallas Szimonet­­ta. +81 kg: 1. Marija Sismareva (Oroszország), ...3-4. Bencze Eszter. Junior. 46 kg: 1. Emi- Mari Todorova (Fehéroroszország), 2. Károlyi Gabriella. 48 kg: 1. Indira Sudabajeva (Oroszor­szág), ...5-8. Kondákor Emília. 50 kg: 1. Katye­­rina Rohova (Ukrajna), ...5-8. Finesz Kamilla. 52 kg: 1. Valeria Rogyionova (Oroszország),.. .5-8. Nagy Angéla. 54 kg: 1. Anasztaszija Artamano­­va (Oroszország), 2. Endre Krisztina. 57 kg: 1. Ljudmilla Voronsova (Oroszország), ...9-16. Kökény Szandra Brigitta. 60 kg: 1. Jekatyerina Gyinnyik (Oroszország), ...5-8. Villás Veronika. 63 kg: 1. Vittoria Decarlo (Olaszország), ...3-4. Gál Bernadett. 66 kg: 1. Petrovics Gabriella. 70 kg: 1. Anasztaszja Sigajeva (Oroszország). 75 kg: 1. Anasztaszja Samonova (Oroszország). 80 kg: 1. Jelena Litvinova (Oroszország),.. .3-4. Budai Vivien. +80 kg: 1. Krisztina Tkacseva (Oroszország), ...5-8. Juhász Adrienn SAKK Ifjúsági sakkolimpia (Ulánbátor, Mongólia). Végeredmény: 1. Irán, 2. India, 3. Oroszország, 4. Magyarország (Gledura Benjámin, Kántor Ger­gely, Kozák Ádám, Péczely Sebastian Zsombor) TENISZ Budaörs-kupa, 62-es junior ITF-verseny (Budaörs). Fiú egyes: 1. Valkusz Máté, ...17- 32. Bartakovics Marcell, Klin Dániel, Kotormán Ákos, Piros Zsombor, Varga-Tóth Olivér. Fiú páros: 3. Kotormán Ákos, Piros Zsombor, ...9- 16. Varga-Tóth Olivér, Zeljenka Martin, Barta­kovics Marcell, Szappanos Márton, Klin Dániel, Marozsán Fábián, Soha Lénárd, Ignasi De Rue­­da (Spanyolország). Leány egyes: 9-16. Furák Csenge, 17-32. Fourner Anasztázia, Udvardy Panna. Leány páros: 3. Udvardy Panna, Jodie Anna Burrage (Nagy-Britannia), ...9-16. Foura­ev Anasztázia, Furák Csenge TÉKVANDÓ Kadét világbajnokság (Muju, Dél-Korea). Fiúk. 61 kg: 1. Vlagyiszlav Jerko (Ukrajna), ...17-19. Béres Béla. 41 kg: 1. Ranye Drebes (Németország), ...5. Józsa Levente. Leányok. 41 kg: 1. Ploylapus Chaiprasit (Thaiföld), ... 17-32. Kopcsik Laura VÍZILABDA U20-as női világbajnokság (Volosz, Görög­ország). Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Spanyolország, 3. Oroszország, ...7. Ma­gyarország. Tiszavirág-kupa, férfi U20-as nemzetközi torna (Szeged). Végeredmény: 1. Magyaror­szág, 2. Szerbia, 3. Ausztrália, 4. Montenegró

Next