Nemzeti Sport, 2015. szeptember (113. évfolyam, 238-267. szám)

2015-09-12 / 249. szám

21 Labdarúgás >: m m m m 2015. szeptember 12., szombat mmameálsport AZ MTK-TÓL BÚCSÚZÓ TAMADO SZERETNE ELJUTNI SPANYOLORSZÁGIG IS THURY GÁBOR Új időkre Az új időszámítás első derbijét játsszák szom­baton a Megyeri úton. Sajnos nem a magyar futball feltámadását követő Újpest—Fradira kerül sor, de bizonyos szempontból fontos le­het a dátum. Az utóbbi időben a közbeszédet érthető okokból nagyobb mértékben temati­­zálta a migránskérdés, mint válogatottunk Ro­mánia és Észak-Írország elleni Eb-selejtezője. Elsikkadt, de tény, a budapesti meccset kísérő szurkolói rendbontásokért három elkövetőt gyorsított eljárásban eddig példátlan szigorral letöltendő - nem is kevés-börtönbün­tetésre ítéltek. Nem azt mondom, hogy az elítéltek - és a rajtuk kívül előállítottak-a két együttes drukkerei közül kerültek ki, de minden bizonnyal a szurkolói holdud­varhoz tartoznak. Hangsúlyozom, nem azono­sítom őket az ultrákkal - de a kevésbé fanati­kus szurkolókkal sem. Ők már nem jutnak be a Szusza Ferenc Stadionba, kérdés állnak-e a helyükre új vezérek. Eddig lehetett legyinteni, ugyan már, amíg nincs példás büntetés, min­dig lesznek követőik. Ám a tényleges börtön már nemcsak jogi lehetőség a rendbontókkal kapcsolatban, hanem testközelből érezhetik is annak hűvösét. Nem jönnék elő a vas pedagógiai dumával, hogy most vizsgázik a két szurkolótábor, mert a szélsőségeseket eddig sem tehetett egy ka­lap alá venni a jó szándékú drukkerekkel. Ám az indokolt és régóta várt példátlan szigor po­zitív hatást is kiválthat. Eddig, és ne tovább! - sürgettük évek óta a határozott intézkedést, ám az „eddig” mindig kitolódott, a „ne tovább” pedig rendre késett. Nem is tudom, mire vár­tunk. Hangoztattuk a közösség tisztító erejét, de éppen fordítva történt, a muszklik pusztító akarata érvényesült. Persze nem esküdnék meg rá, hogy minden rendben lesz a pályán kívül, de évek múlva jó lenne erről a meccsről úgy beszélni, hogy balhé nélkül játszották le.­­ A tényleges börtön már nemcsak jogi lehetőség... NB II-6. FORDULÓ Meccsdömping Szombaton a listavezető Gyirmót FC Győrt fogadja az újonc Budaörsi SC. A bajnokit eredetileg Győrben rendezték volna, sőt a pályaválasztói jog felcserélésével az idő­pont is változott, így 19 helyett 16.30-kor kezdődik a bajnoki. A zöld-fehérek megle­pően jól szerepelnek, mindössze egy pont a lemaradásuk az első helyezettől. A második Mezőkövesd is idegenben lép pályára, még­pedig a hazai pályán meglehetősen veszé­lyes Csákvár ellen, igaz, utóbbi csapat há­rom győzelmet követően kissé megtorpant, a Szigetszentmiklóstól (2-3) és a Budaörstől (0-1) is kikapott. A 6. FORDULÓ MŰSORA SZOMBAT Kisvárda Master Good-FC Ajka, Kisvárda, 16.30. V: Gyarmati NIT. (Varga G., Vígh-Tarsonyi) Soroksár SC-Siófok, Haraszti út, 16.30 V: Kovács G. (Demeter, Punyi) Szeged 2011-Grosics Akadémia-SZTK­­Erima, Gyula. Grosics Akadémia Sporttelep, 16.30. V: Nazsa (Pápai, Máyer). Soproni VSE-Vác FC, Sopron, 16.30. V: Kovács J. J. (Márton Zs., Szalai B ). Budaörsi SC-Gyirmót FC Győr, Budaörs, 16.30. V: Takács J. (Szert, Kulcsár J). Aqvital FC Csákvár-Mezőkö­­vesd Zsóry, Csákvár, 19. V: Szőts (Medovarszki, Kepe). Szolnoki MÁV FC-Dunaújváros, Szolnok, Tiszali­­geti Stadion, 19. V: Berger (Szvetnyik, Kovács N­G.) VASÁRNAP ZTE FC-Balmazújváros, Zalaegerszeg, ZTE-Aréna, 18. V: Zierkelbach (Kóbor, Mohos) AZ ALLAS 1. Gyirmót FC Győr 5 32 -9-2 +7 11 2. Mezőkövesd Zsóry 5 32 -8-3 +5 11 3.ZTE KE 5 31 1 11-4 +7 10 4. Budaörsi SC 5 31 1 8-7 +1 10 5. Aqvital FC Csákvár 5 32 11-8 +39 6. Szolnoki MÁV 5 3­2 10-8 +29 7. Balmazújváros 5 23 -6-3 +39 8. SZTK-Erima 5 22 1 9-8 +18 9. Kisvárda Master Good 5 21 2 9-5 +47 10. Siófok 5 21 2 7-6 +1 . 7 11 FtApia 5 2-3 8-7 +16 12. Dunaújváros 5 2-3 7-13 -66 13. SzegedZOll 4 11 2 2-10 -84 14. Soproni VSE 5 -1 4 4-9 -51 15. Soroksár SE 4 -1 3 1-9 -81 16 Vác FC 5 --5 3-11 -80 NB1-8. FORDULÓ Közelebb az álomhoz HÁROM HÓNAP MÚLVA DEBÜTÁLHAT új klubjában a Sionhoz Mervó Bence, akit fokozatosan akarnak felépíteni Svájcban . VANCZÁK VILMOS a Sion védője „A vezetők már a múlt hétvégén közölték, hogy Mervó Bence hozzánk kerül. Korábban nem ismertük egymást, csak az U20-as világbajnokságon láttam játszani. Jó döntést hozott, szerintem a stílusának fekszik majd a svájci élvonal, ráadásul az elnök is kijelentette, hogy elsősorban fiatalokat szeretne látni a csapatban, akiket később jó pénzért értékesíthet a klub. Ugyanakkor Bencének alaposan meg kell majd küzdenie a kezdőbe kerülésért, hiszen többnyire egy csatárral állunk fel, a klub pedig több támadót is igazolt a nyáron.” Babják Bence : Elköszönt a csatár. Na persze nem Torghelle Sán­dor vagy Tisza Tibor intett búcsút klubjának, a két futbal­lista akár főszereplő is lehet a Debrecen-MTK bajnokin. Ha így történik, a nézők biztosan nem unatkoznak majd, ám a szombati meccs árnyékában Mervó Bence klubváltásáról is érdemes néhány szót ejteni, hiszen az U20-as világbajnok­ságon öt gólt szerző labdarúgó a Sionhoz szerződött. A húsz­éves futballista nyáron igazolt az MTK-hoz, azzal a feltétellel, hogy megfelelő külföldi ajánlat esetén a klub vezetősége nem gördít akadályt távozása elé. Nos, a kecsegtető szerződés­­tervezet megérkezett a fővárosi klubhoz, a csatár szerdán már a Sionnál edzett, csütörtökön pe­­­­dig négy évre szóló szerződését is aláírta. Az átigazolási időszak azonban Svájcban is augusztus utolsó napján zárult, így a 99- es mezszámot megkapó Mervó Bence leghamarabb januárban léphet pályára tétmérkőzésen új klubjában, amely jelenleg a svájci bajnokság negyedik he­lyén áll. „Nagyon örülök, hogy össze­jött a szerződés, az Európa-liga főtábláján szereplő csapatnál biztosított a fejlődés lehetősé­ge - mondta a péntek délutá­ni edzést követően Mervó Bence. - A távlati cél­jaim között továbbra is a spanyol élvonal sze­repel, de úgy érzem, az első lépést megtettem az álmom felé. A Sion elnökével már személyesen is beszéltem, elmondta, hogy a klubnál fokozatosan szeretné­nek felépíteni. Mivel a követke­z­őnPT­­I­ző három hónapban nem játsz­hatok tétmeccsen, az edzések és a regenerálódás kerül majd a középpontba, de nincs is ez­zel semmi gond, csakis akkor léphetek előre, ha mindennap megszakadok a gyakorláson. Minden izomcsoportomat fej­leszteni akarom­, a technikai tudásomat tovább csiszolna a hétközi edzőmeccseken pedig bizonyítani, hogy megérte szerződtetni. Nyilván nem lesz könnyű a bajnokik nélküli há­rom hónap, ám bízom benne, hogy a magyar utánpót­lás-váloga­tottaknál továbbra is számításba vesznek, s akkor néhány tétmeccsen ősszel is szerepelhetnek." A kétesésvel mindig nagyobb a lehetőség a nyerésre EZ A JÓ DÖNTÉS DEBRICSn-fftTM 1X:® »iS Mervó Bence az U20-as vb-n is megmutatta, hogy remekül bánik a labdával, mi több, ezüstcipős lett FOTÓ: MTI SPORT PA­KS-VEDEOWn Fogadjon rá !: ^ x:22 2:33 a megújult Tippmixen! “ ““ “ Paks -18 Jegyár 800-1800 Vezeti (Irányi Z. (Albert I., Georgiou - Farkas A., Szilasi) PAKSI Ft 1—4—1—4—1 VIDEOTON 1-4-2-3-1 AI 0 3­­6 ) Bertus 92 Feczesin­é Simon Á, Kovácsi, Trebotic 5 VEZETŐEDZŐ: Csertői Aurél 1 MEGBÍZOTT EDZŐ: Pető Tamás 1 KISPAD: 25 Székely (kapus), 3 Fröhlich, 1 KISPAD: 74 Kovácsik (kapus), 2 Nego, 7 7 Báló, 8 Kecskés­­,19 Kesztyűs, 20 I Gyurcsó, 8 Pölöskei Zs., 14 Rudolf, 17 Pátkai, Rodenbücher, 29 Koltai 119 Ivanovszki SÉRÜLT, SÉRÜLT: F. Pajovics (koponyacsonttörés) I ELTILTVA: - '­­ ELTILTVA: Juhász R. (piros lap) MKCsmű­leg: 2014-20151-0,2013-2014 2-2,2012-20131-1,2011-20121-2,2010-20111-0 További fogadási ajánlat a Nemzeti Sport 16-19. oldalán VEZETŐEDZŐ: Kondás Elemér KISPAD: 1 Slakta (kapus), 15 Sós, 18 Máté P. 23 Bereczki D. 91 Castillion SÉRÜLT: Balogh J. (derékhúzódás), Ludánszki B. (Achilles-ín-szakadás), Nova­­kovics (érműtét után), Szakály P. (comb­­izomhúzódás), Verpecz (térdműtét után), Zsidai (részleges combizomszakadás) ELTILTVA:­ ­ VEZETŐEDZŐ: László Csaba KISPAD: 28 Groppioni (kapus), 7­­ Ramos, 8 Hajdú Á. 10 Szatmári L, 11 Varga Szu 24 Poor­­ SÉRÜLT: Baki (combizomhúzódás), Strestík (bokaszalag-húzódás) ELTILTVA:­­ ■etaméilif 2014-20152-1,2013-20141-0,2012-20130-2,2010-2011­, 2009-20102-0 További fogadási ajánlat a Nemzeti Sport 16-19. oldalán SPORT Fogadjon rá a meeúiult Tippmixen. >AS IEEE___3 DEBRECen-mTK l: 23 X: SS 2:22 DVSC-TEVA T—4—1—3—2 MTK 1-4-2-3-1 1000-3500 Vezeti: Botnar T. (Ssaokai, Erős G. - Szabó Zs., Mollár N­.)­­ K3X9 JH J V fikra Jovanovic izecsi PAKS-VIDEOTON Ismerősök ellen NEM ADOTT TIPPEKET Koltai Tamás, ugyanis a Paks szakmai stábja profin készült a Vidiből Az előző fordulóban még a Videoton kis­­padján nézte végig a Debrecen legyőzését Koltai Tamás, szombaton már a fehérváriak ellen készül. A Paks ugyanis az átigazolási időszak utolsó napján egy évre kölcsönvette a bajnokhoz júniusban aláíró középpályást, aki épp előző klubja ellen mutatkozhat be a zöld-fehér színekben. „Amikor ideszerződtem, nem tudtam, hogy a nyolcadik fordulóban épp a Videoton el­len játszunk majd, azóta persze néhányszor eszembe jutott a soros bajnoki - mondta a labdarúgó. - Biztosan furcsa lesz azok ellen pályára lépni, akikkel két hónapig együtt ké­szültem, másfelől az elmúlt hetek zaklatott időszaka után Pakson nyugodt körülmények közé kerültem. A szünet is jókor jött, hiszen nem lett volna ideális, ha mondjuk kedden aláírok a klubhoz, három nappal később pedig már bajnokin kell szerepelnem. Sze­rencsére így másfél hetem volt megismerni a társakat, a szakmai stáb elvárásait, több idő jutott a beilleszkedésre. Csertői Aurél el­mondta, elsősorban a széleken számít rám, s mivel korábban már a jobb-és a baloldalon is szerepeltem, nem ismeretlen számomra a szerepkör. ” Gondolhatnánk, hogy a huszonnyolc éves játékosnál Pakson senki sem ismeri jobban a Videoton labdarúgóinak formáját, Pető Tamás elképzeléseit, ám a középpályásnak nem kellett tanácsot adnia a szombati baj­noki előtt. „Volt a fejemben néhány gondolat, amit mindenképp meg akartam osztani a többiek­kel a Videotonnal kapcsolatban, ám az elemzé­sek során a szakmai stáb mindent elmondott. Én sem tudtam volna többet mondani, Csertői Aurél gyakorlatilag felolvasta, amit a fehérvári öltözőben hallottam a taktikai megbeszélése­ken. Hazai pályán mindenképpen győzelemre játszunk, de biztos, hogy nem rontunk majd neki a Vidinek. Az eddigi benyomásaim alap­ján a középmezőnyben van a helyünk, ám a célunkat csak akkor érhetjük el, ha továbbra is gyűjtögetjük a pontokat. ” B. A. B.

Next