Nemzeti Sport, 2015. december (113. évfolyam, 327-355. szám)

2015-12-23 / 349. szám

A legemlékezetesebb beavatás: „A birkózóválogatottnál dívott a beavatási szertartás, amelynek keretében az idősebbek­­ , gyakorlatilag meggyötörték az újoncokat. Az egyik alkalommal lementem közéjük riportot m M képíteni, amika egyszer csak egy vasm­arok # . .. • « megragadott, felkapott a vállára, majd egy már vízszintes kötélre lógatott. Ott aztán vala­­m­­­mennyi birkózó rám csapott a hatalmas BT­A tenyerével. Mindenem sajgott, de utóbb­­ belegondolva megtisztelőnek éreztem, hogy így fogadtak be maguk közé." V.­• A legkisebb szoba: V Japánból közvetítettük a téli olimpiát,­­­­ amikor a szállásunkon az első este rögtön szembesültem a lakásépítési kultúra különbsé­­geivel: náluk a fürdőkád akkora volt, mint itthon a­­ zuhanytálca, ők abban is elücsörögtek, nekem viszont esélyem sem volt, hogy a hideg télben vehessek egy fonó fürdőt. Mégsem mertem reklamálni, mert féltem, hogy még kisebb szobát kapok cserébe.”­­ Az egyik nagy büszkeség: M .A Nemzetközi Sportújságíró-szövetségnek­­ korábban Gyulai István volt a főtitkára, ám­­ miután leköszönt, évekig nem volt benne a magyar tag. Nagyon nehéz bekerülni, el­ Ed­sőre főleg nem szokás, én nyolc éve mégis J­s pályáztam, és-talán néhai mesterem, i­s Gyulai reputációjának köszönhetően - el­­­­­­­­sőre beválasztottak. A négy évvel ezelőtti­­ választásoknál azonban már biztosan a­­ mt saját munkámnak köszönhettem, hogy 1 ■ egyedüli magyarként továbbra is tartom a % ■ frontot a szervezet elnökségében."­­ A­z erős emberek világa Minden az 1966-os labdarúgó-vi­lágbajnokságon, a Magyarország- Brazília (3:1) meccs alatt kezdődött. „Tizenkét éves fejjel ültem a televí­zió előtt, és a varázslatos játék mellett Vitray Tamás közvetítése is magával ragadott- emlékezett vissza a meghatá­rozó gyerekkori pillanatra Dobor Dezső sportújságíró. - Akkor döntöttem el, hogy én is valami hasonlóval sze­retnék foglalkozni, beszélni „dobozból”. Persze ko­rábban sem állt tőlem távol a sport, az 1964- es olimpián szerzett tíz aranyérem is elvarázsolt, és a többi gyerekhez hasonlóan ren­geteget fociztam. Emellett gombfo­­cibajnokságokat is rendeztünk, sőt, egy felpolíro­zott plexilapnak köszönhetően a csapataimnak még saját stadionja is volt. ” A sportriporteri pályához persze - új­ságíró-iskola hiányában - szerencse is kellett.­­A középiskolai éveim alatt Gyulai Ist­ván volt az angoltanárom, aki megítélé­sem szerint az egyik legjobb lett a riporte­rek között. Tudta rólam, hogy bolondulok a sportért, így amikor a televízióhoz ke­rült, megkérdezte, hogy szeretnék-e vele tartani. Persze a választ már a kérdése pillanatában tudta, így az egyetemi éve­im alatt már több időt töltöttem a stúdió­ban, mint az iskolapadban." Pályafutása során kilenc olimpián dol­gozott, s négy birkózóaranyérem közve­títése fűződik a nevéhez. „Élmény volt a TeleSport hőskorában a csatornánál dolgozni, hiszen mindenki túl akarta szárnyalni a korábbi közvetíté­seit. A gyakornoki éveim alatt rengeteget dolgoztam Szőnyi Jánossal, aki akkori­ban súlyemelést közvetített, engem pedig lenyűgözött az erős emberek világa. Nem csoda, hogy hamarosan a küzdősportok felelőse lettem, a közeg szerencsére hamar befogadott. Felejthetetlen emlék, hogy az első, 1988-as olimpiámon máris Sike András aranyát kiabálhattam Szöulból a pesti éjszakába, később pedig jött sorban a többi is.” A közvetítések mellett a portréfilmek és az akkoriban szokatlan tematikájú műsorok készítése is örök emlék marad. „Megannyi topcsapathoz eljutottunk, márpedig a kilencvenes évek elején nem volt szokványos, hogy a Milan, az Ajax, a Liverpool vagy a Real Madrid hétköz­napjait a magyar nézők is megismerhe­tik. Emellett Puskás Ferencről az utolsó portréfilmek egyikét készíthettük, amely­ben még megszólal, és nem idéznek tőle. Brazíliában Ayrton Senna kultuszáról forgattunk, 2006-ban pedig egy nagy ívű projektbe fogtunk a kollégáimmal: az 1956-os olimpia valamennyi, akkor még életben lévő magyar versenyzőjével készí­tettünk az örökkévalóságnak interjút. ” Bár távozott a Magyar Televíziótól, Dobor Dezső a mai napig számos jelen­tős sporteseményen (dzsúdó Grand Prix, műkorcsolya Eb, short track vb stb.) dol­gozik sajtófőnökként, szabadidejében pedig a kevésbé ismert magyar tájakat és városokat igyekszik bejárni. Heti tv-műsor * Heti tv-műsor * Heti tv-műsor * Heti tv-műsor DECEMBER 30.,­­ SZERDA MASPORT 7.45: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Gent-Zenit, ism. 10.00: Sportpercek, ism. 10.15: Kalendárium, november 11.00: Atlétikai vb 2015, öf. 12.00: Labdarúgás, NB I, Paks-Haladás,ism. 13.45: Kalendárium, november, ism. 14.00: Formula-1, Orosz Nagydíj, ism. 16.15: Kalendárium, november, ism. 16.30: Lóversenymagazin 18.00: Ünnep 2015, Röplabda 19.30: Ünnep 2015: Rövid pályás úszás, öf. 21.00: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Arsenal-Bayern München, ism. * SPORT 1 9.00: Sportverda, ism. 10.00: Erős emberek, ism. 12.00: Labdarúgás, La Liga World, ism. 12.30: Jégkorong, NHL, St. Louis Blues-Nashville Predators 14.30: Arany pillanatok 14.45: Labdarúgás, Gualissimo 16.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Real Madrid-Real Sociedad, ÉLŐ 18.15: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Rayo Vallecano-Atlético Madrid, ÉLŐ 20.30: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Barcelona- Betis, ÉLŐ 22.45: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Sevilla— Espanyol SPORT2­7.00: Kézilabda, női vb, döntő, Norvégia-Hollandia, ism. 10.00: Magyarok a BL-ben - Dárdai Pál, Hertha-Milan, ism. 13.00: Labdarúgás, HLSZ- lábteniszgála, ism. 13.15: K. O. Tv, profiboksz-magazin, ism. 13.43: Lóverseny, futam, ÉLŐ 14.15: Szabadidősport, ism. 14.30: Autósport testközelből, ism. 15.00: Jégkorong, Spengler­­kupa, elődöntő, ELŐ 17.30: Jégkorong, NHL, St. Louis Blues-Nashville Predators, ism. 19.30: Légből kapott, ism. 19.45: Mai helyzet 20.00: Darts, PDC-világbajnokság, London, ÉLŐ 1.00: Jégkorong, NHL, Washington Capitals- Buffalo Bills, eredeti kommentárral, ÉLŐ SPORTM 12.30: Olimpián innen, a sport mindenkié, ism. 13.15: Autósport, Mikulás-rali, ism. 14.00: Labdarúgás, HLSZ- lábteniszgála, ism. 15.30: Kaland, Győzd le a napot, ism. 16.30: Szepesivel... 10. 17.15: Mai helyzet 17.30: Heti helyzet, a hét témái, ism. , 18.30: Autósport testközelből, ism. 19.15: Mai helyzet 19.30: Labdarúgás, Grund felsőfokon, ism. 20.00: Sportgazdaság, ism. 21.15: Mai helyzet 21.30: Sportgazdaság, ism. SPORTKLUB 12.30: Fradi Tv, ism. 13.00: Autósport, Total car, ism. 14.00: Padlógáz, motorsportmagazin, ism. 14.30: RPM-magazin, ism. 15.00: Extrém sportok, Nitro Circus, ism. 17.00: Total car, ism. 17.30: RPM-magazin, ism. 18.00: 18.45: EUROSPORT1 8.30:Motorsport, GT Academy Back to Basics, ism. 8.45:Alpesi sí, világkupa, férfiak, lesiklás, Santa Caterina, ism. 9.45:Alpesi sí, világkupa, nők, szlalom, 2. futam, Lienz, ism. 10.30:Síugrás, világkupa, négysánc, HS137, Oberstdorf, ism. 12.00:Alpesi sí, világkupa, nők, óriás-műlesiklás, 2. futam, Lienz, ism. 12.30:Alpesi sí, világkupa, nők, szlalom, 2. futam, Lienz, ism. 13.00:Alpesi sí, világkupa, férfiak, lesiklás, Santa Caterina, ism. 13.45:Síugrás, világkupa, négysánc, HS137, Oberstdorf, ism. 15.15:Tenisz, Ausztrál Open, Best of, ism. 16.15:Tenisz, Roland Garros, Best of, ism. 17.15:Tenisz, US Open, Best of, ism. 18.15:Alpesi sí, világkupa, férfiak, lesiklás, Santa Caterina, ism. 19.00:Alpesi sí, világkupa, nők, szlalom, 2. futam, Lienz, ism. 19.30:Síugrás, világkupa, négysánc, HS137, Oberstdorf, ism. 21.00:Úszás, világbajnokság, Kazany, Best of, ism. 22.00:Atlétika, világbajnokság, Peking, Best of, ism. 23.00:Síugrás, világkupa, négysánc, HS137, Oberstdorf, ism. EUROSPORT2­8.30:Kerékpár, Spanyol körverseny, Best of, ism. 9.30: Labdarúgás, A labdarúgás legnagyobbjai, ism. 12.30: Síugrás, világkupa, négysánc, HS 137, Oberstdorf, ism. 13.45: Watts, ism. 14.00: Kerékpár, Spanyol körverseny, Best of, ism. 15.00: Tenisz, Roland Garros, Best of, ism. 16.00: Síugrás, világkupa, négysánc, HS 137, Oberstdorf, ism. 17.15: Motorsport, GT Academy, Back to Basics, ism. 17.30: Labdarúgás, A labdarúgás legnagyobbjai, ism. 18.30: Kerékpár, Vuelta a Espana, Best of, ism. 19.30: Tenisz, US Open, Best of, ism. 20.30: Sportbennfentes, ism. 21.00: Autóverseny, Le Mans-i 24 órás, Best of, ism. 22.00: Labdarúgás, A labdarúgás legnagyobbjai, ism. 23.00: Atlétika, világbajnokság, Peking, Best of, ism. DIGI SPORT! 8.20: Labdarúgás, skót bajnokság, Hearts-Celtic, ism. 10.10: Labdarúgás, belga bajnokság, Charleroi-Genk, ism. 12.00: Autósport, NASCAR, Charlotte Motor Speedway, ism. 15.40: Kosárlabda, Euroliga, Olympiakosz-Barcelona, ism. 17.35: Vendégjátékos, ism. 18.10: Út Rióig, olimpiai magazin 18.50: Labdarúgás, angol bajnokság, cf. 20.35: Labdarúgás, angol bajnokság, Sunderland- Liverpool, ÉLŐ 23.05: Kosárlabda, Euroliga, Zalgiris Kaunas-Laboral Kutxa, ism. DIGI SPORT2­6.55: Labdarúgás,angol bajnokság, Leicester-Manchester City, ism. 9.35: Labdarúgás, angol bajnokság, Crystal Palace-Swansea, ism. 11.25: Labdarúgás, angol bajnokság, West Ham-Southampton, ism. 13.15: Labdarúgás, angol bajnokság, Arsenal-Bournemouth, ism. 15.05: Labdarúgás, angol bajnokság, Manchester United-Chelsea, ism. 16.55: Kézilabda, német bajnokság, Kiel-Löwen, ism. 18.40: Kosárlabda, Euroliga, Zalgiris Kaunas- Laboral Kutxa, ÉLŐ 20.45: Kosárlabda, Euroliga, Real Madrid-Bamberg, ÉLŐ 22.55: Út Rióig, olimpiai magazin, ism. 23.25: Labdarúgás, skót bajnokság, Dundee United-Celtic, ism. DIGI SPORT3­9.15: Tenisz, Wimbledon, női döntő, ism. 11.45: Tenisz, IPTL, ism. 15.00: Tenisz, ATP-világbajnokság, döntő, ism. 16.45: Tenisz, ATP-szezonzáró magazin, ism. 17.45: Labdarúgás, belga bajnokság, Standard Liege-Mouscron, ism. 19.35: V-közép, ism. 20.45: Labdarúgás, skót bajnokság, Dundee United-Celtic, ÉLŐ 22.50: Labdarúgás, angol bajnokság, öf. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK MASPORT 7.20: Ünnep 2015: Rövid pályás úszás, öf. 9.00: Pecatúra­ magazin 9.25: Kalendárium, december 11.00: Atlétikai vb 2015, öf. 11.45: Labdarúgás, NBI, Ferencváros-Vasas, ism. 13.45: Kalendárium, december, ism. 14.00: Formula-1, Amerikai Nagydíj, ism. 16.00: Ünnep 2015, Formula-1 18.00: Ünnep 2015, „Az én sztorim" 20.00: Ünnep 2015, Magyar sikerek, pillanatok 22.00: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Barcelona-Leverkusen, ism. SPORT 1 9.00: K. 0. Tv, profiboksz-magazin, ism. 9.30: Ökölvívás, K. 0. Tv, Classics, ism. 11.30: Jégkorong, NHL, Washington Capitals- Buffalo Sabres 13.30: Mai helyzet 14.00: Lóverseny, Szilveszteri Ügető, ÉLŐ 19.30: Kézilabda, Javier Pastor­­portré 20.30: Kézilabda, férfi-vb, döntő, Franciaország-Katar, ism. 22.45: Kézilabda, női vb, döntő, Norvégia-Hollandia, ism. 1.00: Kosárlabda, NBA, Houston Rockets- Golden State Warriors, ÉLŐ SPORT2­6.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Real Madrid- Real Sociedad, ism. 10.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Barcelona- Betis, ism. 12.00: Jégkorong, Spengler­­kupa, döntő, ÉLŐ 14.30: Labdarúgás, Goalissimo, ism. 15.30: Labdarúgás, La Liga World, ism. 16.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Villarreal- Valencia, ELC 18.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Celta Vigo- Bilbao 20.00: Labdarúgás, Európai Szuperkupa, Barcelona- Sevilla, ism. 23.15: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Barcelona- Betis, ism. SPORTM 13.30: Torna, Szökkenő vándor, ism. 14.00: Labdarúgás, HLSZ- lábteniszgála, ism. 15.30: Sportgazdaság, ism. 16.30: Sportmúzeum, ism. 17.15: Mai helyzet 17.30: Labdarúgás, Grund felsőfokon, ism. 18.00: Sportgazdaság, ism. 19.15: Mai helyzet 19.30: Labdarúgás, Goalissimo, ism. 20.30: Autósport testközelből, ism. 21.15: Mai helyzet 21.30: Kaland, Győzd le a napot, ism. SPORTKLUB 13.00: Muay Thai Mania, ism. 13.30: Autósport, Total­car, ism. 18.00: Jégkorong, EBEL, öf. 19.00: Ha megőrül a város, ism. 20.00: Jégkorong, EBEL, öf. 21.00: Fradi Tv 21.30: Kontár 22.00: Gymkhana Grid EUROSPORTS 8.30:Síugrás, világkupa, négysánc, HS137, Oberstdorf, ism. 10.15:Alpesi sí, világkupa, férfiak, lesiklás, Santa Caterina, ism. 11.15:Alpesi sí, világkupa, nők, szlalom, 2. futam, Lienz, ism. 12.00:Síugrás, világkupa, négysánc, HS137, Oberstdorf, ism. 13.45:Síugrás, világkupa, négysánc, selejtező, Garmisch- Partenkirchen, ÉLŐ 15.15:Kerékpár, Giro d'Italia, Best of, ism. 16.15:Kerékpár, Tour de France, Best of, ism. 17.15:Kerékpár, Vuelta a Espana, Best of, ism. 18.15:Síugrás, világkupa, négysánc, selejtező, Garmisch-Partenkirchen, ism. 19.15:Úszás, világbajnokság, Kazany, Best of, ism. 20.15:Atlétika, világbajnokság, Peking, Best of, ism. 21.15:Síugrás, világkupa, négysánc, selejtező, Garmisch-Partenkirchen, ism. 22.30:Tenisz, Ausztrál Open, Best of, ism.­­ EUROSPORT2­8.30:Watts, ism. 8.45:Autóverseny, Le Mans-i 24 órás, Best of, ism. 9.45:Kerékpár, Giro d’ltalia, Best of, ism. 10.45:Kerékpár, Tour de France, Best of, ism. 11.45:Kerékpár, Vuelta a Espana, Best of, ism. 12.45:Motorsport, GT Academy, Back to Basics, ism. 13.00:Tenisz, Roland Garros, Best of, ism. 14.00:Sportbennfentes, ism. 14.30:Tenisz, US Open, Best of, ism. 15.30:Sportbennfentes, ism. 16.00:Síugrás, világkupa, négysánc. selejtező, Garmisch-Partenkirchen, ism. 17.00:Watts, ism. DIGISPORT! 8.15:Kosárlabda, Euroliga, Real Madrid-Bamberg, ism. 10.15:Kosárlabda, Euroliga, Zalgiris Kaunas-Laboral Kutxa, ism. 12.15:Aranylány korlátok között, ism. 13.00:Tenisz, ATP-torna, Tsonga-Ferrer, ÉLŐ 15.00:Tenisz, ATP-torna, Raonic-Anderson, ÉLŐ 17.10:Labdarúgás, angol bajnokság, Leicester- Manchester City, ism. 19.15:Labdarúgás, angol bajnokság, öf. 21.00:Labdarúgás, angol bajnokság, Sunderland-Liverpool, ism. 23.10:Labdarúgás, Európa-liga, visszatekintés, öf. DIGI SPORT2­8.50:Labdarúgás, angol bajnokság, Sunderland-Liverpool, ism. 11.15:Kézilabda, SEHA-liga, Veszprém-Tatran Presov, ism. 12.45:Autósport, Formula-E, a futam,­Uruguay, ism. 14.10:Autósport, IndyCar, Birmingham, ism. 16.25:V-közép, ism. 17.35:Tenisz, ATP-torna, Tsonga-Ferrer, ism. 19.35:Tenisz, ATP-torna, Raonic-Anderson, ism. 21.35:Kosárlabda, Euroliga, Olympiakosz-Barcelona, ism. 23.40:Kosárlabda, Euroliga, Himki Moszkva-CSZKA, ism. I DIGI SPORT3­7.05: Labdarúgás, skót bajnokság, Dundee United-Celtic, ism. 9.10: Atlétika, Gyémánt Liga, Párizs, ism. 11.15: Úszás, világkupa, Moszkva, ism. 14.00: Úszás, világkupa, Tokió, ism. 17.55: Autósport, IndyCar, Indy500, ism. 21.50: Tenisz, ATP-torna, Tsonga-Ferrer, ism. 23.50: Tenisz, ATP-torna, Raonic­ Anderson, ism. 22.00: Red Bull All In, ism. Jégkorong, EBEL, Fehérvár AV19-Vienna Capitals, ÉLŐ Gillette World Sport -DOBOR DEZSŐ sportújságíró r % >

Next