Nemzeti Sport, 2016. április (114. évfolyam, 89-118. szám)

2016-04-09 / 97. szám

Rangadóra várva A TAVASZ MECCSE LEHET a Gyirmót és a Mezőkövesd csatája, de a játékosok szerint nem ez a találkozó dönt Babják Bence. A Gyirmótnak a presztízs, a Me­zőkövesdnek a második hely miatt fontos a rangadó. A tavaszi szezon két legtöbb pontot szerző együttese vasár­nap egymás ellen játszik, s az aktuális formára egyik oldalon sem lehet panasz. A hazaiak még egyszer sem szenvedtek vereséget tavasszal, két dön­tetlen mellett négy győzelem a mérlegük, míg Pintér Attila együttese legutóbbi öt bajnoki­ját megnyerte, feljött a második helyre, pedig télen még négy­pontos hátrányban volt a Zala­egerszeggel szemben. „Számunkra a hétvégi mér­kőzés ugyanolyan, mint a többi - mondta Szatmári Lóránd, a Mezőkövesd Zsóry labdarúgója. - Tavasszal azért szerepeltünk sikeresen, mert minden találko­zóra alaposan felkészültünk, ez­úttal sincs másként. Az egyetlen különbség az ellenfél játékereje, hiszen a Gyirmót a másodosztály egyik legerősebb csapata, vélhe­tően a bajnokság legnehezebb találkozója vár ránk. Fontos lesz, hogy a korábbi meccseinkhez hasonlóan ezúttal is biztosan és szervezetten védekezzünk, az ellenfél kapuja előtt pedig nem szabad hibázni. Bár a legutóbbi, Csákvár elleni meccset három góllal megnyertük, korábban többször előfordult, hogy a rossz helyzetkihasználásunk miatt az utolsó percig izgulnunk kellett, hogy megmaradjon az egygólos előnyünk." A győzelemmel hatalmas lé­pést tenne a feljutás felé a Me­zőkövesd, ám a 27 éves közép­pályás szerint siker esetén sem dőlhetnének hátra. ,A Zalaeger­szeg minden bizonnyal egész tavasszal a nyomunkban lesz, ezért minden héten maximális koncentrációval kell pályára lépnünk. Persze nemcsak hát­rafelé tekingetünk, elvégre hosz­­szú még a bajnokság, s ki tudja, hogy a vasárnapi mérkőzés után hogyan néz ki a tabella. ” A mérkőzést Gyirmóton is na­gyon várják, bár Völgyi Dániel hangsúlyozta, nem a vasárnapi találkozó dönt a feljutásról. „Akármilyen eredmény is születik, az aranyérem és a má­sodik hely sem dől el vasárnap - mondta a Gyirmót 28 esztendős védője.-Ennek ellenére mindent megteszünk a három pontért, hiszen érezzük, hogy a drukke­reknek a hétvégi meccs fonto­sabb, mint a többi. Korábban több éven keresztül a Győrben futballoztam, sokan ismernek a városban, és az elmúlt napok­ban a szokásosnál jóval többen szólítottak meg azzal, hogy biz­tosan kint lesznek a bajnokin. Remélem, jól szórakoznak, de megeshet, hogy egyetlen gól dönt a mérkőzésen. Rajtunk minden­esetre semmi sem múlik, ahogy korábban, ezúttal is elemeztük a soros ellenfél erősségeit és gyenge pontjait, készen állunk a mécs­esre. Mindkét csapatban több, élvonalat is megjáró labdarúgó szerepel, az egyéni teljesítmé­nyek mellett a pillanatnyi forma is döntő lehet. Megdolgoztunk a megnyugtató előnyünkért, most az a legfontosabb, hogy egyetlen üldözőt se engedjünk közel ma­gunkhoz. Profi sportolóként ezt a helyzetet is kezelni kell, a Győr labdarúgójaként már átéltem hasonlót. ” Az előjelek szerint nagy lövésekre, szikrázó szerelésekre és persze gólokra van kilátás a Gyirmót-Mezőkövesd meccsen fotó: korponai tamás MAGYARORSZÁG HORVÁTORSZÁG 9 6­ 0­ Győr-Gyirmót, 150 néző. Ve­zette: Zuzana Kovácová (Maria Lisicka, Slavomira Markutová - szlovákok) MAGYARORSZÁG: Szőcs - Papp D., Tálasi, Szabó V., Tóth G. - Csi­szár H. - Zeller, Szarvas (Smuczer, 62.), Vágó (Szuh, 86.), Zágor (Sipos, a szünetben) - Jakabfi Zs. Szövetségi edző: Markó Edina HORVÁTORSZÁG: Bacic - Lom­a (Maltasic, 79.), Nevrkla, Balog, Cop (Bojcic, 59.) - Bábán (Bos­­njak, 66.), Landeka - Sundov, Salek, Rudelic - Joscak. Szövet­ségi edző: Zvonimir Kulák Gólszerző: Jakabfi Zs. (1-0) a 44., Jakabfi Zs. (2-0) a 85. percben NŐI FUTBALL - EB-SELEJTEZŐ Jakabfi Zsanett nem hibázott FANTASZTIKUSAN ÉRZI A KAPUT a Wolfsburg magyar légiósa, és a Horvátország elleni mérkőzésen ismét bizonyította, nem véletlenül őt tartják az egyik legjobb támadónak Lapincs Attila• Fontos találkozó várt a kedd óta Győrben készülő magyar női labdarúgó-válogatottra, amely a gyirmóti sportcentrumban este hűvös, szeles időben a hor­­vát csapatot fogadta, amely a 2017-es női Európa-bajnokság ötödik selejtezőcsoportjában előtte állt, s amellyel október végén Eszéken 1-1-es dön­tetlent ért el. Az első félidő hajrájában mintaszerű góllal megszerezte a vezetést a magyar válogatott. Jobb oldali szöglet után Szarvas Alexandra ívelt kitűnően a kapu elé, ahol a vendégvédők gyűrűjében a Wolfsburg légiósa emelkedett a legmagasabbra, és hat méterről a kapu bal olda­lába fejelt, megszerezve ezzel a selejtezősorozatban második, címeres mezben viszont már ti­zenhatodik gólját. A szünet után is a magyar hölgyek irányították a játékot, és többször veszélyeztették a horvátok kapuját, sőt önfelál­dozóan küzdöttek egy-egy lab­dáért. Az erőfeszítés eredmény­re vezetett, amikor öt perccel a vége előtt egy mintaszerű kon­tratámadás végén Zeller Dóra jobb oldali beadása után ismét Jakabfi Zsanett érkezett jókor középen, és nyolc méterről a ki­mozduló Doris Bacic lába között a kapu közepébe helyezett. „Bár a horvátoknak is voltak helyzeteik, éreztem, hogy meg kell lennie ennek a meccsnek, megvolt bennünk a kellő dina­mika - mondta Markó Edina szövetségi edző. - Ahogy telik az idő, egyre inkább összeérik a csapat. Győzni megyünk Orosz­országba, ez a három pont önbi­zalmat kell, hogy adjon." csatárok párbaja Az Újpestet és a Paksot is megjáró korábbi NB I-es gólkirály, Simon Attila kilenc gólt szerezett Gyirmóton a sze­zonban, a korábbi liverpooli Simon András hatot. Mezőkövesden Máté János a házi gólkirály kilenc találattal, a másodosztály góllövőlistáját azonban a zala­egerszegi Daru Bence vezeti, a 21 éves csatár eddig tizenötször volt eredményes. NB II-22. FORDULÓ Elmosta az eső... Két jó formában lévő csapat ta­lálkozott Sopronban a 22. forduló nyitó meccsén. A Swietelsky SVSE a mérkőzést megelőző hat bajno­kin három győzelem és két dön­tetlen mellett csak egyszer kapott ki, míg a balmazújvárosiak so­rozatban négy fordulóban nyer­tek. Az egész napos esőzés miatt nagyon rossz, már-már játékra alkalmatlan talajon játszottak a csapatok, pedig a közelmúltban fejezték be a pálya alácsövezé­­sét. A szurkolók sem örülhettek, mivel a keleti oldali fedett tribün, amely szintén új, nem védte meg őket az esőzéstől. Feczkó Tamás, a vendégek szakvezetője a zord időjárásra jó taktikát választott, a hazaiak nehezen találták meg az ellen­szerét. Az SVSE támadott, de játékában nem volt átütőerő. A Balmazújváros futballjában a tudatosság, a Sopronéban az akarat, a lelkesedés dominált az első félidőben. A 21. percben Vajda Sándor jobbról belőtt lab­dáját Kónya Márk mintaszerűen átvette, és 12 méterről a kapu bal oldalába lőtte. A gólt követően a hazaiak erőltették támadásaikat, de az irreális talajon inkább vízi­­pólózni lehetett, nem futballoz­ni. A 36. percben Bor Dávid be­tört a hazai tizenhatos területére, a védők szerelték, a kipattanó labdát Vajda Sándor 12 méterről a bal felső sarokba továbbítot­ta. Az első játékrész vége előtt a Sopron szépített, a 41. percben Deme Imre 13 méterről a kifutó kapus fölött a hálóba fejelte a labdát. A második játékrészben a Sopron harcos arcát mutatta, a vendégek visszahúzódtak saját térfelükre, területet védtek, ese­tenként sportszerűtlenül húzták az időt, színészkedtek, fetreng­­tek a pályán, amit a rossz napot kifogó játékvezető nem tudott kezelni. A második negyvenöt perc felejthető volt, akkor már labda­rúgásnak a nyomát sem lehetett látni - elmosta az eső... Sopron, 300 néző A mérkőzés osztályzata: 2 Vezette: Molnár Attila (5) (Kiss Balázs, Kálmán Tamás) SOPRON: Heinrich 4 - Fazakas 3, Jove­­tics 4, Holdampf 3, Szabó L. 3 - Deme 4, Kapacina 4, Rácz B. 2 (Tihanyi 69.), Tóth M. 2 (Zamostny 3, a szünetben) - Grabant B. 2 (Baracskai 3, a szünetben), Batizi-Pécsi 2 Szakmai igazgató: Supka Attila BALMAZÚJVÁROS: Horváth L. 0 (Szécsi 4, a szünetben) - Bokros 3, Papp F. 3, Kónya 4, Virág A. 3 (Németh Á. 3,60.) - Vajda 4, Hadházi 3, Sigér 3, Bor 4 - Kovács Á. 3 (Fekete Á.75.), Belényesi 3 Vezetőedző: Feczkó Tamás Gólszerző: Kónya (0-1) a 21., Vajda (0-2) a 36., Deme (1-2) a 41. percben MESTERMÉRLEG Supka Attila: - Nevetséges gólokat kapunk hetek óta. Fejben gond van egy-két játékosnál, nem koncentrálnak eléggé. Fordulók óta várom a gólokat az illetékesektől, de sajnos nem jönnek. Feczkó Tamás: - Jó csapat ellen sze­reztük meg a győzelmet. Nagyon büszke vagyok játékosaimra, remekül küzdöttek. Azt játszottuk idegenben, amit kell. Tudósított: PÁDER VILMOS Labdarúgás 17 nemzet sport 2016. április 9., szombat 1 1 IZGALMAS A FELJUTÁSÉRT VÍVOTT HARC, AZONBAN A ZALAEGERSZEGRE SEM ÁRT ODAFIGYELNI . SZOMBAT Szolnoki MÁV FC-Vác FC, Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 13. V: Takács J. (Szécsényi, Szalai B.). Szeged 2011-Grosics Akadémia-Buda­örsi SC, Gyula, Grosics Akadémia Sporttelep, 16.30. V: Berger (Szilágyi N., Szvetnyik). Soroksár SC-FC Ajka, Haraszti út, 16.30. V: Lovas (Kormányos IIG., Kovács IIG.). Kis­­várda Master Good-SZTK-Erima, Kisvárda, 16.30. V: Nazsa (Gálán, Punyi). Aqvital FC Csákvár-Duna­­újváros, Csákvár, 19. V: Bod­ó (Bozó, Iványi I.). ZTE FC-Siófok, Zalaeger­szeg, ZTE-Aréna, 19. V: Zierkelbach (Mohos, Aradi) VASÁRNAP Gyirmót FC Győr-Mezőkövesd Zsóry, Győr-Gyirmót, 17. V: Bognár T. (Vígh-Tarsonyi, Szert) AZ ÁLLÁS 1 Gyirmóth Győr 2114 5 2 35-16 +19 47 2. Mezőkövesd Zsóry 2111 5 5 30-21 +9 38 3 ZTE FC 2111 3 7 37-22 +15 36 4 Balmazújváros 2210 5 7 31-28 +3 35 5 Kisvárda Master Good 219 6 6 40-27 +13 33 6 Aqvital FC Csákvár 2110 2 9 39-39 0 32 7 Soproni KE 229 310 31-26 +5 30 6 Budaörsi SE 219 3 9 32-34 -2 30 9 Szeged 2011 218 4 9 27-30 -3 28 10 Siófok 218 4 9 24-30 -6 28 11 Szolnoki MÁV 216 6 9 25-29 -4 24 12 Soroksár SE 215 8 8 21-25 -4 23 13 Dunaújváros 215 8 8 27-33 -6 23 14 Vác Ft 216 3 12 20-30-10 21 15 SZTK-Erima 214 9 8 25-40-15 21 16 (tágra 214 611 18-32-14 18­­ A 22. FORDULÓ MŰSORA­I SPORTFOGADÁS MAGAZIN+NEMZETI SPORT 1&&60T? HELYETT 11 970FT SPORTFOGADÁS MAGAZIN JA9011 HELYETT 1680FT ELŐFIZETÉSHEZ HÍVJA A 0640510510-ES TELEFONSZÁMOT, VAGY ÍRJON E-MAILT AZ ELOFIZETES@MEDIA­WORKS.HU E-MAIL-CÍMRE! AZ AKCIÓ ÁPRILIS 5-26-IG TART. ■

Next