Nemzeti Sport, 2016. április (114. évfolyam, 89-118. szám)

2016-04-28 / 116. szám

IV * 2016. április 28., csütörtök • A Nemzeti Sport retrómellékleteN­épsport. 1906 - Egy ellenzett, de meg nem akadályozott athéni olimpia Van Sokáig gondolkoztam, hogyan vezessem fel az 1906-os nem hivatalos ötkarikás játékokat. Aztán az egykori sportdiplomata, Barcs Sándor meghatározását vettem át. Ő a logika szerint közelítette meg a kérdést: ha már van olimpia, akkor miért nincs, ha pedig nincs, akkor miért van? A „Miért van?" kérdésre legalább létezik válasz: mivel az olimpiai eszme Párizsban és St. Louisban a háttérbe szorult, a mozgalom görög vezetői úgy érezték, tenniük kell valamit az ötkarikás játékok érdekében. Nemcsak a görögök voltak elége­detlenek, a NOB, élén Pierre Couber­­tinnel sem nézte jó szemmel, hogy az 1900-as és 1904-es olimpiát tulajdon­képpen a világkiállítás alvállalkozása­ként rendezték. Egy évvel a St. Louis-i játékokat követően a NOB brüsszeli ülésén a Görög Olimpiai Bizottság I. György király védnökségével az első újkori olimpia tizedik évfordulójára meghirdette a „II. Nemzetközi Olimpiai Játékokat”. Ezzel a lépéssel a görögök azt a korábbi szándékukat is ismé­telten nyilvánosságra hozták, szeret­nék, ha az olimpiák állandó színhelye Athén lenne. Noha az olimpizmus értékőrző eszméjéhez visszatéréssel a NOB egyetértett, a versenyt hatá­rozottan ellenezte, ugyanakkor nem akadályozta meg a rendezést. (Ennek oka lehetett az is, hogy a NOB vezetői, némiképp naiv módon abban bíztak, hogy a feszült nemzetközi helyzetben a sport valóban a békét jelenti, továb­bá az olimpiai eszme megtisztulásá­val maguk is egyetértettek.) Ám az 1906-os eseményt sohasem sorolták a hivatalos olimpiák közé, úgynevezett interim olimpiaként jegy­zik. Azok után, hogy a NOB nem tett a rendezés ellen - a görögök ugyanis kifejezetten olimpiai vetélkedésre in­vitálták a sportolókat­­, felháborodást keltett, hogy az „olimpiai bajnoki" címért küzdők nem tarthatták meg a titulust, magyarán a 78 versenyszám­ban kiosztott érmek nem számítottak olimpián szerzetteknek. Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy az 1906. április 22. és május 2. között megrendezett versenyek sokat segítettek abban, hogy a mozgalom visszatérjen tiszta gyökereihez. Összességében nagysze­rű eseményt rendeztek, amelyen 11 sportágban 20 ország 877 férfi és 7 női sportolója mérte össze tudását Athén­ban. A nem hivatalos olimpián Ma­gyarországot 7 sportág 41 versenyszá­mában 35 férfi versenyző képviselte. Sportolóink Triesztből indulva az Amphitric hajó fedélzetén tették meg az utat, a viharos Adrián többen ten­geri betegek lettek. Volt olyan, hogy a 300 terítékes étteremben csupán egy magyar legény volt talpon, a kiváló magasugró, Gönczy Lajos, aki így kedvére ehetett... A másik magas­ugrót, a kolozsvári Somodi Istvánt viszont nagyon megviselte a viszon­tagságos utazás. De összességében a magyarok nem érezték rosszul ma­gukat sem a pályákon, sem a görög fővárosban. A rossz ivóvíz miatt ki­szállított jó néhány üveg tokaji rövid idő alatt elfogyott, de az éttermekben járva hamar rájöttek, hogy a helyi Massala sem rossz nedű, így aztán itták szépen, míg egyikük elég kapa­tosan fel nem ordított: „Ki a legény a csárdában?!” Ez pedig ugye azt jelen­tette, hogy csak az maradhatott, aki megállta a helyét, amit test test elleni küzdelemben lehetett bizonyítani. Ebben a „sportágban" a magyarok három vendéglőben is a legkitartóbb­nak bizonyultak, nem véletlen, hogy diplomáciai bonyodalom keletkezett a dologból. Ezért aztán a gyalogló Sztantics György győzelmét már a közös szálláson ünnepelték a mieink, a szabadkai születésű atléta tisztele­tére városa pénzén Matkovich Mik­lós testnevelő tanár két hordó bort hozatott. S hogy a magyar mennyire vendégszerető nép, abból is látszott, hogy mindenki leülhetett az asztaluk­hoz, aki arra járt. Hajnal felé a mieink már az osztrákokkal is ölelkeztek - ami akkoriban azért ritkaságszámba ment -, délben meg együtt vonultak a stadionhoz. A hangos társaságot az őrség be se akarta engedni, ám az osztrákok világhírű súlyemelője, Josef Steinbach virtusból a levegőbe emelte az őröket, ezalatt a magyarok felültek a lelátóra, ahol továbbra is Sztanticsot ünnepelték... Az amerikaiaknak is meggyűlt a bajuk a vendéglátókkal, ők sem a szál­lással, sem az étkezéssel nem voltak elégedettek. Versenyzőik nem bírták a zajos tömegszállást, de főleg azt, hogy a vendéglőkben szinte mindenütt rágós kecskehússal traktálták őket. Megelégelve a helyzetet, egy alka­lommal az ennivalót visszadobálták a konyhába, majd elindultak, hogy egy szállodában vegyenek ki szobát. Ám a versenyek miatt nagy volt a vendég­járás, nem volt üres szoba. Ez nem za­varta őket, felkapták az éppen akkor érkező turisták bőröndjeit, és nemes egyszerűséggel kitették a hotel elé, majd elfoglalták a szobákat. Ami minket illet, nemcsak Sztan­tics megünneplése volt emlékezetes, hanem a győzelme is. A gyaloglók eredetileg 1500 méteren álltak rajthoz, a két esélyes, az angol Robert Wil­kin­­son és az osztrák Eugen Spiegler vetél­kedését egy szintén osztrák pályabíró azzal befolyásolta, hogy szabálytalan versenyzésért egyszerűen diszkvalifi­kálta Wilkinsont. Mire egy angol ítész Spieglert „vette ki" a mezőnyből. De mások is áldozatul estek, hiába veze­tett sokáig fölényesen Sztantics, szúrás miatt ki kellett állnia, végül az ameri­kai George Bonhag diadalmaskodott. Ám a közönséget annyira felbőszítet­te a bírók működése, hogy inzultálták a versenybírókat. A botránynak Lauber Dezső ötle­te vetett véget, azt javasolta Kons­tantin trónörökösnek, hogy lássa el mmmy Tíz nem hivatalos érem 1906, Athén I. helyezettek Sztantics György, atlétika, 3000 méte­res gyaloglás 4x250 méteres gyorsváltó, úszás (Ónody József, Hajós Henrik, Kiss Géza, Halmay Zoltán) II. helyezettek Dávid Mihály, atlétika, súlylökés Erődi Béla, torna, függeszkedés, 10 m lengőkötél Gönczy Lajos, atlétika, magasugrás Halmay Zoltán, úszás, 100 m gyors Mudin István, atlétika, hellén pentat­­lon III. helyezettek Holubán Ferenc, birkózás, kötöttfo­gás, könnyűsúly (70 kg) Mudin István, atlétika, hellén disz­koszvetés Tóth Péter, vívás, kard egyéni a pályabírói feladatot egy másnapra kiírt versenyen, így is lett, a sporto­lók 3000 méteren mérték össze tudá­sukat, ismét az angol és az osztrák gyalogló vívott ádáz csatát, Wilkin­son futni kezdett, ez Spieglert annyi­ra megzavarta, hogy ő is... Sztan­tics a harmadik helyről nyert, szó szerint ő volt a nevető harmadik. A nem hivatalos olimpián a magyarok 2 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek, a másik első hely úszás­ban, a 4x250 méteres gyorsváltónk nevéhez fűződik, amelynek tagja volt a St. Louisban kétszeres olimpi­ai bajnok Halmay Zoltán, aki egyé­niben nem tudta megvédeni olimpi­ai bajnoki címét - pardon, két évvel korábbi első helyét. Halmay veresé­ge után Kiss Géza és Hajós Henrik azért nem állt rajthoz a 400, illetve az 1609 méteres úszásban - ahol lett volna győzelmi esélyük -, hogy pi­henten ússzanak a váltóban. De volt olyan magyar versenyző, aki honfitársa miatt nem nyert, vi­szont az sem végzett az első helyen. Szóval, a magyar magyarnak volt far­kasa... A hellén pentatlonban (hely­ből távolugrás, diszkoszvetés, gerely­hajítás, stadionfutás, birkózás) Mudin István nagy ellenfele a svéd Hjalmar Mellander volt, ám Luntzer György gerelyhajításban a svéd mögött, a magyar előtt beékelődött közéjük. A szóbeszéd szerint megkérték, hogy ne dobja túl Mudint, mert annak ez értékes pontjába kerül. Mások szerint a sportszerűség megkövetelte, hogy Luntzer mindent adjon bele, végül Mellander egy ponttal többet gyűjt­ve végzett az élen. Ami az interim játékokon a többi magyar szereplését illeti, a párizsi olimpián (1900) magas­ugrásban harmadik, illetve St. Louis­ban (1904) negyedik helyezett Gönczy Lajos talán nem is nagyon bánkódik, hogy Athénban nem lett nem hivata­los olimpiai bajnok, csupán a dobogó második fokára állhatott, így legalább egy percig sem érezhette magát olim­piai bajnoknak... Thury Gábor mag­­oncs Halmay Zoltán (kis képünkön) nem hivatalosan is olimpiai bajnok lett Athénban, Mudin István pedig kétszeres érmes Az ég is megkapta a magáét 1976. április. Noha az óra déli tizenkettőt mutatott, a terem üres volt, a pástok pedig kihaltak. A betoppanó érdeklődő már-már elbi­zonytalanodott, és kérdőn kémlelt körbe, csak nem nézte el a pénteki sportműsort, amely a kard BEK-ről írt? Ám erről szó sem volt! Csupán a pörgő ritmusú selejtezők jóvoltából még a délelőtt eldőlt, hogy mely országok csapatai vívnak meg az 1-4., s melyek az 5-8. helyekért. Ti­zenkét együttes lépett péntek reggel a Sportcsarnok pástjaira, közöttük volt az 1975-ös magyar bajnokság első és második helyezettje, a Vasas, valamint az Újpesti Dózsa is. „Mi a legjobb recept a Vasas ellen?" - morfondírozott a délelőtti A-döntő rajtja előtt a lila-fehér gárda, s a kisebb-nagyobb vitát kiváltó javaslatok után Nagyházi Zoltán ötlete kecsegtetett a legtöbb esély­lyel. „Most éppen bent vannak az öltözőben. Talán ha rájuk zárnánk az ajtót?" Kiderült, csak valami ilyesmi segített volna a Dózsán, hiszen ellenfele könnyedén lelépte (9:2). A másik páston a CSZKA Moszkva olasz ellenfelét intézte el, ráadásul a következő fordulóban is hengerelt. Izgalmasan alakult az első helyet eldöntő Vasas-CSZKA Moszkva találkozó, a két csapat fej fej mellett haladt a csörték után. A Marót Péter- Vinokurov összecsapáson kisebb vita kerekedett a zsűri ítélete miatt, per­cenként kellett csendet kérni a zúgó közönségtől, a lelkes főrendező még a mennydörgő eget is rendreutasította. A döntő csatára Szigyák és Marót állt fel - Marótnak négy találatot kellett adnia ahhoz, hogy a Vasas nyerje meg a BEK-et. Megoldotta: ötöt adott. V. G.

Next