Nemzeti Sport, 2016. június (114. évfolyam, 148-177. szám)

2016-06-08 / 155. szám

1 141 Sportmix 2016. június 8., szerda memxeiisport ATLÉTIKA - GYULAI ISTVÁN MEMORIAL Világcsúcstartó jön Az olimpiai bajnoki cím védője, a kenyai DAVID RUDI5HA öt év után adta be a derekát és mondott igent a Gyulai István Memorial Magyar Atlétikai Nagydíj szervezőinek. Először jön hazánkba, de egyáltalán nem lazítani érkezik a riói játékok előtt, úgy fogalmazott, a versenyen nem akar taktikázni. VINCZE SZABOLCS­ ohasem rendeztek még Gyulai István Memóriást az olimpia előtt, erre először az idén kerül sor július 18-án, 2012-ben a londoni nyári játékok után tartották. Spiriev Attila sportigazgató szerint ez a tény kissé befolyásolja ugyan a tárgyalá­sokat a nemzetközi sztárokkal, a ta­pasztalata ezen a téren vegyes. „Sokan ekkor már nem fognak versenyezni, és nyilván Székesfehér­váron sem akarnak indulni - fogalma­zott Spiriev. - Inkább a júliusi Európa­­bajnokságot tartom fontosabbnak, ami egybeesik az amerikai válogató idejével, így a tárgyalásokat illetően úgy számolok, hogy július tizedike és tizenhetedike között lesz egy hosszú, erős hetem..." Számos világsztár indulását már bejelentette a szervezőbizottság - ilyen többek között a százas sprinter Asafa Powell, a négyszázas Kirani James, a magasugró Bohdan Bondarenko vagy a távolugró és sprinter Hanna Bartoletta­­, valamint a legjobb magyar atléták is ott lesznek Székesfehérváron. A kalapácsvető Pars Krisztián, a súlylökő Márton Anita, a diszkoszvető Kővágó Zoltán és a 110 gátas Baji Ba­lázs számára a szervezők igyekeznek a lehető legszínvonalasabb nemzetközi mezőnyt összehozni, de hogy a legna­gyobb riválisaik is el tudnak-e jönni, az függ az augusztus 5-én kezdődő olim­piáéi és a felkészülési programjuktól. A verseny sajtótájékoztatóján újabb világsztár érkezését jelentet­ték be, a 800 méteren világcsúcstar­tó, olimpiai és világbajnok David Ru­disha is jelezte indulási szándékát. A sportág valaha volt egyik legjobb futójának számító 27 éves kenyai atléta az egyetlen a világon, aki ezen a távon képes volt 1:41 alatti ered­ményre (1:40.91). Ezzel az idővel egyébként példaképe, a nyolcvanas években ezen a távon is sikeres je­lenlegi IAAF-elnök, Sebastian Coe szeme előtt nyerte meg a londoni nyári játékokat. „Amióta a Gyulai-emlékverseny létezik, minden évben próbáltuk őt idehozni, de csak most sikerült" - említette meg sokatmondóan Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára, a verseny egyik szervező­je. - Annyit már elöljáróban elárult nekünk, hogy nem taktikai versenyt szeretne futni Fehérváron." Hogy a jamaicai Asafa Powellnek ne legyen könnyű dolga a 100 mé­teres síkfutás futamában, érkezik ellenfélnek a 31 éves, többszörös világbajnoki ezüstérmes amerikai Mike Rodgers, akinek legjobb ideje 9.85 a legrövidebb távon, de várha­tóan a 9.91-gyel ázsiai csúcstartó katari Fem­i Ogunode sem lesz kön­­­nyebb ellenfél. A Gyulai Memorial idén először lesz kétnapos rendezvény, mert a július 17-i, ingyenes előnapon a hazai szuperliga-sorozatot és a kölyökatlétikát is szeretnék bekap­csolni a programba, de Spiriev Attila kiemelte, hogy ettől még megmarad a verseny egynapos státusa.­­ A nyolcszáz méter világcsúcstartója, David Rudisha nem taktikai versenyt szeretne futni Székesfehérváron FOTÓ: AFP ◄ k­V ° ° A< TfAMHUN 1896-2012 BACZAKÓ PÉTER "MK:14:®-i 1980. július 27. ItlBtSif: 377.5 kilogramm­­ ' - • "f o­op A 111. magyar olimpiai arany T­öbb ésszel és erővel mikor a súlyemelő Baczakó Péter 1975-ben rádióinterjút adott Novotny Zoltánnak, a következő hangzott el: „Ereje bámulatos, mozgása kottára való, viselkedése jópofa és a versenyzése magával ragadó." Nem, ez ak­kor még nem a későbbi olimpiai bajnok jellemzése volt, hanem Baczakó fejtette ki a véleményét a kor legsikeresebb súlyemelőjéről, a szovjet David Rigertről. Ezt mondjuk nehéz volt összeegyeztetni az 1972-es müncheni olimpián látot­takkal, hiszen Rigert a haját tépte, a fejét verte a falnak, és dühét csak több versenytárs segítségével lehetett kordában tartani. Részint azonban érthető volt a kirohanása, hiszen világcsúcstartóként (167.5 kg) az olimpián már a 160 kg is túl soknak bizonyult neki a szakítás során, és kiesett. Gyorsan vigasztalódott, amennyiben egymást követő három világbajnoki diadal után megnyerte az 1976-os montreali olimpiát, majd az 1978-as vb-t is. A moszkvai játékokra címvédőként és világcsúcstartóként érkezett, ám ugyanaz történt vele, mint nyolc évvel korábban: ezúttal a 170 kiló bizonyult túl nehéznek mind a három szakítókísérleténél, így bár ő tartotta a világrekordot (180.5 kg), érem nélkül maradt. Bezzeg Baczakó! A magyar súlyemelő sikerrel szakította ki a 170 kg-ot, és kisebb testsúlyának köszönhetően az élen várta a lökést. Valós veszélyt csak Rumen Alekszandrov jelentett rá, arra kellett figyelnie, hogy ő ne lökjön többet. Nem is jött össze a bolgárnak, Baczakó pedig 377.5 kilóval megnyerte az olimpiát, és mivel súly­emelésben (éppen 1980-ig!) az ötkarikás verseny győztesének egyúttal a világbajnoki cím is dukált, két legyet ütött egy csapásra. Érdekes, Földi Imre szin­tén 377.5 kg-mal szerzett aranyérmet 1972-ben, de ő nem félnehézsúlyban, hanem légsúlyban, és három fogásnem eredménye alapján jutott a csúcsra. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124. 125. 126. 127. 128. 129. 130. 131. A FÉRFITORNÁK ATP-250-ES TORNA, STUTTGART (606 525 euró, fű) Érdekesebb eredmények. Egyes. 1. forduló: Del Potro (argentin)—Dimit­rov (bolgár) 6:4,6:2, Fritz (amerikai)—Martin (francia) 3:6, 7:6,6:1 ATP-CHALLENGERTORNA, PRÁGA (42 500 euró, salak) Egyes. 1. forduló: Fucsovics Márton-Roca Batalla (spanyol) 6:4, 6:1 NŐI TORNÁK WTA-INTERNATIONAL-TORNA, NOTTINGHAM (226 750 dollár, fű) Érdekesebb eredmény. Egyes. 1. forduló: Wozniacki (dán, 3. kiemelt)- Büyükakcay (török) 7:5,6:3 WTA-INTERNATIONAL-TORNA, S-HERTOGENBOSCH (226 750 dollár, fű) Érdekesebb eredmények. Egyes. 1. forduló: Rogyina (orosz)—Gálfi Dalma 6:4, 6:4; Bencic (svájci, 1.)-Van Uytvanck (belga) 6:2,4:6, 7:6; Mladenovic (francia, 3.)-Svedova (kazah) 6:4, 6:3 ITF-FUTURE-TORNA, MADRID (10 000 dollár, salak) Egyes. 1. forduló: Piludu (olasz)—Szlavikovics Szabina 6:1,1:6, 7:6 ITF-FUTURE-TORNA, VELENJE (10 000 dollár, salak) Egyes. 1. forduló: Bondár Anna (1.)-Godec (szlovén) 6:2,6:1 ITF-FUTURE-TORNA, AKKO (10 000 dollár, kemény pálya) Egyes. 1. forduló: Totka Naomi (1.)—Sztotika (ukrán) 6:0,6:2 Idén sem csapnak össze egymással Az ukrán Bohdan Bondaren­ko és a katari Mutaz Essza Barsim a világ jelenlegi két legmagasabban jegyzett férfi magasugrója, mindkettejü­ket esélyesnek tartják a 245 centis világrekord megdön­tésére is. Tavaly azért maradt el az összecsapásuk a Gyulai Memorialon, mert Bondaren­ko betegség miatt az utolsó pillanatban lemondta az in­dulást, idén pedig a tavalyi győztes katari sportoló nem jön Székesfehérvárra. „Vannak olyan összecsapá­sok, amelyeket a presztízse miatt lehetetlen összehozni az olimpia évében, ez a csa­ta pedig ilyen - mondta Spiri­ev Atila versenyigazgató. - Ez nemcsak ránk vonatkozik, hanem valamennyi verseny­re Rio előtt." 6. GYULAI ISTVÁN MEMORIAL ATLÉTIKAI MAGYAR NAGYDÍJ A verseny nemzetközi programja. Július 17. Nők. Kalapácsvetés, 5000 méter. Július 18. Férfiak. 100 m, 200 m, 400 m, 800 m, 1500 m, 110 m gát, 400 m gát, magasugrás, diszkoszvetés, kalapácsvetés. Nők: 100 m, 200 m, 800 m, 100 m gát, 400 m gát, távolugrás, súlylökés TENISZ-NEMZETKÖZI TORNÁK A fű a középpontban párospartnere: a műfajban újdon­sült Roland Garros-győztes francia Kristina Mladenovic magabiztosan nyert a kazah Jaroszlava Svedova ellen. Ugyanitt szabadkártyával a fő­táblán kezdhette meg szereplését Gálfi Dalma - sajnos a kezdés és a befejezés ugyanazt a mérkő­zést jelentette. A világranglistán 302. magyar 6:4, 6:4-es vereséget szenvedett az orosz Jevgenyija Ro­­gyinától, akit ugyan a 120. helyen jegyeznek, ám az idén 22 mérkőzé­séből 18-at elveszített, tehát Gálfi meglepetést is szerezhetett volna. A 17 éves játékos 24 mérkőzésé­ből 14-et nyert meg az idén, igaz, a Roggina elleni összecsapás volt az első WTA-találkozója, a többit az ITF versenysorozatában, tehát lényegesen alacsonyabb színvona­lon rendezték meg. K. R: Vasárnap véget ért a Roland Gar­ros, így a teniszezők megkezdték a felkészülést a füves szezonra. Mindössze három hét áll rendel­kezésükre, hiszen június 27-én kezdődik a wimbledoni Grand Slam-torna. teniszezők elmentek füvezni, vagyis a salakos Roland Garrost követően megkezdték a felkészülést Wimbledonra. Az első füves verseny­héten a sztárok többsége még nem nevezett egyik tornára sem, inkább a pihenés mellett döntött - következ­zék hát egy kis füves virágcsokor a pályára lépőkről. Nem szabadságolta magát az éljátékosok között kivételt képező, a stuttgarti versenyen első kiemelt Roger Federen A világranglistán 3. svájci nem indult Párizsban hátsé­rülése miatt, emiatt nemcsak a már megszokott hallei viadalra neve­zett, hanem Stuttgartra is. Federer a második fordulóban kapcsoló­dik be a versenybe, ellenfele az új amerikai sztárnak kikiáltott, most 18 éves Taylor Fritz lesz. Szintén a németországi viadalhoz kapcso­lódik, hogy a csuklójával évek óta bajlódó, legutóbb május első he­tében pályára lépő argentin Juan Martin del Potro győzelemmel tért vissza, miután 6:4, 6:2-re nyert a vele szemben támasztott elvárá­sokat teljesíteni képtelen bolgár Grigor Dimitrov ellen. Bezzeg Fucsovics Márton nem állt be a sorba! A 24 éves nyíregyházi játékos múlt heti csehországi dön­tőjével feljött a 161. helyre a világ­­ranglistán, és ha már így alakult, a fű helyett egyelőre a prágai salakon versenyez. Az első körben le is győz­te 6:4, 6:1-re a világranglistán 228. spanyol Oriol Roca Batallát. A nőknél a visszatérők voltak főszerepben. Nottinghamben a dán Caroline Wozniacki, 's-Her­­togenboschban pedig a svájci Be­linda Bencic ragadott ismét ütőt sérülését leküzdve - mindketten győzelemmel mutatkoztak be. Hol­landiában egyébként összecsapott Babos Tímea korábbi és jelenlegi Roger Federer Párizsban nem indult, Stuttgartban már igen

Next