Nemzeti Sport, 2016. augusztus (114. évfolyam, 209-238. szám)

2016-08-02 / 210. szám

12 1 Labdarúgás | Germánia a... jaa... jaaa.” Világhálós videó gyűjti csokorba Tho­mas Doll „igenlő" nyilatkozatait, a német szakember állandósult mondatkezdésére akár marketingstratégiát is építhetne a klub­ja. Van idő kidolgozni a részleteket, elvégre a ferencvárosi vezetőségnek nem kell már holmi nemzetközi kupameneteléssel járó szervezési feladatokkal pepecselnie. A búcsú mégsem ejtett foltot az edző Üllői úti megíté­lésén, hiszen nem zavarták el. Ehelyett oda­ült egy kamera elé meakulpázni. Az erősek erénye a megbocsátás. Az erősek ugyanakkor győznek is, miként azt a zöld­fehérek tették legutóbb a diósgyőriek ellen. étt viszont, sőt újra arra emlékeztet, hogy ami elegendő idehaza, az a nemzetközi poron­don kevés. Ettől még persze Thomas Doll csakugyan megmarad magyar bajnok és két­szeres Magyar Kupa­győztes edzőnek. Hány honfitársa mond­hatja el ezt magáról?! Dobogós helyezés, va­lamint nemzetközi ku­paszereplés volt a cél 1991 nyarán, amikor - a már akkor ismert és elismert - Eduard Gey­er Siófokra érkezett. Ám meg sem ízlelhette igazán a Balaton-parti hekk olajos ízét, ami­kor elfogyott a pénz a kasszából, s távozott. Vagy emlékeznek Ralf Wilhelmsre? Az ext­ravagáns kinézetű németet egykori egyesült államokbeli játékostársa csábította a III. ke­rületbe 1998 nyarán, és nincs hír arról, hogy Óbudán szobrot emeltek neki. A szerb szár­mazású, de német állampolgárságú Szlavko Petrovics bosszúsan intett búcsút 2008-ban a magyar élvonalnak, mert - mint többször mondta - „balettfutballistákkal” volt körül­véve Zalaegerszegen. Bernd Storck, Thomas Doll, Andy Möller vagy éppen Theo Schneider kellett ahhoz, hogy újra bízzunk a németekben - és fordítva. A Vasast (jól) kormányzó Michael Oenning mégis úgy fogalmazott a kinevezésekor, hogy az még önmagában nem jelent előnyt, hogy német. A megítélésére ugyanakkor kedvezően hatott az a tudás és tapasztalat, amelyet odahaza megszerzett. Bizonyította rátermettségét, s hozzáértését. Pedig je­lentős hátránnyal indult: Angyalföldön nem őriznek szép emlékeket csapatuk korábbi német edzőjéről, Dirk Bergerről. Igaz, ő még más kategória volt. A „ja" helyett a „jaj”. A hat gól sem BERND STORCK, THOMAS DOLL­ANDY MÖLLER VAGY ÉPPEN THEO SCHNEIDER KELLETT AHHOZ, HOGY ÚJRA BÍZZUNK A NÉMETEKBEN -ÉS FORDÍTVA VASAS SIKERSZÉRIA 2016. augusztus 2.. *eao nem­zet sport Erőt ad a bizalom Michael OENNING a Vasas vezetőedzője „A fehérváriak elleni bajnokin nem sze­rencsés győzelmet arattunk, megdol­goztunk a sikerért, miként az eddigi összes szezonbeli mérkőzésünkön. Csapatunk remek szellemben futbal­lozott, bizonyította szervezettségét, egységét. A biztos védekezésre alapoztunk, ezen a folytatásban sem kívánunk változtat­ni, hiszen ez vezet eredményre. Most kicsit kiélvezzük az újabb sikerünket, és azt, hogy százszá­zalékosak vagyunk. Hátradőlnünk azonban nem sza­bad, rendkívül sok mérkőzés vár ránk. Ne feledjük el, hogy a most legyőzött három kupainduló­val is még kétszer összemérjük az erőnket.” Sem a hibákat, sem a fontos gólt NEM­­ SZABAD TÚLÉRTÉKELNI a nagyszerű­en rajtoló angyalföldi csapat védője, Korcsmár Zsolt szerint. cnnnihoT inn -rítnttn n tnlstllsní ne- SOMOGYI ZSOLT I lyen a futball. Ilyen a futballista élete. A második fordulóban a kritikák középpontjában volt, a harmadikban kulcsfontosságú gólja után őt ünne­pelték a társak, a szurkolók... Miért ez a hullámzás? „Nem ment jól a játék a Deb­recen ellen, de szerintem arra sem volt ok, hogy összeomoljak - mondta a Vasas 27 éves, 24-szeres válogatott játékosa. - Nem voltam fitt azon a mérkőzésen, volt egy­két rossz döntés, és az egyikből sajnos gólt kaptunk. A Videoton ellen sokkal jobban ment a játék, örültem a gólomnak, de azt gon­dolom, nem kell túlértékelni ezt a sikert, mint ahogy a DVSC elleni gyengébb játék miatt sem kellett azonnal kétségbeesni." Azért persze érdekes, hogyan lehet egy rosszabb meccs után azonnal a legjobbak közé előlépni. Nos, a védő elmondta, nagyon sokat számított az edző bizalma. Michael Oenning Felcsúton is a kezdőcsapat­ba jelölte Korcsmár Zsoltot - pedig a DVSC elleni 3-1 után a legtöbb edző alighanem a két gólt fejelő Vaskó Tamásnak nemcsak a kispadon szo­rított volna helyet... Sőt, a meccs közben is a német Felix Burmeistert küldte pályára. Mi történt hét közben? „Az edző részéről nem érez­tem különösebb pressziót, de azt természetesen igen, hogy nem volt elégedett - mondta Korcsmár Zsolt.- Egész héten ségerhez igazította a taktikát, és ez eddig nagyon jól működik. Hátul stabilabbak vagyunk, vannak gyors és sokat futó szélsők, a középpá­lyásoknak több területük van épít­kezni. A riválisok? A csapat sikere a fontos, az edzőnek pedig jó, ha a három védő posztjára öt játéko­sa van, sérülés, eltiltás miatt sem kell pánikba esni." A tavasszal épphogy bent maradt a Vasas. igaz, pont a hajrában talált magára, előbb pontot szerzett Bé­késcsabán, aztán - éppen Korcsmár Zsolt góljával - legyőzte a Puskás Akadémiát a két kiesési helyosztón, majd az MTK legyőzésével hosszab­bította meg élvonalbeli tagságát. Most pedig­­ három mérkő­zés, három győzelem. „A tavasz végén már nagy volt a nyomás, nem könnyű úgy készülni, hogy ha nem nyerünk, le­het, vége mindennek - emlékezett a védő. - Megoldottuk, összesze­dettek voltunk a legfontosabb baj­nokikon, és a nyári edzőmeccseken is érződött, hogy egységesek va­gyunk, erős külföldi csapatok ellen is szoros meccseink voltak. Most pedig... Remek rajtot vettünk, de már a nyáron éreztük, hogy ez­úttal talán nem a kiesés elől kell menekülni. Nagyon jó a közösség az öltözőben, a fiatalok az előző szezonban megismerték az élvonal légkörét, megszokták a ritmust, szóval összeállt a csapatunk. Ám tudjuk azt is, hogy mindhárom eddigi ellenfelünk, az MTK, a Deb­recen és a Videoton is a csütörtöki Európa-liga-selejtező után talál­kozott velünk vasárnap, ez előny lehetett számunkra. Innentől friss, az egész héten ellenünk készülő ellenfél következik, reméljük, ak­kor is sikeresek leszünk. ” § # VASAS Felcsút, Pancho Aréna, 1901 néző G: Vinícius (94.), ill. Korcsmár (70.), Pav­lov (80.) ■ új védekezési szisztémát, a keret­képes- VIDEOTON Jó fej? A Videoton játékosai nem örültek annak, hogy Korcsmár Zsolt a kapujukba bólintotta a labdát FUTBALLMÚLT ÜNNEPLÉS Hősök, közkatonák és a nagy film SINKOVICS GÁBOR A legjobb futballisták találkozó­ján Mészöly Kálmánt és Ester­házy Mártont köszöntötték az egykori játékostársak, barátok és az MLSZ képviselője. A­lbert Flórián indult el lendü­letesen, a labda mintha csak hozzá tartozna, mintha az övé len­­ ne, engedelmesen haladt előtte, s a Császár pontos passzal indította Bene Ferencet, aki a vágta végén a jobb szélről beadott, érkezett Far­kas János, és kapásból, nagyjából tizenkét méterről az évszázad gól­ját lőtte a brazilok hálójába. Néztük a filmet, és kavarogtak bennünk az emlékek. Néztük az 1966-os magyar-bra­zil mérkőzés filmjét, és akik ott vol­tak - nagyjából ötvenen - újraélték azt a csodát. Ültek az asztaloknál olyanok, akik résztvevői, főszerep­lői voltak ennek a felejthetetlen vi­lágbajnoki találkozónak. Káposzta Benő volt akkor a jobbhátvéd, az Újpest remek képességű labdarú­gója csendben, meghatottan nézte saját magát, ahogy nagy harcot vív Jairzinhóval, a brazilok balszélső­jével. S itt volt a kapus Gelei Jó­zsef, a balfedezet Rákosi Gyula, és persze Mészöly Kálmán is. Immár kilencedik alkalommal rendez­ték a válogatottak találkozóját, az egykori kedvencek összejövetelét, a Magyar Labdarúgó-szövetség hagyományt teremetett ezzel, és méltóképpen ápolja dicső futball­­múltunkat. Az MLSZ-t ezúttal Berzi Sándor, Sipos Jenő és Borbély Zol­tán képviselte, utóbbi vállalta ma­gára a „műsorvezető" szerepét. Az asztaloknál ott ültek a mi hőseink, és legismertebb közkatonáink. S hogy folytatódjak a sor: eljött az egykori szövetségi elnök, Benkő László, a korábbi kapitány, Gellei Imre is. Megható volt látni mennyi­re örülnek egymásnak, milyen sze­retettel öleli át az újpesti a fradis­­tát, milyen lelkesen mesél kispesti az angyalföldinek. Ötvenen jöttek össze az elegáns Gellért Szálló kü­löntermében afféle időutazásra. Pergett tovább a film, a magyar­brazil meccs filmje 1966-ból. Ez a mérkőzés volt most az egyik apropó, ez volt az egyik ok a közös ünnepre, és szólt a taps a meccs filmje után, de szólt akkor is, ami­kor a nemrég hetvenötödik szüle­tésnapját betöltő Mészöly Kálmánt köszöntötték. Az angyalföldi klub legendája, aki tizenegyesből gólt szerzett és a meccset felkötött kézzel, súlyos vállsérüléssel fe­jezte be, meghatottan fogadta az ajándékot, a köszöntést. Azt mondták neki: nem úgy van az, Kálmán, valamit mondanod kell! S a mindig erős, törhetetlen Szőke Szikla ezúttal tőle szokatlan módon halkan, kissé legyengül­ten formálta a szavakat és többek között azt mondta: „Nehéz idő­szak van mögöttem, hálát adok a sorsnak, hogy most legalább itt lehetek. Szeretnék még sokáig közöttetek lenni, a Jóisten talán megengedi..." Egy pillanatra csönd lett... Csönd lett akkor is, amikor Esterházy Márton, aki testvérét, a közelmúlt­ban elhunyt népszerű írót, Ester­házy Pétert gyászolja, ugyancsak ajándékot kapott az MLSZ-től hat­vanadik születésnapja alkalmából. Császári Attila, az Adidas képvi­seletében névre szóló, különleges dresszekkel ajándékozta meg a ma­gyar futball olimpiai bajnokait. Aztán volt hátra még egy félig-meddig hivatalos rész, Végh Tibor pécsi üz­letember kért és kapott szót, és fel­ajánlotta, hogy ettől kezdve minden évben lehetőséget biztosít az MLSZ által kiválasztott, egykori válogatott labdarúgóknak és családtagjainak egyhetes horvátországi nyaralásra: kezdésként a két ünnepelt, Mészöly Kálmán és Esterházy Márton utazhat az Adriai-tenger partjára. S onnantól már kötetlen beszélgetés folyt. A mi hőseink és legismertebb közkato­náink újraélték az egykori, felejthe­tetlen meccseket mindenki mesélt, sztorizott anekdotázott, s odakint lassan leszállt az este, de senki sem akart hazaindulni. A film, a legendás magyar fut­ball filmje soha nem ér véget. Ajándék mezt adott át az olimpiai bajnokoknak az Adidas képviseletében Császári Attila (jobbra) FOTÓ: FÖLDI IMRE

Next