Nemzeti Sport, 2016. december (114. évfolyam, 328-356. szám)
2016-12-03 / 330. szám
nemzeti 2016. 12. 03. A zengővárkonyi gesztenyefák árnyékában, gerecsei vörös mészkő sír alatt nyugszik a magyar természetjárás apostola, a Másfélmillió lépés Magyarországon című kultuszsorozat rendezője. Rockenbauer Pál tragikus halála óta eltelt majdnem három évtized, ám legszűkebb baráti köre azóta is minden évben felkeresi a baranyai emlékhelyed a szomorú évfordulón. Az idén mi is velük tartottunk, nyoma Lovamat kötöttem piros almafához, Magamat megkötöm gyönge violához. Lovamat eloldom, amikor a hold kel, De tőled, violám, csak a halál old el. Jár körbe a borosüveg, a népdalt méltóságteljesen, tisztelettel énekli a társaság. Súlya van minden szónak, közel három évtizedes súlya. Ez volt a kedvenc nótája. Késő őszi, színtelen napfény szűrődik át a lombjukat vesztett szelídgesztenyefák ágai közt, az avarban még itt-ott bamnállik a szőrös-tüskés tokból kikandikáló termés, a szokatlanul enyhe novemberi idő fellágyítja az emlékeket. Pedig itt nincsenek is emlékek. Ami van, az eleven valóság, szívekbe égett, szavakban, mozdulatokban továbbélő szellem - a tisztelet, az emberség, az alázat és a hivalkodástól mentes műveltség szelleme. „Sáfrány, veled nem lehet egy rendes illemhelyre elmenni"- idézi fel valaki jellemző mondását, a többiek nagyot nevetnek rajta. Mosolyog Sáfrány József, a jeles természetfilmes rendező-operatőr is, majd a vendéghez fordul, és a temetői vidámságra mintegy magyarázatot adva hozzáteszi: „Mindig úgy gondolok erre a sírra, mintha kopjafa lenne, amelyet mi, indiánok időnként körbetáncolunk. ” Valaki egy korty vörösbort löttyint a hantra, a föld szomjasan szívja fel a cseppeket. Rockenbauer Pál sírja körül állunk, a Mecsek lábánál, a zengővárkonyi gesztenyésben. Nem szoktam, nem szoktam kalickában halni. Csak szoktam, csak szoktam zöld ágakra szállni, Zöld ágakra szállni, fenyőmagot enni, Fenyőmagot enni, gyöngyharmatot inni. Újságíró számára nincsen nagyobb jutalom a bizalomnál. Miután a Nemzeti Sport tavaszszal megjelent, Túrázás című magazinjában igyekeztem a készítőkkel folytatott beszélgetések, a forgatás körülményeiről fellelhető források és személyes benyomások alapján megidézni a Másfélmillió lépés Magyarországon című korszakos filmsorozat emlékét, az 1979-es túrán összekovácsolódott csapat nem várt megtiszteltetésben részesített: meghívott a Rockenbauer Pál halálának évfordulóján esedékes hagyományos zengővárkonyi túrájára. Bár 1987. november 26. óta eltelt majdnem három évtized, az évről évre megszervezett, bensőséges és szűk körű kirándulás több egyszerű sírlátogatásnál, megemlékezésnél, édesbús nosztalgiázásnál. Zarándoklatnak mondhatnánk - már ha elzarándokolhat ember a barátjához. Aki a magyar természetjárás kultuszfiguráját, a honismereti és természetfilmjei révén valamikor országszerte tisztelt és szeretett televíziós szerkesztőt már nem ismerhette, a hozzá közel állók tanúsága alapján kaphat képet kisugárzásáról. Szabados Tamás, a vele számos filmet, így a Másfélmillió lépést is közösen készítő operatőr az említett cikkben így fogalmazott: „Volt velünk valaki, aki másként látta a világot. Rockenbauer Pál valószínűleg soha nem mondta ki azt a szót, hogy haza, mégis az egész filmsorozatból sugárzik a hazaszeretet. Mit jelent ez? Ha bemegyünk egy faluba, megtaláljuk a tanítónőt, aki a gyerekeknek kincset tud átadni. Azt az öreg bácsit, aki furulyát farag, azt a gazdát, aki a gyümölcsfáit különös gonddal kezeli. Azt a papot vagy tanácselnököt, aki igazán közel van az emberekhez. A másképpen gondolkozó emberek hazafisága, értékei domborodnak ki a filmjeiben. Ötvennégy évesen hunyt el. Ahogyan a sajtó fogalmazott annak idején a nyolcvanas évek eufemisztikus stílusában, tragikus hirtelenséggel. Kiránduló gyerekek találtak hálózsákban fekvő holttestére a Naszály tövében, a Szendehely-Katalinpuszta környéki fák között. Előző nap magányos túrára indult az erdőbe, gyógyszert vett be, és ivott rá. Nem volt esélye túlélni. „Az öngyilkosság kiváltó oka számomra megoldhatatlan talány - nyilatkozta fia, Rockenbauer Zoltán néhány éve a Helyi Témának. - Nem volt önpusztító alkat, egy pillanatra sem merült fel bennem soha, hogy ilyen döntést hozhat. Akkoriban persze nem volt jó formában, munkája se nagyon akadt, de ez nem lehet elegendő ok. Kétségtelen az is, hogy a depresszió elleni orvosi küzdelem ekkor még gyerekcipőben járt, ő pedig abbahagyta az antidepresszánsok szedését.” Bár feltételezésekből, mendemondákból nem volt hiány, máig rejtély övezi az indokot. Elbúcsúzom tőled, rózsám utoljára, Kilenc átló évig visznek katonának. Inkább leszek betyár az alföldi rónán. Mintsem leszek szolga a császár udvarán. „Hogy öngyilkos lett-e? Én nem tudom... Petőfi is eltűnt, nyoma veszett, nem tudni, mi lett vele, de talán nem is fontos. Mindenkinek lehet Petőfije. Pali itt van. Közöttünk él, bennünk, őt adjuk tovább. Amikor mi beszélünk, az ő hangja is szól. Lassan harminc éve visszük magunkkal, és viszi tovább mindaz, akivel találkozunk még harminc, ötven, ötszáz évig..." Csendesen, egyre fényesebb szemmel beszél Búzás Károly természetjáró, a zen an yővárkonyi sír mellett önkéntelenül szakad fel belőle a vallomás. A népszerű filmek valamikori szereplői közül Faludi Sándor hangmérnök, Perge Ferenc hegymászó, Sáfrány József, Petres Pál segítő és Tolnai Ferenc, a Másfélmillió emlékezetes keréktolója egymásnak adja a szót. Felidézik Rockenbauer Pál tökélyre fejlesztett palóc kiejtését, aztán jót derülnek azon a furcsa szokásán, hogy sebeit szigetelőszalaggal kötötte le. Valaki rákezd a nótára: „Nem vagyok szép, csak a szemem fekete / Nem vagyok én az erdőben remete / Sem remete, sem a fügefának az ága / Én vagyok az, kinek nincsen babája." Még szinte véget sem ér az ének, Gyenes Károly szerkesztő a maga ízes stílusában már meséli is a hozzá fűződő anekdotát. „Emlékszem, egyszer szinte akadémiai székfoglalót tartott Pali arról, micsoda ostobaság ennek a szövege. Mi az, hogy nem vagyok szép, csak a szemem fekete ?! A fekete szem ellensúlyozza a csúnyaságot? Vagyis akinek nem fekete a szeme, az kevésbé szép? A folytatás ugyanekkora baromság. Milyen kategorizálás az, hogy valaki vagy remete, vagy a fügefa ága? És ha netán egyik sem, akkor annak ezek szerint egy magyarázata lehet, hogy nincsen babája." Önfeledten kacag a sír körül a társaság. Újabb boros dugó pukkan, „Pali is így akarná", mondja Gyenes. Valaki ismét rágyújt a „Lovamat kötöttem”-re, és miután az eredeti versszakok elfogynak, a dallamra költött Bródy-számmal folytatja a csapat. Ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék. Minden évben négyszer virágba borulnék, Nyílnék a fiúnak, nyílnék én a lánynak, Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak. Kőbányai fiatalként az I. László Gimnáziumban érettségizett, később az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett földrajz-biológia szakos tanári oklevelet Rockenbauer Pál. Vonzotta a teljesítmény, a kihívás, a hegymászás, egyetemi évei alatt közép- és hosszútávfutóként versenyszerűen sportolt. Heincz László, a Másfélmillió lépés világosítója eleveníti fel a rendező különleges találkozását a Zengővárkonytól tizenegy kilométerre eső Kisújbányán Péceli Endrével. Az országjáró sorozat folytatása, az ...és még egymillió lépés terepbejárása során vetődtek fel CSILLAG PÉTER riport HOSSZABBÍTÁS Szft. SZIKLAREPEDÉSEK SZÉPSÉGE Lapunk elődje, a Népsport is több alkalommal írt Rockenbauer Pál kalandjairól, a Másfélmillió lépés Magyarországon népszerű rendezője 1981-ben hosszan nyilatkozott a sportnapilapnak. „Boldogság volt végigcsinálni ezt a túrát! Összeszokott, baráti társaság, gyönyörű nyárutó, eszelő, kószálás az ország legszebb tájain, este sátorverés, tűz körüli, csendes beszélgetések, nótázgatások. Ilyen jó érzésekkel, békével eltelve még fogékonyabb az ember az élményekre, apróságokra, intim szépségekre, melyeket csak az láthat meg, aki gyalog, ráérősen jár, megáll, hogy megcsodálja egy villám sújtotta tölgyfa ágának rajzolatát, egy sziklarepedésben megkapaszkodott virág kecsességét, a napsütötte domboldal friss szántásának sokféle barnáját..."