Nemzeti Sport, 2017. január (115. évfolyam, 1-30. szám)

2017-01-14 / 13. szám

Fellépéseinek első számú színtere immár nyolc éve Szombathely, így megszerette Vas megyét? Az egész Jordán Tamáshoz fűzhető, vele dolgoztam már akkor is, amikor a Nemzeti Színház igazgatója volt. Évekig kapacitálták Szombathelyről, először csak egy nyári színház terveivel, mindig azzal, hogy majd egyszer lesz valami, s ha lesz, akkor ő vállalja. Végül kilenc éve a szándékhoz már pénz is társult, Tamást szaván fogták, először csak lejárt Szombathelyre, később aztán engem is hívott, s én igent mondtam. Tudom, hogy a Weöres Sándor Színház alapítása, elindítása és mai szintre juttatása élete főművének tekinthető, úgy tartja, előtte azért dolgozott negyven évig, hogy ezt megcsinálhassa. A nulláról indulva többféleképpen lehet a jó színházig eljutni, Tamás lendülettel, hittel tette mind szakmailag, mind emberileg. Kiváló érzékkel válogatta össze a társulatot. Mi, színészek szeretünk itt játszani, és nemcsak a szerepek miatt, hanem mert nem dolgozni járunk be, hanem barátok közé érkezünk a valódi színházba. Pályafutása alatt sokat ingázott fővárosi és vidéki színházak között, számtalan hazai és külföldi szerző által megálmodott szerepet játszhatott el. Hiányzik még valami a repertoárból? Ha az ember nagyon szeretne eljátszani valamit, mi lesz a megtörténte után...? Sajnálom, hogy fiatalon nem képeztem magam a zenés műfajban, fél felkészültséggel jobb, ha meghagyja az ember az általa kedvelt operett- és musicalszerepeket a hivatásos szereplőknek. Úgy alakult, hogy én prózai színész lettem. Nagyjából tényleg feleződik a pályafutásom a főváros és a vidék között. Pesten az a jó, hogy a sikeres darabok megérnek több száz előadást, vidéken erre jóval kisebb a lehetőség. Fiatalként motivációt jelentett a főváros, az ember szem előtt volt, televíziós és filmszerepek várták, mára ez úgy módosult, hogy a fiatal színész Pesten lényegesen „A mai Újpesttől kicsit távolra kerültem, annak idején a tízes villamos Szusza Ferencék háza előtt járt, és mi folyton kinéztünk, nem látjuk-e meg az udvaron." TROKÁN PÉTER kevésbé ismert. Pesten mindenki rohan, vidéken viszont mindegyikünknek sokkal több ideje van a színházra, együtt maradunk a próbák után is, gyakorlatilag még a büfében is a szakmát erősítjük, így alaposabb, kiérlelt darabok kerülnek a nézők elé, persze ha jók a rendezők. És Szombathelyen jók. Jövőre lesz negyven éve, hogy megkapta a Jászai Mari-díjat. Hol maradt a folytatás? A Jászai Mari-díj a fiatalok ösztönzésére szolgált, a tehetséget ismerte el. A díjak odaítélésénél különben is annyi a szempont, hogy az szinte követhetetlen, jobb nem foglalkozni vele. Újpestről indultam, a földműves szövetkezeti gebinben vendéglős, délelőtt tizenegytől este tizenegyig dolgozó apámék féltettek a színészi pályától, de kecskeméti koromban már eljöttek az előadásaimra is. Ezt azért mondom, mert a lebontott lakásunk helyett később Újbudára költözhettünk, ott élek harmincöt éve, és az alkotókat, művészeket számon tartó helyi önkormányzattól kaptam egy Újbuda Pro Cultura elismerést. Ezt megtiszteltetésnek tartom, miként azt is, hogy Paloznak díszpolgára lehetek. Csak nem a horgászat és a borászat iránti szenvedélyének köszönhetően? A pecázás még gyerekkoromban fertőzött meg Újpesten, pontosabban az Északi vasúti összekötő híd lábánál. Aki műveli, tudja, mi az, kiülni a partra és izgalmi állapotba kerülni. Ez tulajdonképpen egy mikronnyi szemcse az emberiség azon korából, amikor a halfogás táplálékszerzésnek számított. Muszáj űzni, hiányzik, amikor nem csinálhatom. Paloznakon húsz éve vettem a telket, öt év múlva ház is került rá, a szőlőt apám emlékére művelem. Sokan pihenni járnak a Balatonra, én egész nap teszek-veszek. Hajnalban csónakba ülök, kilencig megfogom az ebédre valót, a barátnőmmel készítjük el. A csopaki borvidékhez tartozó traminimet meg szokták dicsérni a kollégák, tavaly viszont a júliusi jégverés csaknem teljesen tönkretette a termést. Közben beválasztottak az egerszóláti borlovagrend tagjai közé is, annak köszönhetően, hogy a szombathelyi társulattal volt szerencsénk megismerkedni az ottani környék rizlingjével. Kétszer is érintette a gyökereit, indíttatását. Elmondható ez a sport, a futball tekintetében is? A sport legalább annyira fontos része az életemnek, mint a színház. Tíz percre laktunk a Megyeri úti szentélytől, békés környezetben, ahol kéthetente tűnt fel az utcán egy teherautó. Számomra kötelező volt focival kezdeni, és nélkülünk nem is kezdődhetett el az akkori kiváló Újpesti Dózsa mérkőzése. A gimnáziumban kosárlabdára váltottam, az NB I-es OSC juniorcsapatáig jutottam, elsősorban a kiváló szakember, Verbényi József hatására, aki az ötvenhatos forradalom után a Testnevelési Főiskoláról került hozzánk. A színészi pályával a rendszeres kosárlabdázás már nem volt összeegyeztethető, ekkor váltottam úszásra, amelynek hiányát megérzem, ha csak két napig nem jutok uszoda közelébe. Az úszásban az a legnehezebb, hogy időt kell találni rá, aztán ha korán van, az a baj, meg hogy hideg a víz, csak legyek túl ötvenen, kétszáz után már simán megy minden, ezer méter után ,. pedig alig tudom abbahagyni... És mi lett az Újpesti Dózsa iránti szerelemből? A Pep Guardiola rövid passzos játéka tv. óta Barca-drukker vagyok. Olyan 1/1 fantáziadús a csapat játéka, mint egy finom kamarazenekaré. Gyerekként örülnek a góloknak, igazi játékosok. De előadás előtt nem tesz jót az izgalom, inkább nem nevezem a meccs végét, így maradtam 1e le legutóbb Sergio Ramos Barca elleni egyenlítő góljáról is. Mindig a technikás futballt kedveltem, Göröcs Jánost, Albert Flóriánt, Törőcsik Andrást szemben Bene Ferenccel, Dunai Antallal, noha elismertem a képességeiket, mint Szűcs Lajos ,ó barátomét is. Nem hiába mondják Lionel Messivel kapcsolatban, hogy jól nézzük meg, mert jó ideig nem lesz még egy ilyen zseni. A mai Újpesttől kicsit távolra kerültem, annak idején a tízes villamos Szusza Ferencék háza előtt járt, és mi folyton kinéztünk, nem látjuk-e meg az udvaron. Szombathelyen viszont Jordán Tamással szépen rászoktunk a Haladásra, ismerjük a volt válogatott Kereki Zoltánt, Tóth Miklós elnököt, a maiak közül Halmosi Pétert, Gaál Bálintot, és Mészöly Géza is gyakori vendég a színházban. Sopronba ugyan nem tudjuk elkísérni a csapatot, de alig várjuk, hogy az új szombathelyi stadionban megint meccsre járhassunk. Ezek szerint sem a hazai, sem a nemzetközi futball világában nem könnyű megvezetni... Ma mindent elérhető közelségbe hoz a technika, és ezt igyekszem kihasználni. A spanyol bajnokságot tartom magasan a legjobbnak, a németben az a jó, hogy ott vannak a mi képviselőink is. A Bajnokok Ligája már színvonalasabb a világbajnokságnál, jobban összeválogatott, jobban felkészített csapatok játsszák. Rengeteg ics-végű labdarúgót látni légiósként, és képzeljük el, mennyire más Rakitic, Modric honfitársainak a tévé elé ülve mérkőzést nézni, mint nekünk. Várom, hogy például Dzsudzsák Balázsszintű tehetségek jó menedzseléssel hasonló magasságokba emelik a futballunkat, mert az lehet az igazi fokmérő. Visszatérve a színházhoz: figyelemmel tudja követni szintén színész lányai karrierjét? A legnagyobb örömömre sokkal kedvezőbben alakult a pályájuk, mint reméltem. Erről árulkodik a kollégák dicsérete, az elismerések Veszprémből, Kecskemétről, az egymástól függetlenül kapott Junior Prima Primissima-díjak. A mi szakmánk nem nélkülözi a veszélyeket, de Anna és Nóra önállóan is boldogul. Mind a ketten játszanak például a Nemzeti Színházban is, aminek érdekessége, hogy külön darabokban, de egy öltözőben készülnek. Azért is fontos ez a mindennapi öröm, mert mindig nők között éltem, rengeteg nő vett körül életem során, és nagyon sok szépet kaptam a női nemtől. Volt persze rossz is, de összességében - színésznyelven szólva - szeretem ezt a műfajt... Mit remél a jövőtől a valaha volt legsikeresebb magyar sorozat, a Szomszédok Szelényi Jánosa? Jókora közvetlen népszerűséget kaptam a szereptől, akkorát, amelyet egy film sem tud produkálni, és a szép emlékeket a nézők ma is táplálják. Emellett eltörpült a hátránya: sorozatszínészekként nem kaptunk filmszerepet. De a sorozatokról szólva: szerettem a Tűzvonalban nyugdíjba készülő rendőrtisztjének szerepét is, kár, hogy az emberközeli kültelki őrs története később átment agyafúrt vadkrimibe. Ma pedig nem kérek mást a Jóistentől, csak a következő három dolgot: egészség, egészség, egészség, a többit bízzák rám. Most próbálunk a pesti Gólem Színházban egy kétszemélyes darabot, amely két hetvenéves emberről szól. Számomra teljesen életszerűen, Füst Milán Máli néni című vígjátékában Csonka Szilviával. A darabot Koltai Róbert rendezésében 2013-ban mutatta be a szombathelyi Weöres Sándor Színház Áder János köztársasági elnök, a horgászat nagykövete Trokán Péter társaságában a Velencei-tavi Sukorón rendezett horgászversenyen Trokán Péter és lánya, a 2012-ben Demján Edit-i kitüntetett Trokán Nóra hosszú kávé A második mondatnál már úgy beszélünk, mintha évtizedek óta ismernénk egymást. Mindezt vonaton, mert Trokán Péter Jászai-díjas színművésznek elég sűrű a programja szombathelyi fellépései és budapesti próbái között. A nemzet egykori Szelényi Jánosa bölcs nyugalommal beszél az évtizedekről, amelyek alatt a lelkes Újpesti Dózsa-drukker srácból érett férfi és csendes Haladás-szimpatizáns lett...