Nemzeti Sport, 2017. február (115. évfolyam, 31-58. szám)

2017-02-25 / 55. szám

hosszú kávé LES M­U­R­R­A Tizenegy éves volt, amikor Ürge Lászlóként elhagyta Magyarországot, Auszt­rália már Les Murrayként ismerte meg, a labdarúgás­­ világában pedig Mr. Soc­­­ cerként emlegetik az egyik legnevesebb sportriportert. Noha a nevét dalba foglal­ták, mégsem jelenthető ki, hogy Les Murray csak egy van... Ismeri a másik Les Murrayt? Az ausztrál költőt? Személyesen nem, de természetesen tisztában vagyok vele, ki ő. Engem is rímbe szedett, jóllehet túlzás lenne azt állítani, hogy dicsérően szólt rólam, inkább gúnyos volt a hangnem. Más viszont dalba foglalta a nevét. Úgy ám, az egyik neves ausztrál banda, a TISM. A kilencvenes évek közepén kaptam egy telefonhívást valakitől, hogy a zenekar írt rólam egy számot What nationality is Les Murray?, vagyis Milyen nemzetiségű Les Murray? címmel. Nagy sikert aratott, méltónak találták az egyik jelentős zenei díjra. A FISM-ről tudni érdemes, arról volt híres, hogy tagjai maszkban léptek színpadra, mert nem akarták felfedni a kilétüket. A díjátadó gála előtt megke­restek, hogy a nevükben vegyem át az elismerést, egyúttal arra is megkértek, hogy csak magyarul szóljak a közön­séghez, így is történt, ezt a mondatot kellett elmondanom: „Amikor eljön a forradalom, a zeneipar lesz az első, ami elmegy." A publikum meg csak nézett, hogy ez mi volt?! Tényleg, mi volt? Kulcs a megoldáshoz. A dalszövegben tudniillik megannyi nemzetiséget soroltak fel, ám a magyart nem. A leg­végén ugyan elhangzott, hogy „Éljen, Magyarország!’’, de kevesen értették. Mint ahogy sokan azt sem értették, hogy a nyolcvanas évek elején, amikor elkezdtem futballmeccseket közve­títeni, milyen akcentussal beszélek. Akkor még nem ismertek, így csak találgattak, honnan származom. Volt, aki telibe trafált? Sokáig senki. Egy idő után azért fény derült a titokra. Ámbár abban az én kezem is benne volt, mert nemegyszer említést tettem a magyar futball dicső korszakáról, no és Puskás Öcsiről. Mindig büszkén vallottam, hogy magyarnak születtem. Az internetes lexikon csupán annyit árul el, hogy egy Budapest melletti kis faluban jött a világra. Az enciklopédia szerkesztői is lőhetnek bakot... Pápán születtem ugyanis. De a gyerekkoromat Budakeszin töltöttem, tizenegy esztendős koromig éltem ott. Amíg kivándoroltunk Ausztráliába, addig. Abban azonban nem téved a lexikon, hogy Budakeszi közel van Budapesthez, a Széll Kálmán térről húsz perc alatt odaér az autóbusz. Ha fejből fújja a menetidőt, gyak­ran járhat haza... Évente egyszer. A feleségem brazil, de imádja Budapestet, nem nehéz rávennem, hogy útra keljünk. Ha otthon vagyok, kimegyek Budakeszire is. Azt látom, hogy az egykori sváb falut már előszeretettel látogatják a turisták. A világ változik, én azonban a sváb falu emlékét őrzöm a szívemben. A két fiútestvéremmel sötétedésig fociztunk. Szép gyerekkorunk volt. A gyerekek, történjék bármi, úgyis mindenben megtalálják a jót. Hogyan fogadták, hogy egyik nap­ról a másikra el kellett hagyniuk Magyarországot? Akceptáltuk a szüleink döntését, amit elrendeltek, azt tettük. Az egészet kalandnak fogtuk fel, úgy volt a legkönnyebb. Hat hónapig egy auszt­riai táborban éltünk, onnan utaztunk tovább egy menekülteket szállító repülőgéppel. Akkor repültem először, mindjárt Ausztráliába... Sydneytől nyolcvan kilométerre, Wollongongban telepedtünk le, édesapám a helyi „Nekem két kedvenc csapatom volt, van és lesz: a magyar és az ausztrál válogatott!" vasgyárban kapott állást. Engem annak rendje és módja szerint beírattak a helyi iskolába, és bár eleinte nem beszéltem angolul, hat hónap elteltével már ez sem okozott problémát. Akkor az 1960-as BEK-döntő köz­vetítését már tökéletesen értette. Persze, de azt nem érteni, hanem látni kellett! Hogy milyen a sors, Wollon­­gongig kellett mennem ahhoz, hogy Puskást lássam játszani. Odahaza szegénységben éltünk, nem telt arra, hogy kimenjünk egy meccsre, tévénk sem volt, csak Szepesi Györgyöt hallgatva volt sejtésem arról, hogy Puskás Ferenc a földkerekség egyik legjobb labdarúgója. Ausztráliában már leülhettem a televízió elé, és végig­nézhettem az ominózus BEK-döntőt. A Real Madrid úgy nyert hét háromra az Eintracht Frankfurt ellen, hogy Öcsi négy gólt szerzett, Alfredo Di Stéfano hármat. Az, kérem, tiszta futball volt. Tizennégy voltam akkor - az azóta eltelt ötvenhét évben nem volt részem hasonló élményben. Nem csoda, hogy a glasgow-i Hampden Parkot megtöltő százharmincezer néző még egy órával a lefújást követően is állva tapsolt. Én sem akartam elhinni, amit láttam, holott az első pillanattól fogva az utolsóig igaz volt. Nem vágyott hasonló babérokra? Dehogynem! Magam is fociztam a St. George Budapestben, de nem az első csapatban, csak a „Bélában” - ahogy mi hívtuk a tartalékgárdát. Noha félprofi státuszban voltam, huszonkét évesen rádöbbentem, nem vagyok elég jó a kimagasló eredmények elérésé­hez, ezért elengedtem ezt az álmot. Volt helyette más: az újságírás és a zenélés. Melyik volt a nagyobb szerelem? Hogyhogy melyik? A futball! Hiszen annak szenteltem az életemet! A zenét imádom, a rock and rollt különösen. Két együttesben is játszottam. Három éve, amikor - csaknem két és fél évti­zed után - úgymond visszavonultam a közszolgálati csatornától, az SBS-től, összehoztam egy tíztagú bandát, és két órán át muzsikáltunk a kollégáknak. Ha már egykoron énekes voltam, hét számot is eldanoltam. Manapság is nótás kedvében van? Hogyne lennék abban! Hát az újságírás? Ó, azt is élvezem. Nem voltam mindig sportújságíró, ki kellett várnom, amíg megüresedik egy hely... Most publicis­ta vagyok, alaposan meg kell fontol­nom a véleményemet, de igyekszem ebben a minőségemben is helytállni. A visszhangokból arra következtetek, hogy sikerül. Na ja, akit ünnepeltek már az év bloggereként... Az is voltam, igen. Hatvanöt esztendő­sen... De kaptam már állami kitünte­tést Ausztráliában és Magyarországon is. Úgy érzem, az emberek sok helyen megtiszteltek a szeretetükkel. Puskás Ferenc egyenesen a barát­ságával, nemde? Bizony, az évek során barátokká váltunk. Ő Melbourne-ben edzőskö­­dött, én Sydneyben éltem, és ha nem is futottunk össze kétnaponta, sokszor beszéltünk. Amikor csak tehettem, elmentem a South Melbourne Hellas meccseire, gyakran meginterjúvoltam. Tipikus pesti srác volt, remek emberi tulajdonságokkal megáldva. Mással is ápolt ilyen szoros viszonyt? Olyan jót, mint Öcsivel, csak Johnny Warrennel. Fájdalom, már ő sincs köztünk... Kiváló játékos volt, az ausztrál válogatottban a csapatka­pitányi karszalagot is viselte. Miután szögre akasztotta a stoplist, edzőként dolgozott, majd televíziós szakértő lett. Ő volt mellettem, körbeutaztuk a földet, együtt hirdettük az igaz hitet - a futballt. Ha barát volt, ugyanannyira bolondult a fociért, mint én. Büsz­keséggel tölt el, hogy errefelé úgy tartják, mi ketten voltunk a legnagyobb hatással az ausztrál labdarúgásra. De ha szabad még valakit említenem, aki megajándékozott a bizalmával, az Pelé. Vele is számtalan beszélgetést rögzítettem, a már említett három évvel ezelőtti búcsúpartin is megtisztelt a jelenlétével. Ki volt a nagyobb zseni, Puskás vagy Pelé? Egyik jobb volt, mint a másik... Azt ne feledjük, hogy más korban varázsoltak a pályán, másfajta játékosok voltak. Pelé mindkét lábával fantasztikusan bánt a labdával, Öcsi szinte csak ballal nyúlt hozzá, de úgy, ahogy senki más! Egyszer megkérdeztem tőle, hogyan vihette olyan sokra, amikor csak az egyik lábát használta, mire rávágta: a labdába egy lábbal lehet belerúgni, ha kettővel teszed, fenékre esel... A zsenialitásra visszatérve, szerintem öt játékos „bélyegezte meg" a futballt: Puskás, Pelé, Di Stéfano, Cruyff és Maradona. Hogy hatodikként Messit idesorolhatom-e, még nem tudom. Jó úton halad afelé, hogy mély nyomot hagyjon maga mögött, ám ahhoz, hogy megítéljük a karrierjét, meg kell várnunk, amíg befejezi. Ön nyolc világbajnok­ság után tette le a mikrofont. Melyik volt a legemlékezetesebb? A maga nemében mind­egyik az volt, de ha létezik egyenlőbb az egyenlők között, az a brazíliai torna. Az én szemem­ben a vébé lényege, hogy a labdarúgás származásra, vallásra és bőrszínre való tekintet nélkül összehozza az embereket, akik együtt élik meg a futballünnepet. Brazíliában ezt tapasz­taltam, ami felemelő érzéssel töltött el. Mivel jelen állás szerint az volt az utolsó világbajnokságom, mondhatom, a csúcson hagytam abba. Meglepődnék, ha azóta a boldogta­lan nyugdíjasok életét élné. Ne féltsen, szerfelett aktív vagyok, írogatok, alkalmanként interjúkat készítek az SBS-nek, és állandóan úton vagyok. Alig múltam hetvenegy, próbálom élvezni az életet. Sikerül? Naná, hogy sikerül! A barátaim mindig irigyeltek, mert egész életemben azért kaptam fizetést, amit ingyen is megtet­tem volna. Nincs ez másként mostan­ság sem, továbbra is azt csinálom, amit szeretek. Van két csodálatos lányom, Natalie újságíró, Tania pedig énekes, méghozzá nagyon jó énekes, sokkal jobb nálam... Már három unokával is dicsekedhetek, egy kislány és két kisfiú nagypapája vagyok. Az egyik fiúból lehet focista. Még csak négyéves, de ahogy a labdához ér, ráadásul jobbal és ballal... Sajnos Hongkongban él, ezért nem foglalkozhatok vele sokat, pedig ha itt lakna, mindennap kivinném a parkba gyakorolni. És közben mesélne neki arról, milyen jó csapat a Western Sydney Wanderers? Valahol azt írták rólam, hogy ezért a klubért rajongok, de ez nem felel meg a valóságnak. Nekem két kedvenc csapatom volt, van és lesz: a magyar és az ausztrál váloga­tott! Azt ugyanak­kor nem taga­dom, IGAZ futballhit szeretem azokat az együtteseket is, amelyek szívből játsszák a futballt A Liverpool és a Barcelona például ilyen. Arról nem ábrándozik, hogy Magyarország egyik mérkőzését kommentálja? A világbajnokság közvetítési joga az SBS tulajdonában van, ha a magyar válogatott kijutna, akkor talán még ez is megadatna nekem. Mindenesetre a következő hazautamat úgy tervezem, hogy beleférjen a szeptemberi Magyarország-Portu­­gália vb-selejtező, hátha azon dől el... Csakugyan a ház köti a látá­sát? soha egy em­ber életében? A szenvedély. $­m 11­­­­111 2017 februárjában Melbourne-ben Puskás Ferenc első, déli féltekén felállított szobra mellett... ...és Puskással 1985-ben a St. George Budapest-Sydney Olympic öregfiúkmeccsen Les Murray 1988-ban készítette első interjúját Petével - azóta barátok , , i l'.'s i it « . .. ü k

Next