Nemzeti Sport, 2017. február (115. évfolyam, 31-58. szám)

2017-02-25 / 55. szám

Ezért leégésre ne gondoljunk, kalá­­svetőnk első olimpiáján ezüstérmes A tanulságok viszont megacélozták,­­ szeptemberében a belgrádi Eb-n­­csak a dobogó legmagasabb fokára adott, hanem Európa-rekordot is dő­­(69.64), s hogy mennyire jó forma­­volt, azt mi sem bizonyítja jobban,­­ hogy egy hét múlva itthon tornázta íját csúcsát hetven méter fölé (70.42). A után úgy készült a tokiói olimpiára,­­ ha végig tudja csinálni a felkészit­­, senki sem veheti el tőle az aranyér­­t. Ám 1963 végén egy komlói verseny­­ hastájéki fájdalmakra panaszkodott, mezvérzés, illetve bélcsavarodás nyjával társa, Eckschmiedt Sándor portkórházba vitte, ahol csak akkor éli észre a bajt, amikor a bélelzáródás lett már hashártyagyulladás is kínoz­­A lényeg, hogy életmentő műtétet kel­végrehajtani rajta, majd még kétszer gonerálták. Az ország sportszerető véleménye lélegzet-visszafojtva várta állapotával kapcsolatos híreket. Fan­­atikusan felépített fizikuma összeesett, általán az újrakezdés is kétségessé . Az akarat megvolt: a kórházi ágyon a ében teniszlabdát nyomogatva már az­t gyűjtötte. Ennek ellenére áprilisban szerint épphogy járni tudott. Aztán :tetlen akaraterővel összeszedte ma­­nyilvánvalóan ez az időszak, amely­en a Zsivótzky-portréhoz letörölte­­tnül tapadtak hozzá az olyan jelzők, it elnyűhetetlen, de legalábbis konok, anyit sem enged a célból. Az olimpia előtt az esélyeket felmérve érezte, ha kell, tud 70 métert dobni, mi baj érheti? „A selejtezőben meg sem közelítettek. Ragyogó idő volt, ahogy az olimpia két hete alatt. Csupán másfél órát esett az eső. Éppen akkor, amikor a kala­pácsdöntőt rendezték. Zsupsz, el is mosta az esélyeimet!"- mondta majd’ 40 évvel a tokiói olimpiát követően, 2004-ben a Képes Sportnak adott interjújában Szegő Andrásnak. Ez­ nem magyarázkodás volt, hanem tény: Zsivótzky technikára épülő stílusának jobban ártott a csúszós dobó­kor, mint az erőből dobó szovjet újoncnak, Romuald Klimnek. (A szovjet kalapácsve­tő ezt követően atlétánk nagy ellenfele, mi több, mumusa lett.) Azt gondolná az ember, hogy egy bal­­szerencsés olimpiát követő esztendő az elvesztett aranyérem okozta lelki sebek gyógyítgatásával telhet. De nem Zsivótz­­kynál, s főleg azért, mert Budapest a Tokiót követő két esztendőben egy-egy világversenynek adott otthont: a Népsta­­dionban 1965-ben az Universiade atlétikai versenyeit, 1966-ban Eb-t rendeztek. Tu­lajdonképpen mindkettőn kötelező volt a győzelem, a főiskolások seregszemléjén nem is került porszem a gépezetbe, utána pláne nem, mert szeptember elején Deb­recenben hatalmas világcsúcsot dobott (73.76). Két centi híján két és fél méter­rel szárnyalta túl az amerikai Hal Conolly rekordját! A következő évben pedig az amerikai oroszlán barlangjában, a tenge­rentúlon háromszor is legyőzte a volt vi­lágcsúcstartót, de az itthoni kontinensbaj­nokságon a szovjet medvével ismét nem bírt, elmaradt Eb záró napjának fénypont­ja, ráadásul 70 méter alatt maradt. S hogy ne legyen elég: októberben Mexikóváros­ban már az olimpia jegyében rendezett versenyen Klim ismét legyőzte. Ráadásul az ötkarikás játékokat megelőző évben - ekkor Harmati Sándor helyett már a ha­bitusához közelebb álló Csermák József irányította az edzéseit - sorra szenvedte el a vereségeket, az Európa-kupa kije­vi döntőjében és a mexikói előolimpián megint Klim mögé szorult, úgy, hogy a mumus mindkétszer túldobta a 70 mé­tert, Zsivótzky pedig, ha nem is sokkal, de elmaradt tőle. Mi több, a vesszőfutás to­vább tartott, kalapácsvetőnk az ötkarikás A vb-bronzérmes (2005), Eb-ezüst­érmes (2006) tízpróbázó, Zsivoczky Attila (39 éves) Zsivótzky Gyuláról: „Nem akart egyikünkből sem spor­tolót faragni mindenáron. A sporto­lás fontos volt, de elsősorban úgy mint az egészséges életmód része. Ránk bízta, hogy milyen sportot űzünk, apu számára a leglényege­sebb szempont az volt, hogy tiszta szívvel, teljes erőbedobással csinál­juk, amit csinálunk. Ha a csellózást választom, nem akadályozott volna játékok évében helybe ment a pofonért, ugyanis a leningrádi Znamenszkij-emlék­­versenyen ismét csak Klim mögé szorult, ráadásul kettőjük közé a hazai pályán a szovjet Kondrasov is beékelődött. És a baj nem járt egyedül, Klim győztes dobásával (73.18) alig maradt el Zsivótzky világcsú­csától... Legalább kalapácsnyi súlyú kő esett le a sportrajongók szívéről, amikor Gyula augusztus 30-án a magyar bajnok­ságot hatalmas, 73.36 méteres dobással nyerte meg. Ez nagyobb volt Klim lenin­grádi eredményénél, s alig 40 centivel volt rövidebb Zsivótzky világcsúcsánál! S hogy nem kicsúszott dobásról volt szó, azt a MAFC alig több mint egy hónappal az olimpia előtt rendezett, szeptember 14-i versenye igazolta: a magyar bajnok kezéből 73.76 méterre repült a szer. Vi­lágcsúcs! A lehető legjobbkor... „Számí­tottam a világcsúcsra, mert a múlt csü­törtökön az edzésen Tatán már 70.25-öt dobtam. A hét elején azonban a nyél fel­törte az ujjamat, s ez három napig nagyon zavart. Úgy érzem, még fokozni tudok, és a szeptember 28-i búcsúversenyen sze­betne, azt mondta volna, csináld, de maximális odaadással. Persze látszott rajta, örül, hogy az atlétika mellett döntöttem. Fiatalon kijárt a versenyeimre, szurkolt, de nem szólt bele szakmailag. Amikor a tehetség jeleit mutattam, akkor is inkább ta­nácsokkal látott el. Amíg nem volt edző, csupán segített a dobószá­mokban. Aztán 2003-tól haláláig Vona Attilával közösen irányították a szakmai felkészítésemet. A csa­ládi asztal mellett nem csak a sport­retném megjavítani ezt a mai rekordot is." Ezt nyilatkozta a Népsportnak, s ha a csúcsjavítás nem is sikerült, a 73,12 méteres dobás megnyugtató volt. Az már kevésbé, hogy az olimpia helyszínén egy edzésszerű versenyen szerproblémák miatt kikapott Klimtől. Az olimpiai finálé sem indult könnyen - noha az előző napi selejtezőben jól ment -, a negyedik sorozatban, miután Klim átvette a vezetést, a hálóba vágta a kala­pácsot. Ötödikre Zsivótzky nagyot dobott, de elromlott az elektromos rendszer, csak nem írták ki az eredményt. Atlétánk idegesen járkált ide-oda, hogy megtudja, mekkorát dobott, az itthoni tévékészü­lékek előtt is örökkévalóságnak tűnt az eltelt idő, mígnem Zsivótzky ökölbe szorí­tott keze és mosolya jelezte: „Megvan!" Igen, a 73,36 méteres dobással meg­volt az aranyérem. A győzelem másnap­ján találó címmel jelent meg a Népsport: „Az »örök második«­­ végre a dobogó legfelső fokára lépett." A tizedik Zsivótz­ky—Klim párharcot a magyar kalapács­­vető­ nyerte meg! A mexikóvárosi sikert követően Eb-ken és olimpián már nem alkotott maradandót, Münchenben az ötödik helyen végzett. Karrierje után vállalkozóként tevékeny­kedett, de a sporttól sohasem szakadt el, rövid ideig az Újpesti TE elnökhelyette­seként dolgozott, élete utolsó éveiben a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja és a Magyar Atlétikai Szövetség al­elnöke volt. Egykori versenytársaival még együtt ünnepelte 70. születésnapját, de nem sokkal később kórházba került, és a gyilkos kórt már nem sikerült legyőznie, került szóba. Persze, sportcsalád lévén, életünk szerves része volt, de nem úgy, hogy másról ne tudtunk volna beszélni. Fizikai értelemben idővel a hiánya elmúlik, de egész életünket elkísé­ri a szellemisége. Tehát nemcsak a sportban, hanem az élet minden területén. Naponta eszembe jut. Időben eltávolodva a halálától, már magam is felnőttként, azt monda­nám, mindkettőnkből próbált embert faragni, hogy nemes értelemben le­gyünk emberek." — I1 és 111mi !——­ ELKÍSÉRI A SZELLEMISÉGE ZSIVÓTZKY GYULA Született: 1937. február 25., Budapest Elhunyt 2007. szeptember 29., Budapest Klubjai: Kiskunfélegyházi Vasas (1952-1955), TF Haladás (1955-1956), TFSE (1957-1958), V. Dózsa (1958-1973) Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (1968, Mexikóvá­ros), olimpiai ezüstérmes (1960, Róma; 1964, Tokió) Euró­­pa-bajnok (1962, Belgrád), Eb-2. (1966, Budapest), Eb-3. (1958, Stockholm), universiade-győztes (1959, Torino; 1961, Szófia; 1965, Budapest) világcsúcstartó (73.74 m, 1965: 73.76, 1968), Európa-csúcs­tartó (68.22, 1960: 69.53, 1960: 69.64, 1962; 70.42, 1962), az első 70 méteren felüli magyar kalapácsvető Díjai, elismerései: 1988-tól a MOB, 1989-től a MOB sportolói bizottságának tagja, a Sportsegély alapítvány kuratóri­umának tagja. 1990-ben az UTE elnökségi tagja, 1991 és 1993 között az Újpesti TE elnökhelyettese. 1994-től a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségi tagja, 1999-től alelnöke. 1995- től a Magyar Atlétikáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. A Mező Ferenc Közalapítvány kuratóriumi tagja, 2004-től elnöke. 2005-től a MOB elnökségi tagja, a MOB hagyo­mányőrző bizottságának vezetője. A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1997) kitüntetettje, az évszázad magyar atlétája (1999), a Nemzet Sportolója (2004). Nyolcvanéves lenne. Zsivótzky Gyula négy olimpián állt dobókörbe (Róma, Tokió, Mexikóváros, München). Kétszer, 1945-ben és 1968-ban dobott világcsúcsot HOSSZABBÍTÁS ZSIVÓTZKY, ZSIVOCZKY, ZSIVOCZKY A kalapácsvető családneve erede­tileg Zsivoczky volt, ám az olimpiai bajnok édesapja, Zsivoczky-Pandel Ferenc az Osztrák-Magyar Monarchia tengerészeként végzett Pulában, és ott - nyilván tévedésből - Zsivótzky szerepelt az iratokon. A Pandel, mint nevelőszülő neve, anyai ágról került a családnévbe. Noha Gyula hivatalos ira­taiban , és ez szerepelt, sportolóként tz-vel írták a nevét - más kérdés, hogy Kiskunfélegyházán majdnem az ere­deti nevet használták a helyi újságban (Zsivoczky), attól eltekintve, hogy nem Gyulának, hanem Sándornak titulál­ták... A lényeg, hogy a hiteles iratok­ban szereplő változat a helyes, kiseb­bik fia, Attila így használja (Zsivoczky). A Zsivoczky néven ismertté váló báty is az eredeti nevet használja, ám Gyula a Zsivoczky mellé­­visszavette a nagy­apa családnevéből a nevelőszülőkre utaló Pandel nevet is. Egyszerű ez... nemzeti s­zívvel­l­élekkel A kétszeres magyar bajnok, Ma­gyar Kupa-győztes, ifi Eb-győztes labdarúgó, a Bene Ferenc Labda­rúgó Akadémia szakmai igazga­tója, Zsivoczky Gyula (50 éves) így emlékezett édesapjára: „Azt mondta, bármit csinálhatunk, csak szívvel-lélekkel, odaadással tegyük. Egyáltalán nem morgott, hogy nem az atlétikát választot­tam. Pedig volt hozzá affinitásom, de a szenvedélyem a futballhoz vitt. Kijárt a meccsekre, de meg kellett küzdenem azzal, hogy ő az apám. És nemcsak azzal, hogy olimpiai bajnok volt, hanem maximalista tok is. A halála óta eltelt már ang­­yL nyi idő, hogy kikristályoso- «k­at a­dott bennem: ^■É***w hiányzott be­ 19*9 tőlem az ext­ra plusz, ami jg benne megvolt, * és amivel elérte a céljait. Bajnoki aranyat, Magyar Kupát nyertem, de nem lettem Európa-klasszis futbal­lista. Pedig reggelente jött velem, a Hajógyári-szigeten sötét volt, én futottam, ő a kocsi reflektorával világított. Vagy a Népstadionban a lépcsőzések, amelyek a láberőt fejlesztették. Együtt örültünk olyan apróságnak is, ha gyorsabban ment a szökdelés. Szigorú volt, ritkán dicsért. Nekem is olyan az arcbe­rendezésem, hogy kérdezik, harag­szom? Dehogy haragszom, csak így nézek ki. Éppen úgy, mint apu. Maxi­malista volt, de nemcsak törekedett rá, tudta a hozzá vezető utat is, és másoktól is megkövetelte. Fiatalon néha nyomasztott a személye - bár most is nyomasztana!”

Next