Nemzeti Sport, 2017. április (115. évfolyam, 89-116. szám)
2017-04-10 / 98. szám
Népsport UH 2017. április 10., hétfő * A Nemzeti Sport retrómelléklete • SEI 1967 - „Amikor Varga Zoltán oda-vissza felbőrözte a Noskő nevűt Kötény Ódor S S Sdia ” Április 16-án lesz ötven éve, hogy a Népstadionban telt ház előtt a Ferencváros sziporkázó játékkal 3:0-ra legyőzte az Újpesti Dózsát A fél évszázada lejátszott futballmérkőzés a két klub történetének legendás mérkőzései közé tartozik, nem véletlen, hogy egy jelenete a tavaly elhunyt író, Esterházy Péter tollára kívánkozott. Az 1966-os bajnokságot Tátrai Sándor edzővel a kispadon az FTC a második, az Ú. Dózsa Balogh Sándor irányításával a negyedik helyen zárta. Az aranyérmet a Vasas együttese szerezte meg, fővárosi vetélytársai a piros-kékek uralkodását szerették volna megtörni, Mészölyék ugyanis 1966-ot megelőzően 1965-ben is aranyérmesek voltak. Válogatottunk az 1966-os vb-n a négy közé jutásért a szovjetektől kapott ki 2:1-re, ezt követően Baróti Lajos lemondott, helyét még a vb évében vette át Illovszky Rudolf, aki éppen Baróti mellett edzősködött a nemzeti csapatnál. Baróti az 1967-es bajnokságban az Újpest szakvezetője lett, de a zöld-fehéreknél is változott az edző személye, az együttes legendás, 1949-es bajnokcsapatának tagja, Lakat Károly érkezett a Fradihoz. Az MTK-tól jött, a fáma szerint délelőtt elbúcsúzott a kék-fehérek játékosaitól, aztán a Könyves Kálmán körúton átsétált az Üllői út 129.-be. Hogy bemutatkozzon, ám ez inkább formalitás volt, mert mindenkit ismert. Hívta a "Dózsa is, de a nyilvánvaló volt, hogy a Fradi megkeresésére nem mondhatott nemet. Az 1967-es FTC annyiban alakult át, hogy Karába János helyén egyre többször Szőke István játszott jobbszélsőt, a másik oldalon Fenyvesi Mátét a Bp. Honvédtól érkező Katona Sándor váltotta. A lila-fehéreknél kezdett összeállni a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársor, Fazekas helyén korábban Kuharszki Béla játszott a jobb oldalon. Mindkét csapat félelmetesen erős volt, Albert Flórián fénykorát élte, a bajnoki nyitány előtt a Flamengo meghívásának tett eleget, az együttes elsősorban a vb-n a brazilok ellen mutatott játéka miatt hívta meg a középcsatárt. Mi több, a Császár 1967-ben kapta meg az Aranylabdát. A Fradiban olyan klasszisok játszottak Flóri mellett, mint Mátrai Sándor és Varga Zoltán. A középhátvéddel nem volt felhőtlen a center viszonya, s csírájában már voltak jelei a később sűrűsödő Varga Albert-ellentétnek is. De még 1967 elejét írtuk, az egyébként tanárember, a futballisták nyelvén kiválóan értő Lakat felszálló pályára állította a Fradit. Baróti nemkülönben az Újpestet, nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk, hogy ez a két csapat végzett a bajnokság élén, akárcsak egy évvel később, 1968-ban is. A szóban forgó Fradi-Dózsát - a köznyelv a rendszerváltozásig csak így emlegette a két csapat mérkőzéseit - a 7. fordulóban rendezték. A zöld-fehérek veretlenül, 12 ponttal álltak a tabella élén, az Ú. Dózsa a második körben Győrben 1:0-s vereséget szenvedett. A mérkőzést megelőző napon a Népsport ezért így tette fel a kérdést: „Élre kerül-e az Újpesti Dózsa, vagy továbbra is veretlen marad a Ferencváros?" A szaklap amúgy nem kerített nagy feneket a rangadónak, a nyolc párosítás beharangozója nem tett ki fél oldalt. A jegyelővételből következtetni lehetett a telt házra, a cikk döntetlen körüli eredményt jósolt, az akkoriban (is) sablonos mondatok között azért volt egy érdekes is: „Meglepő volt szombaton az újpesti válogatottak friss mozgása." A meccset viszont a Fradi válogatottjai uralták. Illetve Lakat Károly taktikája. A Tanár úr azt ötölte ki, hogy Albertet egészen a félpálya közelébe visszavonta a frontvonalból, a jobbösszekötő Vargát küldte a helyére, egészen az újpesti középhátvéd, Csordás Mátyás nyakára. A briliáns technikájú összekötő minden labdát megjátszott, Albert szabadon ficánkolt, a két Ernőnek, Solymosinak és Noskónak fogalma sem volt, melyiküknek kellene fognia Vargát, illetve Albertet. Mire tisztult a kép, a Fradi már 2:0- ra vezetett... A meccs után két nappal a találkozót elemző cikk - „Sakkjátszma a Népstadionban" - is ebben látta a Fradigyőzelem kulcsát. Baróti válasza Lakat lépésére az volt, hogy „Solymosi ne kövesse Albertet, csak fi szemmel vigyázzon rá, Noskó viszont minden hidegszálával koncentráljon arra, hogy a saját védelembe beékelődött Vargát kikapcsolja a játékból." A valóságban viszont „Solymosit annyira zavarta az Albertra való fél szemmel ügyelés kötelezettsége, hogy nem tudott társainak segítségére lenni. Noskó pedig egyszerűen megsemmisült Varga mellett. Rá sem lehetett ismerni erre a máskor sarcos, magabiztos, szerelni kifogástalanul tudó játékosra." Pedig Noskó később a válogatottságig vitte, míg Solymosi az FTC ellen mérkőzés idején már 36-szoros válogatott volt, 1968-ban még kétszer kapott lehetőséget a legjobbak között. A maga korában beállós poszton játszó Noskó Ernő Albert Flórián 70. születésnapjára megjelenő cikkben arra a kérdésre, tartottk Alberttől, azt válaszolta, hogy „Flóritól nem, Varga Zoli ellen viszont nem szerettem játszani, mert lendületesebb, kiismerhetetlenebb volt. Ha Varga és Albert játékára is számítottunk, én kértem Barátit, Lajos bácsi, ha lehetne, én inkább Flórit fognám." Olyan ez, mintha manapság egy hátvéd azt kérné, ha lehet Messivel csatázna és nem Cristiano Ronaldóval - vagy éppen fordítva... De térjünk vissza a Népsport tudósításához. A „jobb taktika, az ötletesebb csatárjáték döntötte el a Ferencváros javára a rangadót" című cikk kiemelte: „Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a közönség előre megérzi a jó mérkőzéseket, a zsúfolásig telt, hol zsongó, hol harsogó lelátók méltó környezetet teremtettek az év eddigi legizgalmasabb, legjobb találkozójának. (...) Hatalmas iram, fölényes labdakezelés, ügyes cselek, helyzetek a két kapu előtt - egyszóval minden, amire oly régen áhítoztunk." A Népsport ötcsillagosra értékelte a találkozó színvonalát, az akkor még egytől ötig terjedő osztályzásban a győztes csapatból Géczi István, Rákosi Gyula és Varga Zoltán érdemelte ki a legjobb minősítést.Varga volt a mezőny legjobbja, jókedvűen, ellenállhatatlanul játszott. 70 percen keresztül minden megmozdulása közvetlen veszélyt jelentett." A csapata harmadik gólját szerző Császár tőle szokatlanul, hatalmas bombagólt szerzett, úgy 18 méterről. A Képes Sport azt írta, hogy „a harmadik gól szinte már kegyelemdöfés. Albert kapásból, fordulásból, messziről lövi, a labda Szentmihályi magasra emelt karja mellett vágódik a hálóba, a kapus előtte-utána mereven áll." Az 1967-es a Fradi-Dózsa, s különösen Varga Zoltán felejthetetlen játéka a kiváló írót, a tavaly elhunyt Esterházy Pétert is megihlette. „(...) Amikor Varga Zoltán oda-vissza felbőrözte a Noskó nevűt. A félpályánál történt, úgy a K szektor előtt, Varga finoman áttolta Noskó lába között a labdát, nem rúgta, még csak nem is gurította, tényleg úgy tolta, noszogatta, akinek mindez igazán nem fontos. De fontos volt. Tudta ezt minden néző, és tudta Noskó is. Villámgyors, gonosz mozdulattal megfordult hát, és akár egy felbőszült bika rontott Vargára - aki már ismét a labda mellett állt, és elképesztő flegmával visszapaskolta azt, ő maga pedig kicsit hátrébb lépett, mint aki csupán udvarias, mint akinek nincs is köze itt semmihez, kívülálló, ugyanolyan néző, mint éti vagy te, lám, itt van hát ez a derék ember, ez az újpesti sporttárs, aki most oly érdekfeszítő és drámai küzdelmet folytat evvel az ide-oda bóklászó labdával, no lám, no lám, mire megy vele..." A fordulót követően az FTC előnye négy pontra nőtt az Újpesttel szemben, a két csapat közé beékelődött a bajnoki címvédő Vasas, amely a kettős rangadó esti mérkőzésén 1:0-ra legyőzte a Bp. Honvédot. A Fradi végül tetemes előnynyel, 8 ponttal nyerte meg az 1967-es bajnokságot. Egy évvel később megvédte imét, a Dózsa ideje 1969-ben jött el. Thury Gábor A mezőny legjobbja Varga Zoltán (szemben) volt, itt Nyírő István mellől adja be a labdát - s már tudja, hova érkezik Sípolhatott a rendőrnő 1947. április. Az MLSZ székházában ünnepi volt a hangulat, a játékvezetői testület előszobájának sarkában Serényi Imre, a Kispest volt válogatott balszélsője és Schlosser Imre halkan vitatkozott. Rendhagyó játékhelyzetek kerültek szóba, ugyanis játékvezetői vizsgára készültek, ahogyan még öt izgatottan várakozó társuk. Összesen hat férfi és egy nő. Lobogó hajú, csinos külsejű fiatal nő érkezett meg. Táskáját ledobta az asztalra, majd odakiáltott a többieknek: „Gyerekek, adjatok valamit enni! Annyi dolgom volt, hogy nem volt időm ebédelni." Amikor azt kérdezték tőle, csakugyan komoly-e, hogy vizsgázik, azt válaszolta: „Miért ne lenne komoly?! Tíz éve járok mérkőzésekre. Nem vagyok laikus. De ez még semmi. Idenézzen!" S a zsebéből egy rendőri igazolványt húzott elő. Németh Vilmosné rendőr - és futballbíró. Egy-két perc volt hátra a vizsga megkezdéséig, amikor Kárpáti József, aki felkészítette a jelölteket, taktikai utasításokat adott: „Csak nyugodtan, fiaim és lányom." Ezután a vizsgabizottság szigorú tekintetű tagjai bevonultak a terembe, és vitába bocsátkoztak, vizsgázhat-e egyáltalán nő. Kárpáti aláhúzta, a JT alapszabálya nem mondja ki, milyen nemű legyen a játékvezető, csak semleges legyen. Végül úgy döntöttek, hogy Némethné is vizsgázhat. Pattogtak a kérdések, és a rendőrnő valósággal fújta a válaszokat. Szinte minden kérdésre hibátlanul felelt. Egyszer mégis hibázott, ám rögvest javított. „Bocsánatot kérek, tévedtem" - mondta könnyes szemmel az amúgy keményszívű rendőr. A hét jelölt közül Serényi Imre mellett ő volt a legfelkészültebb. V. G. Emlékeztető Ferencváros-Újpesti Dózsa 3:0 (2:0) 1967. április 16., NB I, 7. forduló Népstadion, 70 ezer néző, vezette: Marschall (osztrák) Ferencváros: Géczi (5) - Novák (3), Mátrai (3), Páncsics (4) - Juhász (4), Szűcs (4) - Szőke (4), Varga (5), Albert (3), Rákosi (5), Katona (2) Edző: Lakat Károly Újpesti Dózsa: Szentmihályi (3) - Káposzta (3), Csordás (2), Nyírő (2) - Solymosi (2), Noskó (2) - Fazekas (3), Göröcs (3), Bene (2), Dunai (2), Kuharszki (4) Edző: Baróti Lajos Gólok: Rákosi (5.), Szőke (22.), Albert (75.)