Nemzeti Sport, 2017. szeptember (115. évfolyam, 237-266. szám)

2017-09-21 / 257. szám

SZÖLLŐSI György­ bencsak naivak, s talán ma visszagondolva nem túlzás azt mondani, hogy szánalmasak voltunk, amikor 1999-ben Aachenben, majd 2003-ban Genfben, végül 2007-ben Cardiffban toporogtunk izgatottan a folyosón, őszintén arról ábrándozva, hogy Magyarország futball Eb-t rendezhet. Újra és újra kandidáltunk, látványosnál látványosabb stadionmakettekkel, varázslatosabbnál varázsla­tosabb látványtervekkel és animációkkal bizony­gatva, hogy bár mindmáig (értsd: 1999-ig, 2003-ig, 2007-ig) egyetlen épkézláb, Eb-mérkőzés rende­zésére alkalmas stadiont sem építettünk, de most aztán tényleg mindent megépítünk majd. Csoda-e, ha látva a stadionnél­t! OLYAN PRESZTÍZSŰ KLUBMÉRKŐZÉST RENDEZHET FŐVÁROSUNK, AMILYENHEZ HASONLÓRA ESÉLYÜNK SEM VOLT KORÁBBAN. kültséget, a magyar sport infrastrukturális helyzetét, a magyar autópályák hosszát, a szállodai kapacitást, a politikai megosztottsá­got, mindig pironkodva kellett hazaballagnunk az UEFA végrehajtó bizottságának menet­rendszerű elmarasz­taló döntése után? (Helyettünk Portugália, majd Ausztria és Svájc, végül Ukrajna és Lengyelország kapta meg az Eb­rendezés jogát.) Más volt a helyzet, amikor három éve megkaptuk a 2020-as Európa-bajnokság négy mérkőzésének rendezési jogát, hiszen már állt a Pancho Aréna - amely az U19-es Eb egyik otthona lett -, a Groupama Aréna és a Nagyerdei Stadion, ez pedig hitelt adott az MLSZ-vezetők szavainak: lesz új nemzeti stadion is. Ha pedig lesz, akkor végre Budapest is pályázhat Európa-liga- vagy Bajnokok Ligája-döntő rendezé­sére. Addig is azzal írunk sporttörténelmet, hogy az UEFA szerdai döntése nyomán a különféle díjakkal elismert, az évek óta a válogatott otthonának is szá­mító új Fradi-pálya, azaz a Groupama Aréna lehet a helyszíne a 2019-es női Bajnokok Ligája-döntőnek (most először nem egy országban rendezik a nők és a férfiak döntőjét). Vagyis még a leendő budapesti Eb-meccsek előtt, két év múlva olyan presztízsű klubmérkőzést rendezhet fővárosunk, amilyenhez hasonlóra esélyünk sem volt korábban. Mert a leg­utóbbi időkig attól kellett tartanunk, hogy ha valame­lyik csapatunk bejut a BL vagy az El csoportkörébe, nem hogy sajá pályáján nem játszhat, talán egész Magyarországon nem talál a nemzetközi előírások­nak megfelelő pályát a meccseihez. Ennek a világnak lassan vége. S miután a magyar válogatott a tavalyi Európa-bajnokságon Franciaországban visszatette Magyarországot a futball térképére, most az Üllői úti létesítmény hozza vissza a nemzetközi élfutballt Magyarország térképére. TEGNAPI SZÁMUNKBAN A LABDARÚGÓ NEM­­ZETEK LIGÁJÁRÓL OLVASHATTAK ÖSSZEÁL­LÍTÁST. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Iaszti2014 „Valami egyébbel még dolgozik, aki mindezt kitalálta? Pfff!" Debug „Ne legyen igazam, de ez a Nemzetek Ligája lényegében arra lesz jó, hogy megment­se a selejtezőcsoportjában pofára eső aktuális egyik nagycsapatot, amely így alanyi jogon A-divíziósként juthat majd ki a tornára. Nekünk ez a rendszer szerintem be fog tenni." milanistapista „Értelmetlen az egész. A nagy csapatok többsége simán kijut a rendes Eb­selejtezőből, így ennek a valaminek a playoffja futottak még kategória csapatokkal fog zajlani." SBTC „Szóval az Eb-selejtezőkön a csoport­harmadik hely nem ér továbbjutást. Papír­forma szerint a B-és a C-divízió megnyerése esélytelen. Persze ha az adott divízió győztese (másodikja, harmadikja...) a selejtezőn kivívja a továbbjutást, akkor a hátrébb végzőkkel töltik fel az Eb-mezőnyt, de nekünk az is sansztalan. Újabb 30 év pauza?" 2017. szeptember 21., csütörtök nemzetisport­ ág, háborog, hónapok - mi több, már évek - óta hangosan morajlik a magyar úszótársadalom. Né­ha-néha, rövid időre megszűnik a harc, elcsitulnak a kedélyek, ám aztán újult erővel tör a felszínre minden. Igaznak vélt és valós történetek keringenek az uszodák világában, van, hogy naponta landol az elektronikus posta­fiókokban egy levél, egy információ. Ezekben az irományok­ban szó van mindenről, állítólagos visszaélésekről, irreálisan magas munkabérekről, alapszabályba ütköző módon történő kinevezésekről, informatikai cégek aránytalanul magas meg­bízási díjairól­­ a sor még hosszan folytatható lenne, ugyan­akkor egészen röviden is összegezhető: nincs kegyelem. Senkinek. Hogy miért? Minden bizonnyal még azok sem tudják a választ, akik ezeket a leveleket „elkövetik”. Egyetlen cél van ugyanis, legalábbis úgy tűnik: ellentéteket szítani, megbélyegez­ni, felkavarni az állóvizet, támadni és kérdőre vonni. És mindegy, hogy hívják a Magyar Úszószövetség elnökét, tökéletesen lényegtelen, kié a kapitányi karszalag, érdek­telen (mármint számukra), milyen sikeres hónapokat zárt a magyar úszósport. Teljesen mindegy. Hol kivont karddal, nyíltan, hol hátulról támadva indul­nak harcba a vezető pozícióra törő anarchisták, a legfájdal­masabb az egészben, hogy nekik semmi sem szent. De mondok mást is: ha a mondandójukat európai em­berhez illően, megfelelő köntösben adnák elő, sokkal elő­rébb tartanának. Ők is, és minden bizonnyal a magyar úszósport is, így viszont tényleg „feltámadott a tenger”... Hogy hová vezethet ez az út, megjósolhatatlan. Annak, aki szereti ezt a sportágat, az a legfájdalmasabb, hogy nem Darnyi Tamások és Egerszegi Krisztinák, nem Wladár Sándorok, Túri Györgyök és Cseh Lászlók, Czene Attilák és Plagányi Zsoltok, Gyurta Dánielek, Rózsa Norber­­tek üvöltik a világba kérdéseiket, küldözgetik a leveleiket boldog-boldogtalannak. Ezek az emberek, mármint a felsoroltak, és szerencsére még sok-sok nevet említhetnénk, már letettek valamit az asztalra. Természetesen ez nem ad felmentést az esetlege­sen elkövetett hibák alól, de előjogokat igenis biztosít: egy bajnok szavára mindenki odafigyel. A gyerekek számára példaképek, a szülőknek utat mu­tató, értéket teremtő és adó személyiségek - belegondolni is rossz, hogy a mocskolódó, vitákkal terhes hónapok hány embert, családot, szülőt és gyermeket riasztottak el a ma­gyar úszósporttól. Vajon hányan gondolják úgy, hogy ez a közeg vállalha­­tatlan, visszataszító, hogy ebben a sportágban itthon csaló­kat, árulókat, hazugokat neveltek és nevelnek?! Talán a közvélemény egy része ilyennek ítéli az úszók társadalmát, dacára annak, hogy van például Hosszú Ka­tinkánk, sőt - hogy nézzünk távolabbra is - már megismer­tük, mi több, a világ is megismerte Milák Kristóf, Németh Nándor vagy éppen Késely Ajna nevét. Persze, „lázadt” Hosszú Katinka is, és ha lecsupaszítjuk a történéseket, kijelenthetjük: ő robbantotta ki a forradalmat a több mint két évtizedig regnáló elnök, Gyárfás Tamás el­len, ő indult elsőként a csatába, szemtől szembe ment, bát­ran, a célok megfogalmazásával. Ezt a világ egyik legjobb úszójaként megteheti. Lehet őt szeretni és nem szeretni, lehet vitatni a módszereit, lehet egyet nem érteni az általa képviselt kommunikációval - egyet nem lehet: szőnyeg alá söpörni a mondandóját. Ennek miértje végtelenül egysze­rű. Hosszú Katinka már bizonyított, háromszoros olimpiai, hétszeres világ- és tizenháromszoros Európa-bajnok. És Gyárfás utódja, Bienerth Gusztáv rövid vezetése idején le­mondott Cseh László, Wladár Sándor és másik négy elnök­ségi tag, akik szintén egyértelműen hangsúlyozták, hogy tettüket a szövetség megújulása érdekében, az úszósport iránti tiszteletükből teszik. Nem őket kell támadni, nem azokat kell bántani, akik kiálltak a magyar úszótársadalom egysége mellett. De csak úgy halkan - vagyis nem, most már nem halkan, mert ennyi idő után az embernek már elfogy a türelme... - kérdeznék, pontosabban kérdezgetnék én is: a vádaskodók mit tudnak felmutatni? AZ A LEGFONTOSABB, HOGY AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEKBEN A VILÁG ÚSZÓSPORTJÁBAN MEGSZERZETT HELYÜNKET (EMBEREK, EZ A KIS ORSZÁG RENDRE AMERIKÁVAL, OROSZORSZÁGGAL, KÍNÁVAL HARCOL!) TARTANI TUDJUK, SŐT MÉG ELŐRÉBB LÉPJÜNK. LÁZÍTÓ, USZÍTÓ LEVELEKKEL NEM FOGUNK. MUNKÁVAL, ÖSSZEFOGÁSSAL JÓVAL NAGYOBB RÁ AZ ESÉLY. Mi az, ami megerősíti őket abban, hogy igenis igazuk van? Mire alapozzák a tudásukat, miért gondolják úgy, hogy az a jó, amit ők képviselnek? Hol van egy, csupán egyetlen gyerek (hogy a tehetséges jelzőt ne is használjam...) körülöttük? Hol van az a fiatal, akit maguk elé tartva, magabiztosan, elszántan kijelenthe­tik: náluk a bölcsek köve? E-mailek, levelek irogatása helyett miért nem dolgoznak­­ csendben, szerényen, alázattal? Milyen példát mutatnak az általuk képviselt klubban úszó gyerekeknek? Arra tanít­ják őket is, hogy előbb a szájuk járjon, csak aztán jöjjön a munka? Mielőtt ezek az (úri)emberek visszakérdeznének, han­gosan kimondom: igen, elfogult vagyok. Szeretem ezt a sportágat. Zseniális elmék, csodálatos sportemberek, fejlődni akaró fiatalok alkotják, olyanok, aki számára az úszósport szent. Valóban sérthetetlen. Viták persze közöttük is vannak (hol nincsenek?), de ez így jó, ez így természetes. Ez viszi előrébb a világot, ez viszi előrébb a magyar úszósportot. Hogy ez zárt közeg? Csak részben. Itt ugyanis mindenkinek helye van, aki dol­gozni akar, aki konstruktív, aki képes alkotni, és persze aki kellően alázatos, naponta hajnalban kelni, és már reggel fél hatkor a fiatalokat terelgetni és irányítani, nem könnyű. És hazudik, aki csak azt mondja ennek kapcsán, hogy nemes feladat. Az­­ is. Mellette meg embert próbáló, egyáltalán nem családbarát, cserébe idegőrlő, fárasztó. Ugyanígy az az úszóké is­­ utálatos lehet korán reggel az ébresztőórára kelni, majdhogynem csipás szemmel a medencébe ugrani (ilyenkor hideg csak igazán a víz...) és több kilométert telje­síteni. Mindennap, teljes erőbedobással. Mert munka nélkül nem megy. Ugye, hallják, kedves urak? Mint a vírusok, öncélúan fertőznek, hogy túléljenek min­denkit, és ebből merítve aztán újból és újból bomlasszák a szervezetet. Sehol sem szeretik a bomlasztó egyéneket­­ az úszó­­sportban sem. A közös múlt, a közös jelen és a közös jövő, no meg persze a közös cél­egységbe forrasztja az embere­ket­­ a magyar úszósportban is. Noha azok a bizonyos levelek ott landolnak a postafiókok­ban, tudom, mára már eljutottunk oda, hogy a legtöbbször olvasás nélkül törlik őket. De van rosszabb verzió is: nevet­ség tárgyát képezik. Még akkor is, ha van bennük megfon­tolandó. Újdonság persze nincs, hiszen a magyar úszósport szereplői tudják, hol a hiba, pontosan tisztában vannak vele, min és hol kell változtatni. Ezen dolgoznak. Ezen is - mert azért továbbra is az a legfontosabb, hogy az elmúlt évtizedekben a világ úszósportjában megszerzett helyünket (emberek, ez a kis ország rendre Amerikával, Oroszországgal, Kínával harcol!) tartani tudjuk, sőt még előrébb lépjünk. Lázító, uszító levelekkel nem fogunk. Munkával, összefogással jóval nagyobb rá az esély. De ha arra megy el az energia, hogy a szeptember 24-i rendkívüli közgyűlésen megválasztandó elnök (tanulva a múltból, még egyszer szinte biztosan nem voksolnak a küldöttek kívülről érkezőre), az elnökségi tagok és a többi tisztségviselő állandóan magyarázkodásra kényszerüljön a jövőben (is), hogy naponta telefonok tucatjait legyen kény­telen lebonyolítani azért, hogy cáfolja az újabb és újabb ál­lításokat, minden sokkal nehezebb lesz. Mi lesz a magyar úszósportból, ha folyton-folyvást csak a botrányok kapják a főszerepet? Hogyan vegyenek erőt magukon regge­lente bajnokaink, hogyan küzdjenek to­vább az álmaikért, a céljaikért, ha még az sem jár nekik, hogy a sikereiket meg­ünnepeljék? Ez történt ugyanis a hazai világbajnokság után. Nem véletlenül jegyezte meg Cseh László, majd ké­sőbb Milák Kristóf is, nem biztos, hogy ez így a normális... Mélyen egyetértek velük. Nincs szükség ámokfutásra, nem ke a gyalázkodó levelek hozni kell. Csendben. Együtt. Nem egymás ellen. KOVÁCS Erika Anarchia helyett A zongorán legfeljebb négykezest lehet játszani, a hindu Siva istent viszont szokás akár hat kézzel is ábrázolni - ezen a képen három futballista „alakítja” őt. A Veszprém-Diósgyőr Magyar Kupa-meccsen a hazai kapust egy védője óvja a vendégek lógó karú csatárától, s hiába járt sikerrel, a továbbjutást biztos 3-0-s győzelemmel a borsodiak vívták ki. Persze ha a kapusnak egyedül hat keze lett volna... SZABÓ Miklós

Next