Nemzeti Sport, 2017. november (115. évfolyam, 297-325. szám)

2017-11-08 / 303. szám

THURY Gábor z MLSZ fegyelmi bizottsága hárommillió fo­rintos pénzbüntetéssel és négy szektor be­zárásával büntette a Ferencvárost az FTC-DVSC bajnoki futballmérkőzésen (2-1) tapasztalt ren­dezési hiányosságok és szurkolói rendbontások miatt. A rendezési hiányosságok passzus nyilván a szünetbeli szurkolói összecsapást, továbbá a pirotechnikai eszközök használatát takarja. A mérkőzések rendezésével kapcsolatos szabály­zati előírások megsértése vonta maga után a büntetést, visszaesőként ennyi a tarifa, a bünte­tés mértéke , tehát vár-VI557AE50KENT ható volt. ENNYI A TARIFA. Már akinek persze, mert amikor ezeket a sorokat írom, az interne­tes szavazáson több mint 2200 szavazó több­sége szerint súlyos a büntetés, kevesebb azok száma, akik enyhének tartják a penitenciát, s elenyésző volt azoké, akik reálisnak. Másfélszer ennyi voksolónál a súlyos megítélés vezetett, az enyhe minősítések száma megnőtt, a reálisnak vélt mérték - mondjuk így - stagnált, és a trend hétezer vélemény alapján sem változott. Nem elsősorban a pénzösszeg, ami vitára adhat okot, hanem a négy szektor bezárása. A szövetség ugyanis a B1, B2, B3 és C1 szektort záratja be a soron következő három hazai mérkőzésre (Vi­deoton idén, Honvéd és Balmazújváros jövőre), itt szurkolhat(ná)nak a klubbal kötött megálla­podás értelmében a vénaszkenner ellen tiltako­zó ultrák, mivel kizárólag a lelátó ezen részére kaptak szkennermentes belépést. A rend nem megfelelő biztosítása nyilván a szünetbeli ösz­­szetűzésre vonatkozik. Itt be is fejezhetném, de egy késeléssel végződő esemény kívánja a folytatást. Ha most olvasóin­kat megszavaztatnánk a történtekről, gyanítom, hogy a „várható volt" megállapítás kerülne túl­súlyba. Ám mivel megtörtént eseményről be­szélünk, teljesen mindegy, ki mit gondol utólag. Foglalkozzunk inkább azzal, hogyan reagáltak az illetékesek. Ha minden igaz, a kamerák alapján sikerül(t) beazonosítani a rendbontókat, az őri­zetbe vett két szurkolóra a Fővárosi Főügyész­ség indítványa alapján elektromos nyomkövető került annak megelőzésére, hogy megszökjenek vagy elrejtőzzenek a számonkérés elől. Nyilván klubon belüli vizsgálatot igényel, hogy melyik kapun ki mehet be és hogyan, de a tör­téntek kezelése eddig európai módon zajlott, tételezzük fel, az eljárást a továbbiakban sem mismásolják el. Csak a kiváltó okot tudnám feledni. TEGNAPI SZÁMUNKBAN BESZÁMOLTUNK A GYŐR NŐI KÉZILABDACSAPATÁNAK BL-KÖZÉPDÖNTŐBE JU­TÁSÁRÓL MIUTÁN HAZAI PÁLYÁN 25-23-RA LEGYŐZ­TE A ROSZTOV-DON EGYÜTTESÉT, AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. eobachter .Minden csapat életében van olyan meccs vagy sorozat amikor nem megy a szekér. Az igazi nagycsapatok ilyenkor »összeszorítják a fo­gukat«, odateszik magukat, csúsznak-másznak és nyernek. Mi, a közönség meg csak csodáljuk őket! És talán most fordul egyet a szerencsekerék­” Monachus „Görbicz Anita klasszisát az igazolja, hogy egy számára szokatlan poszton is megállja a helyét. Változatlanul a világ egyik legjobb irányító játékosa. Azért nem ő játszik ezen a poszton, mert nincs olyan beálló, aki képes lenne az ő gondolkodását átvenni.R­ekeke „Megvan a továbbjutás, ez a legfontosabb. A játék néha akadozik, Mörk sincs csúcsformában, ahogy Broch sem, de tavaszra kell időzíteni, nem mostanra. Oftedal utolsó gólja világklasszis volt. ” Szalafai Kristóf „Köszönjük meg lengyel barátainknak." noge „ Puhalák nagyon jól játszott, Bódi a végén tartotta a csapatban a lelket. Nagyon hiányzik Tömöri, Hansen, Groot középről. ” 2017. novembe Lópofa történet rovat rendszeres olvasói sportoló gyermekek szüleinek keserveiről ugyanúgy olvashattak már, mint az érem másik oldaláról, amelyen annak lenyomata szerepel, milyen megpró­báltatásoknak vetik alá gyermekeik edzőit a mindent (is) jobban tudó sportanyukák-apukák. A továbbiakban olyan történet következik, amely­ - akár a közismert viccben - egyáltalán nem olyan. Tudják, abban a vicc­ben, amelyben a székely bácsi a budapesti állatkertben látott állatokról mesél a komájának. Például a zebráról. Lovat láttál, ugye? - kérdi. Hát persze, hogy láttam, kettő is van hátul az istállóban. Na, pont olyan, csak csíkos. A zsiráfot meg a vízilovat is hasonlóképpen pró­bálja érzékeltetni, aztán az elefánthoz ér. Lovat láttál-e, ugye? Mire a koma már kissé idegesen válaszolja, hogy láttam-láttam, a szűzmáriádat. No, vakarja meg fejét a székely bácsi, ez egyáltalán nem olyan. A lóval „fertőzött” gyermek és szülei tényleg az em­beriség különleges alfajához tartoznak. A kezdetek többnyire valahol a gyerek állatok iránti rettegéssel vegyes imádatánál keresendők. Amikor ló az alvókás plüssállat, az óvodai jel, amikor minden ló vontatta jármű elhaladása többperces tanulmányozást igényel, az apuka pedig álmában is képes már lerajzolni az ezredik, lóra hasonlító négylábút. A többségnél per­sze mindez eltűnik a gyerekes emlékek süllyesztőjé­ben, s már akkor is kész a botrány, ha bizalmas családi körben valaki felemlíti, nem beszélve arról, ha netán „külsős” is tanúja a gyermekkori butaságok iránti nosz­talgiázásnak. Akinél viszont némi lappangás után újra előtör a vírus, elveszett ember. És a környezete is. Ezért aztán igencsak résen kell lenni, ha városnapok alkalmával cuki pónikat vonultat fel az élelmes szórakoztatóipari vállalkozó, ér­demes a helyszínnél minél távolabbi vidámparkot meg vattacukrost keresni. Aki ugyanis felkuncsorogja magát egy körre a lovacska hátára, majd még egyre, a ked­ves bácsitól vagy nénitől óhatatlanul kap ajándékba egy színes szórólapot, amelyet majd oda kell adni a mamá­nak. Sőt, meghívót is kap a lovasbázisra, ahol nemcsak egy-két kört lehet poroszkálni, hanem többet is, sőt, az ügyesebbek rövidesen ügetnek is. Márpedig melyik gyermek nem tartozik az ügyesebbek közé? Szóval innentől kezdve minden út a lovaspályára ve­zet, és már csak egyvalamiben lehet reménykedni: a városi kényelemben és sterilitásban nevelkedő cseme­tének nem fűlik majd a foga az istállói körülményekhez. Még kevésbé a ló „karbantartásához”, mert a ló csak a kosztümös filmekben olyan, mint egy autó, amelyről utunk végeztével leszállunk, a gyeplőt odavetjük az inasnak, aztán elegánsan átsétálunk a civilizációba. Ez még működő szűrőnek számít, a paták tisztogatásától viszolygóknak ugyanis nem terem babér a lovastársa­dalomban. Ám ha a szülő arra eszmél, hogy finnyásnak ismert gyermeke különösebb ellenvetés, orrbefogás nélkül takarítja az istállót, tolja a ganés talicskát, hagy­jon fel minden reménnyel. És készüljön arra, hogy éve­ken át minden szabadidejét, hétvégéjét a lovak mellett fogja tölteni, s ha kevésbé tehetséges, de kitartó és becsvágyó a gyerek, mindezt folyamatos létekápolással tetézve. Mert bizony hamar kialakul a hierarchia a ló­val első pillanatban összenövő, illetve a részeg cowboy állapotát hosszú idő után is csak alig meghaladó lovas között. És az fáj, nagyon fáj. Akkor már persze sokkal inkább legyen tehetsé­ges az a gyerek, még ha beláthatatlan következmé­nyekkel jár is. Az ügyes gyerek ugyanis előbb-utóbb azzal áll az édesanyja és édesapja elé, hogy szeretné kipróbálni magát versenyen is. A történet innentől egészen másik dimenzióba lép. A szülői lélek rém­álmok között átvergődött éjszakák során kérgesedik A LOVASANYUKA VAGY­ APUKA IDŐKÖZBEN ÓHATATLANUL SZERT TESZ NÉMI FELÜLETES LOVAS­KÉPZETTSÉGRE, NOHA A SOKSZEREPLŐS SPORTÁG EDZÉSMUN­KÁJÁVAL KAPCSOLA­TOSAN NEM NAGYON RAGADTATJA MAGÁT VÉLEMÉNYNYILVÁ­NÍTÁSRA - EZ AZÉRT MÉGSEM FUTBALL, NA... olyanná, hogy ne képzeljen halálveszélyt minden egyes akadály átugrásába, miközben a csemetéje a világsiker és a teljes megsemmisülés közötti hatal­mas amplitúdón járja be egy viadal minden képzelt és elképzelhetetlen momentumát. De maradjunk a sikervonalnál. Mivel a lovassport aránylag kisebb tömeget mozgat meg, az idáig elju­tó gyermeknek nagyobb az esélye belekóstolni a do­­bogóközeliség érzésébe. Ilyenkor sok esetben már a - legalább egyik - szülőt is elkapja az őrület. A lo­vasanyuka vagy­­apuka időközben óhatatlanul szert tesz némi felületes lovasképzettségre, noha a soksze­replős sportág edzésmunkájával kapcsolatosan nem nagyon ragadtatja magát véleménynyilvánításra - ez azért mégsem futball, na... -, azzal például többé­­kevésbé tisztában lesz, hogy a ló és lovas tudásának összhangban kell lennie, ellenkező esetben egyszerű­en nem működik a mutatvány. És kezdődik a hajsza a megfelelő, de még megfizet­hető négylábú után. Ne a világkupaversenyeken látható csodalovakra tessenek gondolni, ám egy fénykorán már túl lévő, de még megbízható, nyugodt padi ára is vetek­szik a holland pedagógus házaspár garázsban tartott szedánjának piaci értékével. A rejtett hibák veszélye is ugyanúgy fennáll, annyi különbséggel, hogy míg az autó lengéscsillapítóját bármikor ki lehet cserélni, a gyógyít­­hatatlanul lesántuló ló fölötti szomorkodásban a teljes család képes részt venni nagymamától unokatestvérig. Amíg azonban bírta, szép időket töltöttünk együtt, a hangosbemondó egészen felismerhetően szólította a lá­nyomat a román országos serdülő díjugrató-bajnokság dobogójának harmadik fokára. A későbbi történéseket vonja be szomorkás fényével a nosztalgia gyöngyház­színű zománca. A kiugró kivételekkel most nem számolva, szolid átlagot számolva, valószínűleg sokakban felvetődik: akkor mire jó az egész? A kérdés azonban értelmetlen. Nagyjából olyan mértékben, amennyire a rációnak a szerelemben játszott szerepét taglalnánk. Gondoljunk csak bele: van egy gyerek, aki élete jelentős részét a szabadban tölti, állatok közelében, fizikai munka mel­lett, közben meg­erősödik az izomzata, feszes lesz a combja, áldozatvállalást tanul, odafigyelést, egy lény iránti gondoskodás önként vállalt kötelességét. Ami esetenként „beteges” méreteket képes ölteni: milyenre fonjuk a sörényét, idejében elvégezni a körmölést, for­ró nyári napokon alaposan lemosni, gondosan kezelni a nehezen gyógyuló sebet a bokáján. És messze nem utolsósorban valami finomsággal felköszönteni a ked­vencet születésnapja alkalmával. A tinikor ádáz versenyszelleme fokozatosan az elmé­lyültebb lovas létformába simul át, ahol az együttlét a fontos, a szimbiózis, amely csak a mi túl modern ko­runkban számít különlegességnek. A szülők pedig csak állnak, és már rég nem számolnak utána, mennyi pénzt is áldoztak az évek során erre az őrületre. Egy biztos: jóval többet, mint amennyit valaha is megengedhettek volna maguknak. A lóbeszerzés története is rég jópofa sztorivá szelídült. Amikor a hajdani román királyi lovardában működtetett sportlemenesből kiválasztott, már csak fajnemesítő feladatokat ellátó csődört, Martint minden engedély és kiegyenlített számla ellenére is vasvillára támaszkodó, vasvilla-tekintetű emberek között kellett felpakolnunk a lószállítóra. Nem értettük, hogy miért, de később meg­magyarázták nekünk: a helyiek a kiárusítás kezdetének tekintették, de nem a faj fennmaradása miatt aggódtak, a jól jövedelmező zajssikkasztási „üzletágat" látszott veszélybe sodorni a ménes létszámának fogyása. A mérhetetlen elgazosodás ellenére az ipari műemlék minden ismér­vét magán viselő épületegyüttes körül zabporos pofájú gebék *”'*''•* v szédelegtek, szükség esetén ők ,­­ szolgáltak volna a gondos állat­tartás bizonyítékaiként. , . De ezen ma már min­denki csak nevet, Martin egyenesen röhög az összkomfortos bok­s­szában. Pályáját lassan­ megfutotta, a hátán 4 ■h pedig felnevelkedett Lehet, hogy még­is jó befektetés volt? CSINTA Samu egy örök lóbolond./ sport E mozdulat természetesen nem összevethető az ószövetségi idők történésével: szó sincs Mózesről, kőszikláról. Joe Hart, a németek elleni felkészülési meccsre készülő angol futballválogatott kapusa az edzés végén mégis­­ „vizet fakaszt" a kesztyűjéből. Persze ez nem sikerülhetett volna az égi áldás nélkül. REUTERS

Next